Pécsi Tudományegyetem Művészeti
Doktori Iskola
Tóth Gábor Álmos[1]
XVII. századi
itáliai basso continuo klasszikus gitáron — DLA értekezés
Témavezető dr. Vas Bence
gitárművész, egyetemi tanár 2022
Amióta a
klasszikus gitár lett szakmai szempontból az életem középpontja, azóta érzem,
hogy a tradicionális hangszerek családjában leginkább mostohatestvérként
tekintettek rá. A klasszikus gitár a rá születő kompozíciók mennyiségének
tekintetében ugyan felveszi a versenyt a többi hangszerrel, ám a zenetörténet
legnagyobbjai ritkán használták ki a hangszer adottságait, akkor is sokszor
csak hangulatfestő szituációkban. Természetesen minden hangért, melyet
Rossini leírt a Sevillai borbély cavatinájában – vagy melyet Mahler Hetedik
szimfóniájának negyedik tételében találunk – hálásak lehetünk, de mégis mindig
kissé irigykedve tekintettem zenésztársaimra, akiknek lehetőségük van a
művek többi részében is részt venni. Ha a hangszer rokonait is megvizsgáljuk,
akkor kicsit kedvezőbb a kép. A művészettörténeti reneszánsz alatt a
lant, majd a barokk korstílus idejében a teorba és arciliuto rengeteg kimagasló
kompozícióban kapott helyet mind szólistaként, mind pedig a barokk kor
meghatározó kíséreti technikájának, a basso continuónak egyik legfontosabb
hangszereként. A zenetörténetnek ez talán az utolsó olyan pillanata, amikor a
pengetős és a billentyűs hangszerek a presztízs és a mindennapi
komolyzenei életben való reprezentáltság szempontjából is hasonló pozíciót
töltöttek be.
Abban a
kiváltságos helyzetben tudhatom magam, hogy előadói pályafutásom során
igen korán megismerkedtem a basso continuóval. Egyetemi éveim alatt a
különböző pengetős continuót igénylő projectekben mindig nagy
örömmel vállaltam a kihívást. A felkészülés során támaszkodhattam volna
zeneelméleti ismereteimre, ám az – az oktatásunk sajátossága miatt – szinte
kizárólag a bécsi klasszicizmusra korlátozódott, és ezért, érthető módon,
nem nyújtott biztos támaszt. Tanulmányaim során először a Pécsi
Tudományegyetem biztosított formális keretek között zajló képzést a témával
kapcsolatban. A „continuo-játék” kurzus hallgatói számára lehetőség nyílt,
hogy egy szemeszter erejéig hetente egy alkalommal belekóstoljanak a
pengetős continuo világába. A téma iránti érdeklődésem szempontjából
jó táptalajnak bizonyult a kurzus, viszont ennyi idő alatt valójában csak
a téma felszínéig lehet jutni, egy ilyen – a történelmi időben és a
szükséges előadói képességekben is – távoli kíséreti technika
megismerésében.
A megfelelő
ismeretek hiányában hamar rá kellett ébrednem, hogy a gyakorlat sokszor olyan
problémákat sodor az előadó elé, melyre nincs egyértelmű
megoldókulcsunk ennyi évszázad távlatából. Ugyanakkor a zenekari tapasztalat, a
társas zenélés, a kimagasló zeneművekben való részvétel lehetősége és
a szóló gitározástól jelentősen eltérő kihívások élménye a korstílus
– már zenei pályafutásom kezdetén kialakult – szeretetével párosulva arra
vezettek, hogy próbáljak meg minél mélyebbre ásni ebben a témában, melynek
eredménye ez a disszertáció.
A disszertáció
elkészülésének időszaka megpróbáltatások sorát tartogatta számomra, ezért
biztosan nem sikerült volna elvégeznem ezt a munkát feleségem Ritter Zsófia
kitartó bíztatása, és dr. Vas Bence útmutatásai, valamint egész kiterjedt
családom odaadó türelme és segítsége nélkül. Hatalmas hálával és köszönettel
tartozom nekik, ezért a disszertációmat nekik ajánlom: