„A  művészeti  oktatás  feladatát közalkalmazottaknak  kell  ellátniuk, nem  vállalkozóknak”

Ember Csaba harcol az állami támogatás megőrzéséért, és készül a minősítés második fordulójára


Közel tízezer résztvevője és több mint százezer nézője volt a 2007. május közepén, hazánkban rendezett IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválnak. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetség szervezte sorozat nagy tetszést aratott,  s ismét a nemzetközi érdeklődés középpontjába állította a magyar zenei nevelést. A nálunk folyó oktatásról a fesztivál vendégei mély elismeréssel nyilatkoztak. Eközben azonban a kiszivárgott hírek szerint a művészeti iskolákat ismét komoly veszély fenyegeti, hiszen létezik olyan elképzelés, mely szerint az erre a területre szánt állami támogatást, amelynek az összege jelenleg 20 milliárd, három esztendő alatt mindössze 9 milliárd forintra kellene csökkenteni. Az elképzelés szörnyű következményeiről, az átszervezési ötletekről Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének  elnöke beszélt, és ismertette a művészetoktatási intézményekben folyó előminősítés eredményeit, valamint az ebből fakadó problémákat is. Emellett felidézte a tavasszal tartott fesztivál néhány emlékezetes pillanatát, amelynek előkészítését szintén pénzhiány nehezítette.  

 –     A fesztivál után érkezett Önnek egy levél az Európai Zeneiskolák Szövetségének  elnökétől, dr. Gerd Eickertől, amelyben a köszönetnyilvánítás és a dicsérő szavak mellett arról is ír, hogy két év munkáját sikerült négy hónap alatt elvégezniük. 

 – Sajnos valóban rengeteg tennivaló maradt a programsorozat előtti időszakra, s annak, hogy nem tudtuk a kellő módon előkészíteni a fesztivált, forráshiány volt az oka. A rendezvényt két évvel korábban ígérte egyhangúan Magyarországnak az elnökség, s olyan riválisokkal szemben nyertünk, mint Spanyolország és Belgium. Itthon ekkor  volt még fogadókészség a hatalmas, több ezer vendéget és több száz programot felvonultató fesztiválra, ahogy azonban jöttek egymásután a különböző gazdasági megszorítások, csak nem akart összegyűlni a  májusi sorozat fedezete. Akadt olyan minisztériumi munkatárs, aki kétszer is leírta, hogy ezt a fesztivált nem lehet megrendezni, mert nincs rá pénz. Így nem tudtunk csapatot építeni és felállítani a fesztiválirodát. Mire eldőlt végül, hogy csak megérkezik a megfelelő összeg, addigra már szinte minden fedett koncerthelyszín foglalt volt. Ezért találtuk ki azt is, hogy ne egyetlen városban, hanem három helyszínen, Budapesten, Pécsett és Székesfehérváron rendezzük meg a megnyitót. A nehézségek ellenére aztán a 2007. május 16-tól 21-ig tartó programsorozat remekül sikerült, s bízom abban, hogy azok is kaptak belőle némi ízelítőt, akik valami miatt nem lehettek jelen a rendezvényeken. Készült ugyanis több felvétel, s ezt az összeállítást a tervek szerint még december előtt műsorra tűzi valamelyik közszolgálati televízió.

 – Milyen visszajelzéseket kaptak a programsorozatot követően? Mennyire lehetett bemutatni ebben a néhány napban a hazai zeneoktatást?

