TÍZ ÉVE HUNYT EL VÁGI ISTVÁNNÉ GŐDEL HILDA OPERAÉNEKES-TANÁR

Tíz éve hunyt el Vági Istvánné GŐDEL HILDA operaénekes (1911–2015), aki 1932–39 között a Volksoper Wien magánénekese volt. 1952–1971 között a pécsi Tanárképző Főiskola – a PTE Művészeti Kar elődjének – elhivatott magánének-hangképző tanára volt, de a vezető pécsi énekkarok hangképzését is ellátta. A híres pécsi kórushangzás Tillai Aurél és tanítványai (dr. Kamp Salamon, Kertész Attila, dr. Kutnyánszky Csaba, dr. Szabó Szabolcs, Nagy Ernő, dr. Lakner Tamás, ifj. Dobos László, Schóber Tamás stb.). Horváth Mária énekművész Gődel Hilda hangképző műhelyének szintén sokat köszönhetett, mert 2005-ben saját énektanodát alapított Gődel-Pauk Hangnevelő Iskola néven. Magyar nyelvű publikációi mellett számos német nyelvű írása jelent meg a Schweizerische Musikzeitung hasábjain. 

Több száz műfordítás (dalok, kórusművek) szerzője.

„Daloljatok! A hangnevelés művészete” című könyve tanítványi magánkiadásban jelent meg 2004-ben és a kötelező és ajánlott irodalmi jegyzékben szerepel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen BA zenekar- és kórusvezető tanszak hallgatói részére készült tantárgyleírások között. 

A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést 2005. március 15-én kapta. Pécs Város Napján, 2012. szeptember 1-jén Pécs Város Közművelődési Díja kitüntetésben részesült. Váginé Gődel Hilda kiemelkedő tevékenységének és sokrétű zenei, hangképzés elméleti tevékenységének elismeréseként kiemelkedő szakmai munkájáért. Temetése 2015. március 19-én volt a győri Nádorvárosi Temetőben.

(A Gődel tanítványok egyike: Tihanyi József)

Két részlet Váginé Gődel Hilda könyvéből, amely 2004-ben jelent meg Horváth György kiadásában orvűth György kiadásában jelent me 2004-ber

A gyermek hangképzése

Az előző nemzedékek beszélni tudásának következtében minden normális újszülött rendelkezik a beszéd készségével. Ennek el-lenére csak lassan alakul ki a beszéd, a csecsemő gügyögésén és később szótagolásán keresztül. A módszeres hangképzés, amelyet a kisgyermek végez, nem egyéb a tapintó érzék gyakorlásánál, amelyet a hangképző szerv egyes részeinek illesztgetésével hajt végre. Legelőször az ajkak illeszkednek és alkotnak zárat, amely hosszas gyakorlás után válik az első, öntudatlanul képzett m vagy p hangzóvá. Kisgyermekek a legkülönbözőbb módon eresztik át a levegőt a szájüregen. Egyik legkedveltebb formája a fúvás, könnyedén zárt ajkak mellett, ami azokat berregésszerű rezgésbe hozza. A kisgyermek e próbálgatásokkal önmagát szó-rakoztatja. A gyermek hangjának kialakulására az a személy gyakorolja a legnagyobb hatást, aki legtöbbet foglalkozik vele. Ez rendes körülmények között az anya. A gyermek öntudatlanul utánozza nevelőjét, míg a beszéd készsége kialakul. A későbbiek folyamán sokszor tudatosan utánoz egyes embereket, ha azok modora tetszik neki.

Tudatosan vagy öntudatlanul az anya gyermekének első hangképző tanára. Vele akaratlanul más hangnemben, magasabb, világosabb, dallamosabb hangon beszél, mint a többi emberrel. Eközben ő maga is fejlődik, nemcsak hangilag, hanem emberi-leg, hiszen hangját minden színben, dinamikában és dallamos-ságban kénytelen használni, ahogyan a nevelés kapcsán szükséges, és érzései diktálják. (Dédelgetés, vigasztalás, csillapítás, féltés, dicsérés, dorgálás stb.)

