Nemzeti népművészet és egyetemes érték

Beszélgetés Horváth Szilárd pedagógussal, médiaszakemberrel,

a Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alapító vezetőjével

Horváth Szilárd

Idén ősszel, az MMA októberi közgyűlésén a népművészeti tagozat levelező tagjává választották Horváth Szilárd pedagógus, médiaszakembert. Arcéle, orgánuma, felkészültsége miatt sokaknak kedvencévé vált, rendszeresen megnézik a televízióban. Beszélgetésünkben főként a pedagógus mivoltára helyeztük a hangsúlyt. 

Hogyan kapcsolódik pedagógustevékenységéhez a népművészet?

Huszonegy évvel ezelőtt szintén tanár feleségemmel iskoláskorba lépő leányainkat továbbra is az otthoni hagyományoknak megfelelően szerettük volna nevelni, a keresztény kultúrára, a magyar néphagyományra támaszkodva, családias környezetben, természetközeli szemlélettel. Nem találtunk azonban olyan oktatási intézményt, ahol az említett eszmény a maga teljességében megjelent volna. Ekkor megalapítottuk a Búzaszem Iskolát Gödön, amelynek ma igazgatója vagyok. Itt a gyerekek óráinak harmada népművészeti, művészeti óra.

Milyen emberkép fogalmazható meg az elmondottak alapján?

Magyar identitású, lelkileg is erős embereket kívánunk nevelni diákjainkból, akik családjuk és nemzetük kovászai lesznek. Hét kisiskolással indítottuk el a Búzaszem Iskolát, ahol az első pillanattól kezdve az említett koordinátarendszerben kerestük a választ a felvetődő pedagógiai kérdésekre: keresztény szemlélettel, a magyar néphagyományra támaszkodva, családias környezetben és természetközeli felfogással. Szerencsére nem kötött bennünket semmilyen bürokratikus vagy jogi akadály, az iskolaalapításban szabad kezet kaptunk. A katolikus egyház a kezdetektől partner volt ebben, tíz éve a Váci Egyházmegye a fenntartónk.

A néphagyomány milyen módon illeszkedik az iskola életébe?

Mindent áthat, amint az organikus pedagógia segítségével a kereszténység is. Gyermekeink nyolc-kilenc évesen már a magyar kultúra hordozói, néptáncolnak, s valamely hangszeren – koboz, tekerő, citera, duda, furulya, hegedű –, akár kis zenekarokban is játszanak a táncházakban, mellette pedig népdalokra épülő énekórákon vesznek részt. A rajzórák és a kézműves-foglalkozások ugyancsak a népi ábrázolásokat és népi kézművességet helyezik előtérbe.
Kissé szomorúan említem, hogy ez a pedagógiai módszer újdonságnak számít a mai magyar oktatásban, pedig fontos lenne erre alapozni a gyerekek nevelését. Egyszerű ez: úgy neveljük a gyermekeket, ahogyan egy parasztember nevelte az övéit évszázadokon át a magyar kultúrában.

A népművészettel nevelésnek milyen hatásai jelentkeznek a diákok fejlődésében?

Amikor a magyar népművészettel dolgozunk, a mai kor gyermekeit fejlesztjük. A népi játékok közben a gyermekek megtanulnak együttműködni, hogy később vezetni tudjanak egy közösséget, s alkotó módon vegyenek részt a társadalom életében. A magyar népi játékok nem versengésen, hanem együttműködésen alapulnak, fejlesztik a szociális érzéket. A népzene és a népdal pedig olyan, mint egy lelkigyakorlat. S mindez nemcsak a gyermekek lelkére hat, mert aki énekel, zenél, táncol – minden felmérés ezt mutatja –, lényegesen jobban teljesít matematikából, szövegértésből, az úgynevezett racionális területeken is. A Búzaszem Iskola arra példa, hogy őseink hagyományai nem múzeumba valók, hanem szolgálni tudják a huszonegyedik század nemzeti, családi, társadalmi, munkaerőpiaci és személyes fejlesztési céljait.

A fejlesztésnek ez az útja erősíti az identitástudatot, amelyre nagy szükség van mai viszonyaink között.

