KODÁLY ZOLTÁN

VII. Országos Szakközépiskolai 

Szolfézs-, Páros Ének és Népdaléneklési Verseny

Debrecen, 2002. április 5-6.


A szakközépiskolai szolfézs, páros ének- és népdaléneklési verseny április 5-én, pénteken délután kezdődött, amikor a zeneiskolai versenynek az utolsó szóbeli versenyszakasza zajlott. Tekintettel arra, hogy ezen a versenyen külső megfigyelő nem vett részt, az alábbiakban a Szakközépiskola kívánságára csupán a jegyzőkönyv alapján rögzített adatokat közöljük. 

A verseny zsűrije:

 Elnök: 
KEULER JENŐ, zeneszerző, ny. szakközépiskolai igazgató, az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa

 Tagok : 
MOHAY MIKLÓS, zeneszerző, A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa
S. SZABÓ MÁRTA, tanszékvezető – a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának főiskolai docense
SZŰCS SÁNDOR, tanszékvezető – a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének főiskolai docense
TARI LUJZA, népzenekutató - az MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa

A SZAKKÖZÉPISKOLAI SZOLFÉZSVERSENY DÍJAZOTTJAI

I. korcsoport:

I.    díj: Pósafalvi Anna - Debrecen, Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola – tanára: Walter Judit 
II.  díj:  a zsűri nem adta ki
III. díj:  Dobos Csenge - Debreceni Konzervatórium – tanára: Kovács Szilárd 

Különdíj:
- a klasszikus szemelvény lejegyzéséért és a népdal lapról olvasásáért 
Gincsai Beáta - Nyíregyháza Műv. Isk. – tanára: Takács Timea

II. korcsoport:

I.   díj:  Bicskey László -Debrecen, Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola – tanára: Balla Zsuzsanna 
II.  díj:  Duffek Ildikó - Debrecen Konzervatórium – tanára: Walter Judit
III. díj:  a zsűri nem adta ki 

Különdíjak:
- a barokk idézet és a népdal lejegyzéséért
 Iványi Márta - Debrecen, SzkI. – tanára: Walter Judit 
- a lapról olvasásért
 Hodászi Klára - Szeged, Konzervatórium – tanára: Szudi Mária
- a XX. századi idézet lejegyzéséért és a lapról olvasásáért
 Taraszova Krisztina - Debrecen SzkI. – tanára: Kéryné M. Mária

III. korcsoport

I.   díj:  ifj. Szabó Ferenc - Pécs, Műv. Isk. – tanára: Rába Mária 
II.  díj:  Szigeti Máté - Szeged, Konzervatórium – tanára: Delley Józsefné
III. díj:  Csizinszky Zsuzsa - Nyíregyháza, Műv. Isk. – tanára: Végh Mónika 

Különdíj:
- a népdal lejegyzéséért
 Szarka Zsuzsanna – Kecskemét, Kodály Isk. – tanára: Antal Noémi

IV. korcsoport

I.  díj:  Szabad Attila – Kecskemét, Kodály Isk. – tanára: Antoni Andrea 
II. díj:  Korb Attila – Kecskemét, Kodály Isk. – tanára: Antoni Andrea
   Szabó Sándor - Miskolc, Bartók B. SzkI. – tanára: Dr. Bárczyné     Toborffy Julianna
III. díj:  Wirth Márton - Pécs, Műv. Isk. – tanára: Bártfai Zsuzsa 

Különdíjak:

- lapról olvasásért és elemzésért
 Somogyi Anna - Pécs, Műv. Isk. – tanára: Bártfai Zsuzsa 
- a XX. századi szemelvény lejegyzéséért
 Szekeres László - Veszprém, SzkI – tanára: Rostetterné Nagy Rita

NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY EREDMÉNYE:

I.   díj:  Hodászi Klára - Szeged Konzervatórium – tanára: Szudi Mária
II. díj:  Iványi Márta - Debrecen SzkI. – tanára: Walter Judit 
III.díj:  Csádi Nóra    - Debrecen SzkI. – tanára: Walter Judit
 

PÁROS ÉNEK VERSENY EREDMÉNYE:

I. díj:  Korb Attila, Szabad Attila - Kecskemét, SzkI. – tanáruk: Antoni Andrea 
II. díj: Szatmáry Judit, Csádi Nóra - Budapest, Szent István Király SzkI. 
 - tanára: Tőkés Mária és - Debrecen, SzkI. – tanára: Walter Judit
III. díj : Szanka Zsuzsanna, Sipos Soma - Kecskemét, SzkI. – tanáruk: 
 Antal Noémi
TANÁRI KÜLÖNDIJAK:

A kiváló felkészítő munkájáért a bíráló bizottság a következő tanárokat részesítette jutalomban:

- Walter Judit – Debrecen, SzkI. 
(A TRIOLA MUSIC hangszerszalon és Barabás Zoltán ajándéka)
- Antoni Andrea - Kecskemét, SzkI.
(Bottyán Katalin tűzzománc képe) 
- Rába Mária – Pécs, Műv. Isk.
- Balla Zsuzsanna - Debrecen, SzkI. és
- Szudi Mária - Szeged, Konzervatórium
(a Művészeti Szakközépiskolák Szövetségének tanári különdíjai)
- Antal Noémi - Kecskemét, SzkI. (könyv + CD) 
- Bártfai Zsuzsa - Pécs Műv. Isk. (könyv + CD)
 

A ZSŰRI A LEGEREDMÉNYESEBB ISKOLÁKAT JUTALOMBAN RÉSZESÍTETTE:

- Kecskemét, Kodály Isk. (TESCO ajándékkosár)
- Debrecen, Kodály SzkI. (Szilágyi Miklós hangszerész hangszerjavítási felajánlása)
 

MARITY PATRICIA - az Ungvári Ezüstharang  Nemzetközi Képzőművészeti Pályázat résztvevője - 12 éves tanuló felajánlását – 1 db ceruzarajzot - a verseny legfiatalabb résztvevője:
- Baldauf Veronika veszprémi versenyző vehette át.