FRANK OSZKÁR

 

KODÁLY ÉNEKKARI MŰVEI (II/2. rész)

 

A daltémák feldolgozásmódja

 

E

bben a fejezetben a művek formai és hangnemi felépítése, a két szólam szerepe és együtthangzása képezi a vizsgálódás tárgyát. A művek mindegyike polifonikus, a kísérő szólam önálló, a témával egyenrangú értéket képviselő dallam.

A felsorolt 9 mű terjedelme, a szakaszok száma, a feldolgozás módja változó és nem mindig függ a téma hosszától. Legfőbb irányadó lehetett a belső tartalom, a szövegi és zenei mondanivaló minél tökéletesebb összhangja. Ezekben a gyermekeknek szánt, egyszerű művekben nagy figyelmet szentelt a szerző a pedagógiai szempontokra is, ügyelt a szólamok hangterjedelmére, a könnyen énekelhetőségre, a szerkesztés áttekinthetőségére.

 

A következőkben néhány példával illusztráljuk az említett jelenségeket.

A juhász és a Falu végén témája csak egyszer fordul elő a művekben, mindkét esetben a szoprán énekli a dalt. Érdemes felfigyelni a kísérő szólam szerepére. A juhász altszólama más dallam, mint a téma (ellenpontnak tekinthető), de a 3. sortól kezdve a dallam utánozza a kíséret egy ütemmel előbb elkezdett ritmusát, tehát itt ritmikai utánzás (imitáció) történik:

 

 

A kíséret hol felfelé, hol lefelé irányuló tercugrásai olyanok, mint a témában levő tercugrások. A darab végén a két szólam ritmusa egyesül.

A Falu végén szabadon kezelt kvintkánon, együtemes követéssel. A szopránban levő témát az alt kvinttel mélyebben, G-dúrban csaknem végig pontosan utánozza, csak az utolsó három ütemben tér el, hogy a mű az alaphangnemben fejeződhessen be:

A két szólam hangköztávolsága itt megváltozott, az utolsó ütem ritmusa diminuált.

 

Az Éva szívem, Éva témája háromszor jelenik meg a műben. A szélső szakaszokban a szoprán, a középső szakaszban (kvarttal mélyebben) az alt énekli a dallamot. Ennek megfelelően a szélső szakaszok hangneme d-dór, a középsőé á-dór. A kísérő szólam a téma kezdő motívumát diminuált ritmussal követi, az 1. és 3. szakaszban eredeti formában, a  középső szakaszban tükörfordítással indítva:

 

(A crescendo és az emelkedő dallam a szöveg mondanivalóját erősíti.)

 

A Ciróka párbeszédes, incselkedő témája háromszor jelenik meg, szoprán–alt–szoprán sorrendben. Az alt kvinttel mélyebben énekli a témát. A kétféle magasságnak megfelelően a téma hangneme is kétféle: d-, g-, d-dór (a második hang kihagyásával).

Az 1. szakaszban (1-16. ütem) a szoprán kíséret nélkül énekel.

A 2. szakaszban (17-32. ütem) a szoprán egy ütem késéssel, kvinttel feljebb, tehát eredeti magasságában utánozza az altot. Az imitáció hat ütemen keresztül pontos, de utána két alkalommal együtemes szünet szakítja meg a folyamatot, majd sűrített ritmusú, eltérő dallamú folytatás következik:

 

A 3. szakaszban (33-47. ütem): az alt – az előzőtől eltérően – nem kvint, hanem kvart távolságban kezdi imitálni a témát. Emiatt a hangnem g-dór helyett á-dór. Az utánzás ezúttal is csak hat ütemen át pontos, utána szekunddal lejjebb indítva, sűrített ritmikával, szabadabban imitál. A téma utolsó hangjának utánzását a 47. ütemben elhagyja, helyette új motívumot indít. A 3. szakasz tehát az alsó szólamban csak a 46. ütemig tart, a 47. ütemben újabb részt, kódát kezd el, a „...megették a kiscicák” szöveg ismételgetésével:

 

 

A kódában Kodály ritmikai megállásokkal, dallamáthelyezéssel, dinamikai változással ábrázolja a történést, a kása „illetéktelen” elfogyasztását. Az alt kezdeményez, a szoprán utánoz. Mindkét szólam diminuált ritmussal, hangnemváltásokkal énekli a „kiscicás” szöveget, d-ről, g-ről, c-ről, f-ről induló magasságban, G-, C-, F-, B-dúr pentachord hangnemet érintve. Az 52-54. ütemben a szoprán „önállósul”: magas „hej” felkiáltás után kíséret nélkül elkezdi a népdal utolsó sorát, de  két ütem múlva elakad (generálpauza), végül az alt ellenmozgásos kíséretével, nagy hangerővel, d-mixolíd (d é fisz g á h c) hangkészlettel szólal meg az utolsó motívum, érzékeltetve, hogy a kása immár véglegesen eltűnt...

