TAKÁCS ISTVÁNNÉ KATONA JÚLIA,
A FŐVÁROSI XVI. KERÜLETI ZENEISKOLA ALAPÍTÓ IGAZGATÓJA
DÍSZPOLGÁRI CÍMET KAPOTT
Nemzeti
ünnepünk alkalmával ünnepi testületi ülésre került sor 2025. március 15-én az
Erzsébetligeti Színház nagytermében, ahol ez alkalommal adták át a kerületi
elismeréseket: a kerület ifjú tehetsége címeket és a XVI. kerületért
kitüntetéseket. Itt kapták meg díszpolgári címüket azok, akiket erre méltónak
talált a Díszpolgárok Tanácsa (mint javaslattévő), és a
képviselő-testület, mint döntéshozó.
Örömünkre
díszpolgári címet kapott Takács Istvánné Katona Júlia „Judit” (Szolnok, 1931.
október 4.) karvezető, középiskolai ének-zenetanár, zongoratanár, aki
a XVI. kerületi Zeneiskola megalapítója volt, valamint ugyancsak ő hozta
létre a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolát.
ű
Takács Istvánné az ünnepség utáni percekben
Takács
Istvánné 1956-tól 1962-ig az abonyi Állami Zeneiskola, majd 1962-és 1968 között
a Fővárosi Zeneiskola Szerveztet zongoratanára volt. 1968-ban lett a
Fővárosi XVI. kerületi Állami Zeneiskola alapító igazgatója, amelyet
évtizedeken keresztül látott el kiválóan.
Díszpolgár
lett dr. Varga János nyugalmazott háziorvos is, aki
sok évtizeden át gyógyította a kerületi betegeket. Díszpolgári címet kapott
továbbá Izsák Székely Lóránt, testvértelepülésünk,
Csíkszentmihály volt polgármestere.
(Helyi online Hírek alapján)