Fürth LíviaA CÉL: MEGŐRIZNI A ZENÉLÉS ÖRÖMÉT,TERMÉSZETESSÉGÉT2004. november 25-28. között rendezték meg Szombathelyen a XI. Országos Koncz János Hegedűversenyt. Első ízben 1974-ben, éppen harminc évvel ezelőtt indult útjára a nemes vetélkedés először a zeneiskolások, majd a zeneművészeti szakközépiskolások között. A verseny zsűritagjai Dénes László, Molnárné Svikruha Márta, Szesztay Zsoltné és Sándor János voltak. A Parlando Perényi Eszter hegedűművészt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárát, a zsűri elnökét kérdezte a verseny tanulságairól. – Mióta vesz részt a zsűri munkájában? – A hatodik vagy hetedik versenytől kezdve veszek részt zsűritagként, most először pedig a zsűri elnöke vagyok. A Koncz János Hegedűversenynek mindig nagyon jó zsűrije van; az idén először azonban nem volt híres külföldi zsűritag. A házigazda szombathelyieket a tanárként nagyon sikeres Sándor János képviselte. Debrecenből Szesztay Zsoltné nem hozott növendéket, ugyanúgy, ahogy a többi zsűritag sem. Én ezzel nem egészen értek egyet. Ugyan gyakran szóvá teszik, ha a zsűriben ott ül a tanár, de ugyanakkor külföldön is azokat hívják meg zsűritagnak, akikről tudják, hogy jó növendékeik vannak! Hivatalosan itt sincs megtiltva, hogy a zsűritag indítson növendéket, de „tanácsolják”. A háromévenként megrendezett Koncz-verseny korábban nem csak az alap, hanem a középfokon hegedülni tanulókat is várta – sajnos már az előző versenyen is, és most is, csak az alsófok versenyezhet három korcsoportban. A középfokú oktatásban tanulók számára külön rendeznek országos középiskolai versenyt, melyet 2005 novemberében a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola rendez majd, mert a szombathelyiek nem tudnak két ilyen versenyt megrendezni. Úgy tájékoztattak, hogy alsófokon háromévenként, középfokon kétévenként kell megrendezni a zenei versenyt – de őszintén megmondom, nem tudom, miért. Bízunk benne, hogy vissza fog állni a verseny eredeti formája, ahogy megálmodták, mert az egyfajta keresztmetszetet, egy átfogó, komoly képet tudott adni hegedűoktatásunk helyzetéről. És éppen ez volt a célja azoknak, akik megálmodták ezt a versenyt annak idején – Lukács Pál brácsaművész, Tibold Iván, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar igazgatója és Halász Ferenc, akinek oroszlánrésze volt a verseny sikerében. Ez a felépítés több szempontból is nagyon fontos volt. A kisebbekre ösztönzőleg hatott, hogy hallották a nagyobbakat, a pedagógusoknak pedig nagyon fontosak voltak a versenyt követő szakmai értékelések. Az is ösztönző volt, hogy korábban aki a legnagyobb korcsoportot megnyerte, az felvételi nélkül jöhetett a Zeneakadémiára. Ma már mindenkinek felvételit kell tenni, de aki ott nyer, az általában a Zeneakadémiára is bejut. – Nem volt így túl hosszú a verseny? – A verseny ugyanannyi ideig tartott, mint most, igaz, elég szoros volt, de szakmailag mindenképpen indokolt lenne visszaállítani a korábbi formát. – A hegedű tanszak pedagógiai eredményeinek bemutatása mellett a verseny másik célja a tehetségkutatás. Sikerült új tehetségeket felfedezni? – Volt valaki, aki ugyan végül „csak” második díjat nyert, de az első fordulóban szenzációsan játszott, minden szempontból kiemelkedett a többiek közül. Azért lett második, mert a döntőben nem sikerült a produkciója olyan jól. Egy nagy Mozart hegedűversenyt hozott, és ez tizenkét-tizenhárom évesen nem volt túl szerencsés. Ebben a korban még ez a stílus nagyon nehéz. Azt kell