Csehi ÁgotaBARTÓK SZLOVÁKIAI KAPCSOLATAIÉS AZOK HATÁSA ALKOTÓMUNKÁSSÁGÁRAVázlatosan áttekintve ezeket a kapcsolatokat, elsőként a családi, illetve magánjellegű szálakat éttekintve édesanyját, Bartók Bélánét, született Voit Paula szükséges megemlíteni, kinek elődjei a régi tősgyökeres pozsonyi családok közé tartoztak. A következő családi vonatkozású kapcsolat második felesége, Pásztory Ditta révén jött létre, aki rimaszombatból származott. Bartók iskolás évei is a mai Szlovákia fővárosához, Pozsonyhoz kötődnek, ahol édesanyjával és testvérével először 1892-ben telepedett le, majd egy év megszakítás után 1894-ben. Bár Bartók lakhekye később Budapest lett, gyakran látogatott Pozsonyba édesanyjához. Az ifjú Bartók középiskolai tanulmányait a pozsonyi Királyi Katolikus Gimnázium diákjaként végezte, ahol 1999-ben érettségizett és így zenei fejlődésének jelentős korszaka is Pozsonyhoz fűződött. Ide kötötte Bartókot továbbá egyik legkedvesebb barátja és egyben az 1907/8-as tanévben akadémiai növendéke, a nála négy évvel fiatalabb Albrecht Sándor. Rajta kívül még két szlovákiai növendéket tanitott, nevezetesen Gáfforné Magyar Ilonkát és Németh István Lászlót, szlovák nevén Németh-©amorínsky. Ez uttóbbinak köszönhetően Bartók több alkalommal is fellépett Pozsonyban, közös hangversenyeken a Toldy Kör férfikarával, a későbbi Bartók Béla Dalegyesülettel. A személyes jellegű kapcsolatok közül, bár ezek döntő mértékben a néozenegyűjtés terén képviseltek munkakapcsolatokat, említést érdemel mindenekelőtt Anton Baník a Matica slovenská irodalmi archívumának vezetője, Viliam Figuą-Bystrý szlovák zeneszerző és pedagógus, Miloą Ruppeldt zeneszerző, pedagógus és dirigens. Bartók alkotómunkásságának egyes területeit nem célszerű szétválasztani. A népzenekutatás, a tudományos munka, a zeneszerzői tevékenység, a zongoraművészi pályafutás és nem utolsó sorban a pedagógiai munka egyenrangú értékeket képviseltek életében és ezek szorosan összefüggnek. Hiszen a népdalokat nemcsak lejegyezte, tanulmányozta, rendszerezte, de azokat feldolgozta, műveiben idézte, amelyeket továbbá hangversenypódiumokon előadott és népszerűsített, valamint pedagógiai munkályában továbbadott. Ezért fontos szót ejteni Bartók zongoraművészi, népzenekutatói, zeneszerzői munkásságáról egyaránt. A diákhangversenyeken kívül zongoraművészként tizenkilenc alkalommal szerepelt a mai Szlovákia területén, pontosabban Pozsonyban, Kassán, Eperjesen, Losoncon, Rimaszombatban, Komáromban, valamint az akkori Csehszlovákiában és a mai Csehország területén háromszor Prágában és egyszer Brünnben. Pozsonyban kilenc alkalommal lépett pódiumra, melyek között találunk egész esti hangversenyt, kamaraestet, szerzői estet és zenekari fellépést egyaránt. Itt 1904-ben három alkalommal, majd 1906-ban két alkalommal szerepelt. Erre az 1906-os novemberi hangversenyre már abban az időben került sor, amikor Bartók a népdalgyűjtés munkálataival foglalatoskodott, ami komoly időt igényelt és gyakorlásra nem maradt elég ideje. Bartók erről Dietl Lajos barátjához címzett levelében tett említést: Jelenleg Pozsonyba kényszerített a Tulipán liga... Nagyon kelletlenül jött ez a szereplés. Fél év óta alig zongoráztam valamicskét, most két hét óta ugyancsak neki kellett látnom, hogy ujjaimat az ismert értéktelenségek eljátszására kényszerítsem. Gömör megyébe, a híres Gerlice pusztára vitettem zongorát. Sehogy sem izlett a gyakorlás- a rosseb egye meg! Szerettem volna minél több dalt gyűjteni. Igy 3 hét alatt mindössze 150-et tudtam lekottázni esténkint a tót falvakban. 