Az Ezerhúrú Város…

Esztergom, Bazilika. Kint szikrázó augusztusi napsütés, fény, forróság. Bent a vastag falak megszelídített melege, a padokban, székeken, pótszékeken emberek ülnek, fiatalok, idősek, magyarok, külföldiek. Sokan vannak, nagyon sokan. Mozdulataikra minduntalan rácsodálkozik a fenséges templom távoli, hosszú visszhangja.
 A kupola alatt félkörben zenekar ül, kezükben gitár. Ők is sokan vannak, talán kétszázan is. Magyarok, külföldiek. Előttük az ősz hajú karmester felemeli a karjait, csend lesz… — és megszólalnak a gitárok, és a gitárosok, szárnyal az egyszólamú gregorián dallam, a zenekar himnusza. Hangszer és énekhang keveredik, visszhangzik mindenhonnan, varázslatosan, egymástól végérvényesen elválaszthatatlanul: Adest Festum…
 Ezt a képet 30 éve viszik magukkal a világ minden tájára a kétévente augusztusban megrendezett Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál résztvevői, és a zárókoncert hallgatói. Aki egyszer átélte, nem felejti el soha. Egy hete, hogy találkoztam Esztergomban egy 18-20 éve Németországban élő – nem gitáros, nem zenész – honfitársunkkal. Amikor megtudta, hogy a fesztivál művészeti vezetője vagyok, előjöttek az emlékek, és hosszan, csillogó szemmel mesélt a kiköltözése előtti, húsz éve történt Bazilikai élményéről, a zenekarról, a hangzásról, a varázslatos hangulatról. Másnap ott ült német feleségével együtt a fesztivál nyitókoncertjén…
 Egy fesztivál életében nagy idő a 30 év. Mi emberek is sokat változunk ennyi idő alatt, az évek változásokat hoznak, jót, rosszat egyaránt. Néha, a rohanás, munka, gondok és örömök között jól esik leülni, és átgondolni az elmúlt éveinket. Mi lenne erre alkalmasabb, mint egy ilyen évforduló, ráadásul egy sikeresen megrendezett és lezajlott fesztivál napjai után?
 A gitár újabb reneszánszát éli a XX. század közepétől. A többféle zenei irányzat használt népszerűségének, hiszen a jazz, a latin zene és flamenco mellett a beatkorszakon át, és a rockzenében is mindenhol hallhatjuk hangját. A nagy népszerűség sok fiatalnak adott gitárt a kezébe, és a megszületett – sokszor középszerű, sőt gyenge – zenedarabok és produkciók a gitárt a komolyzenészek bizonyos rétegeiben a zeneélet periférájára szorították, mint „értéktelen” hangszert. Pedig a gitár igazi gyökerei sok százéves múlttal bírnak és a mai napig is élnek. Igazi nagy művészek, mint Andrés Segovia, Julian Bream, Vladimir Mikulka, vagy a magyar Szendrey-Karper László sokat tettek azért, hogy a hangszert visszahelyezzék valós helyére, és széles körben meg-, és elismertessék. Zeneszerzők, mint Manuel de Falla, Benjamin Britten, vagy a magyar Farkas Ferenc értékes műveket írtak gitárra. Neveket ragadtam ki egy hosszú névsorból, a teljesség igénye túláradna ennek az írásnak a határain, így elnézést is kérek érte mindenkitől.
 Szendrey-Karper László volt az, aki Magyarországon meghonosította a klasszikus gitár akkori modern módszertanát, konzervatóriumi, és tanárképző főiskolai gitár tanszakot alapított, és ezzel megkezdte a zeneiskolai tanárok képzését. Azonban ez nem volt elég egy ilyen – aránylag fiatal – hangszernek. Ki kellett tekinteni külföldre, tapasztalatokat cserélni, tanulni, nagy szólistákat hallgatni, professzorok tanítási módszereit ellesni. Ez az akkori politikai viszonyok között szinte lehetetlen volt, nem utazhattunk szabadon. A megoldás? Ha mi nem mehetünk, jöjjenek ők ide! Így született a gitárfesztivál ötlete, amihez nem találhatott volna jobb helyet Szendrey-Karper László, mint Esztergomot!
 A gondolatot tett követte, és 1973-ban megrendezésre került az I. Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál, 30-40 résztvevővel. Sajnos erről a találkozóról, és még néhány következőről nincs saját tapasztalatom, mivel éppen akkor kezdem el gitárt tanulni a pécsi zeneiskolában. Viszont elmondhatom, hogy – bizonyos szakmai tekintetben – egyidősek vagyunk a fesztivállal!
