Bárdos szimpózium 2001.

1988 óta tizenötödik alkalommal rendezett Bárdos Lajos nevével jelzett, az ő szellemi örökségét követő szakmai találkozót a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma (korábban: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozata). Kezdeményezője, irányítója és fő szervezője Szesztay Zsolt főiskolai tanár, aki vállalt feladatát ez évtől kezdődően a konzervatórium új tanszékvezetőjével, Szabó Márta tanárnővel „társbérletben” végzi. A szimpózium célja – ahogy a jelentkezési felhívásban megfogalmazták – „lehetőséget biztosítani a szakemberek országos tapasztalatcseréjére, valamint személyes találkozásukra. Hozzá kívánunk járulni a szolfézstanárok, iskolai énektanárok és a kórusvezetők továbbképzéséhez.” Emellett – az idén első ízben – harmincórás akkreditált továbbképzésként is funkcionál a szimpózium, s ezt a rendezők a jövőben bővíteni kívánják.
 A rendezvény védnöke dr. Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter, fő támogatója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
 Előadások, bemutatók, beszélgetések, hangversenyek – ebből áll a háromnapos találkozó programja. Az egyes foglalkozások változatossága biztosítja, hogy a reggeltől estig tartó, szünetekkel alig tagolt program, bár nagyfokú szellemi koncentrációt kíván a résztvevőktől, mindvégig tanulságos és élményszerű legyen. Az eltelt másfél évtized során a találkozó profilja markánsabb, átgondoltabb lett, s a kezdetben magasra állított mérce még feljebb tétetett, ahogyan ezt az idei program is meggyőzően bizonyította.
 Négy témakör köré csoportosult a szimpózium „elméleti” része. Duffek Mihály igazgató és Szesztay Zsolt köszöntő szavai után az első napon az új tantervi programokról, azok tapasztalatairól beszélgettek a résztvevők, három szekcióban. A zeneiskolai szolfézstanárok szekcióülését Papp Károlyné, az általános- és középiskolai énektanárokét Lukin László, a szakközépiskolai és főiskolai szolfézstanárokét Kocsárné Herboly Ildikó vezette. Az ülések egyidejűsége miatt természetesen csak az egyiken vehettem részt: nem kis mértékben a Parlando olvasóinak többségére számítva választottam a zeneiskolai szolfézsoktatás témáját. Aligha vállalhatnám, hogy akárcsak röviden összefoglaljam a tartalmas bevezetőt követő beszélgetés valamennyi gondolatát, tanulságát. Csupán egyet emelek ki, melyet még a délelőtt folyamán – a hivatalos megnyitást megelőzően – Spiegel Marianna debreceni zeneiskolás osztálynak tartott szolfézs-zeneirodalom órája már mintegy előrevetített. A bemutató tanítás ugyanis (két Schubert-dal feldolgozása során) példát mutatott arra, hogyan jelenjék meg komplex egységként a készségek gyakoroltatása, az ismeretek bővítése a tanulók ízlésének, a művészi értékek iránti fogékonyságának fejlesztésével. 
 A másnap délelőtti foglalkozások az iskolai népzenetanítás helyzetének és jövőjének kérdéseit járták körül. Dr. Paksa Katalin „Magyar népzenetörténet” című könyvét ismertette, melynek megírásakor az a cél vezette, hogy következetesen végigvitt történeti szemlélettel kalauzolja végig olvasóit a népzenei anyagon. Előadása lebilincselően érdekes és gazdagon informatív volt minden érdeklődő számára, s a népdaltanítással foglalkozó pedagógusok számára különösen hasznos. 
 Fehér Anikó, a Duna Televízió szerkesztője a média szerepéről beszélt a népzene fennmaradásában. Előadását általa készített műsorok részleteinek bemutatásával illusztrálta.
