Berlász Melinda laudációja

dr. Eősze László tiszteletére

(A Magyar Alkotóművészek Zenei Tagozatának 2003. évi nagydíjasa: dr. Eősze László. A laudáció elhangzott 2003. XII. 19-én, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Báthori utcai termében)

    Eősze László zenetörténészi életművének laudációja ma több oldalról is időszerű. Itt és most a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nagydíjas kitüntetettjeként köszöntjük, de ez a tisztelgés elválaszthatatlanul összefonódik zenetörténészi munkásságának 50. évfordulójával és a közelmúltban betöltött 80. születésnapjával is. Az imént felsorolt évszámok összefüggésében – mint legutóbbi Kodály-kutatásainak közvetlen szemlélője – tanúsítanom kell, hogy Eősze László fiatal nemzedékeket meghazudtoló intenzitással és igényességgel dolgozik és kutat ma is, s ha kitüzött terve úgy kívánja, határon túli, idegen terepeken végzendő, öt-hat országra kiterjedő vizsgálatoktól sem riad vissza, és célját sikerrel teljesíti.
    Eősze László zenetörténészi pályaútja a magyar történelem II. világháborút követő mostoha korszakának ismert feltételei és adottságai között bontakozott ki. Felkészülésének időszaka még a negyvenes évek második felére illetve az ötvenes évek kezdetére esett, amikor Magyarországon még nem volt zenetudományi szakképzés: ezért ő kettős – bölcsészi és zongoraművészi –  alapra helyezte zenetörténészi munkásságát. Tudományos pályakezdését már igen korán, az ötvenes évek elején meghatározóan indította el a legújabbkori magyar zenetörténet kimagasló egyénisége, Kodály Zoltán iránti érdeklődése, és e témaválasztás a későbbiekben is iránymutató maradt. Eősze Lászlónak még megadatott az a rendkívüli lehetőség, hogy Kodályra vonatkozó vizsgálatait a Mesterrel való személyes konzultációk fényében bontakoztathassa ki. A Kodállyal való 13 éves szellemi együttműködés jelei és eredményei Eősze Kodály-publikációinak autentikus, történeti fundamentumában közvetlenül kitapinthatók. Talán nem mindenki előtt ismeretes, hogy a Kodály-biográfiának és a Kodály-ikonográfiának alapjait Eősze László publikációi teremtették meg a magyar és az idegen nyelvű szakirodalom terén egyaránt. Öt évtizeden át közzétett tanulmányaiban, köteteiben a Kodály-életmű legkülönfélébb műfaji és stiláris kérdései foglalkoztatták: minden egyes munkáját Kodály szellemi sugárzásának történethű közvetítése hatja át.
    Azonban az Eősze László teljes munkásságát reprezentáló, mintegy 30 kötetnyi magyar és idegen nyelvű könyv áttekintése során felismerhető, hogy a szerző érdeklődése további életművek területére is kiterjedt.
    A magyar zenetörténet körében – második főtémaként – Liszt munkásságával foglalkozott: elsőként egyetemi disszertációjában merült fel e tematika, és évtizedekkel később, a római Liszt-dokumentumok felkutatása és közzététele során jutott ez irányú munkájának tetőpontjára. Bár Eősze László – kortársaihoz hasonlóan – évtizedeken át elzártságra ítélt szellemi légkörben teljesítette hivatását, mégis választott magának rangos egyetemes zenetörténeti témákat is. Ez utóbbiak között kiemelkednek Verdi és Wagner életművére vonatkozó kötetei, és az egyetemes operatörténetet feldolgozó, összefoglaló munkája. Eősze László ez utóbb említett életműkutatásokban is – hasonlóan a Kodály- és Liszt-publikációkhoz – a korabeli magyar zenetudomány első szintű törekvéseit vállalta és teljesítette.
    Nem lenne teljes rövidre fogott tudományos portrénk, ha eltekintenénk pályájának intézményekhez fűződő tevékenységétől. Itt elsősorban a Zeneműkiadónál évtizedeken át betöltött vezetői feladatkörét kell említenünk, amely időbelileg még egybeesett a kiadó működésének aranykorával. Itt említhető egy másik, a Kodály-életmű szolgálatát képviselő megbízatása is a Nemzetközi Kodály Társaság ügyvezető titkáraként, mely tisztségében szintén elévülhetetlen érdemeket szerzett: egyrészt a társaság megalakulásában, másrészt annak negyedszázadot meghaladó működésében. Hogy e területeken kifejtett tevékenysége mennyi küzdelemmel és viszontagsággal járt, arról kellő hűséggel csak Eősze László tájékoztathatna bennünket.
    E történeti jelentőségű, eredményekben gazdag tudományos pálya érdemei szerinti dicsérete a jelen keretek között csak töredékesen teljesíthető. A társadalmi szintű elismerést az elmúlt 25 évben megnyilvánult rangos, állami kitüntetések kifejezésre juttatták: 1978-ban az Erkel-díj, 1998-ban a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje és 2003-ban a Köztársaság Elnökének Érdemérme odaítélése alkalmával. A zenetörténészi szakterület elismerését – melynek megfogalmazására az élet olyan kevés alkalmat nyújt – a jelen laudációban az érdemek kinyilvánítása szintjén is deklarálni szeretném: miszerint Eősze László munkássága a 20. századi magyar zenetudomány több ágazatában a tudományos alapvetés feladatát teljesítette. A Kodály-életmű első biográfusaként-ikonográfusaként, a magyar Liszt-kutatás nemzetközileg elismert kutatójaként, a Verdiről- és Wagnerről szóló magyar irodalom szerzőjeként – egyként a kezdeményezés és a teljesítés kettős kötelezettségét vállalta öt évtizeden át. Legjelentősebb publikációi túlléptek a magyar zeneirodalom körén és a nemzetközi zenetudomány szintjén e korszak magyar zenetudományának képviselőivé váltak. Eősze László is részese annak a művelődéstörténeti programnak, melyet Tóth Aladár Kodályra vonatkoztatva „egy európai nívójú, de sajátosan magyar zenekultúráért vívott küzdelem” - ként definiált.