 1977-ben kerültem Budapestre, és csodálkoztam rá arra, hogy minduntalan Esztergom neve kerül elő, ha gitározásról esik szó. A kották, az új, sosem hallott izgalmas művek onnan voltak – akkor még kézzel másolva – a játéktechnikát attól a szólistától lesték el, aki ott játszott az esti koncerten, a gitárhúrt ott ajándékozta egy résztvevő… Állandó beszédtéma volt egy-egy koncert, a gitárzenekar, a Bazilika. Érezhetően mindenki, aki megfordult ott, a hatása alá került a fesztiválnak. Alig vártam, hogy elmúljon a két év, mert én is nagyon kíváncsi voltam, milyen is lehet ott…
 1979 augusztusában aztán leszálltam a vonatról Esztergomban. Amerre néztem mindenfelé gitártokot és csomagokat cipelő fiatalokat és idősebb embereket láttam. A IV. Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztiválra érkeztünk.
 Csodálatos élmény volt! A két hétig tartó rendezvényen minden perc a gitárról szólt. Délelőtt előadásokat hallgattunk, vagy mesterkurzusokon vettünk részt, olyan szólistáknál, akik elképzelhetetlen csodákat voltak képesek a hangszerükből elővarázsolni. Lestük a titkokat, gyakoroltunk, és játszottunk egymásnak, vagy a növendékhangversenyeken. Délután a főiskola tornatermében zenekari próba volt. A nagy helyiség teljesen megtelt gitárosokkal. Maga Szendrey-Karper László vezette a próbákat, konzervatóriumi tanárom, Morvay Éva volt a koncertmester, aki hangolta a hangszereket, kottát és szólamokat osztott, egyszóval a zenekar szíve volt. A próba és egy gyors vacsora után koncertre mentünk. Egy este 2-3, néha négy szólista is bemutatkozott, nekünk még sokszor ismeretlen, vagy csak hallomásból ismert nevek, gyakran lenyűgöző interpretációk a zsúfolásig telt teremben. Hazafelé – gyakran éjfélkor – megbeszéltük, hogy eladjuk, esetleg elássuk a gitárjainkat. Hiába, na, ha egyszer csak így érdemes, mi ezt soha nem fogjuk tudni… De a gondolataink már a másnapi gyakorláson jártak, hogy lehetne ezt, vagy azt kipróbálni, gyakorolni… A késői séta általában a Bazilika mögé vezetett. A sötétben csak a Duna túlsó partjáról pislákoltak át a másik ország fényei. Leültünk a lépcsőkre, magyarok, külföldiek, előkerült egy gitár is valahonnan… A csillagok hallgatták a halkan pendülő húrokat… Későn kerültünk ágyba, és másnap korán fenn voltunk, gyakorolni kellett. Kezdődött egy új nap a két hétből.
 A zárókoncert a Bazilikában már fáradtan talált mindannyiunkat. A nagy templom fenséges hangulata és a közönség tömött sorai azonban szárnyakat adtak mindenkinek, játszottunk, és hallgattuk, hallgattuk, miként varázsolja el a gitárhangokat a Bazilika híres visszhangja….
 A fesztivál mindannyiunknak töltést adott az elkövetkező két évre. Új művek, új technikai irányzatok, új barátok, mindez meghatározó volt a tanulmányainkban. Olyan művészeket ismerhettünk meg az évek során – nemegyszer előbb, mint a világ – mint Costas Cotsiolis Görögországból, Martin Myslivecek Csehszlovákiából, Roberto Aussel Argentínából, vagy David Russel Angliából. Ezeknek a ma már jól ismert művészeknek innen indult a világkarrierjük. Olyan ismert nevekkel is találkozhattunk, hallhattuk őket, sőt kurzusra járhattunk hozzájuk, mint Leo Brouwer Kubából, Hector Quine Angliából, vagy Abel Carlevaro Uruguayból. Híres magyar és külföldi zeneszerzők írtak új műveket a fesztivál Bakfark Bálintról elnevezett gitárzenekarának, mint Farkas Ferenc, Hollós Máté, Kocsár Miklós, Madarász Iván, Sári József, Jana Obrovska. Leo Brouwer, a kubai származású gitárművész-zeneszerző-karmester, korunk meghatározó gitáros személyisége nevezte el Esztergomot a gitárzenekarra írt művének címében Ezerhúrú Városnak. Ő – aki jelenleg a Barcelonai Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és a Havannai Szimfonikusok igazgatója – maga vezényelte a Bazilikában a művet. A fesztivál nemzetközi gitárversenyein a fiatal korosztály legtehetségesebbjei mérhették össze tudásukat a nemzetközi zsűri előtt. Nyert nálunk Vladislav Blaha Csehszlovákiából, vagy a jól ismert Katona ikrek – akkoriban még nem duóban, hanem egymás ellen versenyezve! Egy egész életre meghatározó élmények ezek, és mi kétévente új és új tapasztalatokkal, tudással lehettünk gazdagabbak. Volt év, amikor több, mint 450-en találkoztunk itt két hétre, a világból mindenhonnan. Még az utolsó napokban is találkoztunk új arcokkal, akiket addig még mintha nem láttunk volna… Kelet és nyugat találkozott itt, a szigorú határok és a politikai viszonyok ellenére, kelet-, és nyugatnémet, orosz és amerikai, japán és kubai.
