Tagság nélkül nincs szervezet…

 

Fekete Krisztina a részvétel fontosságáról,
és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) nyújtotta támogatásról

 

Fekete Krisztina

 

A jogi segítség, az egészségügyi és szociális támogatás, a mobiltelefonos flotta mellett most már üdülési kedvezmény is elérhető a Hungarhotelsnél, valamint magán egészségügyi ellátást vehetnek igénybe a szakszervezeti tagok. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete nagy figyelmet fordít arra, hogy minden téren segítséget nyújtson tagjainak. Új honlap készül, hogy minél többekhez eljussanak a legfrissebb hírek, s évente szerveznek tisztségviselőik számára továbbképzéseket is, hogy a jogszabályi változások közepette is naprakészek legyenek. A zenepedagógia területen a kezdetektől pótolhatatlan a szakszervezet, hiszen annak idején jelentős szerepet játszottak abban, hogy az alapfokú művészetoktatás a közoktatás része maradt. S ma is az MZTSZ tartja fenn a több mint hatvanöt esztendős múltra visszatekintő, szakmai folyóiratot, a Parlandót, amelynek évről évre több az olvasója. Fekete Krisztinával, a szervezet szervező titkárával arról beszélgettünk, hogy milyen támogatásra, lehetőségekre számíthatnak a szakszervezeti tagok, miért is lényeges, hogy minél többen az MZTSZ tagjai maradjanak, és mennyit is ér valójában a tagdíj… 

 

Történt néhány változás a szervezetben az elmúlt időszakban. Milyen új vezetőség áll az MZTSZ élén? Amely azért nem is teljesen új, hiszen már Ön is lassan három évtizede dolgozik ebben a szervezetben…

– Így van, hiszen közel 30 éve vagyok a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete tiszteletbeli elnökének, dr. Gyimesi Lászlónak a munkatársa. 2024 áprilisában a szakszervezet Küldöttgyűlése választásának megfelelően, dr. Gyimesi Lászlót tiszteletbeli elnökké, Brieber Jánost a szakszervezet elnökévé, Papp Tímeát és Temesi Bertalant alelnökké, dr. Dorogi Ákost ügyvezető titkárrá és engem pedig szervező titkárrá választottak.

Eddig titkárságvezetői funkciót töltöttem be. A szervező titkári funkció nem lefokozást jelent a vezetői elnevezés hiányában, hanem konkrétan rámutat a feladatkörre, ez pedig a szervezet tevékenységének szervezését jelenti, önálló képviseleti és aláírási jogkörrel. 

A szervezeti munka a központi és az alapszervezetek között mindig nagyon szoros volt, a helyi alapszervezetek a tagsággal közvetlen kapcsolatban állnak és a helyi igényeket szolgálják ki, addig a központ koordinálja az alapszervezeteket és szervezi a szakszervezet szolgáltatásait, úgy, mint a munka területén a jogi segítséget, egészségügyi és szociális támogatást, hiszen például az elmúlt évben több mint kétezer főnek tudtunk szociális vagy egészségügyi alapon segélyt nyújtani. Az üdülési kedvezményt a Hungarhotels-szel kötött megállapodásnak megfelelően vehetik igénybe a tagok és családtagjaik, amellyel jelentősen tudják csökkenteni a pihenésre szánt családi keretet. A magán egészségügyi ellátás szolgáltatást szintén a tagság érdekeit figyelembe véve szorgalmaztuk, jelenleg Budapesten, a Benyovszky Orvosi Központtal van megállapodásunk, amit országosan is igénybe lehet venni, szintén a családtagokra is jár a kedvezmény.

 

Rengetegen veszik igénybe a sok éve elérhető flottás szolgáltatást.

