A mesterségbeli tudásról

- A fiatal magyar komponisták legnagyobb része - közöttük Ligeti György, Kurtág György, Petrovics Emil, Kocsár Miklós, Szokolay Sándor, Durkó Zsolt, Bozay Attila, Jeney Zoltán Farkas Ferenc növendéke volt. Mindannyian nemzetközi sikereket értek el és mindannyian más egyéniségek. Nevelőmunkájában mennyire tartja fontosnak az új utak keresését?

- A zeneszerzés-tanár elsőrendű feladata a szakmai előkészítés. Természetes, hogy mindenkit a saját világának törvényei szerint kell irányítani. Ha a komponista tudja a 'mesterséget', akkor egyéniségéhez illő új utakat kell keresnie. Kodály jogosan féltette egy fél-évszázaddal ezelőtt a magyar zenét a tizenkétfokúságtól; de ma, amikor a magyar zene hagyományai már megerősödtek, nyugodtan beléjük lehet oltani más technikai eszközöket � bizonyára érdekes, színes, újszerű hatásokat eredményeznek. Magyarországon avantgarde-ról nem lehet beszélni, már csak azért sem, mert a szó maga egy nem létező derričre-garde-ot feltételez. A magyar komponisták tekintélye éppen a szakmai felkészültség, a magyar hagyomány és az európai tájékozottság ötvözetének köszönhető. De fiatalokról szólva arra is kell gondolni, hogy nem lehet, nem szabad egy-egy műről, főleg műhelymunkáról végleges ítéletet alkotni, hiszen az életmű állandóan változik. Hogy nagyon klasszikus példára hivatkozzam: Bartók I. szvitje kiváló felkészülést, szakmai tudást mutat. Középső alkotóperiódusának kísérletező műveiben egy Beckmesser már sok 'mesterségbeli' kifogást találna, de ki merné azt mondani, hogy nem zseniálisak? S ki ne tudná, hogy szabályokat felrúgó kísérletezései szülték a későbbi, kristálytiszta remekműveket? Ami a növendékeket illeti, az igazi tehetség biztosan és mindig utat tör magának. Társadalmi berendezésünk szinte lehetetlenné teszi az elkallódást. Persze akadnak olyan tehetségek is, akiken nem fog a nevelő munka, s ezek alkatuk törvényei szerint zseniális jegyek mellett ügyetlenségeket követhetnek el. Kérdés, melyik erő lesz túlsúlyban. A legtöbb gondot az a zeneszerző okozza, aki megtanulta ugyan a mesterséget, de nincs egyénisége, s hol ebben, hol abban a stílusban, más-más műfajban 'jeleskedik'

- De hiszen tanár úr is rendkívül szerteágazó munkát végzett; sokan féltek is, hogy a rutinmunka, a film- és színpadi kísérőzene, az operett elsodorja igazi terrénumáról!

- Mielőtt válaszolnék, még kiegészítem a 'vádat': egészen fiatalon arra kényszerültem, hogy közvetlenül  kiszolgáljam a zenei 'megrendelő' kívánságait. Ne felejtse el, hogy a mi generációnknak egészen más volt a helyzete, mint a most végzett zeneszerzőknek. Hogy kompozícióink tantičme-jéből megéljünk, arról nem is álmodhattunk, sőt ma is őrzöm első önálló szerzői estem számláját, amit a hangversenyrendező nyújtott be. Zenekari zongoristaként kerültem a filmzenével, pontosabban Fejős Pállal kapcsolatba, s életmódom, körülményeim sokáig ezen a területen tartottak. De nagyon fontos tapasztalatokat köszönhetek a kísérőzenéknek; egyrészt megtanultam a színpad törvényeit, a szakma fogásait és olyan stílusismeretre kényszerültem, amelyet későbbi alkotói munkámban kamatoztathattam, másrészt közvetlen kapcsolatba kerültem a közönséggel, s ennek ismét csak én láttam hasznát. Később is hű maradtam ezekhez az úgynevezett mellékfeladatokhoz, mert érdekelt a megoldásuk, mert nem állhattam ellen a társadalmi ösztönzésnek vagy a jóbarátok kérésének, Ilyen társadalmi igényből született a Csínom Palkó, s nem hiszem, hogy a maga műfajában szégyent vallottam volna vele. Úgy érzem, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a rutinmunkákon is ott van a kezem nyoma, s vállalom is értük a felelősséget. Egyébként meggyőződésem, hogy a felkészült tehetség minden műfajban megállja a helyét, s előbbi helytelenítő megjegyzésem azokra vonatkozott, akiknél a felkészültség nem pótolja az egyéni invenciót.

