(Gramofon Könyvek 2024)

A Szamosi Elza művészete alcímet viselő kötet a maga számozott 547 oldalával az elképzelhető legszélesebb (érdeklődésű, felkészültségű stb.) olvasótábor érdeklődésére tarthat számot. Többek között azért, mert szinte kiprovokálja az interaktív hozzáállást az olvasóból, s ebből az aktivitásból ki-ki személyre szabottan sajátos többlet-tudáshoz jut.

A Gramofon Könyvek olvasói számára a Karel Burian és Magyarország szerzőjeként ismerős Szabó Ferenc János neve, aki ezúttal – egyszersmind tisztelegve az énekesnő halálának 2024-es centenáriuma alkalmából – arra vállalkozott, hogy korábban digitális kéziratként létező doktori értekezését „leporolja”, felfrissítve, s az időközben nyilvánosságra került adatok, adalékok kiegészítésével nyomtatásban megjelentesse.

Voltaképp több „önálló” könyvet tart a kezében az olvasó. Az első: „Szamosi Elza életrajza” (23-180), a második: „Interpretáció” (181-410), amelyekhez terjedelmes „Függelék” járul (411-547). Nyilvánvaló, hogy ezek szervesen összetartoznak, de az előzetes áttekintés hozzásegíti az érdeklődőt, hogy viszonylag szabadon kezelje az anyagot. Mondhatni, a felkínált tudásanyagot. Mert ami némiképp az „olvasmányosság” ellen szól, mind-mind szakmai tanulság, több szempontból is.

Ezek között elsőként a gazdag jegyzetanyag tűnik fel, amelyben „elszámol” a szerző állításai pontos forrásának megjelölésével. Néha idézetet is feltüntet, eredeti nyelven, avagy fordítással együtt. Máskor a hivatkozásokkal (más publikációkra, esetleg saját korábban megjelent, egy-egy részkérdést alaposan körüljáró tanulmányára) további olvasnivalót kínál (mindazoknak, akiknek „ennyi jó kevés”…). E tekintetben tehát akár „vontatottnak” is tekinthető az életrajz ismertetése, annál is inkább, mivel a részletező leírás olvasásakor figyelmünk fókuszából kikerül az események ideje – és a pillanatmegállítóként működő „intermezzók” sem könnyítik meg a folyamatok követését.

A figyelmes olvasást lassítja, hogy a szerző a rendelkezésre álló valamennyi forrást összevetette, „elszámol” velük – s az már az érdeklődő számlájára írható, hogy ilyenkor mennyire néz az adatok mögé. Napjaink embere (kiváltképp a fiatalabbak) mindegyre rácsodálkozhat arra az egykor természetesnek tartott gyakorlatra, hogy rendszeresen jelentek meg híradások, tudósítások, beszámolók, kritikák (és még ki tudja, hányféle műfaji besorolásra alkalmas hosszabb-rövidebb írás) egy-egy előadásról, s nem csupán premierekről! A bőség zavarával küszködhetett a kutató, amíg szembesítette az egymásnak gyakran ellentmondó közléseket (ideális esetben nagy valószínűséggel értelmezve-indokolva a torzítások indítékait). Ugyanakkor, inkább sajnálkozhat, mint örülhet annak, hogy a napjaink zenei életét majdan feltérképezők mennyire más helyzetben lesznek, a legalaposabb kutatók is alig találnak majd írásos reflektálásokat – legfeljebb a hang- és képanyag adhat majd érdembeli eligazítást…

Az egymásnak ellentmondó adatok jelentős része ismeretlen szerzők tollából származnak, ez is nehezíti a tájékozódni vágyó helyzetét. És fokozottan érvényesül ez a zenei jellemzések, értékelések esetén, amikor nem tudni, az eltérések mekkora hányada származik az egykori tollforgató hiányos zenei ismereteiből, s mennyi az „átvétel” valamely kollégája vélekedéséből. És akkor még nem is vettük számításba a „viperafészek” erőviszonyait, a (zene)politikai elkötelezettségeket…

A Szabó Ferenc János által kínált olvasnivaló tehát jelentősen túlmutat a kor népszerű énekesnőjének életén és művészetén. Izgalmas kor- és művelődéstörténeti olvasmány.

Ha a kutató alapos körültekintését értékeltük a könyv első részében, a másodikban további izgalmas kutatási szempontokkal ismerkedhetünk, betekintve a kor hangfelvétel-készítő gyakorlatába. Itt is szinte elterelik a figyelmet Szamosi Elza művészetéről az általános tanulságok. Ami viszont mindenképp fontos „melléktermék”: arra készteti az olvasmány az érdeklődőt, hogy keresse a hozzáférhető hangzó anyagokat – azokat a „konkrét” dokumentumokat, amelyek talán a leghívebb képet adják Szamosi Elza művészetéről.

Szamossy Elza - Kártya ária a Carmen -ból (2:27)

Részlet Bizet Carmen c. operájából – Kártya ária

Szamossy (Szamosi) Elza, ismeretlen zongorakísérettel (1914.)

Lemez: His Master’s Voice AM 448

A cím arra utal, hogy Szamosi Elza művészetét nagyra értékelte Puccini. A könyvet folyamatosan olvasó már égető türelmetlenséggel várja, hogy eljusson az énekesnő leveleihez, és főképp, Puccini neki írott leveleihez. És ezen a ponton szomorúan szembesül a csekély élménnyel…

A Függelék viszont kincsesbánya mindazoknak a kutatóknak, történészeknek, akiknek készen tálalja a megbízható listák/adatok sokaságát. A fantasztikus teljesítménynek további haszna szinte eldugottan jelenik meg a könyvben, gyakran a jegyzetanyagban, amikoris a szerző korrigálja ismert-elismert forrásanyagok adatközléseinek hibáit (akár online-forrásokét is). Az viszont elszomorító, hogy nincs mód a köztudatba került tévedések semmissé tételére – tehát, a korrigálás csupán részleges haszonnal jár.

Örvendetes viszont, hogy idegen nyelvű résztanulmányaival a szerző pontosításainak egy része bekerül a nemzetközi zenei szakirodalomba, s így remélhetőleg nagyobb hatásfokkal járulhat hozzá részadatok pontosításához.

A zenebarát olvasó, aki esetleg elsősorban a Puccini-szereppel (is) elhíresült énekesnőről akart minél többet megtudni, azzal a többlet-tapasztalattal gazdagodhat, hogy mennyi kutatómunka előzi meg az értékes-megbízható publikáció megjelenését. A szakmabeli, a történész- és kutatójelölt pedig hasznos módszertani tapasztalatokat leshet el tanult kollégájától. És biztos lehet abban, hogy az alkotó- és előadóművészet történet kimeríthetetlenül gazdag terepe a kutatnivalóknak!

Fittler Katalin

FÜGGELÉK:

Szabó Ferenc János: Carissima Pillangó – Szamosi Elza művészete (1:06:14)

Gramofon Könyvek Szabó Ferenc János: Carissima Pillangó – Szamosi Elza művészete

A szerzővel Karczag Márton, a Magyar Állami Operaház Emléktárának vezetője, Szatmári Áron irodalomtörténész, a kötet szerkesztője és Retkes Attila zenetörténész, a Gramofon főszerkesztője beszélget.