MASOPUST KATALIN
A
fizikai kondíció és az elfáradás zenepedagógiai vonatkozásai
A
zenepedagógia központi kérdése az elfáradás, mivel a zenetanulók terhelése az
átlagosnál is nagyobb, a közismereti órákon felül kell a zeneórákat látogatni,
és azokra felkészülni. A zenélést a közfelfogás tevékeny pihenésnek tekinti,
amely csak részben igaz. A többnyire ülő helyzetben töltött elfoglaltság után a
hangszertartások továbbra is a derekat, hátat veszik igénybe, valamint
erőteljesen terhelik a központi idegrendszert. Nehezíti a helyzetet a zenélés
ellentmondásos természete is. Miközben a muzsikálás bonyolult cselekvése
fokozott oxigén és tápanyag utánpótlást igényelne, ez a hangszeres zenélés
körülményei (ülő-, álló helyzet, keringést, légzést akadályozó tartások,
figyelmi légzésgátlás stb.) miatt nem biztosított.
A
fáradtságról a szakirodalomban többféle vélemény olvasható, amely sokszor
egymásnak ellentmondó.
„Fáradtságon
általában olyan élettani folyamatot értenek, amely valamilyen cselekvés –
legyen az akár fizikai, akár szellemi ténykedés – következtében lép fel, az
energetikai anyagok nagymértékű felhasználásával jár, és amelynek
eredményeképpen az ember munkavégző képessége, ennek megfelelően teljesítménye
csökken. Ezen objektívnak látszó teljesítménycsökkenés mellett azonban a
cselekvéstől többé-kevésbé független tényezők (pl. betegség, hangulat,
milieuben rejlő okok stb.) is kiválthatják az emberben a teljesítőképesség
csökkenését, s okozhatják a fáradtsági tünetek szubjektív megnyilvánulását.”
(Geréb, 1962. 11.)
A
fáradékonyság egyénileg különböző lehet, a megterhelés elviselésének foka az
egyénre jellemző pszichológiai indexnek tekinthető. (Geréb, 1962. 17 )
A
fáradás lényeges jellemzője, hogy nem statikus jelenség, hanem szüntelenül
változik. (Geréb, 1962. 19.) Az emberi teljesítmény periodikus, napszakonkénti
ingadozása figyelhető meg. A teljesítőképesség fiziológiai ingadozását a
következő ábra szemlélteti, mely szerint a teljesítőképesség maximuma délelőtt
tapasztalható, dél körül hullámvölgy jelentkezik, ezután a teljesítmény
emelkedése kisebb és rövidebb ideig tart. (Kelemen, 1981. 486.)
Kelemen,
1981. 486.
A
fáradtság alakulásának változását betűáthúzásos teszt eredményén az alábbi ábra
szemlélteti. Eszerint a bemelegedés után tapasztalható az első csúcs, melyet
visszaesés követ, végül a befejezés előtt ismét fellendülés tapasztalható. Ha
három percnél nem nagyobb pihenőt iktatunk be, akkor újabb fellendülés
tapasztalható. Túl hosszú szünet a teljesítmény csökkenéséhez vezet, mert
kijövünk a gyakorlatból. (Kelemen, 1981. 488.)
Kelemen,
1981. 488.
A
fáradtság normális jelenség, a szervezet fiziológiai és pszichológiai
működésének természetes velejárója. Önvédelmi funkciót lát el: a szervezet
jelzi, hogy pihenést kíván annak érdekében, hogy fenntarthassa erőnlététét. Hosszabb
ingerlésre az idegsejtek gátlás alá kerülnek, amikor további ingert nem tudnak
fogadni. A védőgátlás funkciója az, hogy megóvja a szervezetet a fáradtság
elhatalmasodásától és ennek veszélyes következményeitől. Akkor válik kórossá az
elfáradás, ha a szervezet olyan igénybevételnek van kitéve, amellyel
megbirkózni csak nagy energiaveszteséggel, károsodás árán tud. (Geréb, 1962.
