Szatmári László

Fórumunk: a PARLANDO

Tisztelt Konferencia! Felszabadulásunk után nagy fejlődésnek indult zenekultúránk részeként, zenepedagógiánk is forradalmi változásokon ment keresztül. Alapjaiban kellett megváltoztatni az oktatás struktúráját, hiszen az addigiakhoz képest, megsokszorozódott azoknak a száma, akik előtt lehetővé vált, hogy a zene birodalmába betekinthessenek, hangszeres tudást sajátíthassanak el. Zeneoktatásunknak, társadalmi rendszerünknek megfelelően azt az oldalát kell hangsúlyozni, mely a zenetanulást a műveltebb ember kialakulására, a zeneértő és zenét szerető közönség nevelésére kívánja felhasználni.

S mint tudjuk 1945 után megindultunk ezen az úton, s ez az út nem volt akadályoktól mentes. Igen sok, csak a régit, jól beváltat kedvelő s attól nem tágító nézet képviselőjével kellett és kell még ma is megküzdenünk.

Az elvi kérdések tisztázását nagymértékben nehezítette, hogy nem volt olyan fórum, ahol a jó szándékú zenepedagógusok kifejthették volna szakmai és egyéb, a szakmával kapcsolatos nézeteiket, elgondolásaikat.

1959 tavaszán, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet tanárainak egy csoportja türelmét vesztve, elhatározta, hogy ha csak saját kereten belül is, de igyekszik a helyzeten változtatni. A szakszervezet anyagi támogatásával létrehoztuk sokszorosított híradónkat. Elmondhatjuk, hogy kartársaink kitörő örömmel, lelkesedéssel fogadták a kezdeményezést, s ha akadtak is olyan hangok, melyek túl magasról, túl magas mértékkel bírálták a kezdet nehézségeivel birkózó szárnypróbálgatásokat, bírálatuk mégis azt bizonyította; szükség van ilyen lapra. Döntő bizonyíték volt a vidék visszhangja. Híradónk, melynek egy-egy példánya eljutott vidékre nagy tetszést, örömet keltett, s kérték annak további példányait.

Szükségszerűvé vált a PARLANDO továbbfejlesztése. A Fővárosi Zeneiskola Szervezet erre a célra felhasználható anyagi eszközei azonban már szűknek bizonyultak. Ugyanakkor kezdeményezésünktől függetlenül a Zeneművész Szakszervezet arra az elhatározásra jutott, hogy létrehoz egy zenepedagógus tájékoztatót. Magától adódott tehát a megoldás: híradónkat a szakszervezet keretein belül tegyük a zenepedagógus társadalom közkincsévé. A tárgyalások eredményre vezettek, s előbb rotaprint eljárással sokszorosítva, majd 1960. februárjától a Zeneműkiadó Vállalattal történt megállapodás után, nyomtatott formában megjelent a PARLANDO, a zenepedagógusok tájékoztatója.

Mint azt már több ízben kifejtettük lapunk elsőrendű céljának tekintjük zenepedagógusainknak, zenekultúránk, zeneoktatásunk eredményesebbé tétele érdekében kifejtett elgondolásaik, javaslataik kolportálását.

Lapunk más részét külföldön megjelent, munkánkba beilleszthető és a dolgok megfigyelését több oldalról lehetővé tevő cikkek közlése foglalja el. Ebben a csoportban francia, angol, német, szovjet, svájci lapokból közöltünk ismertetést. Időnként külföldi lapszemlét közlünk.

A zenepedagógusok szakszervezeti életével rendszeresen foglalkozunk annál is inkább, mivel az utóbbi időben ez országszerte nagy fejlődésnek indult.

Ért már bennünket·bírálat azért, hogy nem kizárólag pedagógiai kérdésekkel foglalkozunk. Véleményünk azonban: a művészet és a művészet elsajátításához vezető pedagógia nem választható szét, hiszen munkánk helyességét, eredményességét az élő művészet vizsgálatánál tudjuk lemérni, akár azt az oldalát nézzük a kérdésnek, mely alkotó, interpretáló művészeket, akár azt, mely az egyre nagyobb tömegben igényes, zeneértő, műélvező - s nem utolsó sorban műkedvelő - közönséget eredményez. Zeneművészetünk alapvető kérdéseinek tisztázásából és azok megtárgyalásából továbbra is kívánjuk kivenni részünket. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy a főváros és vidék kapcsolatának milyen termékenyen ható eszköze lehet a PARLANDO további tevékenysége során.