 Joób Árpád arra nézve adott értékes útmutatásokat, hogyan lehet a népdalt élővé tenni a tanításban, felidézve a dalok életének eredeti környezetét, összefüggéseit, a szöveg, az alkalom, a táj, a hozzá kapcsolódó mozgás, sőt a műzenei továbbélés egységében.
 Ehhez a témakörhöz kapcsolódóan tartott beszámolót Juhász Erika  a népzenész-népzenetanár képzésről, nyíregyházi főiskolás tanítványaiból alakult kórus és hangszeres csoport közreműködésével. A Hajdúböszörményi Zeneiskolában folytatott főtanszakos népi ének oktatást, annak tapasztalatait ismertette Gáborné Bárdosi Ildikó, kis tanítványainak szereplésével demonstrálva az elmondottakat. Mindkét bemutató az interpretáció hitelességével és spontaneitásával tett kedvező hatást a hallgatóságra. 
 A szombat délutáni egyházzenei fórumon az egyházi iskolák ének-zene tanításának helyzete volt a fő téma. Berkesi Sándor ökumenikus szellemű bevezetőjében többek között Szent Ambrus, Luther Márton és Kálvin János gondolataiból idézve vallott a zsoltáréneklés jelentőségéről, az egyházzene lelkiségéről, megszentelődéséről a liturgiában. Arany János a református, Tardy Gergely a katolikus, Bence Gábor az evangélikus egyházzene szerepéről beszélt az iskolai oktatásban. Ennek során szóltak a célt szolgáló különböző, régi és új gyűjteményekről, kiadványokról is. Az ezt követő beszélgetésben szóba került többek között a ma divatos, az ifjúság egyes rétegei körében népszerű, silány értékű „egyházi” énekek problematikája is. 
 Az egyházzene-oktatás témájához kapcsolódott – még az első napon – a debreceni Svetits Katolikus Iskola  5. osztályos, majd másnap a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium  9. osztályos tanulóinak bemutató órája, Dobiné Hajik Katalin, illetve Arany János vezetésével. Az előbbin természetesen gregorián, az utóbbin református énekek szerepeltek az óra anyagaként.
 Ezen a napon került sor dr. Hajnal Györgynek, a Bárdos Lajos Társaság elnökének emlékmozaikokat felidéző előadására is. 
 Az utolsó délelőtt egyik programpontja zeneszerzők (Daróci Bárdos Tamás, Huszár Lajos, Mohay Miklós, Tóth Péter) és kóruskarnagyok (Mindszenty Zsuzsánna, Sapszon Ferenc, Szabó Dénes, Tóth Ágnes, Török Ágnes) „szembesítése” volt. A vitavezető Ittzés Mihály kérdései nyomán a komponista és az előadó szemszögéből boncolgatták a kortárs kórusművészet kérdéseit.
 A beszélgetés során kiderült, hogy a zeneszerzők – a jelenlévők legalábbis – szívesen írnak kórusműveket, nem érzik kényszernek, „karámnak”, amikor kórusra – sok esetben amatőröknek – komponálnak. Gyakran saját korábbi élményeik és az elődök példája is inspirálja őket erre. A kóruskarnagyok számára sem jelent alapvető különbséget, hogy „klasszikus” vagy kortárs művet tanítanak-e. Fontos szempont viszont, hogy a műveknek – a szövegnek is – legyen mondanivalója az előadók, a gyerekek számára. Ami a magyar és a külföldi kortárs művek viszonyát illeti, többen is vallották, hogy nyitottak a külföldi szerzők alkotásai iránt, de: a magyarok sokkal jobbakat írnak! (Ez a kijelentés cseppet sem hangzott csupán gesztusként az asztal másik végén ülők felé.)
 A három nap folyamán – az említett rövidebb bemutatókon kívül – négy hangversenyt hallottak a résztvevők. Az első napon a debreceni Bányai Júlia Általános Iskola „Szivárvány” gyermekkara mutatta be 48-as népdalokból, valamint Bárdos, Kodály, Járdányi, Kocsár és Daróci Bárdos műveiből összeállított műsorát. Zongorán Kiss Szabina működött közre, vezényelt Deli Gabriella.
