Bács-Kiskun Megyei Zongoristák
V. Találkozója
A
Szendrei Imre Alapítvány Kuratóriuma és a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény Tantestülete 2007. november 10-én immáron
ötödik alkalommal rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozóját.
E rendezvényt Szendrei Imre (1926-1983) kétszeres
Chopin és Liszt Verseny díjazott zongoraművész, Kalocsa szülötte emlékének
ajánlották a szervezők.
A
résztvevő iskolák, Baja, Kalocsa, Hajós, Kecskemét, Kiskőrös,
Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa városok 11 Művészetoktatási
Intézményből 79 közreműködőt delegáltak a találkozóra.
A
versenyt öt korcsoportban rendezték meg. A felhívás alapján a műsor
szabadon választható a kijelölt műsoridőben. A szervezők az
ötödik korcsoportban (III. IV. Tk)
Chopin vagy Liszt mű előadására motiválták a
jelentkezőket.
A találkozón Vízi Melinda tanárnő köszöntötte a
megjelent vendégeket és felkérte Loibl
László alpolgármester urat a rendezvény
megnyitására. Loibl László Kalocsa város alpolgármestere beszédében
utalt arra, hogy ebben az évben a
kalocsai zeneiskola felújítása miatt a találkozó új helyszínen került megrendezésre, megértését kérte a
közreműködőktől. Utalt arra, hogy e nap legfőbb
szereplői: a zene, a hangszer, több mint 70 gyermek. A gyerekek a
zongorán keresztül tudják visszaadni a megtanult zenét.A találkozó
lényege, hogy megismerhessék egymás művészetét, kicserélhessék a
tapasztalataikat és kellemes emlékkel térjenek haza.
Fehérvári
István igazgató úr köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az idén minden
eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, ezért a felújítás ellenére
nagyobb áldozatok árán
megrendezték a találkozót. Hangsúlyozta a nap jelentőségét, ahol
meghallgathatják egymást a közreműködők, amely képet ad miért érdemes
gyakorolni, ami hozzásegítheti a gyerekeket a későbbi
fejlődésükhöz.Az itt elért siker hozzájárulhat egy nagyobb versenyen való
elinduláshoz is.
A verseny
mellett lévő teremben a egy kivetítőn is lehetett követni a nemes
vetélkedést.
Az I. korcsoportban 20
versenyző indult.
Kiemelt Nívó-díjat kapott:
Szebellédi Márton tanár:LantosÉva -Kecskemét
Korb Vanessa 2. oszt. –tanár: Bujdosóné Csáki Edit –
Kecskemét
Kaptás Anna 2. oszt. –tanár: Leviczkyné Gátay
Szilvia-Kecskemét
Nyúl Endre 2. oszt.- tanár: Szűcsné Sátorhegyi
Erzsébet –Kecskemét
Kovács Máté 1. oszt. –tanár: : Szűcsné
Sátorhegyi Erzsébet –Kecskemét
Nívó-díjat kapott:
Barna Pap Bianka:2. oszt. tanár: Sejben Ilona –Kiskunfélegyháza
Borbély Zsófia 2. oszt. tanár: Makkai Gézáné-Baja
Cséfalvay Viktor 2.oszt. tanár:Hazslinszkyné Jaross Adrienne-Baja
Csötönyi Corvin Éliás 1. oszt. tanár: Dankó József –Baja
Jánossy Zsófia 2. oszt.
tanár:Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet-Kecskemét
Liszkay Zsanett 1. oszt.
tanár: Pék Gáspárné –Kecskemét
Tóth Rebeka 2. oszt tanár:
Vannay Jánosné –Kiskunhalas
Várbíró Boglárka1. oszt
tanár: Hazslinszkyné Jaross Adrienn-Baja
A II.
korcsoportban 26 versenyző indult.
Kiemelt Nívó-díjat kapott:
Hirling Bettina 3. oszt.
tanár: Mátyus Ivette –Baja
Kudlackij Alexandra 3. oszt
tanár:Kozák Magdolna –Kecskemét
Nagy Sámuel 4. oszt
tanár:Dankó József –Baja
Péterfay Ferenc 4. oszt. –
tanár: Kántor Erika – Baja
Péterfay Dóra 4. oszt. –
tanár: Kántor Erika – Baja
Raffai Anna 4. oszt tanár.