 – Nagyon sok dicsérő levél érkezett, s jó érzés, hogy több ezer európai zeneiskolás szép emlékekkel távozott, s örömmel emlegeti a hazánkban töltött napokat. A különböző helyszíneken rendezett, párhuzamosan futó koncertek is lenyűgözték az elnökséget, akárcsak az, hogy egy ilyen kis ország három teljesen önálló, magas színvonalú programsorozatot tud bemutatni. Annak is örültünk, hogy az Európai Zeneiskolák Szövetségének ismét van magyar elnökségi tagja Ásztai Katalin személyében, akit a tisztújító közgyűlés egyhangúan választott meg. Fontos része volt a fesztiválnak a Zenei Nevelési Konferencia is, amelyen nagyon lényeges mondatok hangzottak el. Szó esett például az európai zeneiskolák helyéről az európai országok életében, s erre a tanácskozásra meghívtunk több politikust: György Gábort, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének a vezetőjét, Arató Gergelyt, az OKM államtitkárát és Tatai-Tóth Andrást, aki az MSZP oktatási munkacsoportjának a vezetője. Az Európai Unió főbiztosa, Jan Figel is elfogadta a felkérésünket, és egyértelmű videóüzenetet küldött arról, hogy a zenei nevelést az Európai Unió is fontosnak tekinti. Ez mindenki számára lényeges kijelentés volt, aki a zenei nevelés ügyéért harcol. A magyar kormány nevében pedig Arató Gergely azt nyilatkozta, igaz, hogy szükség van szigorúbb gazdálkodásra, de a művészeti oktatás mindenképpen a közoktatás része marad. György Gábor is beszélt arról, hogy a zenei nevelés kiemelkedően fontos az egységes Európában. Ezek mind-mind fontos állásfoglalások. Akárcsak a konferenciára megjelent, angol nyelvű kiadvány, amely ismerteti az egyes országokban zajló zeneoktatást, és elsősorban statisztikai adatokkal megmutatja, mekkora és honnan származó összegekből finanszírozzák mindezt. Ebből a könyvből a hazai politikusoknak is küldtünk. S persze, a tanácskozáson teljességgel bemutatkozott a magyar zenei nevelés. Szó volt arról is, hogyan zajlik a bolognai folyamat, ebben mekkora szerep jut a magyaroknak, s akadt olyan előadás, amely a Kodály utáni oktatási helyzettel foglalkozott. De a legjelentősebb visszajelzés talán az volt, hogy a külföldi vendégeink a rendezvény végén azt mondták, ne legyünk kishitűek. Hallanak tőlünk a különböző komoly gondokról, mégis, amikor idejönnek, nem egyetlen jó dolgot tudunk nekik mutatni, hanem nagyon sokat.

 – Azt, hogy milyen magas szakmai színvonalú munka folyik az iskolákban, remélhetően a most folyó minősítési vizsgálatok is igazolni fogják. Hol tartanak most?

 – Az előminősítési szakaszon vagyunk túl, amely 2007. július 31-én zárult le. A 862 iskolából 817 intézmény adta be a dokumentációját, s ebből 689 iskola előminősítését elfogadták. A hiánypótlási kérésre 32 intézmény nem reagált, s 2 iskola vonta vissza a kérelmét. 94 olyan intézmény akadt, amelynek az előminősítése el lett utasítva. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek közül mindegyik elbukott, hiszen az iskoláknak is van lehetőségük arra, hogy az OKÉV-től hatósági ellenőrzést kérjenek. A Minősítő Testület ugyanis nem jogi, hanem szakmai szervezet. Ha tehát valaki úgy gondolja, az ő intézménye megfelel a követelményeknek, akkor kérheti a hatósági ellenőrzést. Az előminősítés megmutatta, hogy tényleg akad olyan intézmény, amelynek nincs itt a helye, de a döntő többség átjutott a rostán. Most azonban még nehezebb időszak következik, hiszen a végleges minősítésnek december 31-ig meg kell történnie. Augusztus végén öt nevesített szakmai szervezet tanácskozáson döntött arról, hogy miként  történjen a  minősítés.  A személyi, tárgyi feltételek ellenőrzése után a szakmai színvonalat kell megvizsgálnunk. Van viszont ennek az egész minősítésnek egy komoly veszélye. Magyarországon ugyanis az utóbbi évtizedekben sok olyan pedagógus dolgozik, akinek arra a tárgyra, amit tanít, nincs meg a megfelelő végzettsége. Mindenkit meglepett, amikor most kiderült, hány szolfézs-tanár oktat úgy zongorát, hogy nincs erről papírja. S azért döbbenetes ez, mert számos olyan pedagógus akad közöttük, akinek a növendékei versenyeket nyernek, s akinek a munkáját állami díjakkal ismerték el. A Minősítő Testület pedig azt kívánja, hogy ezeket az oktatókat küldjék  el az iskolák? Be kell tartani a jogszabályokat, de nem ez a cél, mert így azt is tönkretesszük, ami legalább jól működik. Sokan átálltak például a gitártanításra, hiszen jelenleg több mint tízezer gyerek játszik ezen a hangszeren, de a képzett zenetanároknak nincs erre a hangszerre képesítésük, mert nem volt hol megszerezniük. Az igényeket ugyanis a hazai tanárképzés nem tudta követni. A felsőoktatásunk rendszere túlságosan rugalmatlan, és attól tartok, hogy a bolognai rendszer még inkább ront majd a helyzeten.

