EPTA - Európai Zongoratanárok Szövetsége

Purcell zongorán

EPTA konferencia, Manchester (II/2.)

Christine Brown előadása(1)


Henry Purcell-t már 1695-ban, amikor 36 éves korában elhunyt, kora legkiválóbb zenészeként ismerték el. A Westminster Apátság orgonája alatt temették el, oda, ahol mint orgonista működött. Napjainkban Anglia egyik legnagyobb zeneszerzőjeként tisztelik, ezért úgy gondolom, nagy kár, hogy sok zongorista soha nem játszotta zenéjét.  Talán  a „régi zene” mozgalom felelős ezért, mely ragaszkodik hozzá, hogy  a régi zenét csak  korabeli hangszereken lehet előadni. Ennek ellenére remélem, tudom bizonyítani, hogy Purcell zenéje jól megszólaltatható a modern zongorán és kiváló tananyag is.2
    Purcell billentyűs zenéjét pengetéssel megszólaltatott billentyűs hangszerekre, virginálra, spinétre és csembalóra írta. (...) E hangszerek megtekinthetők az edinboroughi Korai Billentyűs Hangszermúzeumban, a Russel Gyűjteményben, ahol Önöket is bármikor  szívesen fogadják, ha meg akarnak ismerkedni a gyűjteménnyel. A nyitvatartási idő megtalálható az Interneten.
    A virginal téglalap alakú hangszer, egy sorozat húrja van, mely párhuzamosan fut a billentyűzettel. Egy kis fába helyezett lúdtoll szólaltatja meg, melyet pengetőnek hívunk. Ez a  megfelelő billentyű lenyomásakor felemelkedik és megpendíti a húrt. Az itt bemutatott képen, mely Purcell: Music’s Hand-maid című kompozíciója II. részének címlapja, a jobb oldalon látható hölgy virginálon játszik.
    A spinét háromszög alakú hangszer és az alacsonyabban lévő húroknak extra hosszúsága gazdag, meleg hangzást eredményez. Az általánosan ismert két-manuális csembalón a játékosnak már van lehetősége arra, hogy a megszólaltatott hangot mind mennyiségileg, mind minőségileg változtassa.

Itt van például a „New Ground”(3) című  darab a Music’s Hand–maid  II.  részé-ből, a Z.T682-es, ahol a „Z” a  Zimmermann-katalógus számot jelöli. Purcell mestere volt az ostinátónak, vagyis annak a rövid basszus vonalnak, mely – fölötte variált új dallammal – újra és újra ismétlődik, Az egyik leghíresebb a Dido búcsúja, a „Ha majd a földbe tesznek, Keservem ne fájdítsa szíved…” kezdetű ária, a Dido és Aeneas című operából. Ebben a „New Ground”-ban a balkézben lévő három ütemes basszus, kezdettől fogva – hol a basszusban, hol a tenorban – az egész darabon át hallható, míg a jobb kéz a harmadik ütemtől az „Itt az istenségek jóváhagyják” című  gyönyörű dallamot  játssza, melyet Purcell előzőleg  egy Szent Cecília napja című ódára írt.
    Ha ezt az e-moll ostinátót virginálon játsszuk, nem lehetséges a két kéz közötti hangzás egyensúlyát megteremteni, de megvalósítható a két-manuálos csembalón, vagy még inkább a modern zongorán. (..)
    Hogyan vált Henry Purcell olyan komponistává, aki ilyen csodálatos zenét tudott írni? Nos, Londonban született, 1659-ben. Apja, akit szintén Henrynek hívtak, figyelemreméltó képességű zenész volt, fontos pozíciót töltött be a Királyi Kápolnában és a Westminster  Apátságban. A fiatal Henryt már hat éves korában felvették a Királyi Kápolna kóristái közé. Nagybátyja, Thomas Purcell ebben az időben egy szolgálatot tevő nemes úr volt a Királyi Kápolnában, és nem fér kétség hozzá, hogy segítette a gyermeket abban, hogy beleszokjon a próbák és szertartások rendjébe. Ezeknek a fiúknak a korszak mindennapi szokása szerint kellett tanulniuk,  énekeltek az istentiszteleteken, elsajátították a billentyűs és zenekari hangszerek játékát  és zeneszerzést  tanultak.  Valójában a fiúk által komponált zsoltárok  egynémelyikét a kórus el is énekelte.  Ünnepélyes alkalmakkor a fiúk a még ma is használatos skarlát színű egyenruhát viselték. Amikor erre az előadásra készülve felvettem a kapcsolatot dr. Andrew Grant-tal, a mostani orgonistával és kórusvezetővel, küldött nekem néhány elragadó fotót arról a tíz kórista fiúról, akik jelenlegi tagjai a Királyi Kápolna gyermekkórusának. Ezeket a fiúkat a „City of London School” iskoláztatja, láthatjuk és hallhatjuk őket az egyházi események alkalmával, emléknapok ünnepélyein. Rendszeresen énekelnek a Szent James palotában. A szertartások részleteinek időpontját megtalálhatjuk Andrew Gant weboldalán az Interneten.
    Amikor Purcell hangja 15 éves korában mutálni kezdett, ki kellett lépnie a kórusból, de a Király Kápolnánál maradt, ő hangolta az orgonát és segített a király számtalan hangszerének karbantartásában. A fiatalabb fiúk közül néhányat tanított is. Aztán alig húsz évesen kinevezték a Westminster Apátság orgonistájává, és ezt további kiemelkedő megbízások követték.