80-at meg lefonografáltam. Roppant érdekes dolog ez a fonografálás. Bartók a szóban forgó hangversenyen Sándor Erzsébettel, az Operaház kiemelkedő tehetségű énekesével lépett pódiumra, valamint zeneszerzőként a Rapszódia zongorára című művével mutatkozott be. A hangversenyen, amelyen egyébként Apponyi grófné, az akkori kultuszminiszter felesége is részt vett a hangverseny védnökeként, éppen ez a mű váltotta ki a közönség nemtetszését. Bartókot ez olyannyira elkeserítette, hogy a szlovákiai hangversenyfelkéréseket hosszú ideig elutasította és 1920-ban, tehát tizennégy év után tért vissza a koncertezés szándékával. A szünetet követő koncert kuriózuma, hogy a kudarcot vallott Rapszódiát vitte ismét pódiumra, ez alkalommal kétzongorás változatban Albrech Sándorral, amely immár elnyerte a pozsonyi közönség tetszését. Egyébként e mű zongora-zenekari változatának bemutatójára öt évvel később került sor, szintén Pozsonyban. A továbbiakban még két alkalommal lépett fel Bartók a mai szlovák fővárosban, mindkét alkalommal a Toldy kör, illetve a Bartók Béla Dalegyesülettel közösen, Németh István meghívására. Fontos e két hangversennyel kapcsolatban megemlíteni az 1926.november 21-én megtartott Bartók-Kodály estet, amelyen a férfikar többek között Bartók Magyar népdalok, valamint Gyermekeknek zongorasorozatából adott elő kórusra átírt részeket. Ezeket a műveket Németh István László dolgozta át és Bartók lektorálásával és engedélyével mutatták be. Erról Bartók levélrészlete tanúskodik 1926.szeptember 12-i keltezéssel: Kedves Németh! Mellékelve küldöm az ígért 4 dalt. Levele közben megérkezett: azt hiszem, bajos volna az újabb átiratokat hozzám juttatni, legfeljebb postán. Ha nem jön semmi sem közbe, okt.2-án vagy 3-án Pozsonyba érkezem néhány napra, nem volna-e túl késő, ha csak akkor nézném át? A most mellékelt 4 dalról akkor majd beszélgethetünk. Most csak azt szeretném közölni, hogy a partitúrát majd alőadás után visszakérem. A Toldy-kör férfikara ezt a művet bárhol és bármikor előadhatja, csupán az a kérésem, hogy a kótaanyagot ne kölcsönözze más énekkarnak./.../ Nagyon örülnék, ha sikerülne ez a koncert, legalább hallhatnám ezt a 4 dalt, amelyen olyan lényegesek a változások, hogy szinte új műnek lehet őket tekinteni./.../ Bartók ezen az esten saját művei közül a Karácsonyi énekek - Colinde I.sorozatát, I.Siratóéneket és a Három burleszkot adta elő, valamint Kodály op.3-as Zongoradarabjaiból válogatást. A szlovákiai hangversenyek közül a kassai szereplések is jelentősek. Ezek között szerepelt egy kamaraest Waldbauer Imre hegedűművésszel, egy Basilides Mária énekesnővel, két szóló hangverseny, valamint az utolsó koncertre 1939-ben került sor Zathureczky Ede hegedűművész és Dohnányi Ernő zongoraművész közreműködésével, melyet a Magyar Rádió is közvetített. Szólóestet továbbá Bartók Komáromban, Losoncon és Rimaszombatban tartott, az egyetemes zongorairodalom mellett saját műveit is a közönség elé tárva. A két eperjesi hangversenyről, melyekre 1926-ban és 1930-ban került sor sajnálatos módon nem lelhetőek fel dokumentumok. A hangversenyek nem mindig zökkenőmentes, sőt problémákkal teli lefolyásáról viszont jónéhány gondolat, írás is található. Bartók az 1923-as Waldbauer Imrével megtartott kassai szonátaestjükről, melyen többek között Bartók 2.Hegedűszonátáját is bemutatták, egy édesanyjának