mondanom, hogy még az Akadémián is „buknak meg” vizsgákon Mozarttal, mert rettentő nehéz jól játszani. Nem véletlen, hogy nagyobb zenekaroknál próbajátékokon ragaszkodnak Mozarthoz, mert ott nagyon sok minden kiderül. Természetesen, mint minden versenyen, itt sem lehet tudni, mi lesz később. Lehet, hogy aki megnyerte, az nem is kerül zenei pályára, aki pedig kiesik – erre is volt példa – komoly eredményeket ért el később. Ez minden versenyen így van. Nagyon fontosnak tartom a versenyeket. Egyrészt óriási repertoárt tanulnak meg a versenyzők, ugyanakkor egy versenyre másképp – sokkal aprólékosabban – dolgozik az ember. Jelentősen fejleszti a koncentrációképességet is. Azok a darabok, amelyeket versenyre tanul meg az ember, sokkal jobban megmaradnak. Meg lehet tanulni, hogy hogyan kell készülni, felkészülni egy mű előadására és ez is nagyon fontos. Ezért vagyok ennyire versenypárti. És persze nagyon sok lehetőséget is ad, fel lehet tűnni, meg lehet mutatkozni, esetleg berobbanni a pályára. A versenybe befektetett munka sohasem vész kárba, akárhányadikként végez az illető. – Az egészen picik hogy küzdenek meg a verseny feszültségeivel? – A mi versenyünkön az első korcsoport pici gyerekekből áll, de már itt is nagy tehetségek vannak. A legkisebbeken is látszik a talentum abban, ahogy hozzányúlnak a darabhoz, amit mondani akarnak vele, és ahogy ez a mondanivaló „átjön” a színpadról. Egy kis népdal is elég ahhoz, hogy a tehetség megnyilvánuljon. Ráadásul ők azok, akik még talán természetesebben állnak hozzá a versenyzéshez – pontosabban talán nem is tekintik még annyira versenyzésnek. Ezt a hozzáállást megtartani, megőrizni a zenélés örömét, természetességét - nagyon nehéz. Később már sokszor érezni, hogyan vannak „kifényezve”, hallani, hogy abban a pillanatban nem annyira az övék még a darab, bár szabályos és rendes. A külföldi versenyeken is sokszor panaszkodnak emiatt, van olyan gyerek, aki a junior csoportban nagyszerű volt, később a senior csoportban rá sem ismertek – olyan „mű” lett. Mintha nem ugyanaz a személy lett volna. Nem igazán tudni, hogy ilyenkor mi történik. Lehet, hogy az életkor is közbeszól, meg sok más is, és az sem számít, hogy ugyanaz a tanár. – Egy zeneiskola általában hány tanulót küld a versenyre? – Ez elsősorban tanárfüggő. Vannak jó és sikeres tanárok, akik akár több növendéket is el tudnak indítani egy versenyen. Ehhez sok tapasztalat kell, és persze nagyon sok munka. És a fiatal tanároknak is fontos részt venni a versenyen és tapasztalatokat szerezni. A versenyt egy területi válogató előzi meg. Szombathelyre már csak a legjobbak legjobbjai jöhetnek el. Minden megyének van egy keretszáma, de az egyik megye átadja a másiknak, ha ott esetleg több tehetség van. Így nem marad ki senki, aki egyébként megérdemli. Hadd említsem meg, hogy itt nem úgy van, mint felnőtt versenyeken – itt nem mondja le soha senki! Amióta én a Koncz-versenyeken zsűrizek, ilyen nem fordult elő. Persze egy felnőtt már néha több nemzetközi versenyre adja be a jelentkezését, és később gond nélkül lemondja a számára kevésbé kedvezőt. Ez manapság mindenhol így van a világban. Jó lenne, ha a felnőtt versenyzők is megőriznék a fiatalok jó hozzáállását. Itt aki bejut, az betegen is eljön. Ők még romlatlanok. – Mi jellemzi a versenyprogramot? – A verseny programja „hagyományos” – van benne szabadon választott, van benne kötelező darab, szerepelnek benne a különböző stílusirányzatok. Az a cél, hogy minden oldalról