Purcell a tanár

Semmi kétségünk sincs afelől, hogy Purcellt érdekelte a tanítás és volt is tehetsége hozzá. Revideálta Playford „Bevezetés a zenei mesterségbe” című művét, megírta „Az éneklés művészete” módosított változatát, valamint egy szótár készítéséhez zenei  kifejezések definiálásával  járult hozzá.  A „Válogatott gyakorlatok csembalóra vagy spinétre” című utolsó pedagógiai munkáját halála után felesége Frances publikálta és ez világos utalásokat ad a tanítással kapcsolatos nézeteire. Van benne néhány oldal „Utasítások kezdőknek” címmel, egy táblázat a hangjegyértékekre vonatkozóan, a C-dúr skála ujjazata mind a bal- mind a jobb kézre, és egy részletes táblázat a „Díszítések szabályai”-ról, vagyis annak szabálya, hogyan játsszuk a díszítéseket.

    Maradandó bizonyítéka Purcell tanári elismertségének még ma is látható a Westminster Apátságban. Egyik tanítványa. Lady Elizabeth Howard, azzal fejezte ki elhunyt tanára iránti tiszteletét, hogy az orgona közelében lévő egyik oszlopra táblát helyeztetett el a következő felirattal: „Itt nyugszik Henry Purcell Úr, Aki elhagyta e földi életet, Egy megszentelt helyre távozott, Az Ő Harmóniáját csak ez a hely tudja felülmúlni”.

Milyen típusú darabokat írt Purcell?

Purcell billentyűs darabjai között találunk ének-dallamokat és táncokat, trompet-tune-okat(4) és indulókat, prelúdiumokat, ostinátókat és három- négytételes szviteket. Az első szvitben (Z. 660) lévő G-dúr prelúdium fiatal zongoristáknak jó bevezetés ahhoz, hogy Purcell stílusát megismerjék.