A gyermeki hanghordozásban egyesül a beszéd és az ének, és ez a maga nemében tökéletesen szép. Ha egy kisgyermek korához nem illő durva hangszínnel beszél, ha hanghordozása azonos a veszekedésével vagy szitkozódásával, úgy ennek okát nem saját brutalitásában, hanem az ezt kialakító környezetben kell keresni.

Ha azt akarjuk, hogy a gyermek helyesen használja a hangját. akkor a hangképzésnek a beszéddel egyidejűleg kell kezdődnie. Hiszen az étkezés legelemibb, az életkori sajátságoknak megfelelő szabályaira is akkor kezdjük oktatni, amikor első ízben vesz kanalat a kezébe. Ha az anya és a gyermek környezetéhez tartozó felnőttek teljes értékű emberként bánnak a gyermekkel, vagyis komolyan veszik, nem fogják hibás kiejtésre, értelmetlen szavakra, ostoba kifejezésekre megtanítani. Nyelvének ebben a korban még bájos botladozásait sem fogják állandósításra érdemesíteni. Éppen a gyermek későbbi nyelvhasználatára való tekintettel minden szót helyesen kell előtte kiejteni, és az általa hibásan kiejtett szavakat türelemmel és szeretettel javítani, nem pedig ünnepelni vagy kinevetni ezeket.

A gyermek éneke, bár csak néhány hangot ölel fel, eredeti és invenciózus, az alkotás értékével bír. Az ének és a játék teljes egységet alkotnak nála. Mindkettőbe beleéli magát. Képzelete olyan erős, hogy nem létező tájakat, embereket, vadállatokat varázsol köréje. Ez az átélés szabályozza a játék alatti működését, de ez érvényesül hangadásában is. Az elmélyült játéknál megfi-gyelhető, hogy a gyermek sohasem ismétli ugyanúgy az alkalmazott dallamot. A kisgyermek hangos gondolkodása is gyakran énekszerű. Énekel szüleiről, napi eseményekről, felfedezéseiről. Amíg zeneileg nem iskolázott, addig nem ellenőrzi énekét, a rendelkezésre álló hangállományt variálja, rakosgatja, mint az építőkockákat. A beszéd ugyanis nem használja ki teljes mértékben a hangszerv teljesítő és moduláló képességeit. Ezt pótolja a gyermek a beszéd fokozott dallamosságával. (A hangszerv anatómiája és fiziológiája bizonyítja, hogy az éneklés az életkor előrehaladásával a szervezet szükségletei közé tartozik. Egy nép, amely nem énekel, halálra ítéli önmagát.)

Első iskolai éveiben elsajátítja az írott nyelvet. Ha a közönséges értelemben vett nyelvi funkciókkal rendelkezik, a pedagógusra nem hárul más feladat, mint ezeket a szokásokat ápolni, hogy a gyermek továbbra is megtarthassa, az utcai köznyelv-használat és a szórakoztatóipar olcsó, de káros hatásainak el-lenére is. Mivel a gyermek az iskolában közösségben nevelkedik, a gyermek egyéni hangadásával alig vagy éppen semmit sem törődhet a pedagógus. A beszéd ettől kezdve mindinkább egyetlen célt szolgál: a kívánt tudásmennyiség közvetítését.

Az iskolás gyermek megismerkedik a zenei hangokkal, egyszerű dallamokkal, amelyek alig különböznek saját játékos dallamaitól. A gyermekdalok lényege éppen az, hogy rajtuk keresztül a gyermek még sokáig megtarthatja természetes világát, amelyet játékosan épít tovább. A zenére nevelés leghatékonyabb eszköze az alkotó tevékenység, amely mindig nagyobb örömet ad, mint a kész játék használata. A játékdalok mellett a hallásnevelés is bőséges zenei alkotó tevékenységet nyújthat a kicsinyeknek.