– A mobiltelefonos flotta 2006 óta – először a T-mobile, majd a Vodafone-nal kötött megállapodás alapján – vehető igénybe a tagok és családtagjaik számára. Számos előnyt nyer vele a tagságunk, hiszen a mobiltelefont használók kedvezőbb tarifadíjakkal, csomagokkal, készülékvásárlással vehetik igénybe saját és családtagjaik számára az úgynevezett MZTSZ flottát, jelenleg a Vodafone utód ONE-nal kötött megállapodás keretein belül. Az MZTSZ flotta két csoportként működik nálunk, egyrészt a tagság az úgynevezett külső flottában és a tisztségviselők az úgynevezett belső flottában élvezhetik a szolgáltató által nyújtott kedvezményeket. A külső flotta tagsága körülbelül 1600 fő, a belső pedig a tisztségviselői és munkavállalói, 160 fő. A szolgáltató nyilvánvalóan annál kedvezőbb tarifát tud megállapítani, minél többen veszik igénybe a szolgáltatást.

 

– Még oktatási intézményt is alapított története során az MZTSZ…

– Igen, és rövidesen, az érettségi vizsgaidőszakkal megegyezően, a szakszervezetünk által, dr. Gyimesi László és Póka Egon munkája eredményeként 1998-ban alapított Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakgimnázium képesítő vizsgáira kerül sor. Május közepétől, egészen június végéig tart a vizsgák adminisztrációjának feldolgozása. Ez is a munkámhoz tartozó, izgalmas feladat, az iskola megalapításának kezdete óta. Az iskolával kapcsolatos adminisztratív munkák közül a normatív támogatással kapcsolatos igénylés, elszámolás, a hivatalok által működtetett rendszereken keresztüli adatszolgáltatások, ugyancsak hozzám tartoznak, így a tavasz mindig a legerősebb szervezési időszak.

 

Arról se feledkezzünk el, hogy nemcsak most jelent számos előnyt a szakszervezeti tagság, hiszen annak idején az MZTSZ-nek is köszönhető volt, hogy a művészetoktatás a közoktatás része maradt.

– Ahogy erről már dr. Gyimesi László is beszélt egy korábbi interjúban, az 1992-től az alapfokú művészetoktatás komoly veszélybe került, mert kilógott a rendszerből…Az MZTSZ-nek is része volt abban, hogy olyan új közoktatási törvény született, amely az alapfokú zeneoktatást állami feladattá nyilvánítja és tanulói alapú normatív támogatási rendszert vezet be. Emellett a költségvetési törvényben megjelenik a közoktatás, ezen belül a művészetoktatás állami finanszírozásának rendszere. Mindez azt is magával hozta, hogy így a zenepedagógusok is bekerültek a közalkalmazotti előmeneteli rendszerbe, ami már kiszámítható pályát nyújtott. Abban ugyancsak jelentős szerepet játszott a szakszervezet, hogy a zenetanárokat nyugdíj mellett is foglalkoztassák, a korábbi általános tilalom ellenére… S bár a szakszervezetnél is akadtak nehezebb időszakok, az anyagi nehézségeink ellenére sem szüntettük meg a PARLANDO kiadását. A ma már csak interneten elérhető zenepedagógia újság olvasóinak a száma pedig döbbenetes számban nő[1]. Az szintén fontos, hogy az MZTSZ is jelentős szerepet játszott az EJI, azaz az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület létrejöttében. Elmondhatom azt is, hogy az alapszervezeti tisztségviselőknek minden évben szervezünk többnapos továbbképzéseket, hogy értesüljenek a legfrissebb hírekről, hogy még sikeresebben tudják képviselni a tagságot. Új honlap születik, ami szintén segít majd a gyors információáramlásban, s az első kézből származó hírek, beszámolók mellett meg lehet majd találni itt a letölthető űrlapokat, sőt az a tervünk, hogy egy olyan hálózatot is létrehozzunk, ami bemutatja, merre, milyen állások találhatóak az országszerte, ebben egy németországi modellt kívánunk követni. 

 

 

 

Fekete Krisztina

 

Számos területen lehet találkozni a szervezettel, s nem is említettük az olyan alapfeladatokat, mint például a munkahelyek biztonsága.

