Dr. Pásztor Zsuzsanna 90 éves
A riporter: dr. Masopust Katalin[1]
Dr. Masopust
Katalin: Kedves Zsuzsika, a Parlandóval együtt nagy
szeretettel köszöntünk, és sok örömet, boldogságot, egészséget kívánunk Neked
ezen a kerek évfordulón!
Dr. Pásztor Zsuzsanna: Nagyon
szépen köszönöm Neked és a Parlandónak a hűséges
gondoskodást, hogy hosszas vándorutamon a határkövekhez érve szerető köszöntéssel
fogadtok engem. Olyan öreg vagyok már, hogy volt idő hagyományt teremteni
ebből a köszöntésből. Megünnepeltük együtt a hetvenet, aztán a
nyolcvanat és akkor azt gondoltam, innen már aligha lesz tovább. És lám, itt a
kilencven, álmodni sem mertem volna, hogy még megérem. Csodának látom az
életemet, hatalmas ajándéknak, jutalomnak, kegyelemnek, amit érdem nélkül kap a
földi halandó.
M.: Már a hetvennél is
megcsodáltam, hogy messze túl a nyugdíjas koron még teljes munkaidőben tanítottál. Még jobban bámultalak a nyolcvannál, most
pedig még annál is jobban csodálkozom, mert tudom, hogy ugyanúgy folytatod a
munkát, mint eddig.
P.: Igen, folytatom most is. Sokan
kérdezgetik is: „Kedves Zsuzsa néni, nem volna-e jobb pihenned már ebben a
korban, itt vannak a kitűnő tanítványaid, akik átvehetnék a
stafétabotot.” Persze, át is veszik, tanítanak sok helyen, hiszen nem tudnék
mindenütt ott lenni. Csakhogy mégsem hagyhatom abba, mert még mindig én tudom a
legjobban ezt a tárgyat, a zenei munkaképesség-gondozást, ZMG-t, mely össze nőtt
az életemmel. Mi sem természetesebb, hogy a legjobban tudom, hiszen már közel
hetven éve tanulom, míg a tanítványaim mindössze két évig tanulják. Csak addig,
ameddig az egyetemi kurzus tart. Így aztán én vagyok az, aki a legtöbbet adhat másoknak.
M.: Azt hiszem, van itt még egy motívum.
Ahogy emlékszem a régi továbbképzéseinkre a Fővárosi Pedagógiai Intézet meghitt
falai között, ott az anatómia, pedagógia, pszichológia mellett azt is
megtanulhattuk Kovács tanár úrtól, hogyan bánjunk az idővel. Ő nem szívelte
az üresjáratokat, az értelmetlen szüneteket.
P.: Eltaláltad, erről van szó.
Áldott emlékű mesterünk arra intett bennünket, hogy az idő ajándékának
minden perce csak egyszer a miénk, és nem tér vissza soha többé. Ezért nem
hagyhatjuk üresen elrepülni a perceket, ki kell használnunk őket okosan.
Meg kell terveznünk nemcsak a munkát, hanem a pihenést is, hogy kitartson az
erő, ameddig megadatott. Ezt a zenész ember naponta megéli. Amit ma nem
gyakorolt, azt holnap már nem pótolhatja. Ez a tanítás most is meghatározza az
életemet. Igyekszem értelmesen felhasználni az időt.
M.: Amikor a nyolcvanadikat
ünnepeltük itt a Parlandoban, úgy emlékszem, azzal
zártuk a beszélgetésünket, hogy van még egy nagy álmod, amely megvalósulásra
vár.
P.: Igen, arról ábrándoztam, hogy
legyen a ZMG-nek tanárképzése. Nos, ez az álom
mostanra már valóra vált. Működik a tanárképzés felsőfokú diplomások
részére.
M.: Ismerve a közigazgatás bonyolult
gépezetét, ez is jó nagy csodának számít. Hogy csináltad ezt? Mesélnél róla
valamit?
P.: Nem egyedül csináltam, sokan
segítettek. A Pécsi Egyetem akkreditálta a programot, de így is négy évbe
tellett, mire elindulhatott a képzés. A legnagyobb akadályt a földrajzi helyzet
jelentette. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hallgatók minden szombaton az
ország legdélibb sarkába utazzanak az előadásokra. Márpedig a zenei
munkaképesség-gondozást képtelenség levelező formában oktatni. Így aztán keresni
kellett egy befogadó egyetemet lehetőleg központi helyen. A Zeneakadémia jó
hely lett volna, mert ott már közel húsz éve folyt a ZMG oktatása választható
tárgyként. A vezetés azonban elzárkózott a további fejlesztés elől. Ott
volt viszont az ELTE, ahol már évek óta működött a zenei
munkaképesség-gondozás szakvizsgás képzése. A Bölcsészkar Zenei Tanszéke baráti
gesztussal minden további nélkül befogadta az újonnan akkreditált, négyszáz
órás szakirányú továbbképzést.