    A darab egy akkordsorozatra épül, melyet eljátszhatunk, beazonosíthatunk, ezáltal mind gyakorlati, mind elméleti munkához is kapcsolhatunk. Az ugyanebben a szvitben lévő Menüett sok kiadványban is megtalálható, és nehézségi foka a Prelúdiumhoz hasonló, ha díszítések nélkül adjuk elő. A díszítések itt a tizenhat ütemből kilencben fordulnak elő. Véleményem szerint sokkal hasznosabb, ha a barokk darabokat először díszítések nélkül tanuljuk meg. Ha már a hangok és a metrum érzet biztos, a díszítéseket egyenként adjuk  hozzá a darabhoz. Ez a tanulási mód  különösen segít a Music’s Hand-maid II. részének  a-moll Menüettjében,  A darab háromrészes forma és a középrészben minden hang díszítve van. A darabot sokkal egyszerűbben közli az Associated Board Billentyűs Hangszerek antológiája sorozata, amiben a hat díszítésből ötöt elhagynak. A d-moll Air-t, mely néha a-moll Menüett-ként jelenik meg, szintén sok antológiában megtaláljuk.(Z. T676). Ez a pompás kis miniatűr egyszerűen szerkesztett, két egyenlő részre osztható kétrészes forma.  Nincs benne moduláció de a darab második felének  párhuzamos dúrban megszólaló effektusa szépségével szíven üti az embert. A fiatal tanulók amikor a dallam szekvenciákat játsszák, megtanulhatják, hogyan mozogjanak gondosan a billentyűzeten, bátorítsuk őket, hogy figyelmesen hallgassák a két kéz közötti hangzás egyensúlyát, ne nyomja el a kíséret a dallamot.

    A Riggadoon(5) egy vidám páros ütemű tánc, ezt a táncot Purcell nem tette bele egyik szvitjébe sem. A Music’s Hand-maid II. részének C-dúr Riggadoonját (Z. 653), mely egy általánosan ismert második osztályos vizsgadarab, az Associated Board publikálta. A frazírozásokat és a díszítéseket Richard Jones dolgozta ki. És itt látható a mű kézirata Purcell saját gyönyörű kézírásával. A hangjegyeket egymáshoz túl közel írta, mert a papír ebben az időben nagyon drága volt.

    A Hornpipe olyan tánc, amely csak az angol billentyűs zenében létezik. A Purcell által írott Hornpipe-ok előadásához fürge ujjak kellenek, hogy a táncok stílusának élénk tempóját vissza tudjuk adni. Az e-moll Hornpipe az „The Old Batchelor” (A vén agglegény) című darab egy részletének változata, melyet eredetileg vonósokra írt, de nagyon jól fekszik billentyűs hangszeren, hatásos és előadása élvezetes.

    A Sarabande-ot, mely sokkal méltóságteljesebb tánc, Purcell legtöbb szvitjében megtalálhatjuk. Bár a Sarabande a korai angol zenében nem olyan lassú és expresszívó jellegű, mint később Bachnál, mégis jó gyakorlat fiatal növendékeknek. A C-dúr Sarabande-ban (Z.665) például a balkéz játéka kíván  gondos figyelmet.