A gyermek hanghasználatának minőségét a hangképzés fejleszti ki. Tudjuk, hogy a beszédet és éneket részben ugyanazok a szervek, nagyjából azonos feltételek mellett hozzák létre. Ha tehát a gyermek beszéde mesterkéletlen és természetes, megvannak nála a természetes és helyes éneklés előfeltételei. Ha viszont hibásan, valamely vonatkozásban mesterkélten beszél (vezetett, akarattal irányított mozgás), ugyanezt a hibát énekelve még fokozottabb mértékben megtalálhatjuk nála. Az egyébként muzikális gyermeket hangadásbeli hibái gátolják zenei fejlődésében. Ha az énekpedagógus lelkiismeretes és lelkes, egyéni foglalkozással (naponta csupán néhány perc) segíteni fog a bajon. A gyermek beszédhangjának feltűnő, de könnyen helyrehozható hibáit (hadarás, kiabálás, motyogás és affektálásból eredő változásokat) a nem énekpedagógusnak is kötelessége, ahol éri, javítani.

A gyermek hanghasználatának helyessége nagyobbrészt a többi órákon dől el, az énektanár egymaga nem képes az egész napon át gyakorolt helytelenségeket helyrehozni. Rá más feladat hárul: a gyermekhangok kiművelése, szépítése a gyermekek művészi feladatainak és későbbi, felnőttkori hanghasználatának érdekében.

A gyermeki énekhang nivellálása, az általános hangképzés az egész énekórán észrevétlenül végighúzódó feladat, és a legnagyobb mértékben összefügg a ritmus és dallam tanulással. Hangot képezni csak énekelve lehet. A hang funkcionális képzése tehát ekkor zajlik le. Ezek jellemzik a helyes funkciókkal létrehozott éneket. Ezzel szemben a helytelen éneklés jellemzői: merev vagy ferde test- ill. fejtartás, előrenyújtott áll és homlokráncolás (különösen magasabb hangoknál), túlzott szájmozgás, duzzadt nyak, esetleg elvörösödés, ha a gyermek kiabál, lanyha, minimális szájmozgás, ha a gyermek visszatartva, fojtottan énekel. A hangzók helytelen megformálása a szájon látszik, míg az arcjáték, esetleges torzulások, kínos arckifejezés, vagy ha kezével a torkához kap, mutatják, hogy az éneklés a gyermeknek nehezére esik. Ezeket a hibákat azonnal ki kell javítani. 8-10 éves korig hiába is beszélnénk helytelen funkciókról, hiába próbálnánk azokat a hangzóformálást ki véve a tudatosság alapján megközelíteni és a funkcionális hallás alapján javítani, mert a kisgyermek audio-auto-fiziológiai ellenőrzésre képtelen. Körültekintő kérdésekkel kell a hiba okát kideríteni, és hasonlókkal magyarázatot adni. A legbiztosabb azonban a helyes előéneklés, amit a gyermek utánozhat. Ha egy gyermek hibás énekének mélyebb lélektani okai vannak, kezelése a pszichológusra tartozik.

A hangképzés sikerének előfeltétele a tanár énekének minősége /Gondoljunk a régi olaszok konzervatóriumaira, ahol az elhagyott árva, kallódó gyermekeket felnevelték, és kitűnő énekesek. tanárok sokévi munkával képezték ki az utánpótlást.) A hangadás csak kis mértékben támaszkodhat a vizualitásra, ezért az énektanítás nagyobb mértékben függ az utánzástól, mint az oktatás bármely más területe. Aki énekeseket akar nevelni, annak a helyes és helytelen megítélését előbb saját testén kell megismernie (funkcionális hallás, fejlett izom-érzet). Csak a saját hang-szerv megbízható kezelése és használata egészséges és beteg állapotában, garantálja mások vezetését.

