Az emberiség programja

 

Történelmi eseményekkel köszöntött ránk az ősz. A két október - a negyvennégy évvel ezelőtti és a mai -, szinte kínálja az összehasonlítást - a múlt mélységeit kutatva az ember a jövő távlataiba tekint. Negyvennégy esztendővel ezelőtt az imperialista háború és a cári elnyomás gyötörte orosz nép, forradalmi pártjával az élén megteremtette a világ első proletárállamát. Az akkori éhezők a béke dekrétumát fogadták el, mintegy jeléül annak, hogy az igazság társadalma a béke jegyében születik. Ma: a világ első nagyhatalmának élén a kommunisták pártja tartotta XXII. kongresszusát - változatlanul hirdetve a békét, mint legfontosabb feltételét a kizsákmányolás-mentes, szabad, igazán emberi társadalom megteremtésének. Akkor: a megtépettek, a rongyosak, „akik nem veszthettek mást csak a láncaikat” indultak küzdelembe, szívükben a kommunizmus tiszta eszményeivel, szinte puszta kézzel, s alig volt más erejük, mint az emberségük és a becsületük, hitük a kommunizmusban, s az arról megfogalmazott kiáltványban. Ma: a tiszta eszmények a világ leghaladóbb tudományára, a világ élenjáró hadseregére, egy biztos alapokon megteremtett szocialista nagyhatalomra támaszkodva öltöttek új formát, létrejött korunk kommunista kiáltványa: a kommunizmus építésének programja.

 

A XXII. kongresszus olyan körülmények között tanácskozott, amelyben a kommunizmus építése már napi gyakorlattá vált, az ünnepélyes deklarációk magas szintjéről a napi gyakorlat követelménye „éves terv” lett. A negyvennégy évvel ezelőtti „kísértetből” így vált napi program, megvalósulásának feltételeiből, politikai gyakorlat.

 

A program megjelenése új szakaszt jelent a Szovjetunió történetében. Reális és tudományosan megalapozott számítások érzékeltetik, hogy a szovjet nép húsz esztendő alatt a lényeget tekintve, felépíti a kommunista társadalmat. S már az első tíz esztendőben a munka termelékenységének példátlan emelkedése lehetővé teszi az emberek teljes anyagi biztosítottságát. A program ünnepélyesen jelenti ki: „a Szovjetunió mai nemzedéke már a kommunizmusban fog élni!” és e kijelentés hitele barát és ellenség előtt egyaránt megingathatatlan. Megingathatatlan, mert a tettek erejére támaszkodik, a történelmi bizonyítékok egész sorára, arra a dicsőségsorozatra, amely 1917 októberében kezdődött, folytatódott a szocialista építés nagyszerű ötéves terveivel, tragikusan nagyszerű bizonyítékokat teremtett a Nagy Honvédő Háborúban és Lenin eszméinek teljes diadalát hozta.

 

A XXII. kongresszus, mintegy összefoglalta mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket az elmúlt esztendőkben a Szovjetunió mind a nemzetközi politika, mind a belső országépítés frontján tett. Ez a tevékenység a kommunizmus közeli perspektívájának felvázolásával sok-sok emberrel értette meg az összefüggéseket az egész világon. Melyek ezek a legfontosabb összefüggések? Mindenekelőtt, hogy a kommunizmus gigantikus művét csak a béke feltételei között lehet létrehozni, legalábbis, ami a közeljövőt illeti. Mind több ember számára válik kézzelfogható ténnyé: az emberi boldogságért küzdő nagyhatalom csak a béke nagyhatalma lehet. A cél: a kommunizmus építése. Az elérés feltétele: a béke megőrzése. A béke megőrzésének követelménye a béke erőin harci készenlétét jelenti, ezeknek az erőknek a fokozását, hogy a tiszta cél, az akarat és cselekvés egységére támaszkodjék és meglegyenek a harci készenlét legmodernebb fegyverei. A béke ilyen értelmű védelme követeli, hogy a háború tüzét még csírájában elfojtsák. A következtetésnek ezen az útján kézzelfoghatóan érzékelhetővé válik a Szovjetunió küzdelme a német békeszerződés megkötéséért. Érthetővé válik a küzdelem gyakorlata.