13., 15., 17.)
A
fáradtság szubjektív érzése sokszor nem esik egybe az objektív fáradtsággal.
Sokszor kisebb teljesítmény esetén is erős elfáradást érzünk, máskor nagy
teljesítményt is elérhetünk a fáradtság különösebb jelentkezése nélkül. „Az
ember nagyon frissnek érezheti magát, és amellett súlyosan elfárad – és
fordítva.” (Geréb, 1962. 12.) Az objektív fáradtságnak mérhető viselkedéses
jelei vannak (pl. teljesítmény romlása), a szubjektív fáradtság jellegzetes
érzelmi állapot, mely esetén csökken az aktiváció és a motiváció és negatív
érzelmek (kimerültség, ürességérzés) tapasztalható. (Dúll et al., 2004. 156.)
A
zene sajátos doppinghatást jelent az avval foglalkozók részére. A zenére
fogékony ember lelkesedését és aktivitását váltja ki még erősen fáradt
állapotban is. A zene az agykérgi mezők széles rétegének változatos
foglalkoztatásával üdítő hatást vált ki, ugyanakkor a zenetanulás tevékenysége
igen megerőltető munkaterhelésnek számít. (Dr. Kovács G.- N. Pásztor, 1980.
18.)
Megkülönböztethetünk
perifériás és centrális eredetű fáradást. Perifériás fáradás esetén a fáradtság
oka a motoros egységben van, centrális fáradás esetén magasabb idegi
struktúrákban rejlik a fáradás oka. Perifériás és centrális fáradtság
jelentkezhet külön-külön, de egyidejűleg is. (Ángyán, 2005. 181.)
Nem
könnyű feladat a fizikai és a szellemi fáradtság elhatárolása. Egyes vélemény
szerint tisztán fizikai fáradtság nem létezik, mivel minden fizikai tevékenység
igénybe veszi az idegrendszert is. (Kelemen, 1981 489,; Dúll et al. 2004.
157.). Más álláspont szerint a figyelmet erősen igénybe vevő munkánál
(műszerkezelés, gépkocsivezetés, tanulás) is „elsősorban az izmok és az
érzékszervek fiziológiás igénybevétele miatt jelentkezik a fáradtság.”
(Kelemen, 1981. 489.)
Van
olyan meghatározás is, mely szerint a szellemi és fizikai fáradtság élesen
elkülöníthető: „A szellemi jellegű terhelések az idegrendszerben súlyzottan az
ún. szellemi fáradtságot indukálják, amelyek az érzékelésben kifejeződő hatékony romlást, az érzelmi életben
bekövetkező hangulatváltozást,
összességében pedig a gondolkodásban, a
tudatos feladatmegoldásban tapasztalható teljesítménycsökkenést indít el.
Van, amikor a fáradtság izom eredetű,
azaz az izmok rövid ideig tartó, illetve tartós működésére vezethető vissza.”
(Rigler, 2001. 62.)
Szellemi
fáradtság esetén az agykérgi működés megváltozik, ezt az EEG megváltozása
jelzi: „alfa hullámainak maximális amplitúdója lecsökken, és e hullámok
vonulata egyre rövidebb és rövidebb lesz.” (Geréb, 1962. 13.)
Kísérletek
bizonyították, hogy ugyanannak az embernek a hallásélessége 53%-os eltérést
mutathat fáradás miatt, a tisztánlátás 33%-kal romolhat, a reflexidő pedig 0.3
sec.-ról 0.6 sec.-ra növekedett. (Szende, 1965. 196.)
A
legmeglepőbb állítás szerint „eltérően a testi fáradtságtól, a szellemi
fáradtság gyorsan megszüntethető a kiváltó tényező kiküszöbölésével.” (Ángyán,
2005, 184.)