Itt kell szólni Kodály Zoltán nagyszerű zenepedagógiai találmányáról, a tonika-dó elvről. A hangnemek temperálása óta nem valósult meg ennél nagyobb jelentőségű gondolat, mely új irányt adott a zenetanításnak-tanulásnak. A tonika-dó könnyűvé teszi a zenei írást-olvasást és hallatlanul fejleszti a hallást. Önmagában véve azonban még nem rendelkezik költői tartalommal, nem nyújt művészi élményt. Mint ahogyan a beszéd és az írott nyelv helyesírása sem azonos a költészettel. Iskolázza a fület, fejleszti a zenei összefüggések közötti tájékozódást, de énekművészetté, sikerélménnyé csak akkor válik, ha az énekelt hangot a hangszerv természetének megfelelő, élettanilag helyes működéssel, szabad, lendülő mozgás által hozzuk létre. Emlékeztetőül: a fül céloz, a test lendít, és létrejön a helyes hang. A célzást és lendítést gyakorolni kell, és semmiképpen sem szabad félni, hogy nem találunk célba! A hangmagasság eltalálását nem segítheti akarati ráhatás, kényszer. Célunk mindenkor a felszabadult, biztonságos hangadás. A kudarcokat vidáman kell vállalni, játékos hasonlatokkal segíteni a jobb célba találást. Például: nagyobbat ugorj!”, vagy dobd el jobban a labdát!” stb. Sikertelen hangadásnál nem baj, próbáld meg újra, nagyobb lendülettel!”, Semmi esetre sem használhat az énektanár, vagy karvezető az intonáció javítása érdekében olyan kifejezéseket, mint „nem elég magas”, vagy nem tiszta”. A tanár legfőbb gondja legyen a sikertelen intonációtól való félelem megszüntetése. Az intonáció – a hang pontos eltalálása – hangszervi mozgás, lendület nélkül nem jó. Az intonációban együttműködik a fül, mint a célzás eszköze, mozgásba hozva az intervallumnak megfelelő Izomenergiát. A gége és az üregek produkálják a kész hangot. Mindez ösztönösen történik, a pillanat le nem mérhető töredéke alatt. Az énekesi mozgások koordinálása ugyanolyan törvényszerű, mint pl. a golfjátéké. Ennél a szem céloz és ad irányt, a kar és a törzs izmai ennek alapján adják meg (automatikusan) a megfelelő energiát, lendületet, amely az adott távolság eléréséhez, a labda célba jutásához szükséges. Ez lassú, hosszú gyakorlás után, az összes kivitelező izmok közreműködésével sikerül. A célzás energia – megvalósítás” minden olyan tevékenységnél érvényesül, melynél több szerv együttműködése szükséges a célfeladat megvalósításához. Az éneklésben összetartozó, együttműködő szerveket már ismerjük, csupán a célfeladat más a szolmizálásnál és a dallaméneklésnél. Ezt kell áthidalni, amennyiben a folyamatos dallaméneklés működéseit fenn kell tartanunk, alkalmaznunk kell szolmizálva is. Röviden: a helyes hangképzés szolgáltatja az élettanilag helyes működések létrejöttét szolmizálásnál. (A hangképzésről bőven szólunk a Tanítás c. fejezetben.)

A gyermek énektanítása akkor lesz eredményes, a Kodály-módszer akkor fog egész nagyszerű mivoltában érvényesülni, ha a gyermek megtarthatja játékkedvét, lendületét, ha nem fél a hibától, nem kell félnie rossz osztályzattól, ha nem kötelességből, kényszerből, hanem felszabadultan énekel.

Gyakori eset, hogy zeneoktatásunkban jól iskolázott énekesek nehezen tudják magukat átadni a mű zenei-költői tartalmának, mert a szigorú pontosságú intonációs fülmunka leszoktatta őket a szabadon lendülő mozgásokról. Pedig a zene szabad érzelmi szárnyalást és kifejezést igényel, éppen ez teszi élmény-szerűvé, megrázóvá.