 – Milyen megoldási lehetőségeket lát?

 – Szeretném keresztülvinni a testületen, hogy hagyjunk két esztendős átfutási időt, s ne küldjük el addig ezeket a pedagógusokat. Ehhez azonban kormányrendeletre vagy törvénymódosításra van szükség, hiszen még a miniszter sem adhat felmentést a tanároknak ilyen helyzetben. Az, akinek tanári diplomája van, 15 esztendős szakmai gyakorlattal rendelkezik, ráadásul pedagógusként eredményes volt a munkája, az a rendelet szerint maradhasson megfelelő képzettség nélkül is két-három évig a helyén, s eközben induljon el egy olyan továbbképzés, amelyet el kell végeznie. Természetes, hogy nem mehetünk el emellett a probléma mellett szó nélkül, de kell valami áthidaló megoldást találni, kár lenne ugyanis a jó szakembereket elveszíteni. Nyilvánvaló, hogy ez a képzés sem önerőből, sem tisztán állami támogatásból nem oldható meg. Figyelembe kellene vennie a meglévő tapasztalatot és tudást. Olyan akkreditált képzésnek kell lennie, mely megőrzi a minden zenepedagógussal szemben támasztó követelményeket, sőt, azt helyezi előtérbe munkanélküli zenekari művészek képzése helyett.

 – Hiába zárult le az ellenőrzés első része, ezek szerint arról, hogy az iskolákban valóban milyen színvonalú a szakmai munka, csak az ellenőrzés második szakasza után lehet beszélni.

 – Igen, de azért akad gond ezzel az ellenőrzési rendszerrel is. A minősítés fontosságát mindenki elismeri. Született erre a minőségbiztosítással foglalkozó rendeletben még egy külön rész is. A problémák akkor kezdődtek, amikor a művészeti iskolákról azok a hírek kezdtek keringeni, hogy olyan gyerekek után vesznek fel támogatást, akik nem is tanulnak az adott intézményben. Ezért aztán a költségvetési törvény vitája során a finanszírozást a minősítéstől tették függővé. Így viszont a minősítést is megzavarták, hiszen a szakmai értékelés hosszú és összetett folyamat. Most 200 kollégám szaladhat be kétezernél több telephelyre, ennyi helyszínen dolgoznak ugyanis a művészeti iskolák. Ilyen körülmények között pedig nem lehet valós képet alkotni a tényleges helyzetről, miközben a vizsgálat eredményétől függ az intézmények további léte. A szakmai ellenőrzést nem lehet összecsapni. S előfordulhat az is, hogy az az iskola, ahol a munkát jogászok is segítik, sokkal jobb dokumentációt állít össze magáról, s így nagyobb támogatási összeget kap, mint az az intézmény, ahol „csupán” magas színvonalú munka folyik. 

 – Ezek szerint úgy véli, több időt kellett volna hagyni erre a folyamatra?

 – Igen, hiszen a szakmai minősítés valóban lassú folyamat. S nyilván azok a politikusok is hibásak, akik ezzel a megoldással a költségvetési vita során gyors megoldást kerestek, és nem találtak a támogatás megőrzéséhez más eszközt. Egyszerűbb is mindezt úgy megoldani, hogy a fenntartók fizetik ki az ellenőrzés összes költségét, s az egész rendszer egyetlen fillér plusz pénzt sem igényel. Úgy vélem, hogy az erre a célra létrehozott hatóságra, az OKÉV-re kellett volna hagyni a hatósági ellenőrzési feladatot, amely a munkát szépen, türelmesen végigvitte volna, s ahogy eddig is, évente 40-50 intézményt látogatna meg. Ráadásul a vizsgálatukról azt is el lehet mondani, hogy ahol eddig jártak a szakembereik, ott mindenütt volt is eredménye az intézkedéseiknek.  Ezzel párhuzamosan a szakmai ellenőrzés rendszerét lehetne (kell is) kiépíteni, amelyre az önellenőrzés semmiképp sem elég.