címzett képeslapon a következő szavakkal számolt be: Végre-óriási kalamitások után - sikerült megtartani itteni hangversenyünket. Vízumot csak állutakon kaptunk, itt 20 perccel a hangverseny előtt jöttek hivatalos személyek és be akarták tiltani a hangverenyt, mert valami ministerstvó-i /minisztériumi/ engedély hiányzott, végre kegyelemből még az egyszer és utoljára engedélyezték. A pódium olyan rozoga volt, hogy szék, zongora, pult csak úgy lejtették a táncot a legkisebb mozdulatra. A zongora mellé alig fért a lapozó széke, úgy hogy állandóan hasba lökdöstem bal könyökömmel. A pódiumhoz hiányzott a feljáró lépcső, rögtönöztek egyet székből és egy fehérre festett konyhasámliból , ezen lejtettünk fel és alá Waldbauer és én köz-örömre. A program egészen hibásan volt nyomtatva -mert közben elveszett egy levél... A pódium rosszul volt világítva, szegény lapozó alig olvashatta a kottákat, az én szonátámnál Imrének is kell vagy négyszer lapoznia, ami lépteinek nagy nyikorgása és a pódiumnak még fokozottabb ingása közepette történt meg valamennyiszer. Imre szonátámban egy helyen elfelejtette levenni a szordínót - szólt a hegedű véknyan- véknyan- véknyacskán és veszedelmesen közeledett egy F, sőt FF hely: Jesszus Márja, mi lesz itt! gondoltam és végre rá kellett hogy kiabáljak: le a szordínóval! Mindennek a koronája végül az volt, hogy a lapozó leverte a kottámat a pultról és úgy szedegette fel a földről. Nahát én már közel jártam ahhoz, hogy hangos nevetésben pukkadjak ki. Még soha ilyen koncertem nem volt. De a terem is megtelt, taps is volt bőven... A hangversenyekkel kapcsolatban még fontos megemlíteni Bartók csehországi fellépéseit is abból az okból kifolyólag, hogy bár ma már az önálló Csehországról és Szlovákiáról beszélünk, az általunk tárgyalt időszakban e két ország még a közös Csehszlovákiát képviselte. Bartók szereplései és a művei iránt tanúsított kapcsolat némileg különbözött a két terület között. Míg Szlovákia területén mindenekelőtt a zongoraművészt ünnepelték, Csehországban a “forradalmár zenész“ is teljes mértékben megnyilvánulhatott. Ennek bizonyítéka például az 1906-os Pozsonyban bemutatott Rapszódia kudarca, amely ráadásul még jelentős mértékben Liszt műveinek hatását tükrözi és nem Bartók sajátos népzenén alapuló nyelvét képviseli. Az 1924.február 5-én nagy sikerrel megtartott komáromi hangversenyt összefoglaló tudósításban a Komáromi Lapok 1924.február 7-i számában a következő elgondolkodtató gondolatokat olvashatjuk: ...Hogy technikai tudása, finom árnylatokig kifejező billentyűütése, tökéletes pedálozása mily fölényes, azt ilyen magas ívelésű pályán levő művésznél említenünk sem szükséges. Előadásbeli kvalitásai a legmélyebb hatással voltak a hallgatóságra... De ha megkülönböztettük Bartókban az előadóművészt a zeneszerzőtől, akkor szólnunk kell még saját szerzeményeiből előadott darabjairól is. Ez a nehezebbik része beszámolónknak, mert ebben még a zeneértők részéről is nagy ellentmondásokkal találkozhatunk...Bartók zeneszerzői stílusa a huszadik század forrongó művészeti evolúciójának egyik friss és érdekes hajtása s az új irányoknak mindig idő kell, hogy általánosakká, elfogadottakká lehessenek... nekünk még igazán a szerző saját előadására van szükségünk, hogy megértsük azoknak a népies eredetű motívumoknak bizarr feldolgozását, érzelgősség nélküli hangulatát, hogy a természet reális ábrázolása a zenében is a régi szabályoktól, a harmónia, ritmus stb. eddig elfogadott módszereitól való kisebb-nagyobb eltéréséhez vezet... Azt viszont meg kell állapítanunk, hogy Bartók eredeti egyénisége a saját szerzeményei előadásának is érdekességet adott és egy-egy kimagasló hangulatképe, mint pl.