M.: Mesébe illő fordulat.
P.: Valóban az, de nem mondhatnám,
hogy innentől nagyon könnyen ment volna a dolog. Számos akadályt kellett
még átugrani. Miközben az adminisztráció útvesztőiben bolyongtam,
találkoztam kollégákkal, akik részvéttel bámultak rám. „Szakalapítás? Ajjaj Tanárnő!
Nagyon bátornak tetszik lenni.” Ezzel riogattak. De végül is elrendeződött
minden. A Zenei Tanszéken, mely időközben a tekintélyes Művészetközvetítő
és Zenei Intézet nevet kapta, barátságos, zavartalan otthonra találtunk. Tanártársaim
a sok év óta velem dolgozó tanítványok és barátok, akikkel fél szóból is értjük
egymást. Az itt végzett hallgatóim közül többen már maguk is tanítanak
különböző intézményekben, zeneiskolában, konziban,
egyetemen, és kiváló kutatásokat végeznek, publikálnak.
M.: Nemrégiben nagyon szép
kitüntetéseket kaptál. Mik voltak ezek?
P.: Több megtisztelő kitüntetés
is ért mostanában. Ezek között különösen jelentős a Príma-díj. Ez egy
társadalmi elismerés, melyet a pályatársak, tanítványok javaslatai alapján ítél
meg a Bizottság. Azután pedig jött egy másik óriási jutalom, a Magyar Érdemrend
Lovagkeresztje. Végtelen nagy öröm számomra az elismerés, de ami még ennél is
fontosabb, az, hogy ezáltal bekerül a figyelem fénykörébe maga a téma, melyet
képviselek, a zenei munkaképesség gondozása.
M.: Olvastam a legutóbbi cikkeidet
a Parlandóban, benne a zenész növendékek
nyilatkozataival és a múlt tanévi kérdőíves vizsgálatok eredményeivel. Elég
sötét az a kép, ami a fiatal zenészek egészségéről feltárul.
P.: Sajnos így van. Az egészségi
ártalmak sűrű előfordulását már a 18 évvel korábbi felmérés is
megmutatta. Ezt is közölte annak idején a Parlando. Azóta
tovább romlott a helyzet. Még több lett az egészségi panasz a zenélő
növendékek körében. Nem csoda, hiszen nem történt változás, a körülmények most
is ugyanazok. Dr. Julius Flesch német orvos már 1925-ben
leírja, hogy „mindeddig senki sem gondolt a zenész hivatás higiéniájára.” Azóta
éppen 100 év telt el, de ugyanezt még mindig el lehet mondani.
M.: Hogy lehet ez, hiszen most
mondtad, hogy milyen jól alakult a zenei munkaképesség-gondozás helyzete az
utóbbi időben.
P.: Persze, mi, akik ezzel foglalkozunk, nagyon is
gondolunk az egészségre, de nem vagyunk még elegen. Akik tehetnének érte, még
nem jutottak el a felismerésig. Nem szeretek sötét gondolatokkal foglalkozni,
de úgy látom, amíg nem lesz felsőbb támogatás, addig mindig háttérben
marad az egészség témája.
M.: Nem gondolod, hogy alulról
jövő kezdeményezések is lehetnek eredményesek?
P.: De igen, egyet gondolunk. A ZMG
eddigi haladása is felsőbb támogatás nélkül, afféle partizánakció módjára
történt. De ez nagyon lassú folyamat. Egy erőteljes intézkedés döntő
lehetne az egészségtémában. Gondolj csak arra, amikor a járvány idején elrendelték,
hogy maszkot kell hordani, pillanatok alatt a fél bolygó lakossága maszkban
szaladgált. Ha lenne egy olyan felsőbb fórum, amelyik hivatalból
foglalkozna a tanárok egészségtani edukálásával, (mondjuk
ezzel a szép, divatos szóval), akkor sokkal kevesebb bajuk lenne a zenészeknek.
Most e téren kifejezetten reményteljes a helyzet. 2024-ben megjelent a nemzeti
népegészségügyi stratégia, melybe az iskolai egészségnevelés is beletartozik. Ez
jó hivatkozási alap lehet a zenei intézményeknek is.
