A megszólítás művészete – Bősze Ádám két könyvéről

(Nagy zenészek, nagy szerelmek – Libri Kiadó, 2023, Muzikális bestiák – Libri Kiadó, 2024)

Bősze Ádám: Muzikális bestiák (Könyvbemutató)

„Második utánnyomás” – olvashattam a 2025 február 24-én megvásárolt „Nagy zenészek, nagy szerelmek” című könyv kolofonjában. Nem csodálkoztam ezen, hiszen aligha vállalt különösebb kockázatot a könyv megjelentetésével a kiadó. A szerző neve önmagában is „tömegeket mozgat meg”, a médiaszereplői múlttal rendelkező zenetörténész előadásai rendre teltházakat vonzanak, „követői” szép számmal vannak a neten és az országszerte tartott előadásain egyaránt. És valljuk meg, a cím is felkelti a kulisszák mögé leskelődés ösztönét, amely ritkán talál ilyen ígéretes lehetőséget. A dátum azért emlékezetes, mert Bősze Ádámnak a Galambos János Zeneiskolában tartott előadása kínált táncán alkalmat korábbi „mulasztásom” pótlására. (Élmény volt a „Rendhagyó énekóra” érdeklődés-felkeltő címmel meghirdetett előadás utáni sorbaállás is – merthogy aki nem „készült” a korábban megvásárolt könyv(ek) elhozásával, szinte kivétel nélkül elcsábult, saját részre, avagy ajándéknak szánt, dedikációval értékesített példány vásárlására.)

„A zenetörténet hálószobatitkai” alcímet viselő könyv előszavából értesültem a publikáció előzményeiről. Azt olvasva, hogy első zenetörténeti előadás-sorozatát zeneszerzők halálos betegségeiről tartotta Bősze Ádám, nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Személyes élményem köszönt vissza: amikor gyakorlatlan óraadóként szír katonazenész-képzős hallgatókat próbáltam beavatni az európai zene történetébe, gyakran kaptam olyan kérdéseket, hogy mi volt egy-egy zeneszerző halálának az oka. (Mit ne mondjak, felkészültségem jelentős fehér foltjaival voltam kénytelen szembesülni…) Az érdeklődés, a kíváncsiság korántsem lényeg-orientált (persze, felvetődhet az a kérdés is, hogy mi a „lényeg”…) – nekem akkor jól jött volna, ha vannak a tarsolyomban ilyesfajta „intim” információk (de nem voltak). Mint kiderült, napjaink előadás-szervezői kevés affinitást mutattak az effajta (némiképp morbid) tematika iránt – így választott hirtelen ötlettől sugallva borítékolhatóan népszerű témát új előadássorozatához a szerző. A budai Lóvasúttól indult a próbajárat, majd vándorútra kelt országszerte – ebből a szériából választott ki tíz „szerelmi krónikát” a kötet számára Bősze Ádám, aki a fejezetek megírásához nem kevés – javarészt idegen nyelvű – forrásanyagból merített (a kötet végén olvasható irodalomjegyzékről megjegyzi, hogy abban a számára legfontosabb könyveket tüntette fel – vagyis nem csupán azokból mazsolázta ki az érdekességeket). Miközben műsorvezetőként kalauzolja olvasóit, munkál benne a zenetörténész is, és e kettősség eredményezi azt a „közönségbarát” gesztust, hogy nyílt lapokkal játszik. Az Előszóból idézem: „Na, de mire jó ez az egész?” – kérdezte tőlem nyíltan egy pécsi hallgató. Jogos felvetés volt, hiszen egy-egy ilyen előadás – vagy egy-egy fejezet ebben a könyvben – nem jó semmire. Nem értjük meg jobban a zeneműveket, lényeges zenetörténeti ismerettel alig gyarapodunk, e tekintetben tehát haszontalan. Viszont segíthet. Lazíthat a klasszikus zenével kapcsolatos merevségünkön, azaz repedéseket okozhat sznobizmusunk vastag falán, színesítheti világlátásunkat, egyáltalán közelebb hozhatja hozzánk a zenetörténelem legnagyobbjait, azokat a hús-vér embereket, akik érző lények és nem bronzszobrok voltak. Igazán remélem, hogy a könyv elolvasása után ezekre a komponistákra egy kicsit úgy gondolnak majd, mint a barátaikra.

Tíz fejezet – tíz párkapcsolat. Minden bizonnyal több szempont érvényesült a kiválasztásnál: a zeneszerzők népszerűsége nagy súllyal eshetett latba, de más részről a fennmaradt dokumentumokból rekonstruálható (?) kapcsolatok érdekessége, esetenként különlegessége is előfeltétel volt. A „partner” személye került a címbe, a kapcsolatok egyediségére frappáns cím utalt. Így lehettünk részesei egy-egy hosszabb-rövidebb érzelmi utazásnak Mozart, Debussy, Fanny Mendelssohn, Wagner, Haydn, Schubert, Gesualdo, Beethoven, Britten és Puccini „társaságában”.

Bősze Ádám a Nagy zenészek, nagy szerelmek c. könyvével

Az már az olvasó szíve joga, hogy eldöntse, végigolvassa a könyvet, avagy random-szerűen válogat. Ahány történet, annyi tapasztalat – éspedig az olvasó személyiségének a bevonásával. Mert – miként a műalkotásoknál lenni szokott – ahány olvasó, annyi olvasat, jóllehet egyazon szöveget követjük. A személyiségen túl az egyes szerzők (életének és műveinek) különböző szintű ismerete is befolyásoló tényező. Akit érzékenyen érint a nyilvánvalóan magáncélra szánt írások (levélbeli vallomások) közzététele, vigasztalódhat azzal, hogy digitalizálódó korunk művészeit egyre kevésbé fenyegeti az indiszkréciónak hasonló veszélye.

