PETRŐCZI ÉVA

A Zene Világnapján

Huszárik Katának, Csörsz Rumen Istvánnak és Miklós Daniellának

A Zene Világnapján, Csömörön,

elillant minden világ-csömöröm,

amíg Kata gyönyörű hangján

életre kelt sok-sok

muzsika-idéző versem,

megerősítve lassan harminc

éve „baráti Tinódim”

énekével és hangszereivel.

Tudtam, itt végre

védve vagyok, ezen az estén

sem bánat, sem csömör

nem érhet el,

semmi, ami a zenétől idegen,

s amiből a kinti világban,

a közeli Pest majdnem minden

zugában és minden évszakában

vödörszám rúgok magamtól el,

(szívemig érő csömörben.)

A Kultúrbisztró 2

névre hallgató kis „palotában”,

egy sváb sarokház minden

otthonos zugában,

egy régi ebédlői kredenc,

puhafényű lámpák

és horgolt, meg

„azsúros” terítők,

távoli szülővárosomra,

a zenével átitatott

régi Pécsre, azazhogy „Fünfkirchenre”

emlékeztető díszletek között

zajlott a csak a lelkünkben

látható maszkabál.

Bach Thomas Cantor”-hoz

illő méltósággal és nyugalommal ropta,

Mozart kamaszosan firgett-forgott

egy víg galoppra.

Aztán játszott egy jóízűt nekünk

Per Spelmann, a hegedűje

szavába és lányok copfjába

kapaszkodó norvég legény,

s halkan felbukkant a közeli

Gödöllőn és Aszódon

a fülig szerelmes,

Szenci Molnár Albert

42. zsoltárát dal-vallomássá

formáló, ifjú én.

És eljött hozzánk Vermontból

a vadszedret és almát

habzsoló és osztogató,

haldokló Bartók Béla is,

aki az Elindultam szép hazámból-t

Békésben gyűjtötte, mint

egy önbeteljesítő jóslatot.

Egyszóval: a tágas-otthonos

valamikori ebédlőben

együtt gyógyultunk,

s gyógyítottunk, amíg az

égen a fáradt csillagok

nem parancsoltak megálljt.

Számomra ilyen a siker:

megannyi, közös szívdobbanás.

Remélem, amíg élek,

ez nem változik,

ez így marad,

a Holtig-zengő ég alatt.