CSEMBALÓZNI JÓ!Beszélgetés egy fiatal csembalótanárralAz I. Országos Zeneiskolai Csembalóverseny kapcsán elgondolkodtam: milyen ma a csembalótanítás helyzete a zeneiskolákban; történt-e szemléletváltozás a régi-zene irányzat hatására; többet tudnak-e ma a zongoratanárok a régi billentyűsjátékról, stílusokról, korabeli előadói gyakorlatról, mint – mondjuk – 20 éve; használják, kihasználják-e a zeneiskolák hangszereiket, tervezik-e csembaló vásárlását, tanszak indítását, csembalós kamarazene bevezetését; olvassák-e a tanárok Harnoncourt elméletet-gyakorlatot csodálatosan ötvöző írásait; hallgatnak-e a hangfelvételek óriási választékából; felteszik-e a kérdést: hogyan képzelhette Bach, Händel, Haydn a tempókat, súlyokat, frazeálásokat, ismétléseket, dinamikákat, ornamenseket; hogyan értelmezhetők az előadási jelek, és mit jelent, ha nincsenek; hatott-e ízlésükre, módszereikre a „beszédszerűség” elveinek megismerése…? Örvendetes, hogy Budapesten immár a harmadik zenei szakközépiskolában épül ki csembaló tanszak. Kevesebbet hallunk viszont zeneiskolai csembaló-tanításról, bár a tanterv elkészült, a tanárképzés biztosított, több iskolában van már hangszer is. Csembaló – és fortepiano kurzusokon számos alsófokon tanító zongoratanár vesz részt, sokan közülük elismerésre méltóan tájékozottak. Kíváncsi voltam, milyen tapasztalatokról számol be a kevesek egyike, akinek sikerült elismertetnie zeneiskolájában a csembalót, ezért volt tanítványomhoz, Csizmadia Angelikához fordultam kérdéseimmel – ő a csembalóversenyen résztvevők többségének felkészítő tanára. – Hogyan is kezdődött? – 10 évvel ezelőtt – még csembaló szakos zeneakadémistaként – a Szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolába kerültem zongoratanárként és korrepetítorként, félállásban. Új volt az igazgató, Bokor György is, aki fő hangszere, a fagott mellett furulyát is tanított. Egyértelműnek találtuk, hogy furulyás növendékeit csembalón kísérjem; ez aztán oda vezetett, hogy elsőként Lakos Ágnes, a zongora tanszak vezetője hozzám küldte a csembaló iránt érdeklődő zongoristákat. Egyik növendék követte a másikat, fokozatosan beindult a csembalótanítás is. Ma már egyik volt tanítványom a Zeneakadémiára jár, egy másik pedig a szegedi Konzervatóriumba. – Te magad hogy élted meg a két hangszer párhuzamosságát? – Mint szinte minden csembalista, én is zongoristaként kezdtem, így is diplomáztam. Ezután szereztem u.n. “kisdiplomát” Csehországban csembalóból és a régi zenélés elméleti tárgyaiból, majd művésztanárként a budapesti Zeneakadémiát is elvégeztem. 1997-2001 között a Drezdai Régi Zene Akadémiáján John Toll és Nicholas Parle irányítása alatt gyarapítottam ismereteimet. A tanulást azóta sem hagytam abba, azt hiszem, a mi területünkön kötelező az állandó önképzés. – Milyen a gyerekek első találkozása a csembalóval? – Mai napig is sokan jönnek kipróbálni a hangszert, látom az arcukon, hogy nagyon tetszik nekik! Teljesen más a hangzás, a billentés – ez megfogja őket! Ha bemutatom a hangszert, rögtön szét is szedem, elmagyarázom, hogy működik a mechanikája. Felhívom a figyelmüket bizonyos érdekességekre, hogy mi minden valósítható meg a csembalón. Nemrég egy jövendő csembalista növendékemnek mutattam egy ütemvonal nélküli, üres kottafejekkel lejegyzett, francia szabad Prélude-öt. Több változatban játszottam el neki, érzékeltetve, hogy ebből milyen szép darabot lehet kreálni saját fantáziánk alapján – ez hihetetlenül felkeltette az érdeklődését! Persze sok más szerzőre, darabra is sor kerül, ami nem szerepel a „hagyományos” zongorairodalomban. – Elképzelhető, hogy a növendék maga határozhatja el, mit játszik kötve, vagy külön, röviden, hosszan…? Vagy Te írod be az artikulációt? – Először valamiféle stílusérzetet igyekszem kifejleszteni, itt bizonyos „sémákat” gyakorolunk. Már a tanítás elején nagy hangsúlyt helyezek a harmóniai összefüggések érzékeltetésére, megalapozandó a később sorra kerülő számozott basszus játékot. Növendéke válogatja, hogy ezután melyikük képes a darabok továbbgondolására, díszítések hozzáadására, önálló tagolásra, előadásmódra. Én mindenesetre biztatom őket erre. – Tempókra is vonatkozik ez? – A 6-14 éves gyerekeknél elsősorban az alapokat kell lerakni, de törekedni kell arra, hogy a művek optimális tempóban, a darab sajátosságait természetes módon követve szólaljanak meg. – Mindegyik növendéked zongorázik is, vagy van olyan, aki csak csembalózik? – Mindegyiküknek kell zongorázni is a tanterv alapján. Van olyan növendékem, aki B tagozatos mindkét hangszerből. Egyébként Franciaországban csodálatosan működik az, hogy a gyerekek csembalón kezdenek a billentyűkkel ismerkedni, és később sem kell zongorázniuk. Persze ott