Aracsi Lászlóné 

A zeneiskolai zongora anyagismeret tanításánál feltehetően a legelső probléma a rendelkezésünkre álló óriási anyag olyan felhasználása és beosztása, hogy mire a tanárjelölt kezébe kapja diplomáját, ismerkedjék meg egy bizonyos számú alapvető művel, amivel elindulhat az előtte álló pályán. Azonnal szembetalálkozik a tanár a gonddal, hogy mit tart a legfontosabbnak, mely darabokkal foglalkozzék feltétlenül és mit hagyjon ki. Sokéves zongoratanári, szakvezetői, tanszékvezetői munka után kezdtem el az anyagismeret tanítását, így többféle nézőpont alapján alakulhatott ki elképzelésem e tantárgy tanításáról. 

Aki foglalkozik anyagismeret tanítással, biztosan tapasztalja, hogy a különböző városokból főiskolára került hallgatók mennyire más anyagot tanultak zeneiskolás korukban. Megdöbbentő, hogy egyes iskolából kikerült növendékek például a Bartók: Mikrokozmosz köteteiből alig, vagy egyáltalán nem tanultak, esetleg az I. füzetből. Hasonlóképpen nem foglalkoztam Schumann: Jugendalbum csodálatos darabjaival, mai magyar szerzőkről nem is szólva.

Az első találkozáskor a tanárjelölteknek elmondom, hogy az órákon együttes munkával szeretnék dolgozni. Együtt fogjuk a tanítandó darabokat mind zenei, mind technikai szempontból elemezni. Később önálló feladatokat is kapnak, egy-egy műről elemzést, kis beszámolót kell tartaniuk.

A tanítás megkezdésekor nézetem szerint két nagyon fontos kérdésről kell, hogy szó essék. Az első és legfontosabb, hogy mi is a zenetanítás célja. Sokan és sokféleképpen megfogalmazták ezt a kérdést, de a lényeg mindig ugyanaz: a zene megszerettetése. A mia rohanó, karrier- és pénzhajhászó világban mit tudnak adni a művészetek – ezen belül a zene – a gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Neuhaus professzor „A zongorajáték művészete” c. könyvében a következőket írja a zongoratanárokról: „A mi dolgunk kicsiny (és ugyanakkor igen nagy): úgy kell játszanunk a csodálatos, elragadó zongorairodalmat, hogy az megkapja a hallgatót, megindítsa őt, hogy örömöt jelentsen neki és rábírja arra, hogy jobban szeresse az életet, lángolóbban érezzen, szomjasabban vágyódjék és mélyebben fogjon fel mindent... Mindenki tudja, hogy amikor a pedagógia ilyen célokat tűz ki maga elé, többé már nem csupán pedagógia, hanem átalakul neveléssé.”

Kérdés, milyen úton-módon valósítható meg az ilyen ideális oktatás. Természetesen jól képzett, hivatásuknak élő pedagógusok által. Az első órámon mindig felolvasom és kielemezzük hallgatóimmal Teőke Mariann: A pedagógus magatartás c. írását (megjelent a Parlando 1994. évi 2-ik számában). Azt hiszem, aki ezt a cikket olvasta, egyetért abban, hogy ennél világosabban, hiánytalanabbul és szebben kevesen állították elénk az igazi jó zenetanár valamennyi meghatározó tulajdonságát. 

A hangszeres tanárnak a tanítványaival való jó kapcsolat megteremtésében sokkal több lehetősége van, az egyéni foglalkozás folytán, mint a más iskolákban tanítóknak. Nem lehet eleget hangsúlyoznai a tanárjelölteknek, milyen fontos, hogy a növendék szeresse, tisztelje tanárát, mert csakis ezáltal tudja a zenét is megszerettetni. Ha ez sikerül, el tudja érni azt is, hogy a gyakorlás ne utolsónak maradjon napi elfoglaltságai között.

Amikor az anyagismeret órán a tanárjelölt eljátszik egy elemezendő darabot, gyakran tapasztalom, hogy pontatlanul olvasnak kottát (ezzel kapcsolatban kollégáim is panaszkodtak), valamint nem úgy szólal meg a mű, hogy az felkeltené a növendék érdeklődését. Csodálkoznak, hogy ha megkérdezem, így szeretnék-e hallani majd gyerekeiktől az adott anyagot. Szürke, unalmas előjátszással nagyon sokat lehet rontani, közepes képességű növendéknek még utánozni valója sem lesz.

