A Continuo első kerek évfordulója

  – Tíz esztendeje, amikor – ha jól tudom, első ilyen jellegű magánintézményként – megalakult a Continuo Zeneiskola, jól működött az állami és fővárosi zeneiskolák hálózata. Mi indította az iskola létrehozására a Continuo kezdeményezőit? – kérdezem az alapítótól, Fonó Erzsébettől.
  – Én is úgy tudom, hogy ez volt az első. Nem ismerek olyan intézményt, amely korábban indult volna, vagy amely annyira kiszélesítette volna a tevékenységét, mint mi. Az állami és önkormányzati zeneiskolák rendszere ma is jól működik. Lehettek ezekkel szemben bizonyos részterületekkel kapcsolatos szakmai fenntartásaink, de nem ilyenek játszottak szerepet abban, hogy létrehoztuk a Continuót. Sokkal inkább azok a sajátos pedagógiai elképzeléseink, amelyeket szerettünk volna saját szervezeti kereteink között megvalósítani. Ha valaki magániskolát alapít, vagy az a célja, hogy több pénzt keressen, mint egy állami zeneiskola alkalmazottjaként – ez nem a mi esetünk –, vagy a szokásostól eltérőt kíván megvalósítani. Nálunk ez egyrészt a kontinuitás eszménye volt: a növendék képességeiből, életkorából, tehetségéből és szándékaiból kiindulva el akartuk mosni az akkor szokásos merev osztályhatárokat. Tanáraink efféle korlátoktól megszabadulva igyekeztek egyengetni a növendékek útját, akár pályára készültek azok, akár nem. Másrészt a zene esztétikai oldalából törekedtünk kiindulni, nem pedig a technikaiból.
  – Módszertanilag történik-e valami markánsan másképp, mint az állami zeneiskolákban? 
  – Feltétlenül eltér a szokásostól a Frank Oszkár-féle zeneelmélet-tanítás. Az ő szellemiségét követjük valamennyien – ennyiben sikerült megvalósítani szándékainkat egy szellemi műhely létrehozását illetően. A zongorametodikában Ránki Lili és én igyekszünk a hagyományostól, a közismerttől és általánosan elfogadottól eltérően, de a legjobb hagyományokra építve működni, a gitár tanszakon pedig Roth Ede és tanítványai képviselnek sajátos műhelyt.
  – Említett néhány tanárt, aki végig meghatározta a Continuo első évtizedét. A tanárok – egyébként máshol is szokásos – fluktuációja mennyire befolyásolta a munkát, az iskola önálló arculatának alakítását? S ezzel párhuzamosan kérdezem: milyen tanszakok iránt mutatkozott igény a növendékek részéről?
  – A kettő szorosan összefügg. Ha volt növendék, mindig akadt a képzésére tanár. De ha a növendék elmaradt vagy fölvették a Zeneakadémiára, kiürülhetett egy tanár osztálya. Harminc fővel indult az iskola, ma az óvodától a főiskolai előkészítőig százhatvanan vagyunk. Nem állíthatunk ki minden évben minden tanszakot, de ha el-elmarad is egyik-másik, előbb-utóbb újraéled. Kezdetben például nem voltak rézfúvósaink, később azonban megjelent palettánkon a trombita, most pedig van harsona. A „piaci igények” nagyban megszabják mozgásterünket. A tanárok kezdettől fogva állandóan érdeklődnek és jelentkeznek hozzánk, a növendékek érkezésében azonban hullámzás tapasztalható. Ennek részben demográfiai, de természetesen anyagi oka is van. 
  – Kimondhatjuk-e, hogy a gyerekek szabályozzák a tanár-munkáltatást az iskolában? Egyszerűen kifejezve: belép a tanítvány-jelölt szeptemberben, mondja, kürtölni akar tanulni, s azt a választ kapja, hogy nézzen be a jövő héten, addigra előáll a kürttanár?        
  – Ez mókásan hangzik, de így van. Ugyanakkor, szerencsére, az utóbbi években stabilizálódni látszik a helyzet ezen a téren.
  – Nem akarok ünneprontó lenni a következő kérdéssel. Beszéltünk olyasmiről, amiben többet tud nyújtani a Continuo, mint egy állami zeneiskola. Miben kényszerül kevesebbre?