Nekem személy szerint a „Wilhelm … avagy Fanny Mendelssohn csodálatos élete” történet a kedvencem, mert a két ember kapcsolatán túl magáról a korról, a korabeli életviteli szokásokról, mondhatni: gondolkozásmódról tudok meg olyan adalékokat, amelyek esetleg tudományos értékű könyvben elsikkadnának. Azt viszont sajnálom, hogy Schubert belekerült a válogatásnak ebbe az első körébe…

Ahány történet, annyi korhatáros karikát képzelhetünk a történetekhez – de ezek hiánya sem jelenthet problémát. A kíváncsiskodó kis- és nagykamaszok (amennyiben vannak ilyenek) érdeklődését minden bizonnyal könnyű a könyv többlet-értékére terelni: a QR-kódok megannyi zenei illusztrációt rejtenek, a közkedvelt-közismertektől a ritkaságokig.

Kikapcsolódás-rétegek: ebben ragadható meg a két könyv érdemi közössége. A különbség pedig abban, hogy jóllehet, sajátos fantáziavilágba kalauzol a második, elsősorban felnőtteknek ajánlott (mármint a könyv egésze). Főképp olyanoknak, akik szeretik a nyelvi játékokat, pontosabban, a játékokat a nyelvvel (hűha, lehet, hogy az én írásomat is „karikázni” kell?!). Még tovább pontosítva: élvezni a szavak többféle jelentését, értelmét – abban a biztos tudatban, hogy a félreértésnek még csak a lehetősége is kizárt. Már a cím is poénos. A „Muzikális bestiák” akár énekesnőkről is szólhatna (a bestia egyik köznyelvi értelmezésével). Vagy lehetne zoológiai kuriózumok gyűjteménye, állatok speciális zenei készségeinek feltérképezésével (például, hogy melyik állatok hallják a legmagasabb ill. legmélyebb hangokat, a hallásküszöbük decibelben való megadása stb.). Az alcím további „csavarokat” rejt: „Rémes könyv a zenéről”. Rémek szerepeltetésében rejlik a könyv rémessége, avagy minőségjelzőről van szó? Ráadásul a főcímbeli muzikálisra rímelve: a zenéről. Hát…

Nem mondhatok mást, mint hogy Bősze Ádám „rémesen” (ezúttal: rettenetesen, tehát léptékét tekintve) érzi napjaink köznyelvi valóságát. Olyan sávban mozog a megfogalmazása, amely széles közönségréteg számára figyelemfelkeltő. Pedig, ha szigorúan nézzük, ebben a könyvben hangsúlyeltolódást vehetünk észre (no, nem szinkópa-értelemben!). Ha az előző könyvnél lakonikusan úgy formulázott, hogy „nem jó semmire”, ebben az esetben épp ellenkezőleg, mindennemű zenei viszonylattól elrugaszkodva is azt lehet mondani, hogy „mindenre jó”. Megkockáztatom, hogy 21. századi „kincses kalendárium”. Kultúrtörténeti értékét hangsúlyoznám elsősorban, a gazdag és változatos idézet-készletet, amelynek forrása visszakereshető a terjedelmes forrásjegyzékben. Kitekintést ad – betekintést egy már-már polihisztori műveltség-szférába, ráadásul úgy teszi, hogy szinte észrevétlenül tanít a példákkal-példázatokkal, közvetve pedig saját példájával, azt sugallva: érdemes sok szállal kapcsolódni elmúlt korok művészeti és tudományos eredményeihez, vívmányaihoz. Egyszerűbben szólva: nem restellnivaló a tudás, a tájékozottság – a szűkebb értelemben vett szakmán kívül sem. A természetes intelligencia dicséreteként is értékelhető ez a könyv, amely arra készteti az olvasót, hogy egyik-másik megjegyzésnek „utánamenjen”. És hogy közben zeneművek is szóba kerülnek, az ismertektől az elfeledett-ismeretlenekig, az már csak természetes. Mint ahogyan az is, hogy itt is szép számmal szerepelnek QR-kódok, vagyis ismét hangoskönyvet kaptunk kézhez. És talán éppen ezért ajánlott a forgatása korhatár nélkül. Mert a „kütyükkel való játék” közben értékes zenei anyaggal gazdagodik a QR-kódokból hangokat varázsoló gyermek is.

Sokdimenziós a könyv által kínált tudásanyag – akkor is értékes, ha javarésze csak élmény-szinten marad meg az olvasóban. Mert elidegeníthetetlen sajátja Bősze szemléletmódjának az a természetesség, amellyel elvont, magasröptű gondolatokat stílustörés nélkül tud társítani poénos megjegyzésekhez, vagyis, összességében élvezetes (egy bizonyos műveltségi szint felett: szórakoztató) olvasmányok keretében. És ami felbecsülhetetlen: egy pillanatig sem fárasztó!

Fittler Katalin

FÜGGELÉK

Bősze Ádám a kecskeméti Katona József Könyvtárban

Bősze Ádám: Nagy zenészek, nagy szerelmek (Könyvbemutató) (56:35)

Bősze Ádám: Muzikális bestiák (Könyvbemutató) (1:10:23)