 1989-től mint meghívott szólista vehettem részt a fesztiválon. Akkor már részt vettem, mint koncertező művész más fesztiválokon, és megtudtam, hogy a mi fesztiválunk a legidősebb, ennek a mintájára rendezték meg a világban mindenhol a hasonló rendezvényeket. Érdekes érzés, és izgalmas feladat volt megpróbálni adni valamit ott, ahol eddig, évekig csak kaptam. Ettől egészen más súlya lett a koncertnek, mint bárhol másutt.
 1991 tavaszán tragikus hirtelenséggel hagyott itt minket Szendrey-Karper László. A fesztivál már meg volt szervezve, de a szükséges szálakat bizonyosan nehéz volt összefogni. Augusztusban mindannyian éreztük Esztergomban a Tanár Úr hiányát. A szervezés azonban sikeres volt. Minden olajozottan futott. De a fekete szalagos fénykép a színpad felett meghatározó volt, elgondolkodásra késztetett. Hány ember életét változtatta meg a Tanár Úr, tette lehetővé a sokszor lehetetlent, indította el pályáján? Nem lehet számon tartani. De Esztergom neve fogalommá lett a világ gitárosai körében. Ez pedig, pestiesen szólva: nem semmi!
 Ezen a fesztiválon mutattam be Bach Goldberg-variációiból készült gitárátiratomat, nagy sikerrel. A meghívott külföldi szólisták közül néhányan megkeresték a koncert után Ágai Karolát, a Tanár Úr özvegyét, és javasolták neki, hogy én vegyem át a művészeti vezetés stafétabotját. Hát így került hozzám, és lettem a Fesztivál művészeti vezetője. 1992-ben átvehettem a Tanár Úr helyét a Budapesti Liszt Ferenc Tanárképző Főiskolán, és 2002-től megvalósult Szendrey-Karper László és minden magyar gitáros álma: vezetésemmel elindulhatott a Zeneakadémián a gitár tanszak.
 A Fesztivál profilja alapvetően nem változott. Célja még mindig ugyanaz: a fiatalok segítése pályájuk indulásánál, a klasszikus gitár népszerűsítése. A politikai-gazdasági környezet azonban megváltozott, és a világon immár százával megrendezett hasonló fesztiválok is kihívást jelentenek. A művészek ma már a legtöbbször nem maradnak két-három napnál tovább nálunk, hiszen mennek a következő helyszínre, a résztvevők egy nyáron több fesztiválon is részt szeretnének venni. Ennek megfelelően ma már csak 8-10 napos az esztergomi találkozó. Programjának tömörsége azonban, ha lehet, még tovább nőtt, színvonala emelkedett. Délelőtt előadások, és kurzusok, délután zenekari próba – most már Török Gézával, a Magyar Állami Operaház karnagyával, esténként pedig koncertek, minden alkalommal két fellépő művésszel, művészcsoporttal. Kihasználva a lehetőséget, amit a más fesztiválokon való gyakori részvétem nyújt, megpróbálom a „nagyok” mellett a legújabb, legfiatalabb gitárművész generációt bemutatni. Így volt nálunk Aniello Desiderio Olaszországból, Zoran Dukic (horvát) Pavel Steidl (cseh) és Pablo Marquez (argentin) Hollandiából, Jeremy Jouve Franciaországból, vagy Krzysztof Pelech és Marcin Dylla Lengyelországból, ismét nem a teljesség igényével. Partnerfesztiváljaink nemzetközi versenyeivel állandó kapcsolatban állva meghívjuk egymás első helyezettjeit, így segítve a fiatal generáció legjobbjai pályájának indulását. Gitárkészítő barátaim felajánlásában mesterhangszereket lehet nyerni a koncertmeghívások mellé. 
 A koncertek profilja is változott kissé. Már nem a szólóprodukciók a meghatározóak, sokkal inkább a kamarazene, ami sokkal elérhetőbb cél a fiatal gitáros generáció számára. Az idén hallhattunk marimba-gitár, klarinét-gitár, fuvola-gitár, hegedű-gitár, sőt kamarakórus-gitár koncerteket is. Néha a hangszer más, nekünk érdekes stílusaival is megismerkedhetünk, mint például a flamenco zenével a világhírű Paco Pena előadásában, vagy a romantikus gitárral, Pavel Steidl, vagy Brigitte Zaczek koncertjein.