Az a reményünk és tapasztalatunk, hogy az erős magyar identitással felnövekvő gyermekek később nem hagyják el Magyarországot; tanulmányi céllal elindulnak külföldre, hogy majd hazahozzák az ott szerzett tudást, mert minden idegszálukkal ide kötődnek a magyar néphagyományon és a magyar kultúrán keresztül. A nevelést a családokkal közösen végezzük. Akkor lehetünk sikeresek a gyereknevelésben, ha közben a családokat is neveljük. Ezért indítottunk felnőtt néptánc-, népzene- és énekoktatást, a gyermekeknél látott csipkeveréssel is megismertetik őket tanáraink. Mesterkurzusokat szervezünk, és szép lassan visszavezetjük a szülőket ahhoz a kultúrához, amelyből őseik vétettek.

Az iskola szellemisége túlmutat az iskola falain. Milyen mozgástere van abban a társadalmi valóságban, amelyben létrejött, s amely számos tekintetben más értékeket követ?

Két szempontot érdemes figyelembe venni ennek megválaszolásához. Az egyik: gyermekeink milyen érzelmi és értelmi intelligenciával kerülnek ki tőlünk és folytatják tanulmányaikat a középiskolában? Erre az a válasz, hogy magas szintű értelmi és érzelmi intelligenciával lépnek tovább. Az érzelmi intelligencia mérése mutatja, milyen fejlett az empátiakészségük, türelmük. A jó cselekedetek motiválják őket, szeretnének másokért tenni valamit, közösségben képzelik el az életüket.
Az értelmi intelligencia szintjét jelzi, hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok átlagát gyakorta megközelítik diákjaink, olykor meg is előzik azokat. A felvételi eredmények alapján 68-75 pont közötti átlaggal kerülnek középiskolába, miközben a magyar átlag 52-54 pont körül van. A másik szempont: milyen visszhangja van a társadalomban a nálunk folyó munkának? Erre azzal tudok válaszolni, hogy sokáig minden jelentkezőt felvettünk, de ma már három-négyszeres a túljelentkezés. Ez azt jelenti, hogy az iskolában folyó nevelés-oktatás visszhangot kelt a magyar társadalomban. Emellett szerdánként iskolaalapításra vágyó közösségeket kalauzolok, polgármesterekkel, tankerületi vezetőkkel, iskolaigazgatókkal, erdélyi, felvidéki, délvidéki érdeklődő családokkal találkozom a Búzaszemben, és bevezetem őket iskolánk életébe, módszertanába. Sokan szeretnének hasonló úton járni. Járhatnak, mert a Nemzeti alaptanterv minden feltételének megfelelünk, miközben nagyon egyedi módon dolgozunk, együtt működtetve egy művészeti és egy általános iskolát.

Ezt a modellt igyekeznek minél szélesebb körben – elméleti szinten is – ismertté tenni?

Szeretnénk, és van is rá esély. Munkatársaimmal írásban is összefoglaljuk az eltelt huszonegy év tapasztalatait, a Búzaszem-modellt. Osztályokra lebontva készítjük el a részletes nevelési-oktatási programot, amelyben a néphagyomány és a közismereti tárgyak oktatása jól illeszkedik egymáshoz. Igyekszünk segíteni azoknak az iskolateremtő közösségeknek, amelyek az általunk elindított úton kívánnak járni. Előadásokat tartunk, tanárok továbbképzését is tervezzük, ennek pénzügyi hátterét mostanában reméljük megteremteni.

Közismert médiaszereplése, népszerű televíziós és rádiós személyiség. Hogyan kapcsolódik ez iskolateremtő és iskolavezető munkásságához?

Közös a kettőben az ország, a magyar nemzet ügye. Amikor a magyar kultúra kincseit átadjuk gyermekeinknek, ezzel a magyar állam fennmaradásán munkálkodunk. Magyar kultúra nélkül nincs magyar nemzet, nincs magyar állam. A magyar állam létének értelme, hogy a magyar kultúrát, ezáltal a magyar nemzetet fenntartsa, és ez egyben létének a feltétele is. Az iskolai munka ezért nemzetbiztonsági ügy. Televíziós munkám ugyanerről szól: nevezhetném szellemi önvédelemnek, szellemi építkezésnek. Így ér össze pedagógusi és médiamunkám.

Ez a felfogás – gondolom – nem jelent elzárkózást más népek kultúrájától és hagyományaitól.

A magyar néphagyomány azért gyönyörű, mert összetéveszthetetlenül úgy magyar, hogy közben egyetemes. Minden népi kultúra ugyanarról a gyökérről ered. Mindegyiknek közös, Teremtő-központú, közösségközpontú és természetközpontú szellemisége van. Aki megmerítkezett ebben a magyar népi kultúrában, ösztönösen és egyben tudatosan becsüli a többi nép kultúráját is.

Elmer István

Fotó: Nyirő Simon