“Este a székelyeknél“ ...azoknak tetszését is kiváltotta, akik a legkevésbé értenek egyet a klasszikus iskola elhagyásával. Álljon itt még egy kíváló példa Bartók zeneszerzői munkássága elismerésének szlovákiai kérdésességére. 1927.március 16-án a pozsonyi Kormánypalotában került sor Bartók I.vonósnégyesének bemutatójára a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes előadásában. Középutat szinte nem ismerve a közvélemény e műhöz vagy teljes egészében elutasító, vagy egyértelműen méltányoló véleményt, pozitív hozzáállást tanúsított. ...a hangverseny lefolyása zavartalan volt, csak a szünetekben és az egyes tételek közt zsongott föl a szenvedélyes pro és contra vélemények kórusa:azonban letagadhatatlan, hogy itt olyasvalami történt, ami kihozta sodrából a tisztes pozsonyi publikumot. Voltak olyanok, akik megbotránkozva jelentették ki, hogy amit Bartók összekomponált, az őrület, aki őt dicsérni meri, az megtévelyedett szegény ember, akit sajnálni kell, mások meg félve bár, de el nem nyomhatóan úgy érezték, hogy egészen különleges művészi élményt kaptak...írta Mezei Gábor a pozsonyi Híradó 1927.március 20-i számában. Cikkének további részében elítélte a pozsonyi közönséget konzervatívságáért, szűk zenei látoképességéért a modern zene, így Bartók műveinek szántszándékos bojkottálásáért, megbotránkoztató reakciójukért, amelyet Bartók I.vonósnégyese hozott a felszínre. “ ...tanácstalanul és megdöbbenve állanak az egész világon elismert művek előtt, nem tudnak se ki, se be és temperamentumuk szerint vagy kacskaringós jó vidéki káromkodásba kezdenek az új ármányos nagyvárosi bolondság ellen, vagy amint azt néhányan most is megtették, felháborodásukban csapot-papot elhagyva, futamodásnak erednek, otthagyva a “nyavalyás“ Bartók muzsikát és inkább “gyerünk az Astória kávéházba cigányzenét hallgatni...“ -fejezte be írását Mezei, amelyet a “szlovenszkói hangversenyközönség“ figyelmébe azzal a szándékkal ajánlott, hogy az illetékesek legalább gondolkodjanak el reakciójuk helyességén, illetve helytelenségén. Mindez egy hónappal azután zajlott le Pozsonyban, hogy a prágai közönség Bartók pantomimját, a Csodálatos mandarint ünnepelte. Azt a művet, amelynek az 1926.november 27-i kölni világbemutatója ellenséges sajtó- és szakmai kritikát váltott ki és amelyet 1945 előtt Magyarországon sem volt szabad bemutatni, sőt azután is csak megváltoztatva. Az ellenséges kritika alól a sikeres prágai bemutató viszont kivételt képezett. “Bartók némajátéka egy prágai színházban Szombaton mutatták be a Neues Deutsches Theaterben Bartók Béla pantomimjét, A csodálatos mandarin-t. A darabot együtt adták Dohnányi Pierette fátyola című pantomimjével, amely már régebben szerepelt a színház műsorán és most újonnan tanulták be. Bartók alkotása rendkívül mély hatást tett és viharos tetszést aratott. Az egész sajtó kiemeli Bartók újszerűségét, zsenialitását, és tudását Sztravinszkijhez hasonlítja“ - olvasható a Budapesti Hírlap 1927.február 23-i számában. A csehországi, illetve prágai kritikák szinte minden alkalommal nyitott és haladó szelleműek voltak Bartók műveivel szemben és nem csupán a zongoraművészt tisztelték, de a forradalmárt, az újító zeneszerzőt is látták személyében. Bartók műveit, akár az I.