Nagyon alaposan és részletesen kell a kezdőtanítást megtárgyalni. Ismertetni kell minél több rendelkezésünkre álló zeneiskolát. A régebbiek mellett mind újabbak jelentek meg. Teőke Mariann: Találkozások a zongoránál, Papp Lajos: Zongora ABC, Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek, stb. Lehetőség szerint valamennyivel foglalkozni kell, hogy a pályán induló tanár dönteni tudjon, melyik növendéknél melyik kottát tudja hatékonaybban használni. Bármelyikből is fog tanítani, az a tapasztalatom, hogy legkevésbé van elképzelésük a tanárjelölteknek a kottaolvasás előtti foglalkozások módszeres lépéseiről. Hangsúlyozni kell a ritmus, az éneklés fontosságát, ennek kapcsán kerül sor a levegővétel és a zenei tagozódás megvilágítására is. A hallás utáni zongorázás kezdetétől (a 2, 3, 4, majd ötujjas gyermek- és népdalok) rá kell nevelni a gyermeket, hallgassa saját játékát, megismerje és figyelje, hogy a szép, egészséges hang megszólaltatását milyen mozgásformákkal érheti el.

A legalapvetőbb a tanítás megkezdésénél az első óra, az első találkozás a növendékkel. Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Sokan sokféleképpen képzelhetik el az első órát, de elengedhetetlen, hogy a gyermek megszólaltathassa leendő hangszerét. Óriási csalódást okozhatunk, ha ez bármilyen oknál fogva elmarad. 

A zeneiskolai tananyag tanítása során felmerül a kérdés, hogy hagyatkozhatunk-e csak a konkrét darabok zongorázásához, zenei, formai, technikai elemzéséhez. Én azt hiszem, egyértelműen nem-mel lehet válaszolni. 

Csak néhány témát említenék meg, amelyek leggyakrabban szóbakerülnek. A gyakorlati tanítás során sokszor tapasztaltam, hogy a tanárjelölt egyszerre akar minden előforduló hibát kijavítani. Feltétlenül meg kell beszélni, hogy a tanárnak kell döntenie, mit és mennyit javítson ki egy órán. Tudnia kell fontossági sorrendet felállítani. A másik véglet is előfordult, hogy egy hibát akart „mindenáron” kiküszöbölni. Bizonyos számú sikertelen kísérlet után a darab ugyanis egyre roszabb lesz, a gyerek kifárad. Ilyenkor a problémát más oldalról kell megközelíteni.

Alapvető a darab karakterének megfelelő tempó megválasztása. Egy példa: Papp L.: Paripa című kis darabját játszotta „kész műként” egy növendék egész lassú tempóban, így nem az szólalt meg, amit a zeneszerző elképzelt s a gyermek éppen a darab mondanivalójától tért el, így valószínűleg a fantáziáját sem tudta megmozgatni. Természetesen a lassú darab gyors előadása éppen úgy téves útra visz.

A tanítandó anyag bemutatásánál gyakran figyelmeztetni kell a tanárjelölteket, hogy különösen az „A” tagozatosoknál vigyázzanak a „túlzott” gyors tempóval, mert a növendék elvesztheti a kedvét, mondván, hogy ő ezt úgysem tudja soha így megtanulni. Sokszor elmondom a tanárjelölteknek, hogy az igazi jó tanárnak nagyon sok türelemmel, szeretettel, teljes szakmai tudásával kell foglalkozni a közepes képességű gyerekekkel is. Sok átlagos tehetségű növendékkel is meg lehet szerettetni a zenét.

Felmerült az órákon a szülők és tanár közötti kapcsolat kérdése. Mindenki tapasztalta, hogy jó, segítő, odafigyelő szülői háttér nélkül elérni eredményt aligha lehet. Feltétlenül tisztázni kell, hogy a hangszertanulás napi rendszeres gyakorlással jár. Kezdő tanár koromban én is elkövettem sok más hibával együtt, hogy erre nem gondoltam, majd amikor nem tudtam rendesen haladni az anyaggal, kiderült, hogy a növendék csak óra előtt játszotta el egyszer-kétszer a darabokat. A gyakorlásra rá kell nevelni a gyerekeket. Már az első évben ki kell kerestetni, hogy melyik rész vagy részek lehetnek a feladott anyagban nehezek, amivel célszerű kezdeni a gyakorlást. Meg kell értetni, hogy egy mű elejétől-végéig való „játszogatása” még nem gyakorlás.

A tanárnak ismernie kell növendékei érzelmi beállítottságát. Tudnia kell, mit és hogyan mondhat egyik gyereknek és mit a másiknak. Van, aki akkor dolgozik jobban, ha keményebbek, szigorúbbak vele, a másiknak ugyanez elveszi a kedvét. Lehetőleg minden órán találjunk valamit, ha csak egész apróságot is, amit dicsérni lehet. Hatása felmérhetetlen. 

Az anyagismeret tanítása során foglalkozni kell azzal, hogy a zongorairodalom bőséges tárháza sehetőséget nyújt arra, hogy a növendék választhasson több bemutatott darab közül, amelyiket tanulná meg legszívesebben. Érdekes eset volt, hogy egy olyan gyerek, aki nem sok műért lelkesedett, éppen Papp L. egyik rezonanciás darabjába szeretett bele és azt nagy kedvvel, igen jó szinten tudta megszólaltatni.