 – S a Minősítő Testület által folytatott vizsgálat második szakasza hogyan zajlik majd pontosan? 

 – Itt is csak törekedni lehet valami szakmai anyag elkészítésére, az biztos, hogy mindez nagyon sok kompromisszum árán tud megszületni. Keressük azokat a pontokat, amelyek segítenek abban, hogy minél kevesebb olyan intézmény hulljon ki a rendszerből, amelyről még nem lehet eldönteni, hogy valóban milyen színvonalú  oktatást folytat. Az augusztus végi ülésen arra jutottunk, hogy inkább törvényváltoztatást kell elérni – ami szakmai szempontjainkat figyelembe veszi – sem , mint továbbvinni a hatósági jellegű értékelést. S igenis várnánk a hatósági közreműködést is. Nekünk ugyanis a szakmával kellene foglalkoznunk, a kóklerek, a visszaéléseket gond nélkül űzők kiszűrése hatósági ügy. Az állam egyre kevesebb pénzt szán erre a területre, s tulajdonképpen a mostani ellenőrzés is azt a célt szolgálja, hogy kevesebb legyen az iskola, hiszen így kisebb összeg is elegendő a támogatásra. Nem keveredhet a szakmai minősítés egy megfogalmazatlan tartalmú takarékoskodással.

 – Kiszivárogtak olyan hírek is, melyek szerint a közeljövőben kevesebb, mint a felére akarják csökkenteni a művészeti oktatásra szánt állami támogatást…

 – Ezt természetesen nem fogjuk hagyni, sajnos, már évről-évre nagy tapasztalatot szerzünk a folyamatos csatározásban, hiszen mindig hatalmas harcok árán tudjuk csak megtartani a normatívát. A hírek persze valóban aggasztóak, hiszen az Államreform Bizottság által felkért (miben?) szakértők, akikről nem tudjuk, hogy kik, úgy vélekedtek, hogy a művészeti oktatásra szánt állami támogatást, ami jelenleg 20 milliárd forint, a következő három év alatt 9 milliárdra kell csökkenteni. De nem tudom, mi alapján gondoltak erre, hiszen sem a gyereklétszám, sem a művészetoktatás iránti érdeklődés az utóbbi években nem csökkent. Szerintük viszont lehet ezt a rendszert ennyivel gazdaságosabban működtetni. Ez az elképzelés szakmai nonszensz. Akárcsak az, ami szintén szerepel a programban, hogy a művészetoktatásban is megteremtik a szolgáltatók versenyét. Elképzelem, ahogy a gyerekért verseng a hegedűoktató és a tánctanár. 
A szándék természetesen érthető, de a megoldás nagyon komolytalan. A szakma is tud átszervezési javaslatokat tenni, amelyekkel szakszerűbbé és valamivel olcsóbbá válhat ez a mostani rendszer, de azt gondolom, ennek a tevékenységnek a jövőben is mindenképpen állami keretek között kell maradnia. A művészeti oktatás feladatát közalkalmazottaknak kell ellátniuk, nem vállalkozóknak. S valóban tisztában kellene már lenniük a döntéshozóknak is a művészeti oktatás fontosságával. Az EU legtöbb országában – ezt igazolja az Európai Zeneiskolák Szövetségének bevezetőben említett kiadványa is – fontos a művészeti oktatás, annak zeneiskolai formája is. Más jogi környezetben, de közvetlenül támogatja az állam, vagy ahová a személyi jövedelemadó befolyik. Finnországban 30 esztendővel ezelőtt a Kodály-koncepcióhoz nagyon hasonlóan építették fel a zeneoktatást, s azóta is fejlesztik ezt a rendszert, az állam sokat áldoz erre a területre. A Pisa-felmérés során az ottani tanulók érték el a legjobb eredményeket. Talán ez az adat is önmagáért beszél… 

Réfi Zsuzsanna