    Játszassuk a növendékkel a balkéz két szólamát először két kézzel mélyebb regiszterben, az átkötött hangokat hallgassa meg tudatos figyelemmel, aztán próbálja visszaadni ugyanezt a hatást egy kézzel. Az Alfred Kiadónál Maurice Hinson közreadásában megjelent Barokk billentyűs zene antológiája segítséget nyújt a díszítések megoldásához, és jó ötlet, ha a két kezdő akkordot arpeggio játsszuk. Az ezt követő élénk Jigg (Gigue) ritmikai változatosságával és a kontrapunktikus imitációkkal kiváló ellentéte az előző tételnek.
    A C-dúr szvit (Z. 666) Prelúdiuma igényes darab, erőteljes, tiszta billentésre van szükség ahhoz, hogy a témabelépéseket kihozzuk. A zene karakterének kifejezése érdekében a jó artikuláció lényeges és elengedhetetlen, ezért én „Az igazi barokk zene” című Faber kiadó-nál megjelent saját kiadványomban könnyedén kötött nyolcad- és tiszta tizenhatod játékot  javasolok. Ez megóv attól, hogy a játszott rész elmosódottá váljék. Különösen fontos ez ott, amikor a darab vége felé a zenei anyag sokkal összetettebbé válik.  Egy másik szép darab a g-moll szvit Prelúdiuma (Z. 661). Ahhoz, hogy a fuga jellegű zenei anyagot magas szinten adjuk elő, külön kézzel gyakorolva kell előkészítenünk, különös gondot fordítva a jobb kéz szólamára. A sok díszítés, ahhoz, hogy ne akadályozza a zenei folyamatot, rengeteg gyakorlást kíván, de egy ilyen mű kidolgozása nagy megelégedéssel tölt el.
    Purcell billentyűs hangszerre ugyan nem túl sokat írt, de az annál gazdagabban változatos. Felsorakozik a gyengéd hangzású G-dúr Prelúdiumtól, a törékeny d-moll Air-en át az erőteljes Hornpipe- és a robusztus Riggadoon-ig.  A C-dúr és g-moll Prelúdiumra jellemző a kontrapunktika, ugyanakkor az e-mollban lévő New Ground-hoz hasonlóan, gyönyörű dallamossággal is gyakran találkozunk. A legtöbb darab rövid, a fiatal növendékeknek jól fekszik és mindegyik kézre áll.
    Ritmikus vitalitásukkal, csodálatos dallamaikkal, tiszta formáikkal kiválóak mint tananyag, és mint maga Purcell írja a Music’s Hand-maid  II. részének előszavában „hasznosak nemcsak kezdők, de a művészetben  magasabb fokon jártasak számára is”
    Én úgy gondolom, ezek a miniatűr mesterművek minden zongorista figyelmére rászolgálnak.
Köszönetnyilvánítás:

Az illusztrációkat és kottapéldákat következő kiadók szíves engedélyével tettük közzé:

„ Stainer&Bell Ltd”:
Music’s Hand-maid II. rész címlapja, G-dúr prelúdium az I. szvit - ből, C-dúr Sarabande

„Faber Music Kiadó”:
„A Díszítések szabályai”, reprodukció a „The Harpsichord Master” című kiadványból

Fordította:
Ábrahám Mariann

JEGYZETEK
1 Elhangzott az angliai EPTA Nemzetközi Konferencián, Purcell halálának 310-ik évében, 2005. szeptember 4-én. Christine Brown Leeds-ben született és zenei neveltetését is ott kapta. 16 éves korában kitüntették egy Alapítványi Ösztöndíjjal, mellyel tanulmányait a Royal College of Music-ban folytatta. Itt négy éven át zongorát és brácsát tanult. Észak Angliába visszatérve megnyerte  a Yorkshire Szimfonikus Zenekar koncertszólista versenyét, majd az ezt követő évtizedekben mint előadó, tanár, komponista, író és versenyek zsűritagja  vált ismertté. Növendékei – 6 évestől 60 év feletti korosztályig – közül mind a helybéli, mind az országos versenyeken többen díjnyertesek, és sokból lett hivatásos muzsikus. Ismert személyiséggé vált tanítással kapcsolatos publikációival, Bartók zenéjével kapcsolatos kutatásaival. (Lásd: Parlando 2001/3. szám – előadás Bartók 10 zongoradarabjáról, melyet hallhattunk a magyarországi EPTA Nemzetközi Konferencia alkalmával, 2000. augusztusában, a Zeneakadémián.) Előadásokat tartott tanári konferenciákon Nagy-Britanniában, Koreában, Cipruson, Singapurban, Magyarországon és az USA-ban. Magántanárként tanít.

2 Az előadás alkalmával az itt megemlített Purcell műveket az előadó növendékei zongorán el is játszották.
3 ground = ostinátó basszus
4 trompet-tune=zongora- vagy orgonadarab, klarinószerű dallammenetekkel, lásd: Ittzés Kata: Zenei szaknyelvi szótár, megj.: 2001-ben.
5 angolul = Riggadoon, franciául Rigaudon; XVIII. század elején divatos provencei tánc.