A
szellemi és fizikai erőnlét kapcsolatát hangsúlyozza Szende Ottó: „Az izmok
precíz összjátéka, amely az eredményes hangszerjáték előfeltétele, szoros
összefüggésben van a központi idegrendszer állapotával. Az idegrendszer
legmagasabb szintjein játszódik le az a pontosan meghatározott ingereloszlás,
az izgalmi és gátlási folyamatok szabályozott és pillanatonként változó viszonya,
amely a szükséges mozgásnak a legjobban megfelel. Az idegrendszernek ezen
részei különösen érzékenyek az erőnléti állapotok ingadozásaival szemben. A jó
erőnlét lehetővé teszi a kedvező mozgáseffektusok kialakítását, míg a fáradtság
előnytelen hatást fejt ki.” (Szende, 1965. 193.)
A
fáradtság komplex reakció. Fizikai fáradásnál a döntő szerepet az izomzatban
bekövetkező élettani változások váltják ki: tejsav felszaporodása, relatív
oxigén-hiány, a túlmelegedés és a szénhidrát készlet kimerülése. (Bálint, 1972.
653.)
Az
izomkontrakcióhoz a közvetlen energiaszolgáltatást az ATP (adenozin-trifoszfát,
nagy energiatartalmú vegyület) szolgáltatja. A folyamatos izommunkához a
szervezet a glikogén lebontásából nyeri az energiát. Oxigén jelenlétében egy
glükózmolekulából 36 ATP molekula nyerhető (oxidatív glikolízis). Oxigén
hiányában a folyamat során egy glükózmolekulából 3 ATP molekula, és
melléktermékként tejsav keletkezik (anaerob glikolízis). Ez gyors
energiaszolgáltató folyamat, de nem gazdaságos. (Ogonovszky, 2009. 405.)
A fáradás egyik objektív mércéje a tejsav
felszaporodása, amely oxigén-hiányos állapotban jelentősebb. A tejsav
felhalmozódásának hatására csökken az izom ingerelhetősége, erősebb központi
ráhatásra van szükség, Ennek következtében a központi idegrendszer is
gyorsabban fárad ki. (Rigler, 2001. 59.) Oxigén hiányos (anaerob) körülmények
között az izom hamarabb fárad ki, melynek magyarázata, hogy ilyen körülmények
között az izom ingerlését végző átvivő anyag mennyisége csökken. (Rigler, 2001.
63.)
A
statikus izomtevékenység fárasztóbb, mint a dinamikus. Ennek oka, hogy a nagy
feszüléssel állandóan működő izomnak rosszabb az oxigén ellátása, valamint az
összehúzódásra serkentő parancsok állandóan érkeznek az izomhoz. A dinamikus
munkát végző izomnak ezzel szemben jobb a keringése, és a szakaszokban érkező
parancsok közt van idő pihenésre. (Rigler, 2001. 63.)
Egy
kísérlet során különböző hőmérsékletű vízbe mártott kézzel végeztettek
izommunkát. Ennek eredményeképp bebizonyosodott, hogy az izomműködésnek
legkedvezőbb a 18 és
A
fizikai és szellemi fáradtság mellett endogén fáradtságról is beszélhetünk,
amelynek kiváltó oka betegség, vitaminhiány, stb. lehet. (Dúll et al. 2004.
157.)
A
fiziológiai okok mellett a pszichés tényezőknek is jelentős szerepük lehet a
fáradtság kialakulásában. Ezek közül különös jelentősége van a monotóniának,
melynek lényege, hogy a hosszabb időn át fellépő hasonló ingerek telítődéshez
vezetnek, gátlásos állapotot hoznak létre. (Geréb, 1962. 22.)
A
különböző emocionális állapotoknak is hatásuk van a fáradékonyságra. A
sikerélmény, dicséret a fáradtság jelentkezését késlelteti, míg a kudarc, a
becsmérlés korai fáradtságot idézhet elő. Az örömmel végzett munka az „energiák
pozitív rendezettségét eredményezi”, míg a negatív élmények fásultsághoz,
kedvetlenséghez vezetnek. Vizsgálatok megállapították, hogy a fájdalom, félelem
növeli, a vidámság csökkenti a fáradtság érzését. (Geréb, 1962. 21., 22.)
