Misszió és kutatás a klasszikus zene szolgálatában

 

Hiánypótló kutatást végzett a Debreceni Egyetem hallgatóinak klasszikus zenéhez fűződő viszonyáról a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professzora. Váradi Judit a kar klasszikus zenei hangversenyekre épülő kurzusán résztvevő hallgatókat kérdezte arról, minek köszönhetően kerültek közelebb a műfajhoz, és milyen hatást gyakoroltak rájuk a koncertélmények.

 

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara egymást követő ötödik félévben hirdette meg szabadon választható kurzusát, melyben a hallgatóknak nyolc klasszikus zenei hangversenyen kellett részt venniük. A ZK kivételével a DE bármelyik karáról lehetett jelentkezni, ahogy mindig, úgy legutóbb is több mint 150 hallgató vette fel a tárgyat. Váradi Judit, a ZK egyetemi tanára, művészeti menedzsere oktatási innovációnak nevezte a kezdeményezést, melynek célja, hogy a klasszikus zenei örökség ápolásával és népszerűsítésével korokon átívelően mutassák be a műfaj művészeti értékeit. Szerinte ez az oktatási célú vertikális transzfer a befogadói kultúra szélesítését, egy tágabb zenei repertoár megmutatását, az ízlésformálást is elősegíti.

 

A teljes cikk az alábbi linken érhető el:

https://hirek.unideb.hu/misszio-es-kutatas-klasszikus-zene-szolgalataban