Az iskolai ének-zene (írás-olvasás) tanításából éppen az élmény hiányzik. Az énekóra legjelentősebb része a dalolás élménye lenne. A dalok tartalma szól a természet szépségéről, hazaszeretetről, hőstességről, ezek kinevelik az erkölcsi érzést és magatartást, azaz ösztönöznek, hogy a természet és valóság szépségeit, amelyeket a művészetben megismertünk, a saját életünkben is kialakítsuk. Tolsztoj elévülhetetlenül bölcs mondása: Hogy a zene tanítása eredményes legyen, és hogy a gyermekek szívesen fogadják, kezdettől fogva a művészetet kell tanítani, nem az éneklés vagy a hangszerjáték technikáját. Jobb, ha a gyermekeket egyáltalán nem tanítjuk, mintsem mechanikusan tanítsuk őket.”

A pszichológus véleménye sem lehet közömbös számunkra: A zene sajátos hatása elsősorban abban nyilvánul meg, hogy minden művészetnél mélyrehatóbban és teljesebben ki tudja fejezni azt az érzést és hangulatot, amely az élet valamely helyzetével, egy meghatározott eszmével van kapcsolatban. E hatás teljes egészében érzéki hatás, kapcsolatos a testi funkciók ritmusával, aktivitásával. Az igazi nagy élmény megindultsággal, megrendüléssel jár és egy titokzatos belső rezdülésből fakad, nem pedig a zenei összefüggések tudásából.” (Arno Plack)

De a magyar költő is ráérzett a szívből jövő ének varázsára és ugyanezen varázs elvesztésének okára. „Kötelesség nékem hét lakat a szájra, mely a dalos kedvet elapadni zárja, s ha kötelességből ajakam megzendül, nem a szívem dalol, csak a lakat csendül.” (Babits Mihály)

A MUTÁLÁS

A serdülés idején lezajló hangszervi változást, amely után a gyermekhangok felnőtthangokká válnak, mutálásnak nevezzük.

Az emberi szervezet fokozatos fejlődés során éri el teljes fejlettségét. Ez minden részére – csontokra, izmokra, szövetekre, mirigyekre érvényes. A test arányai is megváltoznak.

A csecsemő csontozata puha, izmai gyengék, mozdulatai rendezetlenek. Gégéje inkább magas, mint széles, hangszalagja kb. 5 mm hosszú, a rezonáns üregek viszont ehhez képest nagyok. A létrehozott hang erős, átható. A gége porcai puha állományúak, a hangnyújtvány még nem fejlődött ki, a záróizmok gyengék. A hangrés zárását a rendkívül erős gége-garat izom segítségével a hangszalag saját izma végzi. Mire a gyermek megtanul beszélni, lassan kifejlődnek a hangnyújtványok, és a záróizmok is fokozatosan megerősödnek. Teljes működésükre még nincsen szükség, mert a gége-garat izom, a pajzsporc lemezeinek összeszorításával jól létre tudja hozni a szükséges hangrést, illetve hangszalag zárlatot.

Az iskoláskortól számítható a hangszalagok és a záróízmok fejlődése, amely fokozatosan, észrevétlenül megy végbe néhány év alatt. 10-12 éves korban kezdenek a gége porcai meszesebbé válni, és így a pajzsporc lemezei is nehezebben összeszoríthatók. A fejlődés egyénenként változó. Általában 13-16 éves korig zajlik le, de vannak – bár ritkábban – 18 éves mutálók is.

A gége közvetlenül a mutálás előtt rohamosan nő, ennek következtében a gyermekhangok mélyülnek. Mikor a belső hang. szalagizom és a gége-garat izom már nem képes a hangszalagok zárlatát létrehozni, a működésben eddig még gyakorlatlan többi gégeizom pedig nem vesz részt a zárásban, kezdetét veszi a mutálásnak nevezett hangszervi változás.