- A kritika Farkas Ferenc műveiben mindig a 'szakmai tökélyt', a 'fölényes mesterségbeli biztonságot' dicséri. Az ön véleménye szerint mi is voltaképpen ez a 'tökély', illetve mi adja valamely mű abszolút értékét?

- Véleményem szerint kvalitás és stílus fogalmát igen sokan összetévesztik, amikor a mű, vagy művészi előadás értékéről beszélnek. Az abszolút kvalitásnak a mesterségbeli tudás az alapfeltétele, ott kezdődik a művészet. Viszont ha nem társul hozzá az a megfoghatatlan többlet, ami a hallgatónak gyönyörűséget okoz, akkor hiába a szakmai felkészültség. Weöres Sándort idézve: �Mit bánom én, hogy versed mért s kinek szól, / csak hátgerincem borzongjon bele. / ...Csak szép legyen, csak olyan szép legyen, / hogy a könny összefusson szememben.- Persze nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a mai kísérletező irányzatok képzőművészetben, zenében egyaránt alkalmat adnak a dilettantizmusra. Sokan sikereket érhetnek el külsőséges eszközökkel, hiszen a közönség nem mindig ismeri fel a szakmai felkészültség hiányát. Leegyszerűsítve úgy is mondhatnám: a művészi absztrakciót csak az engedheti meg magának, aki tökéletesen elsajátította a klasszikus alapokat. Ezért van hitele Picassónak, Lutoslawskinak, Bouleznek, hogy csak a legfeltűnőbb példákat soroljam. Ami a saját 'szakmai tökély'-emet illeti, természetesen örülök ennek a meghatározásnak, csak egy kissé kritikai sablonnak tartom. Hogy miért, azt egyetlen esettel szeretném érzékeltetni. Ilyen dicséretet kaptam például néhány éve arra a dalciklusomra, amelyet huszonötéves koromban Rómában komponáltam. Milyen boldog lettem volna, ha akkor ilyesmit írnak rólam, de ki dicsérné meg egy ifjú komponista 'tökéletes felkészültségét'� A mostani előadás ugyan bemutatószámba ment, mert az olasz nyelvű szöveg most szólalt meg először magyarul, de a szükségszerű nyelvi illeszkedésen kívül mindössze négy hangot változtattam korábbi kompozíciómon. De nem akarok igazságtalan lenni, hiszen a mai huszonötévesek sokkal szerencsésebb helyzetben vannak, mint az én 'elátkozott' generációm.

- Mostanában sokat írunk, beszélünk a harmincasok szerencsés nemzedékéről Ezek szerint ön is úgy érzi, hogy a Bartók-Kodály árnyékába kényszerült alkotók rosszabb helyzetben voltak, mint a mai fiatalok?

- Nagyonis. Sőt, tanuló éveinkben, amikor a két nagy mester művészete még nem teljesedett ki, akkor Hubay, Dohnányi 'diktatúrája', no meg a már említett gazdasági válság nehezítette munkánkat. Első - mondhatni egyetlen - igazi sajtósikerem, a Bűvös szekrény bemutatása már a második világháború idejére esett, s a külföldi bemutatók jó visszhangját és továbbterjedését megfojtotta a katasztrófa. A háború utáni évek bezártságot hoztak, s hiába az 1950-es Kossuth-díj, az egyéni műhelymunkára nem volt lehetőség, illetve az eredmények nem mutatkozhattak meg. Közben pedig felnőtt egy fiatal, tehetséges, friss, új hangon beszélő nemzedék, s a mi elátkozott generációnk már nehezen tud kibújni a saját bőréből. De azt hiszem, nincs is erre szükség. Idővel a közeli generációs különbségek elmosódnak, az elválasztó jegyek egyesülnek, s bizonyos távlatból a legélesebb ellentétek is kisimulnak. Néha a tanítvány megelőzi mesterét, néha a mester életműve időállónak bizonyul. Ma már Stravinsky és Schönberg művészetét is közel érzem egymáshoz, hiszen hasonló célokért küzdöttek és végül is hasonló eredményeket értek el. Neoklasszicizmus vagy folklorizmus? Mindkettő leegyszerűsödési tendenciát jelez és hiszem, hogy ez a folyamat újból bekövetkezik. Hogy megérem-e, nem tudom. De azt tudom, hogy bölcs megértéssel kell szemlélni a forrongó zenei világot.