ELHUNYT
ZAGYI SÁNDOR
a hódmezővásárhelyi Péczely Attila AMI
hegedűtanára

(1942-2006)
Szomorúan tudatjuk, hogy méltósággal viselt betegsége után 84 éves korában
elhunyt Zagyi Sándor, aki iskolánk hegedűtanára volt 1989–2001 között.
Ez idő alatt számtalan tanulójával szerettette meg a zenét, a hegedülést,
készítette fel őket a zenei pályára. Őszinte részvétünket fejezzük ki
családjának és szeretteinek, külön is gyermekének Zagyi Orsolya
tanárnőnek, aki iskolánk tanulója volt,
A Zagyi Sándor lelki
üdvéért tartandó gyászmise 2026. 08.12-én volt a hódmezővásárhelyi Szent
István templomban, búcsúztatása és temetése a hódmezővásárhelyi Katolikus
temetőben szintén ugyanazon a napon volt.
Emlékét szeretettel megőrizzük.
(Péczely Attila AMI,
Hódmezővásárhely)