és a II.Zongorakoncert, a kamaraművek, a Táncszvit, vagy az imént említett Csodálatos mandarinról is volt szó, a csehországi közönség elismerésben részesítette. A mai Szlovákia területén teljesített népdalgyűjtő utak eredménye, termése is bőségesnek bizonyult Bartók számára, mind a magyar, mind a szlovák népdalokat illetően. Rendszeres és módszeres felvidéki gyűjtéseit 1906-ban kezdte meg a Gömör- megyei kisebb községekben, ahol több mint 200 dalt jegyzett le. Itt a Gömör-megyében ismerkedett meg Bartók a szlovák népzene jellegzetes modális hangsoraival, így a líd és a mixolíd hangsorokkal, amelyek később zenei nyelvének egyik legjellegzetesebb vonásává, alapjává váltak. Zeneszerzőként e hangsorokat első alkalommal 1908-9-ben próbálta ki a Gyermekeknek című sorozat 3.és 4.kötetében, a szlovák népdalfeldolgozásokban. A mai Szlovákia területén Bartók 1918-ig folytatta a népdalgyűjtést, mégpedig Nyitra-, Komárom- és Hont-megyében, valamint Zólyom-megyében a Garam folyó folyásának északi részén. Bartók kezdetben nem gyűjtött intenzíven. 1906-1913 között megközelítőleg 730 szlovák népdalt gyűjtött. Ezidőben viszont behatóan tanulmányozta a Szlovák Dalok /Slovenské spevy/ című kiadványt, mely értékét különösen nagyra tartotta. 1910-ben az említett kiadvány szerkesztőségének Bartók felajánlotta kiadásra az addig összegyűjtött 400 népdalát. Bár erre nem került sor, a kiadást továbbra is szorgalmazta és a szlovák népdalgyűjtést folytatta. Bartók a szlovákiai gyűjtőmunkát bemutató és összefoglaló Szlovák népdalok című tanulmányában adott kimerítő választ arra, miért látta fontosnak a más népek zenéjének tanulmányozását is: “...semmiképpen sem elegendő tudományos vizsgálódásaimhoz, ha csak a magyar anyagot ismerem meg, hanem elengedhetetlen, hogy legalább még a környező népek anyagát is beláthatóan megismerjem. Ezért fogtam hozzá még 1906-ban a szlovák népzene gyűjtéséhez is, s azt hosszabb megszakításokkal egészen 1918-ig folytattam. Az ekkor bekövetkezett politikai és gazdasági változások azonban véget vetettek egész gyűjtőmunkámnak. 1906 és 1910 között Bartók minden évben ellátogatott a Felvidékre, főleg Nyitra-megyében gyűjtött, mindenekelőtt szlovák népdalokat. E vidéken nagyon eredményes munkát végzett, hiszen Darázs községben 134 dallamra, míg további mindössze két faluban, nevezetesen Felsőelefánton és Tőkésújfaluban további 90 dallamra tett szert. A gyűjtőutakat bemutató értékes fényképdokumentációt is épp itt, Nyitra-megyében kezdte gyűjteni. Bartók 1910-ben figyelmét a szlovákiai magyar népdalok és dallamok felé fordította. Előbb márciusban a Csallóközben található Nagymegyeren gyűjtött. Itt 94 dallamot sikerült rögzítenie, melyekkel kapcsolatban tekintetbe veendő, hogy mind új dallamként szerepelt, tehát előbbről ismert dallamot már nem jegyzett le. Ezek között sajátosan magyar dallam 7 volt, köztük 5 régi és 2 új stílusú, valamint 87 vegyes osztálybeli dallam. Néhányat említve közülük ismertek pld. a Hej sárelő, Pozsony alá hogy menjek, Hopp ide tisztán, Megfogtam egy szúnyogot. Bartók e népdalok elemzése folytán rámutatott arra a tényre, hogy “többé-kevésbé észrevehető idegen befolyás, főként cseh-morva-tót“. Nagymegyeren sikerült meglelnie azt a mindössze 25-30 dallam közé sorolható népdalt is Be van kenderes kerítve címmel, amely egyike az ezer évvel ezelőtti népvándorlás útjelzőinek. A további kutatások során arra is fény derült, hogy ez