Legánÿ Dezső 110

(Szombathely, 1916. január 19. – Budapest, 2006. május 28.)

zenetörténész, a zenetudományok kandidátusa (1973), doktora (1981).

Élete

1933-tól 1937-ig a Pécsi Tudományegyetemen jogot hallgatott. Ezután Budapestre ment, ahol 1941 és 1947 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést tanult Viski Jánostól. 1951-től a Zeneakadémián volt docens 1958-ig, majd ezt követően 1973-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított. Ekkor a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének lett a tudományos főmunkatársa, később pedig osztályvezetője 1983-ig. Elnökségi tagja volt a Liszt Ferenc Társaságnak, tiszteletbeli tagja az Amerikai Liszt Társaság és a Stockholmi Nemzetközi Liszt Központ.

Felesége Hegyi Erzsébet (1927–2017) zenepedagógus volt. Fia Legánÿ Dénes (1965–2000) zeneszerző, zenepedagógus volt, aki autóbaleset következtében hunyt el.

(Wikipédia)

Díjak, elismerések

· A Művészeti Alap Nagydíjasa (1982)

· Az Amerikai Liszt Ferenc Társaság és a Cziffra Alapítvány díjazottja (1984, 1986)

· Erkel Ferenc-díjas (1988)

Műveiből

· I. Martinov: Smetana; ford. Legánÿ Dezső; Művelt Nép, Bp., 1952 (A kultúra mesterei)

(Gondolat, Bp., 1959) (Kis zenei könyvtár, 11.)

(2. jav., bőv. kiad.: Gondolat, Bp., 1981) (Zenei kiskönyvtár)

Egy pedagógus feljegyzései

(Ford.: Legánÿ Dezső; Zeneműkiadó, Bp., 1961)

Zenei művelődésünk ezer éve dokumentumokban;

(Zeneműkiadó, Bp., 1962) (Magyar zenetudomány, 4.)

(Ford.: Legánÿ Dezső Zeneműkiadó, Bp., 1974)

(Zeneműkiadó, Bp., 1975)

(Zeneműkiadó, Bp., 1976) (angolul is)

(Szerk. Legánÿ Dezső, Zeneműkiadó, Bp. 1982)

Ezen kívül idegen nyelvű könyvek és körülbelül 200 tanulmány és cikk.

Legánÿ DEZSŐ

LISZT FERENC BUDAPESTI LAKÁSAI[1]

Gyermekkora óta Liszt Ferenc nemegyszer tartózkodott a magyar fővárosban. Korábbi éveiben sohasem volt szüksége arra, hogy ott lakással rendelkezzék, mert időzései nem nyúltak hosszúra, s ismerősei elhalmozták meghívásokkal, szálloda is akadt bármikor. 1869-ben azonban döntő változás állt be az akkor már nyolc éve Rómához kötődő életében. Engedett a weimari nagyherceg unszolásának, majd egy budapesti meghívásnak, s ettől kezdve tevékenységét három város közt osztotta meg. Volt év, hogy Weimarba nem ment el, máskor Rómától maradt távol, de Budapestet egyetlen évben sem hagyta ki tartózkodásaiból. Tizenhét év múlva bekövetkezett haláláig évente hűségesen hazajárt, bármilyen volt az egészségi állapota, vagy akármennyire is zordra fordult a budapesti tél, különösen a Róma környéki őszhöz, kora télhez viszonyítva, ahol addig is csendben, majdnem, hogy verőfényben élhetett.

Első két alkalommal a belvárosi plébánián volt szállása. Ott adta 1870-71 telén az egész ország Figyelmét felkeltő 13 matinéját, számos közreműködővel. Házigazdája vendégszeretetében nem volt hiány, a második, közel féléves vendégeskedés mégis meggyőzte Lisztet arról, hogy rendszeressé budapesti útjait csak akkor teheti, ha önálló lakáshoz jut. 1871 tavaszán, Weimarból feltárta gondjait egyik legodaadóbb magyar barátjának, Augusz bárónak: „Mivel nincs meg az az előnyöm, hogy gazdag legyek, s mert nem akarok kölcsönkérni senkitől, kénytelen vagyok kiadásaimmal takarékoskodni. A lakás volna Pesten egyik legsúlyosabb terhem ... amint ennek a gondját leveszik rólam, megígérem, hogy jövő télre visszajövök. Egyáltalában nincs szükségem nagy szalonra, mert, föltéve, hogy a »matinék« újra kezdődnek, kitűnő barátunk, Schwendtner lesz szíves a plébánia fogadószobáját rendelkezésünkre bocsátani.” Augusz sietve munkához látott, s két hónapon belül kibérelt Lisztnek egy második emeleti lakást Pest legújabb városnegyedében. A ház sarkánál húzódott a Széchenyi sétány, szemben vele a Frohner szálló állott, étkezési lehetőséget biztosítva. Liszt csak három berendezési tárgyra tért ki leveleiben: egy széles, kényelmes, többfiókos íróasztalt kért Augusztul kompozícióinak és két zongorát, melyeket majd Bösendorfer szállít. Egyébként „bútorzatom egésze legyen nagyon egyszerű, minden fényűzés nélküli”.