Ismertetni kell az új anyag tanításának helyes sorrendjét. Először is pár mondatban beszélni kell a szerzőről, a mű címéről, hangulatáról, megvizsgálni a felépítését, hány részből áll, vannak-e hasonló részek. Az elemzéssel a növendék minél önállóbban próbálkozzék; ha kezdettől fogva rá volt nevelve, meg is tudja tenni.

Amikor az egész mű formai felépítése világos, akkor lehet ütembeosztás, előjegyzés, hangnem stb. megbeszélése után hozzákezdeni a zongorán való megszólaltatáshoz. Az új anyag feladásakor kell, hogy idő maradjon a tanár által kiválasztott problémás részek kipróbálására. Azt is meg szoktuk beszélni, hogy egy átlagos képességű növendéknek általában mennyit lehet egyik óráról a másikra feladni — figyelembe véve a gyerekek eltérő életkorát, elfoglaltságát stb. Hangsúlyozni kell az „A” és „B” tagozat anyagának különbözőségét. Természetesen az „A” tagozat minőségi követelményeiből nem engedhetünk. 

A tanárjelölteket fel kell készíteni arra, ha egy igazán tehetséges gyerek kerül hozzájuk. A tanári munkának ez a legszebb és legnehezebb feladata. A muzikális növendéknek van elképzelése, fantáziája, amelyet oktatójának úgy kell irányítania, hogy megfelelő korlátok között mégis szabadnak érezhesse magát. Természetesen mindehhez komoly technikai eszköztár megalapozására van szükség.

Még egy dolgot tartok nagyon fontosnak: minél jobban el kell mélyülni a kortárs zene megismerésében. Az a tapasztalatom, hogy egyes zeneiskolákban viszonylag kevesen mernek tanítani nem hagyományos írásmóddal írt darabokat. Az évek folyamán több olyan hallgatóm volt, aki pl. Kurtágh: Játékok c. sorozattal az anyagismeret órán találkozott először. Megbeszéljük, hogy e műveken keresztül óriásit fejlődhet a növendék, pl.: nagyobb szabadság, élénk fantázia, a csend – a szünetek érzetének kialakulása, komoly billentéskultúra, szabad karhasználat stb., még lehetne tovább sorolni. A gyerekek nyitottak a mai zene befogadására, feltéve, ha látják, hogy a tanár is szereti és lelkesedik e művekért.

Hosszú évek során nagyon sok gondolat gyűlt össze bennem, azt hiszem, a fenti írásból kiderült, hogy a gyakorlati tanítás tapasztalatai és az anyagismeret tanítása erősen összefonódott, ezért lehetséges, hogy egy konkrét darab tanításánál nem csak arról beszélünk, hogy általában milyen zenei, technikai problémák szoktak előfordulni, hanem arról is, hogy melyek azok a leggyakoribb hibák, amit a tanárjelöltek vagy kezdőtanárok követnek el. Nehéz feladat a rendelkezésünkre álló 30 perc jó beosztása. Kezdettől fogva kell, hogy érezze a növendék a tanár következetességét, azt, hogy az órának van egy menete (technika képzés, skála, munkában lévő anyag számonkérése, új darab tanítása stb.), tehát lásson egy rendszert. A jó időbeosztás természetesen gyakorlat kérdése is. Időnként lehet egy-egy rendhagyó órát beiktatni, pl. a lapról-játszás előtérbe helyezése, jó lelkesítő hatása szokott lenni a „kívánság” órának. A gyerek kiválaszthatja kottáiból, hogy mit szeretne hallani és azt a tanár eljátsza. Bevált ötlet, mivel a növendékek szívesen tanulnak négykezest vagy más társas zenét (szükséges is), hogy jutalmul adjuk egy-egy szépen megtanult darab után. Az időbeosztással kapcsolatban még egyet kell rögzíteni, hogy „B” tagozatos növendékekkel, ha igazán jó eredményt akarnak elérni, sokkal többet kell foglalkozni, mint a hivatalosan meghatározott idő.

Az emberi faj egyik legnagyobb ajándéka, hogy képes a lélekre ható hangokat adni és eszközöket is tud alkotni ezeknek a hangsoroknak a megszólaltatásához. A zenének köze van a művészi kifejezéshez és a mulattatáshoz is, de annyira fontos jelenség, hogy önálló feladatot jelent. A zene befolyásolja az egész emberiséget, energiája gyógyítja a testet és a bolygót. Az emberi pulzus ütemére lüktető békés muzsika hallgatása pozitív változásokat idézhet elő az ideg- és elmeállapotban. Minden zene, és a zene mindenre hat. A lelkünk szólal meg a zenében. A zene a világmindenséggel társalgó bolygónk hangja.” — Élvezzük a zenét!