  – A tanításban kevesebbet semmiképp sem nyújtunk. Nagy technikai nehézségünk, hogy nincs központi saját helyiségünk, ahol mindent el tudnánk látni. Van egy bázisunk Budán, egy telephelyünk Pesten – ezek bérlemények – és előfordulunk lakásokban. Szét vagyunk szórva. De úgy tapasztalom, hogy a növendékeinket ez kevésbé zavarja, mert ők tanárhoz kötődnek és szellemiséghez. Másik hátrányunk volt, hogy – éppen kicsiségünknél fogva – nem tudtunk rögtön bekapcsolódni a hazai és nemzetközi fórumok, versenyek, táborok rendszerébe. De azután már részt tudtunk venni a balassagyarmati kétzongorás és négykezes zongoraversenyen – rögtön két párossal is –, a múlt évben az országos gitárversenyen, s  indítottunk növendéket a nyíregyházi zongoraversenyre. Eredmény az is,  hogy immár 25 felvételizőnk volt, mind a középfokú mind pedig a felsőfokú továbbképzésbe: tanárképző főiskolákra, az ELTÉ-re, a Zeneakadémiára.
  – Akadt-e a tíz esztendő alatt, aki a Continuo falai közt végigjárt minden grádicsot, vagyis eljutott az alaptól a felsőfokig?
  – Egy ilyen van, véletlenül épp az én növendékem, aki most már szakközépiskolai szintnél tart. De a tíz év még kevés volt e lépcsőzetesség teljes kitaposására. Egyrészt azért, mert fokozatosan épültünk ki, másrészt azért, mert nekünk szakképzésre csak érettségi után van jogosítványunk. Ennek az az oka, hogy a jogszabályi változások miatt a tankötelezettség immár 16 éves korig szól. A zeneművészeti szakközépiskolák előnye velünk szemben az, hogy a szakmaival párhuzamosan közismereti képzést is nyújthatnak.
  – Az érettségizett, ám zeneileg még középfoknál tartó diák hátrányban látszik lenni egy olyan diákkal szemben, aki egyszerre végzi középfokú zenei és közismereti tanulmányait.
– Valóban hátrányban van. Indulásunk idején még nem lehetett sejteni, hogy ilyen irányú változások fogják nehezíteni munkánkat. Ami a változásokat illeti, elég belegondolni, hány miniszter váltotta egymást az oktatással foglalkozó tárca élén e tíz év alatt. Bizonyos vonatkozásokban mi jártunk a jogszabályok előtt, másokban mi vagyunk kénytelenek azok módosulásaihoz alkalmazkodni. Bizony könnyebb egy tehetséges hangszerest 14, mint 18 éves kortól tanítani.
  – A normatív támogatás megilleti a Continuót is. Konszolidált az iskola gazdasági alapja? Azt mondhatjuk-e, hogy nem gazdag, de stabil az intézmény, vagy időnként veszélyérzet kél a vezetőkben?
  – Sok a javulás a normatív és az egyéb finanszírozás terén is, amelyek az inflációnál magasabbak. A törvények előírják az iskolák kötelező felszereltségi fokát, így hangszerekre is sikerült pénzt szereznünk. Veszélyérzet csupán a helyiséget illetően lehet: a bérleti díjak, rezsi kiadások igen magasak. Adminisztratív személyzetünk létszáma sosem volt elegendő, ma pedig már szinte tűrhetetlenül csekély.
  – Az említett tanítási helyszínek behatárolják-e földrajzilag a tanítványok körét?
  – Nem. Sőt, a tanárok vonzásának és az emelt szintű szakképzés lehetőségének köszönhetően nemhogy Budapestről, de távolabbról, sőt külföldről is jönnek hozzánk növendékeink. S adódnak olyanok is, akik pesti rokonoknál laknak, hogy itt tanulhassanak.
  – Hogyan ünnepli majd a Continuo a jubileumot?
  – Szeretnénk egy évkönyvet kiadni, tervezzük régi növendékek találkozóját, és szeptember második felében hangversenysorozatra készülünk a nekünk rendszeresen helyet adó Óbudai Társaskörben, s talán más helyszíneken is.