a dallam több ezer kilométerre e vidéktől nogáj-tatár szöveggel még ma is él Iran bahyn damy usztem, azaz Irán kertjéből jöttem én címmel. E felfedezést az októberi élményekben gazdag ipolysági hangszeres muzsikálás rögzítése követte, amelynek hírét még Móra Ferenc is népszerűsítette a Honti Igricek című művében. Bartók e élményről a következőképpen számolt be: ...Hívásra össze is gyűlt vagy 10 tülkös és 5 dudás- egynémelyikük egyszemélyben mind a kettő. Micsoda látvány: amint összes kanász -készségeikkel felszerelve vonulnak fel: cifra szűr a vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezükben a tülök, a remekbe kivert kanászustor. Aligha fogunk még valaha együtt 5 dudást látni, és Ipolyság piactere sem fog egyhamar olyan dudálást hallani, amilyet ezek akkor rendeztek. A munka komolyabb része persze a verseny után következett, amikor a tülkösök és dudások egyenként kerültek a fonográf elé... . A nagymegyeri és ipolysági gyűjtés hangszeres zenéjét Bartók zenetudományi és zeneszerzői munkájában is /ez utóbbi mindenekelőtt a Tizenöt magyar parasztdalban tükröződik/ jelentős mértékben felhasználta. Zenetudományi cikksorozatot írt a hangszeres zene vizsgálatairól. 1911-12-ben jelent meg az Ethnografia című kiadványban A magyar nép hangszerei publikációja két részben, melynek 1.része a Kanásztülökkel kapcsolatos témát tárgyalja, a 2.rész pedig a Duda problematikáját. A következő jelentős tanulmány a Zeneközlönyben látott napvilágot négy részben a Hangszeres zene folklórja Magyarországon címmel. Munkáját Bartók Szlovákiában rövidebb megszakítással 1914-ben folytatta, de ekkor kizárólag már csak szlovák népdalokra összpontosítva. Előbb Hont megyében gyűjtött, majd 1915 tavaszán Zólyom megyében, valamint augusztusban Besztercebányáról elindulva a Garam völgyének falvaiban végezte népdalgyűjtő munkáját, melynek ezidőből több mint 400 lejegyzett dal lett az eredménye. Összességében a Garam menti 1915-ben és 1916-ban végzett népdalgyűjtő munkának csaknem 1800 szlovák melódia lett az eredménye. Ezen a vidéken Bartók mind mennyiségi, mind minőségi szempontból szinte kimeríthetetlen gazdagságú és értékű zenei forrásra bukkant. Említést érdemel külön Pónyik község, ahol Bartók egy 40-éves Zuzana Spiąiaková nevű asszonytól 507 dalt jegyzett le, további énekesektől pedig még több mint százat. Láthatjuk tehát, hogy míg Bartók gyűjtőmunkájának első fázisában Szlovákia déli részeit látogatta, addig a későbbi időszakban a közép-szlovákiai, majd a kelet-szlovákiai és az észak-nyugati részekre összpontosította figyelmét, követve az eredeti szlovák népi hagyományok és ősi kultúra irányvonalát. Így sikerült felfedeznie a szlovák népzene egyik legöregebb és egyben egyik legértékesebb és leggazdagabb rétegét, a valach ősi pásztori kultúra emlékeit. Ezek között a valach elnevezésű dalok között mindenekelőtt pásztordalok, betyárdalok találhatók, de ide sorolható számtalan lakodalmas, szénagyűjtő és bölcsődal is. A legnagyobb részüket Zólyom-megyében, Gyetva faluban és annak környékén gyűjtötte, ezért gyetvai daloknak is nevezhetőek. Maga Bartók a detvanská, vagy a gyetvai dalok elnevezést használta. Ezeket a dallamokat Bartók rendszerező és tudományos vizsgálataiban az ősi kárpáti pásztori kultúra népzenei hagyományaira vezette vissza. Fontos megjegyezni, hogy a népzene zenei anyagában és stílusában Szlovákia északi, észak-nyugati és észak-keleti területein a legérdekesebb és sajátosabb, Bartók