1871. november 16-án foglalta el Liszt első állandó budapesti lakását és 1873. március 31-ig lakott benne. Közben 1872. áprilistól novemberig Weimarban tartózkodott. Alig néhány nappal a lakás birtokbavétele után levelet írt Sayn-Wittgenstein Carolyne-nak Rómába: „Megérkezésemkor, csütörtök este, Auguszt, Reményit s több más barátomat találtam a budai pályaudvaron. Augusz kocsiján lakásomra vitt, a Nádor utca 20. sz. alá – ahol Auguszné és leányai, Helén és Anna nagyon szívesen fogadtak és szállásoltak el. Maga ismeri már ennek a lakásnak a leírását, amely egészen megfelelő - tökéletesen van bútorozva, börzeügynöki fényűzés nélkül, de kényelmesen, tiszta és rendes, jól fekszik – és nem nagyon drága, a pesti magas lakbérekhez képest. Legközelebb Augusz ajtóimnak és ablakaimnak valamilyen képét küldi el magának. Erről meglátja majd, hogy elhelyezkedésem nagyon kényelmes, sőt tágas, s hogy okom van rá, hogy meg legyek elégedve idehaza - főleg, ha jól be tudom osztani az időmet. Rendszerint fél 7-től 7-ig megyek misére, a Szent Lipót templomba[2], amely nincs messze a házamtól. A Frohner-szállóban fogok ebédelni.”

A ház ma is áll, Münnich utca 23. számozással[3]. Nem volt olyan jó fekvésű, mint a plébánia, ahol Liszt korábban vendégeskedett. Kissé kiesett a város akkori központjából, koncertteremtől, színháztól. Liszt nem sok látogatót hívott meg oda. De nyilvánvalóan ott maradt volna tovább, talán végleg is, ha ezalatt nem születik országgyűlési határozat a Zeneakadémia felállításáról, ami a minisztériumot arra ösztönözte, hogy egy csapásra oldja meg az új felsőfokú intézmény elhelyezését s egyúttal Liszt természetbeni lakásának ügyét is.

E második lakás az egykori Hal tér 4. szám alá esett, a mai Erzsébet-híd pesti hídfőjétől balra. A házat 1910 körül lebontották. Helyét emléktábla őrzi az Irányi utca 1. számú ház falán.

1873. október 30-án költözött be Liszt. Másnap levelet írt benyomásairól Sayn-Wittgenstein Carolyne-nak: „Új lakásom jobban tetszik nekem, mint az, amelyben az elmúlt két télen laktam. Nyugodtabb és nagyon központi fekvésű, első emeleten és két lépésnyire a városi plébániatemplomtól, amely a város fő és legjobban rendben tartott temploma. A plébános, Schwendtner, püspöki címet viselő pap, aki már három ízben, 65-ben, 67-ben és 70-ben nagyon széles körű és szívélyes vendégszeretetben részesített és legjobb barátaim egyike maradt; emellett az összes papok, akik templomában szolgálatot teljesítenek, több év óta jó viszonyban vannak velem. Ugyanebben a templomban vezényeltem a »Missa solemnis«-t és a »Missa choralis«-t.”

Ablakai a csendes Hal térre nyíltak. Ha kihajolt rajtuk, bal kéz felé tekintete eljuthatott a Dunán keresztül a túlsó, budai partig, a Gellérthegy lábához. Szemben, a kis téren túl a belvárosi templom tornyai magasodtak. Ugyanabban az épületben fog megnyílni 1875-ben a Zeneakadémia Liszt helyben taníthat. Pár száz méterre, a Duna partján elérhette a nagy hangversenytermet, a ma is fennálló Vigadót, a város belseje felé a Nemzeti Színház időközben lebontott akkori épületét. Szinte szomszédos volt vele az angolkisasszonyokzárdája és igen közeli a ferences templom, ahová a reggeli szürkületben naponta imádkozni járt s a koldusasszonyoknak szétosztogatni mindennapi adományait, amikor még alig mutatkozott valaki az utcán.