Néhány szó az angliai „Royal Sociaty of Musicians”-ről

(ismertető nyomán)


    A Muzsikusok Királyi Társaságának története mindvégig a lélek nagylelkűségéről szól.
    1738-ban kezdődött, amikor a hegedűs és zeneszerző Michael Festing, a német fuvolista és zeneszerző Charles Weidman, és a hangszeres Vincet család egy tagja a haymarketi Orange kávéház előtt beszélt két kisfiúval. Tudomásukra jutott, hogy a gyerekek nyomorba jutottak, amikor apjukra, J. C. Kytchre, az ünnepelt oboistára, volt kollégájukra halva találtak rá a közeli utcában. A három zenész összehívta néhány kollégáját, és a Strandon lévő Korona és Vasmacska Tavernában, ahol rendszeresen hangversenyezni szoktak, április 23-án megalapították a Zenészek Társaságát.
    Az eredeti Hűségnyilatkozatnak 226 aláírója volt (…) közöttük Edward, Henry Purcell fia.(…) Händel, mint alapító tag sok jótékonysági koncertet adott a Társaság számára, melyek közül az elsők egyikén 1739. március 20-án, egy új orgonaversenyét adta elő. A Társaság iránti élénk érdeklődése nem hagyott alább, és röviddel 1759-ben bekövetkezett halála előtt kiegészítette végrendeletét egy záradékkal, melyben 1.000 Fontot hagyományozott a Társaságra.
    1784-ben III. György, aki elkötelezett híve volt Händel zenéjének, jelen volt egy Händel halálának emlékére rendezett koncertsorozaton, amikor is a bevételből 6.000 Font körüli összeget kapott a Társaság. Munkájuk iránt a későbbiek folyamán is nagy érdeklődést mutatott, és 1790-ben a Társaságnak Királyi Okiratot adományozott. Az azóta is folyamatos királyi patronálás  minden eddiginél nagyobb  mértéket mutatott azzal  a Kiegészítő Királyi Okirattal,  mellyel a 250 éves fennállás alkalmával  az eredeti  okmányt kiegészítették, és  a Társaság  hatáskörét megnövelték azzal, hogy a nehézséggel küszködő  hivatásos muzsikusok számára is segítséget nyújthatnak.
    A Tagok a kezdet kezdetétől minden hó első vasárnapján találkoznak, hogy anyagi segítségükkel előmozdítsák a Társaság jótékonysági célkitűzéseit, baráti kapcsolatokat tartsanak, és szakértői tanácsot kapjanak tiszteletbeli képviselőiktől, köztük kitűnő orvosi konzultánsoktól is. A levéltár nyitva áll tudósok számára. A világ legrégibb zenészekért létrehozott jótékonysági társulata magával ragadó példát mutat. Láthatjuk, hogyan fejlődött és hogyan felel meg a jelenlegi szükségleteknek.
Fordította  és közli:
Ábrahám Mariann

ELŐZETES
A 2006-os esztendő Liszt halálának 120-ik évfordulója. Ez a tény különösen aktuálissá teszi Alan Walker profeszszor, napjaink legkiválóbb Liszt kutatója 2002-ben megjelent művét, a „Liszt Ferenc halála, tanítványának Lina Schmalhausennek eddig kiadatlan naplójára alapozva” című könyvet. A Liszt tanítvány Schmalhausen, mint szemtanú megrendítő és lenyűgöző részletességgel írja le Liszt életének utolsó tíz napját. A könyv az egész naplót közli, melyet Walker professzor előszava, záró fejezete és minden részletet tudományos kutatómunkával alátámasztó-kiegészítő magyarázó jegyzetanyaga keretez.
  A PARLANDO elnyerte a Weimar-i Goethe- és Schiller Archívumban őrzött naplókézirat néhány drámai  részlete első magyar közlésének jogát. A naplóból Liszt halála körülményeire vonatkozóan eddig csaknem 120 évig rejtve maradt részleteket ismerhetünk meg, melyeket  a kéthavonta megjelenő  PARLANDO egész évben, hat számban tár majd az érdeklődő olvasók elé.

A közlésért felel:  Ábrahám Mariann