 

 A Héjában a daltémát tartalmazó két szakasz nagyerejű, a „héja” szót ismételgető bevezetéssel, közjátékkal és kódával egészül ki.

A téma nélküli részek T–D-t hangoztatnak É-ben, Á-ban (és fiszben).

 

1-4. ütem, bevezetés:

 

Erőteljes felkiáltásokkal, kvart- és oktávugrásokkal a dominánst hangsúlyozó é-h szólal meg.

22-26- ütem, közjáték:

 

A közjátékban türelmetlenebbé válik a felkiáltás: a ritmus sűrűsödik, unisono helyett alsó kvint-imitáció hangzik oda-vissza haladó kvartugrásokkal, így a két szólam dominánst (é-t) és tonikát (á-t) hangsúlyoz egyszerre. A  végén az alt  terccel lejjebb helyezésével fisz-cisz hangok ismétlődnek, előkészítve a témabelépést.

 46-57. ütem, kóda:

 

        A kódát az alt a dallam záró hangjaival egyidőben kezdi, utána a szólamok ellenmozgással ismétlik a kvart- és kvintugrásokat. A két szólam kétféle hangnemet érzékeltetve, érdekes disszonanciát alkot. A szoprán  azonos magasságban ismétli a cisz alapját és kvintjét, az alt cisztől lefelé haladva az á alapjára és kvintjére érkezik. A kétféle hangmagasság a végén, négyszólamú akkorddá kiegészülve, á-alapú pentaton hangzattá egyesül (dó-re-mi-szo). A végén levő generálpauza formailag a kóda szerves része (az utolsó motívum 4. üteme).

 

A dalt tartalmazó szakaszok kíséretében szintén nagy ugrások figyelhetők meg, ilyenkor a kísérő szólam mindig a „héja” szót ismételgeti. 

 

        A Jó gazdasszony témája – változatlan magasságban – négyszer szólal meg. A dallamot a szoprán I. énekli. A kísérő szólam (szoprán II.) hangkészlete nagyobb, ritmikája bonyolultabb, mint a témáé, a szakaszok kevésbé lezártak, jobban egymásba folynak. Az első két szakasz ereszkedő szinkópalánccal induló kísérete hasonlít egymásra, a 3. és 4. szakaszé eltérő. A kíséret hangneme háromféle színezetű g-moll (természetes, harmonikus, a végén dallamos). A szólamkeresz-tezésből, kétirányú szólammozgásból adódóan nem csak késleltetés jellegű, hanem más természetű szekund-, illetve szeptimtalálkozás is előfordul (például a 9. ütemben), de ez nem hat zavaróan, mert a határozott, lendületes dallamvezetés ellensúlyozza a disszonáns  ütközést:

 

 

 

 

 

 

 

 

 Nyulacska öthangú, kétsoros mondókájából Kodály 85-ütemes, többszakaszos, „nagyszabású” kórusművet alkotott. Vizsgáljuk meg ezt a művet kissé részletesebben.

 

  1. szakasz, 1-11. ütem
  2.  

 

A témát a szoprán kíséret nélkül kezdi. Az altban levő folytatást a  6. ütemtől a szoprán tercenként emelkedő trichorddal + törtakkordos zárómotívummal kíséri, így a dal pentachord hangkészlete C-mixolíddá egészül ki.

 

2. szakasz, 12-21. ütem

A téma kvarttal feljebb, F-dúrban szól, a szólamok szerepe felcserélődik. A 13. ütemtől az alt négyhangú motívumot ismétel, utána a szoprán kísér háromféle magasságú, az előzőkhöz hasonló motívummal. A dal záróhangját az alt a következő rész elejéig meghosszabbítja. A szoprán (az esz-hang miatt) F-mixolíd, az alt F-dúr, a teljes hangkészlet 8-fokú.

 

3. szakasz, 22-38. ütem

 

 

A daltéma magassága, a szólamok közötti megosztása az 1. szakasszal egyezik, de az utolsó motívum kétszer megismétlődik, záró hangja meghosszabbodik. Az első sort az alt az 1. szakaszéhoz hasonló, de szekvenciával ismételt trichorddal kíséri. A 2. sor kíséretében a szoprán az előzőktől eltérő, hangismétlő motívumot énekel, majd – a megismételt dallammotívum felett – új, nagyobb intenzitású, harmadszorra megnyújtott oktávugrásos motívumot szólaltat meg.

(A változás a szöveg változását követi: „...Minek az a vessző?”) A hangkészlet is megnő: a felső szólam a 29. ütemtől á-moll felé mutat és é-hangon, á-moll dominánsán áll meg. A generálpauza itt nem csak formai kiegészítő, hanem a válasz előtti „megfontolás”-t is érzékelteti.