Lakásáról nem sok tájékoztatás maradt fenn. Három szobából állt, a térre nyíló ablakokkal, és egy inasszobából. Mellette egy nagy terem húzódott meg intézeti hangversenyek céljára, kétségtelenül a ház több szobájának egyesítésével. Közvetlenül a nagyterem mellé esett Liszt szalonja, majd az ebédlő, végül a háló- és dolgozószoba. A szobák egybenyíltak, a szalon egyenesen a nagyterembe. Annak pódiumán két zongora állt, feltehetően Bösendorfer küldeménye. A lakás méreteire csak következtetni tudunk. Tágas szalonjában zongora állt, azon tanította Liszt hazai és külföldi tanítványait a Zeneakadémia megnyitása előtt és után. Abban a mellette lévő szobában szorongott a fényes közönség, amikor 1875. november 14-én Erkel Ferenc a Zeneakadémiát megnyitotta, melynek Liszt elnöke, Erkel igazgatója lett. Hat éven át, 1879 tavaszáig e lakás Budapest egyik szellemi központja volt, valahányszor Liszt a hazájában tartózkodott.

Közben felépült a Zeneakadémia céljaira és Liszt legszebb lakásának készült új, mutatós épület a Sugár (később Andrássy, ma Népköztársaság) úton. Tervezője, Lang Adolf építész, 1876-ban alaposan megszemlélte a Hal téren működő Zeneakadémia helyiségeit és nyilvánvalóan Liszt ottani lakását is. Ezáltal lett az új, harmadik Liszt-lakás beosztásában a korábbihoz igencsak hasonló, de bizonyára méreteiben nagyobb, elegánsabb. A Zeneakadémia 1879 őszén már az új épületben kezdte meg a tanévet. Liszt 1880. január 15-én érkezett haza Tivoliból, a Villa d’Estéből. A tanév egész itt töltött idejére a Hungária szállóban foglalt és fizetett számára három szobát a minisztérium; ott tartotta meg óráit is, mert zeneakadémiai lakása, miként közölték vele, még nem száradt ki. Ez mindössze időnyerő kifogás volt. Az épület valamennyi helyiségét használták ősz óta, Erkel Ferenc is beköltözött a Liszt fölött számára biztosított lakásba.[4]

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont (részlet)

Liszt lakása három szobából és egy inasszobából állt. Közülük a legnagyobból képezték ki a fogadótermet vagy szalont két ablakkal és az erkélyre üvegajtóval. Fellner pávakékre kárpitoztatta a szalont, s a mennyezetet XVI. századi díszes, világos alapra festett ékítményekkel díszíttette. Ótölgyfából készültek a bútorok látható farészei, s e színre mázolták a lakás ajtajait és ablakait is. A bútorzatot Fellner szigorúan a francia II. Henri stílusában tervezte meg, azzal az újítással, hogy bőrt alkalmazott plüss mellett.

Négy ajtó nyílt a szalonból: három a folyosóra, illetve Liszt lakosztályába, a negyedik közvetlenül a hangversenyterembe. Az ablakokkal szemben, a folyosó felőli falnál márványkemence állt s egy úgynevezett kályhapad, hervadt zöld színű, keresztöltéses hímzéssel. Pompás nagy szőnyeg borította a szalon közepét - Apponyi Albert, Mihalovich Ödön és Harkányi közös ajándéka. A mennyezetről alálógó szép gázcsillárról a Mocsonyi fivérek gondoskodtak. Bösendorfer két zongoráját a Sugár útra nyíló ablakok közelében állították fel, a szalon jobb felében. Ugyanoda került, az oldalsó fal mellé, Liszt harmóniuma, melyet a Hal téren felszámolt lakásból hoztak át. Négy karszék, két szék, egy úgynevezett x-ülés, egy ottomán és egy játékasztal alkotta a Fellner által II. Henri stílusában tervezett bútorzatot. Két karszék barna bőrrel és pávakék plüssel, a másik kettő sötétzöld bőrrel és sötétvörös plüssel készült. A két székhez pávakék plüsst használtak, akárcsak a barna bőrrel készült süléshez. Sötétvörös plüss díszítette a játékasztalt, s egy pompás asztalterítő fedte: arannyal átszőtt barna kelme, gobelinöltésekkel sötétvörös plüssön. A gyönyörű ottomán arannyal áttört barna szövetén és vörös plüssén négy vánkos hevert, három sötétvörös és egy pávakék alapszínű, mindegyik lapos öltésű hímzésekkel ékítve. A két zongoraszék ülése selyemmel átfont nád volt, mert Liszt mindig nádfonatú széken szeretett zongorázni, de egyébként e két széket sötétvörös plüssön keresztöltéses hímzés díszítette. Az x-szék hímzésmintáját Fellner tervezte, de különben a hölgyek minden egyéb hímzése régi magyar mintákhoz igazodott, melyekkel az iparművészeti múzeum igazgatója ismertette meg őket. E nagyon művészi kivitelű hímzések mintáikban igen elütöttek a divatos szalonok díszítéseitől. A régi magyar minták ily módon történt fölelevenítését a kortársak szerencsés gondolatnak találták s úgy vélték, örvendetes lenne, ha azok onnan más előkelő szalonokba is tovább terjednének.