Az
érdeklődéssel végzett szellemi munka kevésbé fárasztó, mint a kényszerjellegű,
mert önmagában az akaratlagos figyelemkoncentráció is nagy erőfeszítést
követel. (Kelemen, 1981. 490.)
Az
iskolai munkaszervezésben is számos tényező befolyásolhatja a fáradtságot. A
rossz heti, vagy napi beosztás, rendszertelenség a tanításban, a nem
megfelelően átadott tananyag, a túlméretezett házi feladatok kedvezőtlenül
befolyásolhatják a tanulók teljesítményét. (Dúll et al., 2004. 157.)
A
fáradtság következtében a teljesítmény romlásán kívül kedvezőtlen érzelmi
tünetek is jelentkezhetnek: túlfűtött emocionális állapot, unalom, depresszió,
félelem, kiábrándulás, szorongás. (Geréb, 1962. 13., 15.; Dúll et al. 157.)
A
fáradtság nem elkerülhető, természetes jelenség. „A normális fáradtságnak
szerepe lehet a teljesítményről való visszajelzésben, erre utal a „jóleső
fáradtság” kifejezés is. A túlzott és különösen a kóros fáradtság kialakulását
azonban el kell kerülni.” (Dúll et al. 2004. 158.)
A
túlterhelésből adódó fokozott elfáradás általánosan sújtja a tanuló ifjúságot,
„tanulóink többsége 8-12 órát tanul naponta, tehát jobban elfoglalt, mint a
felnőtt, és igen sok a hipertóniás és ideges gyermek.” (Kelemen, 1981. 491.) A
zenét tanuló növendékek helyzete az említett okok miatt ennél is nehezebb. A
túlterhelés a teljesítményromláson, az érzelmi, és fizikai leromláson túl
súlyos következményekhez vezethet: „Seitz a személyiség harmóniájának
megbomlását tapasztalta erős fáradtság következtében.” (Geréb, 1962. 20.)
A
fáradékonyság nagymértékben függ az alkati tulajdonságoktól: „A labilis
idegzetű, gyengén fejlett testű, betegségekre hajlamos, vérszegény, nem eléggé
edzett, gyenge állóképességű gyermekek teherbírása lényegesen kisebb. Azok a
teljesítmények, amelyek az alkatilag szerencsésebb társaik számára elérhetőek,
számukra megvalósíthatatlanok, vagy csak igen nagy erőfeszítéssel érhetők el.
Az ilyen gyermek helyzete különösen nehéz, hiszen a követelményszint elérése
sokszor az egészségüket veszélyeztető, tehát alkati tulajdonságaikat tovább
rontó következményekkel járhat.” (Bencsik, 1974. 385.)
Amint
az elfáradás jelensége rendkívül összetett, a túlterhelés megelőzése is
komplex pedagógiai feladat, mely két oldalról látszik megközelíthetőnek.
Egyfelől az iskolának segítenie kell a tanulókat (és a pedagógusokat) a
terhelésnek megfelelő teherbírás megszerzésében, másfelől gondoskodnia kell az
oktatás terhelésének helyes szabályozásáról.
Az emberi szervezet egységes egészet
alkot, minden része az összes többivel elválaszthatatlanul együttműködik. Az
életfolyamatok meghatározó alapja a kielégítő sejtműködés. A munkaképesség
akkor jó, ha a szervezet sejtfunkciói normálisak és jól összehangoltak. A
sejtfunkció normális volta a sejt anyagcseréjétől függ. Az anyagcsere során a
sejteknek pótolniuk kell az elhasználódott építőanyagaikat, és az
energiatermeléssel elfogyasztott anyagokat, valamint el kell távolítaniuk az e
folyamatok során keletkezett salakanyagokat, mert ezek mérgeznék a szervezetet,
zavarnák a működését.