 

A szovjet társadalmat a szocializmus, kommunizmus építésének útján a munkásosztály nagy pártja vezeti. A párt az emberiség felszabadításának nagyszerű eszköze. Ennek a pártnak a szilárd, lenini elveken épülő politikai vezetését állandóan javítani kell, éberen őrködve az elvek betartásán, a párt tisztaságán. A kommunizmus építése fokozott erőt követel, fokozott munkát a vezetés képességének legmagasabb színvonalát. A kommunizmus magaslatairól nézve egyszerre válik érthetővé, hogy a pártot nem szabad letéríteni a lenini normák útjáról, hogy fel kell venni a harcot a torzítások ellen, amelyek annyi súlyos nehézséget okoztak a személyi kultusz elterjedésének éveiben.

 

Negyvennégy esztendővel ezelőtt az orosz forradalmárok lelkes csapatával az élén a Szovjetunió egyedül állt, a nemzetközi szolidaritás ereje csupán a rokonszenv kifejezésére korlátozódhatott. Ma megváltozott a világ képe. A Szovjetunió nem egyedül, hanem a szocialista országok testvéri családjában, a nemzeti függetlenségükért küzdő népek baráti támogatásával, a kapitalista országokban élő munkások, haladó gondolkodású emberek őszinte rokonszenvétől kísérve, oldja meg a kommunista építés feladatait. Kialakult a szocializmus világrendszere. Az élet bizonyította, hogy a proletár internacionalizmus elveihez való hűség a szocializmus győzelmének elengedhetetlen feltétele. Ezért foglalkozott a kongresszus részletesen az ehhez kapcsolódó kérdésekkel is, mint olyan feltétellel, amely nélkül elképzelhetetlen a kommunista társadalom felépítése.

 

A Szovjetunió XXII. kongresszusa a mi holnapunkról beszél. S ahhoz hogy erről a jövőről - mint megvalósult csodás jelenről szólhassunk -, sok más között még egy elengedhetetlen feltételről kell gondoskodnunk: az önmagunk és dolgozó embertársaink megváltoztatásáról - az új típusú, új módon gondolkodó ember megteremtéséről. Az egész új élet alakítja ezt az embert - az új élet alakítóját. Nagyszerű és elválaszthatatlan kölcsönösség ez: az új társadalom fejlődése, s az új társadalom emberének újjáalakulása, a jólét fokozása és a szellemi igény fejlesztése kölcsönösen összefüggő folyamatok. Az embert fogékonnyá kell tenni az élet megértésére, az élet szépségeire, s ehhez talán az egyik legnagyszerűbb eszköz a művészet. E korszakban mérhetetlen a felelőssége a művészetek mestereinek, akiknek önmagukon kell átszűrni a valóságot, s újra odatárni az emberek elé - olyan emberek elé, akik a világtörténelemben először tömegesen teszik magukévá a kultúrát, s akiknek az irodalom és művészet állandó és nélkülözhetetlen barátjukká, okos tanácsadójukká vált. Ezek az emberek szabadok, boldogok és új értelemben is gazdagok lesznek, hiszen ők alkotják majd a világ első teljesen szabad emberi társadalmát, s az övék lehet mindaz a mérhetetlen kincs, amelyet az emberiség eddigi története felhalmozott. Nem veheti el tőlük többé soha, semmilyen társadalmi korlát, semmiféle konvenció, semmiféle „társadalmi megkülönböztetettség.”

 

Az ő életük színei rajzolódnak fel a festő vásznán - az ő harcukat tárja fel az irodalom, az ő életüket teszi szebbé a zene - s a ma alkotójának juthatott osztályrészül a legnemesebb feladat: bemutatni a dolgozó új embert, s szebbé varázsolni körülötte az életet. Azt az életet, amely kísértő és távoli jövőből előttünk bontakozik. Szemünk láttára megy végbe azonos időben az a folyamat, amelynek során az emberek megértik és megváltoztatják a világot. A megértés és megváltoztatás nagyszerű dokumentuma a XXII. Kongresszus, az emberiség jövőjének programja.

Szigethy Zsuzsa