 Aznap este igen gazdag és tartalmas műsorral, egymást váltogatva lépett fel két kórus. Egyik a debreceni Bárdos Lajos Leánykar, alapítója és vezető karnagya, Szesztay Zsolt, valamint két hallgató: Antal Noémi és Bocsi Krisztina vezényletével. Zongorán Duffek Mihály működött közre, szólót Mercs Angéla énekelt. Az együttes repertoárjának kiemelkedő darabjaiból szólaltatott meg, valóságos zenetörténeti áttekintést adva az énekkari irodalomból Haydntól a romantika szerzőin és Debussyn át magyar klasszikusainkig. 
 A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Zenetanárképző Intézete ugyancsak Bárdos Lajos nevét viseli. Az intézet női kara Kertész Attila vezénylete alatt, Körtesi András (zongora) közreműködésével 20. századi magyar szerzők (Bartók, Kodály, Bárdos, Farkas, Karai, Kocsár) műveiből adott elő gazdag, értékes válogatást. Mindkét együttes megérdemelt, nagy sikert aratott. 
 A szombat esti hangverseny zenetörténetileg még tágabb időszakot fogott át. A Török Ágnes–vezette debreceni Canticum Novum Kamarakórus (az egyik számban Fodré Lajos vezényletével) Sweelinck, Tomkins, Orbán és Kodály műveket énekelt. A debreceni Kölcsey Kórus – vezető karnagya Tamási László – kortárs szerzők (Terényi Ede, Mohay Miklós és Tóth Péter) műveiből állította össze műsorát. Szólót énekelt Duffek Ildikó, Soltész Éva, Tamási Borbála; hangszereken közreműködött Duffek Mihály, ifj. Duffek Mihály, Tamási Zsuzsanna; két elhangzott kórusmű szövegét – Kiss Magda, illetve Ratkó József verseit – Kiss Ágnes mondta el.
 Végül egy határon túli együttes, a nagyváradi Partium Keresztény Egyetem vegyeskarának fellépése koronázta meg a programot. A kórust Berkesi Sándor, valamint Barta Anikó és Berkesi Boglárka vezényelte. Előadásukban egy Bach-motetta, majd Kodály, Mohay és Szokolay egy-egy műve hangzott el. Csak ismételni lehet az előző napi koncert kapcsán írottakat: mindhárom, különböző összetételű, létszámú és előadói stílusában is némileg eltérő együttes magas művészi színvonalon teljesítette vállalt feladatát. 
 A hangversenyeken a műsorközlő, –vezető Lukin László volt, mondanivalóját – szokása szerint – sok humorral, anekdotákkal fűszerezte. 
 Nehéz lenne egy szóval meghatározni a szimpózium záró eseményének „műfaját”. A Szabó Dénes-vezette nyíregyházi Pro Musica Leánykar fellépése egyszerre volt előadás (a karnagy nagyon élvezetes modorában), nyilvános próba és hangverseny, nem nélkülözve bizonyos „show”-jellegű mozzanatokat sem. E rendhagyó dramaturgia során – Szabó Dénes szavai és a kórus bemutatója nyomán – bepillantást nyerhettünk a nemzetközi hírű-rangú együttes műhelymunkájába, úgy is mondhatnánk: egyedi hangzáskultúrájának és művészi teljesítményeinek „titkaiba”. Tanúi lehettünk például annak, ahogyan szinte minden egyes műsorszámuk optimális megszólaltatásához kialakítják, „kikísérletezik” a megfelelő felállást. 
 Szabó Márta és Duffek Mihály búcsúszavai után a szimpóziumnak vége volt, de a délután folyamán még további foglalkozásokat kínált a továbbképzés résztvevői számára a Debreceni Konzervatórium tanárainak fáradhatatlan csapata.