minden zeneiskolában van csembaló, és a hagyományok is elevenebbek. – Milyen a két hangszer egymásra hatása? – Azt figyeltem meg, hogy a csembalózás legelején érdemes a már megszerzett zongoratudást kissé háttérbe szorítani, ugyanis zavarhatják egymást az eltérő hangképzési, mozgási, billentési sajátságok. Később ez általában elrendeződik. Az a tapasztalatom, hogy a csembalózásnak köszönhetően szélesebb zenei látókörre, differenciáltabb ízlésre tesznek szert a gyerekek. – Milyen hangszeretek van? – Egy egymanuálos, kb. 20 éves keletnémet hangszerünk van. Egy kiváló mester kicsit átépítette a mechanikáját, az eredeti helyére delrin pengetősor került, amilyet a kópiákon is alkalmaznak. A finom intonálásnak köszönhetően a hangszer dinamika-érzékennyé vált, és remekül megállja a helyét a tanításban. Különbség a hangminőségben van, nyilván egy kópiának utánozhatatlan a hangja. (Kópia: a régi instrumentumok lehetőleg minél hűebb másolata; az anyagok, méretek, arányok – s ezzel a billentés és hangzás is – a régi hangszerekéhez hasonlítanak. Hangjuk zengőbb, dúsabb, billentésük érzékenyebb, mint „modern”-nek nevezett társaiké. H.A.) Reményeim szerint a zeneiskola 1-2 éven belül hozzájut egy kópiához, ami nyilván új lendületet ad majd munkánknak. Meg kell említenem, hogy a csembaló többé-kevésbé állandó karbantartást igényel; a hangolást, apróbb javításokat én végzem, de szükséges, hogy néha egy képzett hangszerész átnézze. – Beszéljünk az I. Országos Csembalóversenyről, hisz ez felpezsdítette az érdeklődést, ugye? – Nagyon is. Én magam 3 növendékkel vettem részt, nekik nagyon tetszett, becsületbeli kérdést csináltak belőle. Egyikük azt mondta, ő bármikor beutazik Pestre, ha játszhat azon a gyönyörűséges kópián, amit a versenyen úgy megszeretett! Ő már ráérzett a finom különbségekre, és ez inspirálta zeneileg is. – Te, mint gyakorló zongora – és csembalótanár, mit ajánlanál annak a zongoratanárnak, akit érdekelnek a stiláris kérdések, korhű hangszerek, előadói hagyományok, és ezekkel szívesen megismertetné növendékeit is? – Útbaigazítást kérnék, elmennék kurzusokra. Szerintem a tanárképzőben kéne ezt elkezdeni, jó volna megvalósítani a tagozatok, illetve szakok közti átjárást, ez külföldön már jól bevált. A tanárjelöltek pl. egy zongorán tanult Bach mű csembalón való kipróbálása után máshogy ülnének vissza a zongorához is. Kialakulhatna egyfajta differenciáltabb hallás, az idővel való bánás képessége, a különböző előadói eszközök figyelése…vagy megismernék a historikus hangolásokat, amiket én már a zeneiskolában alkalmazok. Persze ez az egyforma félhangokhoz szokott fülnek idegen, de érthetővé válik általuk a hangnemek különböző karaktere, és hogy miért tartották ezt oly fontosnak a régiek. Ha megvalósulna ez a kitekintés már a tanárképzésben, talán ritkábban hallanánk a csembaló „hiányosságairól”: pl. hogy nem képes dinamikára, nem lehet rajta pedálozni, stb. El kell fogadni, hogy a csembaló nem egy kezdetleges zongora, hanem a barokk billentyűs irodalom nagy részének adekvát megszólaltatója. – Mit gondolsz, mivel lehetne hangszervásárlásra, vagy a meglévők kihasználására buzdítani a zeneiskolákat? – Szentendrén nemcsak szóló-, hanem kamarazene-és zenekari continuo- hangszerként is állandó a csembaló kihasználtsága. Talán nem túlzás, hogy megismerésének, és a régi zene stíluskérdéseiben való jártasságnak ma már a zenei műveltséghez kellene tartozni. Fontos lenne e téren a nagyobb nyitottság, rugalmasság. – Elszakadva a szorosan vett hangszerkérdéstől, milyen gondolatokat fogalmaznál még meg ezzel a témával kapcsolatban? Van esetleg megszívlelendő tanácsod a kollégáknak? – Igen fontosnak tartanám, hogy a reneszánsz, barokk és klasszikus műveknél csak Urtext kottát használjanak, szakadjanak el a megszokott, közreadói jelekkel meghamisított kiadásoktól. Ezek ugyanis a korabeli felfogástól idegen módon, egyetlen lehetőséget rögzítenek artikulációban, dinamikában, stb. Az Urtext viszont tapasztalatom szerint gondolkozásra, próbálkozásra ösztönöz, mélyebb lesz a zeneértés és élőbb az előadás. Másik gondolatom a régi zeneművek között való bátor keresés-búvárkodás kották, élő koncertek és hangfelvételek segítségével, valamint az olvasás – mindezek óriási kedvet, lendületet adhatnak napi munkánknak. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy zeneiskolám támogatja elképzeléseimet, ilyen légkörben öröm dolgozni, tervezni. – További jó munkát kívánok, köszönöm a beszélgetést! Szívesen szólaltatnánk meg erről a témáról olyan kollégákat, akiknek idevágó tapasztalataik, közlendőik vannak. Leveleiket várjuk a szerkesztőség címén. Horváth Anikó
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csembalótanára |