M.: Talán a külföldi példáknak is
lehetne buzdító hatása.
P.: Én is úgy gondolom, ismerve a kívülről
hozott dolgok varázslatos pszichológiáját. Van is itt előttünk egy jó
külföldi minta, amiről ugyancsak a Parlandóból értesülhetünk.
A londoni Royal College of Music kutatócsoportot tart fenn 15 év óta Centre
for Performance Science néven, mely összekapcsolja az összes zenei felsőoktatási
intézményt Nagy-Britanniában. A kutatás mellett oktatás is folyik pszichológia, pedagógia, anatómia, biomechanika
és idegtudomány témákban a különféle zenei szakokon. Minden elsőéves egyetemi hallgató
kötelezően részt vesz az Egészséges Zenész című kurzuson, amely
segíti a fizikális, mentális felkészülést a pályára. Tanárok is részt vesznek a
képzésben, kutatnak, doktorálnak azért, hogy hatékonyabban tudjanak tanítani.
M.: Ha jól emlékszem, dr. Kovács
Géza tanár úr már a hetvenes években felvázolta egy ilyen intézmény tervét, de
nem talált meghallgatásra.
P.: Érthető, akkoriban az
alulról jövő kezdeményezést csak szóban ismerték el, de nem támogatták. Világelsők
voltunk a kezdeményezésben akkor, amikor Kodály intézkedése nyomán dr. Kovács
Gézát a Zeneakadémia meghívta a zenész egészségtéma kutatására. Most pedig
Európa elhúz mellettünk, ha nem tudunk elég gyorsan reagálni. A tanári
továbbképzés gondolatát nem mi találtuk ki. Zeneakadémiai hallgatóim írják ezeket
a sorokat. „A zenészek között szinte alig találunk
olyan embert, akinek ne lenne panasza. Számos zenész küszködik nap, mint nap
kézfájással, hátfájással, depresszióval. Így van ez nem csak a fiataloknál,
hanem a tanároknál is. Ugyanis már nekik sem tanították meg, hogyan kerülhetik
el a bajokat. Nagyon nagy reformálás lenne szükséges és mindenekelőtt
továbbképzés a pedagógusoknak, akik még egy régi modell szerint tanultak.”
M.: Úgy látom, ezzel el
is érkeztünk a következő évtized programjához.
P.: Igen, mondhatni, a
levegőben lógnak az elintézésre váró dolgok. Ha oktatási miniszter lennék,
elrendelném a zenei intézmények egészségprogramjának kidolgozását minden
tanulmányi szinten. Ezt a feladatot az eddig végzett ZMG-tanárok törzsgárdája el
tudná látni az évtizedek alatt felhalmozott rengeteg tapasztalat alapján. A
következő évtized álma az lenne, hogy minden muzsikáló növendék és
felnőtt számára elérhető legyen a ZMG célja: könnyebben és
egészségesebben zenélni.
M.: Úgy legyen! Szeretettel
kívánok jó egészséget a következő 10 évre!
FÜGGELÉK:
GlobeEdit
(22. 11 .2019)
A
könyv bevezető része felhívja a figyelmet arra, hogy a zeneművész
szakmában nagymértékben megszaporodott a foglalkozási ártalmak száma. A nagy
követelményeknek eleget tenni csak különleges teherbírással lehet, azonban a
zenészek testi kondíciójának fejlesztése általában figyelmen kívül marad mind
az oktatásban, mind a munkahelyeken. A könyv fő része felvázolja a
foglakozási ártalmak okainak élettani magyarázatát. A történeti visszatekintés
azt vizsgálja, hogy a korábbi idők muzsikusai hogyan küzdöttek a zenei
foglakozási ártalmak ellen. A kortárs módszerek című fejezet bemutatja,
hogy korunkban milyen megoldások léteznek a zenészek fizikai alkalmasságának
biztosítására. A további rész a Kovács-módszer kialakulásának okait és
körülményeit vázolja fel, valamint bemutatja a módszer fő sajátosságait és
elveit. Az empirikus kutatás során interjúk és kérdőívek kerülnek
elemzésre. A Kovács-módszer óvodapedagógiai felhasználásának lehetősége
Pintérné Tasnádi Ágnes könyvének felhasználásával kerül bemutatásra. A Brickenkamp d2 figyelemteszt a Kovács-módszer mozgásóráinak
hatásosságát bizonyítja a koncentráció javításának területén.