A hang jellege megváltozik. A gyermekhang, mely eddig nemek szerint nem különült el, megoszlik fiú- és leányhangokra. A hangszervi változás a fiúk hangján jobban észlelhető, mint a lányokén, ugyanis a fiúk hangja egy oktávval mélyül, hangszalagjuk 16-17 mm-es, vagyis megközelíti a felnőtt hangszalag hosszát. A lányok hangszalagja igen keveset nő és vékonyabb is, a mutálás tehát nem vehető annyira észre. Hangjuk a magasság felé néhány hanggal bővül, és kissé élesen szól.

A mutálás alatt a hang nem engedelmeskedik a fül irányításának, az intonáció labilissá válik, sőt megbicsaklik, gikszerezik”. A pajzsporc meszesedése olyan fokot ér el, hogy a nyak elején megjelenik az ádámcsutka. A többi porcok is befejezik növekedésüket, és felveszik végleges formájukat. A gége izmainak, amelyek eddig még nem működtek közre a hangszalagok kifeszítésében és zárásában, be kell idegződniük az új feladat elvégzésére.

A mutálással párhuzamosan a szervezet általános érési folyamata is lezajlik (hormonális változás), ami erős hatást gyakorol a fiúgyermek jellemére és kedélyére. Megfigyelhető, hogy a fiúk ebben az időben ingerlékenyek, érzékenyek, de veszekedésre is azonnal. minden különösebb ok nélkül hajlamosak. A serdülő magatartása bizonytalanná, félénkké válik, ami pillanatok alatt az ellenkező végletbe, önhittségbe, indolenciába, sőt brutalitásba csaphat át.

Megállapítást nyert, hogy a II. világháború utáni generációban egy-két évvel korábban kezdődik a mutálás, mint régen. Ez a gyermekek testi felépítésének változásával függ össze. A mai gyermekek magasabbak, erősebbek, mint a hajdaniak. A növekedés oka valószínűleg az ésszerű táplálkozásban és a sportolásban keresendő. A testalkatnak a régihez viszonyított nagyobbodását, hormonális érését akcelerációnak nevezzük.

***

Nem tartozik a mutálás területére, de szükségesnek tartom megemlíteni az érett nők hormonális változását (klimaktérium), hatását a női hangra.

Ezt a folyamatot nem szokás a hangképzés problémái között említeni, nevetséges szégyenkezés teszi tabu-témává, holott távolról sem jelenti a hang megöregedését.

A női hangok éppen úgy, mint a férfihangok, az idő folyamán természetesen éretté válnak. Kivételt képeznek azok a nagyon világos, csillogó, magas koloratúr hangok, amelyek jó hanghasználat mellett megtartják a gyermekhanghoz hasonló jellegüket. Például Toti Dal Monte, Amelita Galli-Curci, Beverly Sills. A szervezet érési folyamata másoknál a hang érésével, teltebbé, erőteljesebbé válásával jelentkezik. Mezzóknál gyakori a sötétebb színűvé válás. Akik egyes drámai szoprán szerepeket kitűnően képesek voltak elénekelni, ezekre a sötét, tömörré vált hanggal már nagyon okosan nem vállalkoznak. Például Christa Ludwig egy időben nagyon szép, hiteles Fidelio - Leonorát énekelt, amire később már nem vállalkozott.

Előfordul azonban, hogy jól éneklő énekesnők a 48-50 éves korban néhány átmeneti hangot egyszerre nem tudnak a megszokott funkcióval, a régi minőségében megszólaltatni. Itt van helye az óvatos, felelősségteljes hangképzői munkának. A kritikus hangokat átmenetileg piano-élműködéssel kell újrateremteni, fokozatosan erősítve a gyakorlásban, míg helyrejön a rég szín és erő. Más a helyzet azoknál az énekesnőknél, akik bár szép hanggal kezdték a pályát és énekeltek évekig idővel rossz működésekkel megerőltették, megöregítették hangjukat. Nincs mit tenni, ez nem hormonális ügy, hanem egyszerűen elhasználás, a pálya végét jelenti.