Zákányi Zsolt 100
(Dunabogdány, 1925. május
8. – Budapest, 2007. január 12.)
Liszt Ferenc-díjas középiskolai
ének-zenetanár, karnagy.
Zákányi
Zsoltra emlékezünk
(5:15)
Maturálását követően előbb tanítói, majd énektanári, később
a Zeneakadémián Kodály Zoltán tanítványaként felsőfokú
karnagyi képesítést is szerzett. Kórusszervezői és zenepedagógusi pályáján
jelentős sikereket ért el Hajdú-Bihar megyében, majd áthelyezését
követően (1958-tól) a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola
(jelenleg Kodály Zoltán Ének-zene tagozatos Általános
Iskola) karnagya és énektanára, utóbb (1964-től) a Vikár Béla
Vegyeskar karnagya is lett.
Első komoly nemzetközi sikere a Vikár kórussal a walesi Llangolen-ben volt 1980-ban. Vegyeskar I. helyezés,
Nőikar II. helyezés és a kórusverseny nagydíja.
Visszavonulása után a budakeszi református gyülekezet kórusának
(2000-től) újjáalapítója, illetve irányítója
volt, a vegyeskar halálát követően tiszteletére Zákányi Zsolt
református vegyeskar néven működik tovább.] 2005-ben
80. születésnapjának évében, Kaposváron, a református templomban nagy
sikerű koncerten vezényelte a tanítványaiból összeállt kórust, amiről
film és DVD is készült.
Díjak,
kitüntetések
·
Kaposvár
díszpolgára (1990)
·
Liszt Ferenc-díj (1990)
·
Somogy Megye
Művészeti Díja (1995)
·
Weiner Leó-díj
(1996)
·
Budakesziért
Emlékérem (posztumusz, 2007)
·
ZÁKÁNYI ZSOLT ÉLETMŰVÉRE EMLÉKEZŐ ÍRÁSOK, KÉPEK, FILMEK A
VILÁGHÁLÓN
KAPOSVÁRMOST.HU:
Emléktáblát kapott Zákányi Zsolt, Kaposvár híres
karnagya
Kórustalálkozó Zákányi Zsolt emlékére
Kórustalálkozóval emlékeznek Zákányi Zsoltra
Lájk és violinkulcs megfér egymás mellett
***
Táblaavatás (7:00)
Teljes lejátszási lista megtekintése
(8 felvétel)
30
éves kórustalálkozó 1989
(1:03:58)
A
Kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola kórusának jubileumi hangversenye Zákányi
Zsolt vezényletével (1989)
Zákányi
Zsolt tanítása (2:50)