Hangok Közt – korszakos podcast sorozat kortárs zeneszerzőkkel Dinyés Dániel gondozásában, a Magyar Zene Háza csatornáján

 

Hangok közt #70 I Szalai Katalin (1:03.43)

 

Zeneszerző, tanár. A budapesti Szent István, majd a Bartók Konzervatóriumban, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatott zeneszerzői tanulmányai mellett óvónői és színháztudományi képesítést is szerzett. 2019 óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója, 2022 óta pedig a Pécsi Tudományegyetem doktoriskolájának hallgatója. Érdeklődésének központjában elsősorban a vokális zene és az opera műfaja áll. Született 1974-ben.

 

Szalai Katalint már konzervatóriumi éveim alatt megismertem, hiszen mesterünk, Fekete Győr István, óráira is bejárt. Az akkori énjéhez képest rengeteget változott mára, és épp erre voltam a leginkább kíváncsi, hogy mi minden vezette végig az útján. Beszélgettünk a tanulmányi kacskaringókról, a színház varázsáról, szakmai és privát stílusokról és egy második, párhuzamos karrier lehetőségéről.”  Dinyés Dániel