Már akkor, vagy későbbi évektől a szalon berendezését Sophie Menter által ajándékozott két igen szép szekrény egészítette ki Liszt kottatárának egy részével. Az egyik sarokban Beethoven miniatűr bronzszobra állt, a bécsi Beethoven-Comité ajándékozta köszönetül az 1877. évi Liszt-koncertért; nagylelkűen átengedett jövedelme nélkül nehezen állíthatták volna fel a szobor életnagyságú eredetijét Bécsben. Gustave Daré két crayon-rajza, a „Dante” szimfónia és a „Szent Ferenc a hullámok felett” illusztrációi is ott voltak a képek közt.

Lényegesen egyszerűbben rendezték be a szalontól jobbra az ebédlőt. Értékei csupán azok a pompás kötésű díszkiadások, emlékkoszorúk és más religuiák voltak, melyeket két üveges szekrény rejtett magában. Az ebédlőből Liszt dolgozó s egyúttal hálószobájába vezetett tovább az út. Valóságos kis múzeum volt. Ott helyezték el értékes házi könyvtárát, íróasztalán s a mellette álló kisebb asztalon művészeti és levelezési célokat szolgáló készletek kaptak helyet, az íróasztal felső támláján arcképek és más kedvelt emléktárgyak, afölött pedig, a fal szögletében Szent Erzsébet márványszobra. Bösendorfer kétoktávos kihúzható s csak halk hangot adó zongoraasztala is a berendezéshez tartozott még, s egy nyugágy, Liszt pihenő helyéül,

1881-re készültek el a lakással. Liszt január 15-én indult el Rómából. Útközben megpihent ugyan Velencében, de aztán onnan Trieszten és Fiumén (Rijeka) át gyorssal egyhuzamban 29 óra alatt tette meg az utat. Lakását érkezésére és a következő két napon is elhalmozták virágbokrétákkal. Még aznap, január 20-án írt Sayn-Wittgenstein Carolyne-nak: „Ma reggel érkeztem. Mivel nem akartam zavarni senkit, megtartóztattam magam és senkit sem értesítettem érkezésem napjáról és órájáról. Mégis Zichy Géza és Ábrányi vártak az állomáson, s elvezettek tágas lakásomra, amely tökéletes ízléssel van díszítve. Tudja az újságokból, hogy körülbelül tíz hölgy díszítette föl karszékeimet és kanapéimat hímzéseikkel. Pompásak, hercegi palotához méltóak - Balzac kedvét lelte volna benne, hogy leírja őket monogramjaikkal, koszorúikkal, jelképeikkel. Több barátom gondoskodott a szőnyegekről, melyek harmonizálnak a függönyökkel s a lakásomban felaggatott és rögzített kedvességek szimfonikus egészével. Valamennyit fölülmúlja az a nagyon értékes és nagyon drága talizmán-szőnyeg, amelyet maga hímzett Weimarban – mindig a falon függ az ágyamnál s ezen napközben a Hohenlohe bíboros adományozta szép virágos terítő nyújtózkodik. A maga porcelán csokortartó antifonáriuma a szalonasztalt díszíti – Wrede hercegnő ajándéka – s így jó társaságban van mellette a maga Lassarre-kötete, Notre-Dame de Lourdes.”

Halála évéig lakta Liszt azt a lakást, évről évre a téli hónapokban, amikor Budapesten tartózkodott. Az értékekből sok megmaradt, elsősorban Liszt kottatára és könyvtára. Más értékek egy részét Sayn-Wittgenstein Carolyne, az örökös sajnálatos javaslatára emlékül magukkal vitték az egykori adományozók. Semmi fáradságot és áldozatot sem lenne szabad sajnálni felkutatásukra.

[2] A Bazilika építkezése 1851-ben kezdődött és 1889-ben befejeződött. A terveket Hild József készítette 1845-ben és építését is ő kezdte el 1851-ben. Az építész halála után az építést 1867-től Ybl Miklós folytatta, majd Kauser József fejezte be. A városrészt, amiben a templom épült, Lipótvárosnak nevezték el II. Lipót koronázási emlékére. Ezért a templomot is Szent Lipót templomnak nevezték el. 1896. május 7-én Lollok Lénárd plébános javasolta, hogy a bazilika Szent Lipót helyett Szent István nevét viselje. (Dénes Ildikó, Köztérkép)

[3] A Belváros-Lipótvárosi, V. kerületi Nádor utca 1847-ben kapta a mai elnevezését, amit kisebb megszakítással (1968-1990, mikor is Münnich Ferenc utca volt a neve) azóta is visel.