A normális sejtanyagcsere
biztosításához szükséges a folyamatos tápanyag és folyadék utánpótlás, valamint
az élénk keringés és légzés. A sejtekhez a keringés révén jut el az
emésztőrendszerből felszívódott tápanyag és a légzés által felvett oxigén. A
keringés szállítja el a kiválasztó szervekbe a salakanyagokat.
Edzetlen
szervezetben a keringés és légzés gyenge, ezért a létszükségletű tápanyagok
sejtekhez történő szállítása, és a salakanyagok sejtekből való elszállítása nem
kielégítő.
Az
edzés sokoldalúan teremti meg a szervezet számára a kedvezőbb életműködések
feltételeit. Felnőtt emberben a szív verőtérfogata (egy szívösszehúzódás által
kilökött vérmennyiség) átlagosan 80 ml. Jól edzett emberben ez a mennyiség
elérheti a 140-160 ml-t is. Ezt a szívizom megerősödése és a kamratérfogat
növekedése teszi lehetővé. (Ángyán, 2005. 164.). Az edzett szív tehát nagyobb
teljesítményre képes, ugyanakkor viszont tökéletesebb a pihenése. Az edzés
következményeként a szív gazdaságosabban, nyugodtabban működik, nagyobb pihenők
kerülnek az összehúzódások közé. (Obál, 1986. 1090.)
Edzett
emberben a tüdő működése is kedvezőbb. A légzőfelület megnagyobbodása és a
légzőizmok megerősödése által nő az oxigénfelvevő képesség. A légzési kapacitás
percenkénti 7-
A
rendszeres testedzés hatására nagyobb aktivitással működnek az energiát
szolgáltató folyamatok. A máj és az izom glikogénraktára jelenti a szervezet
számára a gyorsan mozgósítható energiakészletet. Míg edzetlen emberben ez 200-
A
szervezet állandóan alkalmazkodik a külső és belső környezet változásaihoz.
Életszükséglet, hogy eközben a szervezet vegyi folyamatainak állandósága
megmaradjon (vércukorszint, vér ásványi anyag összetétele, stb.). A
terhelhetőségben szerepet játszik, hogy az idegi és hormonális szabályozás
mennyire képes ezt fenntartani. Az edzés fontos szerepet játszik abban, hogy
ezeknek a folyamatoknak alkalmazkodási képessége kialakuljon. (Obál, 1986.
1092.)
Fontos
feladat az oktatás szervezésében a változatosság megvalósítása annak érdekében,
hogy a monotónia kedvezőtlen hatását elkerüljük. Lényeges a pozitív motívumok
kialakítása, mivel a tudatosan és örömmel végzett munka fokozza az energia
intenzitását. Törekedni kell arra, hogy a tanulók fejlettségi szintjéhez
igazodjanak a feladatok és így a sikerélmény biztosítva legyen. Az órarend
megtervezésénél ajánlatos a fáradtság napokon, illetve heteken belül megmutatkozó
periodicitásának figyelembe vétele. (Bencsik, 1974. 389.; Dúll et al. 2004.
158.) Nagy jelentősége van a munka, illetve tanulás folyamatába illesztett
pihenőidőknek. Kis szünetek (2-10 perc) beiktatásának optimális időpontja nem a
teljesítménycsökkenés kezdete, hanem az azt közvetlenül megelőző szakasz.
Nagyobb szünetek (20-60 perc) a komolyabb regenerálódást szolgálják, ajánlatos
ezeket a bioritmushoz (pl. kora délutáni „holt” idő) igazítani. A hétvégi, 1-2
napos, 1-2 hetes, illetve a nyári hosszabb szünidő a tanévi terhelés
kipihenését segítik. (Kelemen, 1981. 493.)