Vízi Melinda-Kalocsa
Sólyom Zita 3. oszt. – tanár: Sejben Ilona – Kiskunfélegyháza
Tercsi Alexandra 3. oszt tanár:Lantos Éva-Kecskemét
Tóth Zoltán 4. oszt tanár:Bodor Zoltán- Kiskunmajsa
Nívó-díjat kapott:
Ács
Fébé Napsugár 4. oszt tanár. Kunosné Dankó Ilona –Baja
Iván
Adrienn 3. oszt tanár.Felnagyné Geri Emese –Kalocsa
Kasza
Tóth Andrea 4. oszt. tanár: Kubinyi Attiláné –Kecskemét
Kántor Emőke 4. oszt tanár. Kántor Erika –Baja
Kerpics Mátyás 3. oszt tanár: Mester–Szabó Gabriella –Kiskunfélegyháza
Kiss
Beatrix 4. oszt tanár: Nemes Dóra –Kecskemét
Pethő Anna 3. oszt tanár: Mester–Szabó Gabriella –Kiskunfélegyháza
Sirok
Zoltán 3. oszt tanár. Aradi Sándor-Baja
Skribanek
Sebő 3. oszt tanár Bundula Marcella-Baja
Tamaskó Dorottya 3. oszt tanár: Pelsőciné Barna Mária-
Kiskőrös
Zslebics Judit 3. oszt. tanár :
Kunosné Dankó Ilona –Baja
A III.
korcsoportban 19 versenyző indult.
Kiemelt Nívó-díjat kapott:
Bajzák Dorottya 6. oszt. tanár: Vízi Melinda-Kalocsa
Batánovics Lili 6. oszt. tanár: Kunosné Dankó Ilona –Baja
Hodován Edit 5. oszt. tanár. Kunosné Dankó Ilona –Baja
Regős András 5. oszt. tanár: Hazslinszkyné Jaross Adrienn-Baja
Somogyi Vivien 6. oszt. tanár Haskóné Apagyi Judit –Kalocsa
Szabó Ágnes 6. oszt. – tanár: Kunosné Dankó Ilona – Baja
Nívó-díjat kapott:
Babella Nárcisz 5. oszt. – tanár: Mátyus Ivett – Baja
Boldoczki
Fanni 6. oszt. – tanár: Magyarné Szenáky Tünde – Kiskőrös
Cser Nathaniel 5. oszt tanár: Duliskovich Klára –Baja
Hudák Zsuzsanna Jusztina 5.oszt.–tanár:Bolla Julianna-Kiskunfélegyháza
Huszta Gábor 6. oszt tanár. Vannay Jánosné –Kiskunhalas
Paudits Henrietta 5. oszt tanár: Geleta Péter Zsolt –Baja
Pásztor Alexandra 5. oszt. tanár: Vannay Jánosné –Kiskunhalas
Tőzsér Csaba 5. oszt. tanár: Kubinyi Attiláné –Kecskemét
Tüske Dorina 5.oszt. tanár . Aradi Sándor –Baja
Valkai Dávid 6. oszt tanár Greksa Éva –Kecskemét
A IV.
korcsoportban 10 versenyző indult.
Kiemelt Nívó-díjat kapott:
Lupták
Dóra II. Tk . – tanár: Nagy Gabriella –
Kiskőrös
Mándity Éva I. Tk tanár. Kunpsné Dankó Ilona –Baja
Szilágyi Róza 7. oszt. – tanár: Bujdosóné Csáki Edit – Kecskemét
Nívó-díjat kapott:
Báthy
Dalma I. Tk tanár: Felnagyné Geri Emese- Kalocsa
Egerland Flóra II. Tk tanár: dr.
Feketéné Rodler Anett-Kecskemét
Jakab
Johanna I. Tk tanár: Vízi Melinda –Kalocsa
Az V. korcsoportba 4
versenyző nevezett be:
Kiemelt Nívó-díjat kapott:
Iványi
Szabolcs 10. oszt. tanár: Vannay Jánosné –Kiskunhalas
Petrovics
Tihamér IV: Tk tanár: Tóth József-Kalocsa
Vancsura
Dániel (III.Tk.) – tanár: Kunosné Dankó Ilona – Baja
Valamennyi korcsoportban számos versenyző
kapott dícséretet.