népzenei gyűjteménye viszont Szlovákia déli részéről is nagyon színes és gazdag zenei anyagot tár elénk. A szlovák népdalgyűjtést tárgyalva külön említést érdemel két község, mégpedig Egyházmarót /Kostolné Moravce/ Hont-megyéből, ahol 339 melódiát jegyzett fel, illetve Pónyik /Poniky/ Zólyom-megyében 639 melódiával. A szlovák népzene rendszerezését Bartók ugyanazon módszerrel végezte, mint a magyar népzene anyagát, hiszen az egységes összehasonlító munka alapfeltételt képviselt. Az egyetlen különbséget az jelentette, hogy a népzene osztályozásánál némileg háttérbe szorította a történelmi-genetikai kritériumokat. Összefoglalva, Bartók a mai Szlovákia területén 1906-tól 1918-ig összességében 3409 szlovák népdalt gyűjtött megközelítőleg 4000 szöveggel. Az 1918-as évet követően a komoly politikai konfliktusok következtében kénytelen volt felhagyni a Szlovákiában folytatott népzenegyűjtő munkájával. Népdalgyűjteménye a zenefolklorisztikai munka terén Szlovákiában különleges jelentőséggel bír, ugyanis egy megfontolt és pontosan felépített munkafolyamat eredményét tükrözi úgy az egyenes helyi dokumentációban, mint az analízisben, rendszerezésben és a kiadói munkálatokban is. Annak ellenére, hogy Szlovákiában ezidőben a népzenegyűjtő munkának már hagyománya volt, hiszen 1900-ig megközelítőleg 5000 melódiát jegyeztek fel, Bartók edíciós munkája és módszere a szlovák zenetudomány és folklorisztika részére a mai napig az egyik legjelentősebb és legaktuálisabb pontja. Kiegészítésként és az egységes kép érdekében említendő még, hogy a szlovák népzenének a mai napig 35 000 feljegyzett melódiája és több mint 15 000 hangzó anyaga van rögzítve, amelyből 7 500 melódia került megjelentetésre. Népdalgyűjtőmunkájának eredményeit Bartók tudományos publikációkban is a nyilvánosság elé tárta, valamint számos értékes információkban gazdag előadásban, melyeket többek között Prágában 1928-ban és Pozsonyban 1931-ben tárt hallgatóság elé. A szlovák népzenéről végzett vizsgálatairól jelentős mértékben az 1934-es kiadású Népzenénk és a szomszédos népek népzenéje című publikációban számolt be, de mindenekelőtt a Szlovák népdalok című tanulmányában, amely összességében 3223 Bartók által lejegyzett, rögzített melódiát tartalmaz. Ide sorolható az a 145 dal is, amelyet Bartók fonográffelvételről kottázott le Vikár 1903-1907 között végzett Garam-menti gyűjtéséből, továbbá 113 lejegyzés Kodály feldolgozásaiból és 73 dal Anton Baníktól, a Matica slovenská irodalmi osztályának főkönyvtárosa munkájából. E terjedelmes tanulmányt Bartók három kötetben dolgozta fel, amelyek a szerző élete folyamán sajnos nem leltek kiadóra. Az első kötet 1959-ben látott napvilágot a Szlovák Tudományos Akadémia Népzenei osztályának kiadásában, a második kötet 1970-ben, míg a harmadik kötet a tárgyalások és igyekezetek ellenére sem került mint a mai napig kiadásra. Az összegyűjtött népdalok Bartók kompozíciós munkájában is kimeríthetetlen forrásként kaptak szerepet, a Szlovákiában gyűjtött magyar és szlovák népzenét illetően egyaránt. Szlovák népdalok forrásaira lelhetünk mindenekelőtt a következő
művekben:
Dr. Csehi Ágota, Szlovákia(tények, adatok) Magánjellegű: édesanyja Bartók Béláné, született Voit Paula családja
a régi tősgyökeres pozsonyi családok közé tartozott, valamint második felesége,
Pásztory Ditta rimaszombati származású volt. A Bartók család Pozsonyban
először 1892-ben telepedett le, majd egy év megszakítás után 1894-ben.
|