Van még tennivaló a politikai nevelőmunka, a marxista-leninista alapon álló esztétika témakörébe tartozó kérdésekkel kapcsolatosan. Ilyen jellegű ismeretekre még az is nagyon nehezen tud szert tenni, aki utána néz a dolgoknak, hiszen közismert, hogy ezen a téren mennyire híján vagyunk megfelelő szakirodalomnak, tehát a jövőben ezen változtatni kell.

Bőven kívánunk foglalkozni a pedagógiai jellegű zenemű-kiadványokkal. 1945 után a megváltozott körülmények új, az eddiginél nagyobb tömegeknek szóló s így jó eredményekre vezető pedagógiai művek megjelenését tették szükségessé. Három csoportra oszthatnánk ezeket:

1. új, megfelelő hangszeriskolák,

2. darabgyűjtemények régi mesterek műveiből,

3. új magyar művek, melyek egyrészt tipikusan magyar hangvételükkel, a magyar dallamvilág kiteljesedését táplálják a növendékben, másrészt, - idézőjelben mondom – „modern hangvételükkel” biztosítják a lehetőséget, hogy a zeneművészet fejlődésével a növendékek lépést tudjanak tartani és számukra az első évek zenéje is színvonalas, jó és szép muzsikában gazdag élmény legyen.

Gondoljunk csak pl. Szervánszky 10 könnyű népdalfeldolgozására - amelyet az I.-II. évben tanítunk kis hegedűseinknek -, amely szinte klasszikussá vált ezen évfolyamokban. A gyerekek rajongnak érte, már csak azért is, mert majdnem kivétel nélkül, általuk ismert dallamok feldolgozásai.

Igen nagy segítség, útmutató volt ebben a tekintetben Bartók Béla öröksége, akár a Gyermekeknek című gyűjteményt, akár a Mikrokozmoszt vizsgáljuk. Egyikben a népdal, a gyermekdal egyszerű, de kifejező eszközökkel történő feldolgozására, másikban az ennek megfelelő hangvételű darabocskák megalkotására nyújtott klasszikus példát.

Nem kívánok itt bővebben foglalkozni a hangszeriskolákkal, csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy az az egészséges közös alkotó folyamat, amely egy-egy iskola szerkesztőjét és a gyakorló pedagógust összeköti, és melynek most lapunk hasábjain kívánunk teret adni, már szép hagyományokra tekinthet vissza. Gondoljunk csak a Czövek Erna- féle „Zongoramuzsikára”, amely a használat, a tanítás közben alakult jobbá, világosabbá, könnyebben használhatóvá.

Ugyanez áll a Sándor Frigyes- féle hegedűiskolára is, mely első kiadása óta részleteiben olyan változásokon ment keresztül - nagyrészt zenepedagógusaink javaslatára -, mellyel lehetőséget biztosítottak az eredményesebb felhasználáshoz.

Új magyar zenepedagógiai művek bemutatását ez ideig a Magyar Zeneművészek Szövetsége szorgalmazta, igen nagy lelkesedéssel és eredményesen. Legutóbb Debrecenben, majd Budapesten hallhattunk kiváló műveket, kiváló előadásban. Ez is azt bizonyítja, hogy ezt a kérdést fontosnak kell tartanunk, hiszen ifjúságunk zenei ízlése formálásának egyik döntő eszközével van dolgunk. Hogy ez mennyire formálható, azt bizonyítja az az általánosan kialakult vélemény, mely szerint évekkel ezelőtt hónapokig tartott egy-egy Bartók vagy más modern mű megtanítása, s ma már talán nem okoz nagyobb gondot a növendékeknek, mint bármely klasszikus szerző műve.

A zenepedagógus szakosztály megalakulásával kézenfekvő, hogy ezekkel a problémákkal behatóan foglalkozzunk, és karöltve a Szövetséggel, megtaláljuk az együttműködés legjobb módját.

Bizonyosak vagyunk abban, hogy a lapunkban ezzel kapcsolatosan megjelenő kritikák, észrevételek, javaslatok mind zeneszerzőink munkájára, mind zenepedagógiánk egészére jó hatással lesznek.