A zsűri
teendőit Dobai Tamásné, Lozsányi Tamás a szekszárdi Liszt Ferenc Alapfokú
Művészeti Iskola tanárai, és a jelen sorok írója látta el.
A találkozó igen magas színvonalú volt és külön
értéke, hogy a nem zenei pályára induló gimnazisták is nagy számban vettek
részt, akik a zene öröméért muzsikáltak. A rendezvényre létszámkorlátozás
nélkül jelentkezhettek az iskolák. Kötelező mű nem szerepelt a
versenykiírásban . Ez a tény azonban megnövelte a tanárok felelősségét. A
műsorválasztást illetően örvendetes tény, hogy számos szépen megformált Bach
kispreludiumot, és invenciót halhattunk, emellett stílusosan megszólaló
Scarlatti szonáták is elhangzottak. Sokan játszottak a Bartók Gyermekeknek,
Mikrokozmosz sorozatból, a Kodály
Gyermektáncokból és a Hét zongoradarabból.
A magyar kortárszenei műveket illetően Kósa György, Sugár
Rezső, Ligeti György, Takács Jenő egy egy alkotása szólalt meg. Örvendetes, hogy a Bozay Medáliák
sorozatából is hallottunk válogatást,
ezen rövid karakterdarabok megszólaltatása közel áll a gyermekek világához,
érdemes tanítani őket. A magasabb osztályos gyerekeknél szépen megformált Chopin mazurkák, keringők,
nocturnok keltették fel a figyelmet
A gyerekek közül voltak, akik a
korosztályuknál jóval nehezebb darabokat is megbirkóztak. Ez a kiemelt
nívódíjasok műsorában tükröződött a legjobban. A zsűri további
szóbeli dicséretét kapta a Kiemelt
Nivódijasok közül Szebellédi Márton (I korcsoport), Kudlackij Alexandra,
Hirling Bettina (II. korcsoport), Batánovics Lili , Hodován Edit, Szabó Ágnes,
(III. korcsoport), Lupták Dóra és Mándity Éva (IV. korcsoport). Itt
tapasztalhattuk a bemutatott művek, zeneileg és technikailag is
legmeggyőzőbb előadását. A zsüri az értékelésnél a legato
játék zenei kifejezésére hívta fel a
figyelmet, különösen nehéz ez lassú darabok esetében, amikor egy éneklő
dallamot kellene megformálni.Egy másik szempont a műsorválasztás volt, ha
két különböző művet játszanak a gyerekek nem szerencsés, ha a két
mű hasonló,vagy azonos karakterű. Harmadik szempontként a helyes
tartásra hívta fel a figyelmet,amely befolyásolja a szép zenei előadást.
Az V.
jubilemi zongoratalálkozó méltó volt Szendrei Imre zongoraművész emlékéhez.
Maga a város is jelentős mértékben hozzájárult a rendezvény
sikeréhez. Az intézmények csodálatos
vázát kaptak a zongoristák V. megyei találkozója emlékére, a felkészítő tanárok oklevelet, a
résztvevők oklevelet és a díjazottak emellett értékes könyv,kotta, CD
jutalomban részesültek.
Köszönet a találkozó támogatóinak melyek: Kalocsa Város Önkormányzata, Kalocsai Fűszerpaprika Zrt- Kalocsa, Karamell Snack Kft- Kalocsa, Kiss és Társai Kft- Tabdi, Kovi Hús Kft Kalocsa, Középiskolai Központi Konyha –Kalocsa, Tulipán utcai Húsbolt Kalocsa, Jáksó Vince- Kalocsa. Külön köszönet a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának, Fehérvári Istvánnak és tantestületének, valamint Vízi Melinda, tanárnőnek, aki a rendezvény fő koordinátora, hogy az iskola felújítása miatt egy másik helyszínen is vállalták a találkozó megrendezését.Igen sokat tettek azért, hogy gördülékenyen menjen, és emlékezetes maradjon az egész napos rendezvény.
a zsűri elnöke