 A délelőtti mesterkurzusokon most is jó nevű professzorok tanítanak. Ebben az évben itt volt és tanított a világhírű gitárművész, Leo Brouwer műveinek bemutatója, és legfőbb tolmácsolója, Costas Cotsiolis is Görögországból, aki a saját költségén érkezett hozzánk, mint mondta, azért, hogy a fesztivál 30. születésnapján visszaadjon valamit Esztergomnak, ahonnan a karrierje indult, 1977-ben, 19 évesen.
 A gitárzenekar koncertmestere – Morvay Éva váratlan halála után – 2001-től Varga Zsolt lett, aki Szendrey-Karper László volt tanítványa. A műsor változatlan pontja a zárókoncertek elején megszólaló Adest Festum. Gitárzenekari átiratok mellett minden alkalommal megszólalnak ősbemutatók is. Ebben az évben Tóth Péter „Pelléas” című műve és Madarász Iván „Missa Brevis”-e szólalt meg az Esztergomi Bazilikában. A közönség soraiban ott ült Meggyes Tamás, Esztergom város polgármestere mellett Tőkés László püspök úr is.
 A fesztivál életét színesíti a Chanterelle kiadó (Heidelberg) kottakiállítása, és kedvezményes kotta és CD vására. Michael MacMeeken a fesztivál állandó résztvevője, és nekem személyesen jó barátom elmondta, hogy jövőre, mint új Európai Uniós országba elhozza hozzánk a teljes készletét bemutatásra, vásárlásra. Ez több, mint 3500 kiadványt jelent!
 A másik, nem kevésbé izgalmas sarka az Esztergomi Szabadidőközpontnak a gitárkészítő mesterek kiállítása. Nem csak a szem, a kéz és a fül is ismerkedhet itt a hangszerekkel: ki kell őket próbálni, véleményt lehet róla mondani, és – nem utolsó sorban – meg lehet ismerkedni a mesterekkel.
 A nemzetközi gitárversenyt ebben az évben kihagytuk a fesztivál programjából. Azonban ezzel célunk volt: több helyet hagyni az előadásoknak, kurzusoknak. A jövőben a kétévenként megrendezésre kerülő „nagy” fesztiválok köztes éveiben, augusztus elején rendezzük meg egy „kis” fesztivál keretében a versenyt. Esténként ezen a rendezvényen is neves szólisták fognak fellépni, a zárókoncert pedig a verseny döntője lesz. Nem lesz azonban gitárzenekar, kurzus, és előadás, hogy a két korcsoportos, háromfordulós versenyt úgy lehessen lebonyolítani, hogy azt a közönség is zavartalanul végighallgathassa.
 Végezetül jöjjön egy stáblista: A fesztivál falai mögött is változások voltak az utóbbi években. A döntéseket a Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztivál Alapítvány hozza, melynek örökös elnöke, Esztergom város díszpolgára, Szendrey-Karper Lászlóné Ágai Karola, elnöke Hollós Máté, tagjai pedig Dr. Bárdos István, Eötvös József, Madarász Iván, Meggyes Tamás, és Szilvágyi Sándor. A fesztivál igazgatója Zelenák Zsuzsa, művészeti vezető Eötvös József, program manager Eötvös Zita. Így dolgozunk egymással a fesztiválért, és rajta keresztül az 1973-ban, immár 30 éve, a Tanár Úr által megálmodott célokért.
 Még egy fontos dolog, ami nélkül nem jöhetne létre a fesztivál: a szponzorok. Esztergom Város Önkormányzata az a biztos pont az életünkben, amit a hátunk mögött tudva bátran futhatunk neki a szervezésnek. Meggyes Tamás polgármester úr kérésére és támogatásával ettől az évtől kezdve negyedévenkénti koncertsorozattal, és az itt ősbemutatásra került zenekari művek CD-, illetve videofelvételeivel bővül az esztergomi, fesztiválközi időszak bemutatkozási lehetősége. Örökös támogatónk a Suzuki Motor Co., Japan is. Az idei sorban segítette a fesztivált a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Magyar Külkereskedelmi Bank, a Komárom–Esztergom Megye Önkormányzata, Esztergom Város Önkormányzata, a Magyar Rádió Rt. Petőfi adó, a 77 Elektronika Kft., az Artisjus, a Csülök Csárda, a Gimeskö-Vin Kft. Kesztölc, a Márta Panzió, a Prímás Pince Étterem, és nem utolsó sorban a Szalma Csárda egy búcsúvacsorával, és folklórprogrammal. Köszönjük a támogatást mindenkinek!
 Hogy érdemes-e ellátogatni augusztusonként Esztergomba? Nos, ezt mindenki döntse el maga. Mi, akik már megéreztük a hangulatát az Ezerhúrú Városnak, ott leszünk minden évben, és bizonyosan ott a helye mindenkinek, aki a klasszikus gitár hangját szereti.