meg tudjanak mutatkozni a versenyzők – hogyan tudnak egy népdalszerű dallamot eljátszani, vagy hogyan játszanak barokkot, mai kortárs magyar művet. Az is jellemző, hogy ki mit választ, mi az erőssége. A szabadon választott darabok között sokan választanak virtuóz művet, de mi ilyet nem kérünk kötelezően. – A döntőbe hányan juthatnak be? – Nincs meghatározva — általában az indulók felét engedtük tovább. Bár egy régebbi versenyen volt olyan is, hogy csak ketten jutottak a döntőbe. Mivel 10 pont a maximum, amit adhatunk, a 8-9-10 pontot elérők természetesen bejutnak – az a tapasztalat, hogy a zsűritagok általában csak egy-két pontban térnek el egymástól, s ha mégis nagyobb eltérés van, akkor azt megbeszéljük. – Az Ön számára mi a verseny legfontosabb tanulsága? – A verseny után mindig értékelünk – a legfontosabb tanulság a helyes darabválasztás. Fontos, hogy a gyereknek legyen sikerélménye, és ne kapjon nehezebb feladatot, mint amit meg tud oldani. Olyat játsszon, ami a tudásszintjének megfelel. Sokszor azt hiszik, hogy ha nehezebb darabbal versenyez, mint amit tud, az jó, mert értékelik, hogy milyen nehéz darabot játszik. Ez nem így van! Sajnos sokszor „befürdik” vele a gyerek, s ha mégsem, az sem jó, mert akkor a többiek levonják azt a rossz következtetést, hogy akkor legközelebb ilyen nehéz darabot kell hozni, mert lám, ezzel lehet nyerni. De ez ne legyen követendő példa! Akkor jó a darabválasztás, ha nem a technikai nehézségekkel meg egyéb problémákkal kell a gyereknek foglalkoznia, hanem jól és kényelmesen érzi magát a darabban. Meg kell említeni a tanárok rendkívül komoly és áldozatkész munkáját. Minden a gyerekek érdekében történik, megható az a lelkesedés, ami ezen a versenyen látható. Óriási munkát végez minden tanár, és alsófokon a versenyeztetés különösen nehéz – talán nem véletlen, hogy a díjat nyert gyermekek tanárai mind nők. I. korcsoport I. helyezett: Szalay Simon (tanára:Fáth Helga), Aelia Sabina Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Budapest; II.helyezett: Körmendi Johanna (tanára: Móri Péterné), Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola, Balassagyarmat és Vörösváry Márton (tanára: Skripeczky Istvánné), Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola, Budapest; III.helyezett: Gál-Tamási Anna (tanára: Csernátony Marianna), Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest, Nauratyill Eszter (tanára: Farsang Lászlóné), Pálóczi Horváth Ádám Zene- és Művészeti Iskola, Zalaegerszeg és Ruisz Alexandra (tanára: Fertőszegi Ernőné), Liszt Ferenc Zeneiskola, Győr. II. korcsoport I. helyezett: Nyári Ernő (tanára: Vásárhelyi Judit), Körmendi Zeneiskola, Körmend; II. helyezett: Langer Ágnes (tanára: Béres Ágota), Frederic Chopin Zeneiskola, Gödöllő, és Makó Tünde (tanára: Ácsné Szily Éva ), Tóth Aladár Zeneiskola, Budapest; III. helyezett: Fekete Barbara (tanára: Mesterné Vadas Zsuzsanna), Kodály Zoltán Zeneiskola, Törökszentmiklós, és Radványi Dóra (tanára: Radványiné Novák Judit), Bartók Béla Zeneiskola, Szombathely. III. korcsoport I. helyezett: Jámbor Anna (tanára: Pápai Erika), Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium, Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola; II. helyezett: Somogyi Lili (tanára: Snyinszky Oktávia), Liszt Ferenc Zeneiskola, Kaposvár; III. helyezett: Bóni Andrea (tanára: Ácsné Szily Éva), Tóth Aladár Zeneiskola, Budapest, és Szuromi Borbála (tanára: Szászné Réger Judit (Józsefvárosi Zeneiskola, Budapest). |