Az
aktív pihenés jelentőségére is több tanulmány hívja fel a figyelmet. Kísérlet
bizonyítja, hogy a kifárasztott izomcsoport hamarabb nyeri vissza munkavégző
képességét, ha a pihenés ideje alatt másik izomcsoport (pl. másik kar) működik,
mint abban az esetben, ha a pihenés alatt semmiféle tevékenységet nem végez az
egyén. (Ángyán, 2001. 87.)
Szellemi
munkát végzőknél a fizikai aktivitás különös jelentőségű. „Nagyon előnyös, ha a
gyakorlás közben tartott szünetekben egyszerű légzési, valamint gimnasztikai
gyakorlatokat végzünk. Az egyszerű reakcióidő mérésével végzett méréseink
kimutatták, hogy ilyen gyakorlatok élénkítőleg hatnak a magasabb idegműködésre,
serkentik az ingerfelfogó képességet, és így a következő gyakorlási periódusra
kedvezően hatnak.” (Szende, 1965. 200.)
Mindezek a megállapítások a
zeneoktatásra is érvényesek. A zenélés során jelentkező elfáradás elleni
küzdelemhez a Kovács – módszer komplex megoldást nyújt a muzsikálók részére
kidolgozott edzésmódszer, valamint az oktatásban alkalmazható munkamódszer
révén.
A
rendszeres edzések megerősítik a szervezetet, a szív és a tüdő működése
erőteljesebb lesz, az izmok vérellátása javul, valamint az idegi és hormonális
szabályozás alkalmazkodóképessége növekszik. Ezek a változások biztosítják a
szervezet terhelhetőségét.
A munkavégzés szokásos ütemezésének megváltoztatása a zenélés és a mozgásos
tevékenység váltogatásával biztosítja a keringés és a légzés élénkségét, és
ezáltal a sejtek folyamatos tápanyagforgalmának biztosítását. A munka és
pihenés váltogatása (a „szendvics-szerkezet”) segít abban, hogy a szervezetet
ne erőltessük túl az egyoldalú terheléssel.
Az
edzésmódszer és munkamódszer elsajátítása mellett a Kovács-módszer pedagógiája
útmutatást nyújt az életvezetési szokásokhoz is. Felhívja a figyelmet a
nyugalmi pihenés, a helyes táplálkozás jelentőségére és a természeti környezet
egészséges élethatásainak felhasználására.
Irodalomjegyzék:
Dr. Ángyán Lajos (2005): Az
emberi test mozgástana. Motio Kiadó, PécsBálint Péter (1972): Orvosi Élettan.
Budapest. Medicina.
Bencsik Endre (1974): A
fáradás és túlterhelés pszichológiai problémái. In: Dr. Geréb György:
pszichológia. Tanárképző Főiskolai Tankönyvek. Tankönyvkiadó, Budapest.
Dúll Andrea, Urbán Róbert,
Demetrovics Zsolt (2004): Fáradás és oktatásszervezés, fáradás az iskolában.
In: N. Kollár Katalin -Szabó Éva (szerk.): Pszichológia pedagógusoknak. Osiris
kiadó, Budapest.
Geréb György (1962): Kísérletek
a fáradtság lélektanának köréből. Budapest. Akadémia Kiadó
Kelemen László (1981):
Pedagógiai pszichológia. Tankönyvkiadó, Budapest
Dr. Kovács Géza – Négyesiné
Pásztor Zsuzsa (1980): Munka és munkásvédelem a zenei szakmában. Budapest.
Tanfolyami jegyzet.
Obál Ferenc Dr. (szerk.)
(1986): Az emberi test. Gondolat Kiadó, Budapest.
Ogonovszky Helga (2009):
Anyagcsere folyamatok izomműködés közben. In: Szatmári Zoltán (szerk.): Sport,
életmód, egészség. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Rigler Endre (2001): Az
általános edzéselmélet és módszertan alapjai. Budapest.
Szende
Ottó – Nemessúri Mihály (1965): A hegedűjáték élettani alapjai. Zeneműkiadó.
Budapest.