ELHUNYT
CSOMA ÁGNES
A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR
BRÁCSAMŰVÉSZE
(1971–2026)

Csoma
Ágnes
Csoma Ágnes 1971-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait
hétévesen kezdte a Weiner Leó Zeneiskolában, hegedű tanszakon. 1985-ben
nyert felvételt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, szintén
hegedű tanszakon. Az utolsó évet már brácsa főtanszakon végezte,
Kertész Ferenc tanítványaként. 1990-től a Liszt Ferenc Zeneakadémián
tanult tovább Konrád György, majd Bársony László növendékeként, kamarazene
tanárai Devich Sándor, Rados Ferenc, Kurtág György és Mihály András voltak.
Tagja volt a Dohnányi Ifjúsági Zenekarnak, több éven át rendszeresen
játszott az Erkel Ferenc Kamarazenekarban, a Weiner-Szász Kamarazenekarban és
különböző kamaraegyüttesekben. 1996-ban diplomázott a Zeneakadémián, ezt
követően lett a Budapesti Fesztiválzenekar tagja.
*
Mély fájdalommal
tudatjuk, hogy szeretett kollégánk és barátunk, Csoma Ágnes, a Budapesti
Fesztiválzenekar brácsaművésze hosszan tartó, méltósággal viselt betegség
után 2026. június 11-én elhunyt. Ági zenekarunk maghatározó tagja volt – több
mint harminc évig játszott velünk, mindig odaadással, figyelemmel és végtelen
érzékenységgel. Távozása közösségünknek óriási veszteség – emléke, kedves és
finom személyisége, muzsikája örökre a szívünkben marad. Lélekben Ági
családjával és szeretteivel vagyunk. A Budapesti Fesztiválzenekar saját
halottjának tekinti őt.
(Budapesti Fesztiválzenekar)