4. szakasz, 39-48. ütem

A kísérő szólam altban levő első része új, „miniperiódust” alkotó motívumpár F-dúr V., I. hangra érkezéssel, ezután a szoprán pontozott ritmusú, szünetekkel tarkított é2-től d1-ig ereszkedő szekvenciát énekel a „minek?” szó többszöri ismétlésével. A szakasz hangkészlete eddig a pontig d-eollá egészül ki.

5. szakasz, 49-59. ütem

Az újra eredeti magasságban szóló téma utolsó hangja az alsó szólamban c1 helyett hat ütemen át nyújtott á1 hangon áll meg, elodázva a nyulacska válaszát, amelyre csak az utolsó részben kerül sor.

Az altban levő kíséret még az előző szakasz végéhez kapcsolódik. Utána a szoprán újabb kérdést ismétel egyre magasabbra helyezett, egyre erősödő trichord és tetrachord motívumokkal. Utolsó cisz-hangja „türelmetlen” várakozást érzékeltet.

 

6. szakasz, 60-85. ütem

A szakasz elején az alsó szólam hosszú témazáró hangja felett generálpauzával megszakítva indul újra a téma, de rendhagyó magasságú, Á-pentachordot kezdeményező trichorddal. Az alsó szólam a dallamot már az eredeti F-dúrban folytatja többszöri motívumismétléssel. A szoprán a „hej!” felkiáltás után újabb motívumokat ismétel változó magasságban, gyorsulva, felerősödve. Ezek közül a 66-69. ütemben levő motívum a témát kísérő, variáltan ismételt kétütemes pentachord.

A 70. ütemben induló kódában a szoprán új, 3-, illetve 4-ütemes, egyre nagyobb hangterjedelmű motívumokat hangoztatva kérdezgeti a nyulacskát. Az alt lassúbb mozgással odázza el a választ. Amikor a 75. ütemtől újra mozgalmasabbá válik, háromszor ismételve mondja ki a választ a kérdésre: „violámnak”. A felerősödött „vallomás” után generálpauza következik, majd mindkét szólam immár eredeti tempóban, két irányban F-oktávra érkezve hangoztatja az igazságot.

 

 

B) Három- és többszólamúak

 

A Gyermek- és női karok kötetben megjelent 3- és többszólamú művek a következők:

 

10. A csikó (népdal; S. M. A.)

11. A süket sógór (népi szöveg; S. I-II. A.)

12. 150. genfi zsoltár (Psaume CL Théodore de Béze; S. M. A.)

13. Ave Maria (S. M. A.)

14. Cigány sirató (székely népdalok; S. M. A.

15. Cú föl lovam (népi szöveg; S. M. A.)

16. Csalfa sugár (Arany János; S. M. A.)

17. Egyetem, begyetem (népi szöveg; S. M. A.)

18. Hajnövesztő (népi szöveg; S. M. A.)

19. Gergelyjárás (magyar iskolásfiuk nótái szerint; S I. II. A.)

20. Gólya-nóta (népi gyermekdal; S I. II. A.)

21. Isten kovácsa (népi kiolvasó szöveg; S I. II. A.)

22. Jelenti magát Jézus (zoborvidéki népdal; S. M. A.)

23. Katalinka (népi gyermekdal után; S I. II. A.)

24. Nagyszalontai köszöntő (könnyű letét; szólamnév kiírások nélkül)   

25. Nagyszalontai köszöntő ( S. M. A.)

26. Zöld erdőben (népdal; S I. II. A.)

27. Angyalok és pásztorok (S. A. + S I. II. A.)

28. Esti dal (népdal; S. M. A.)

29. Ének Szent István királyhoz (női karra; S I. II. A I. II.)

30. Harangszó (kis kar: S. S.; nagy kar: S. A., osztott szólamok is)

31. Lengyel László (népi töredékek alapján; S. A., osztott is)

32. Pünkösdölő (népi töredékek alapján; S. M. A., osztott is)

33. Semmit se bánkódjál (Szkhárosi Horváth András éneke; I. II. III., osztott is)

34. Táncnóta (népdal után; S. M. A., osztott is)

35. Túrót eszik a cigány (két népdal; S I. II., A I. II., osztott is)

36. Újesztendő köszöntő (Nagyszalonta; S. M. A., osztott is)

37. Villő (Zoborvidéki bőjti népszokás; S I. II., A I. II., osztott is)

38. Vízkereszt (S. M. A., a végén osztott)

39. Árva vagyok (Gyergyóújfalusi népdal; S I. II., A., a vége osztott)

40. A magyarokhoz (Berzsenyi; 4-szólamú kánon, a vége osztott)

            Hat tréfás kánon népi szövegekre:

            I. 2-, II. 3-, III. 3-, IV. 3-, V. 4-, VI. 3-szólam.