– Az utóbbi évek nyugalma sok tárgyalásba, harcba került, de a mai fiatalok számára már természetes. Nem is gondolják végig, hogy mi minden történt azért, hogy a zenepedagógusok állása is olyan biztos legyen, mint egy más közalkalmazotté, s hogy ugyanannyi fizetést kapjanak, mint más tanár…

 

Nem állítja egyszerű feladat elé Önöket azonban az új szabályozás, mely szerint a közalkalmazottak, köztisztviselők, köznevelésben foglalkoztatottak illetményéből a munkáltató „szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.”

– Ma már a szervezet gazdálkodásának egyik alappillére, amit 2019-ben sok banki és hivatali időt rászánva, sikerült létrehozni, a központi főszámlaként működő alapszervezeti alszámlákat. Így jelenleg is, az alapszervezetek saját bankszámlával rendelkeznek, a helyi alapszervezetek az azonnali segítséget az alapszervezetre jutó 55 %-os részesedésből meg tudják oldani.

S igen, szakszervezetünk zenepedagógus tagozata 2023 decemberében, egy olyan hirtelen jött helyzetbe került, ami szinte ellehetetlenítette a tagozat eddigi gazdálkodását, ugyanis a törvény, 2024. január elsejétől megtiltotta a munkáltatóknak, hogy a foglalkoztatott nyilatkozatának megfelelően, tagdíjat vonjon le és azt átutalja. Ezzel az intézkedéssel az MZTSZ Központnak azonnal kellett reagálni és a helyzetnek megfelelő intézkedéseket tenni. Az MZTSZ Küldöttgyűlése 2023. december 13-án elfogadta az Alapszabály 5.2. A tagdíj mértékére vonatkozó módosítást, mely szerint, „ha a munkáltatót jogszabály tiltja a tagdíj levonásától és átutalásától (a pedagógus életpálya törvényben pedig ez került megfogalmazásra), a havi tagdíj összege: 4.000.-Ft.” Ez az általános 1%-os tagdíjmértéktől eltérő szabály, de a Küldöttgyűlés egy olyan havi tagdíj összeget határozott meg, ami a jogszabályban előírt havi bérek közelében jár, és egyben az összegszerűség könnyebb áttekintést és követhetőséget biztosít.

A tagdíj mértékének megállapításán túl egy olyan tagdíjlevonási rendszert is létre kellett hozni, ami a zenepedagógus tagságot rendszer szinten tudja regisztrálni, a tagdíjakat – az alapszervezeti részesedéseknek megfelelően – kezelni és nem utolsó sorban a banki adatok letöltését is lehetővé tudja tenni. Szécsi Gergely informatikus kollégával létrehoztuk a rendszert, ami jelenleg még gyermekcipőben jár – a csoportos beszedéseket és állandó megbízásokat, a banki online felület technikai fejlettségének hiányában – egyelőre egyenként könyveljük, ami nagyon sok időt vesz igénybe.  A tagdíj rendszer kialakításának további célja, hogy az adatokat le tudja tölteni a banki felületről, jelenleg erre keresünk megoldást, törekedve arra, hogy annak ne legyen súlyos anyagi vonzata.

 

S mindez hogyan érintette a zenepedagógus tagozatot?

– Az aktív tagsága sajnálatosan jelentősen csökkent… Most a passzív tagság felébresztése az elsődleges célunk, hiszen aki a kilépést fontolgatja, azzal jelentősen gyengíti a saját, valamint a társai érdekképviseleti és érdekvédelmi képességét, erejét.

Ezúton is arra kérjük hát azokat a tagjainkat, akik még nem jelentkeztek alapszervezetüknél a tagság folytatása érdekében, hogy gondolják újra át a döntésüket, mi örömmel várjuk őket a tagság soraiban.

A szakszervezet, ha nincs tagja, akkor megszűnik, az összes lehetőséget és szolgáltatást, érdekképviseletet és érdekvédelmet elveszítve valamennyi kolléga számára, legyen az fiatal vagy nyugdíjas…

 

Réfi Zsuzsanna

 

 

 



[1]  Míg 2011-ben a print kiadású Parlandóra 250-en fizettek elő, a 2012 óta csak az interneten ingyenesen elérhető parlando-hu-ra már 25000 regisztráltak és 2025. áprilisában 58620 volt a honlapot felkeresők száma.