Fürth Lívia
GYURKOVICS MÁRIA EMLÉKVERSENY
„Még ma is könny szökik a szemembe, ha eszembe jut
Gyurkovics Mária utolsó fellépése. 1970. január 22-én a Zeneakadémiát
zsúfolásig megtöltő közönség szűnni nem akaró tapsa, lelkes ünneplése a
vérbeli operaprimadonnának szólt, aki hangjával és személyisége
varázsával elbűvölte hallgatóit és nézőit. (…) Sokan talán sejtették,
hogy a két bottal színpadra lépő művésznő embertelen kínjai nem sokáig
teszik lehetővé a fellépéseket, ezért is örvendtek, hogy még
ünnepelhetik. Pedig korát és állapotát meghazudtoló frissességgel
énekelt, a hangon nyoma sem volt a szenvedésnek. Ezért is volt olyan
fájdalmas a látvány.
Ha behunyom a szemem, ma is hallom a hangját, azt a
bűvölőt.
S most, hogy énekverseny örökíti meg emlékét,
szeretném az utódainak továbbörökíteni azt a mély zeneiséget, átélt
színpadi jelenlétet, tökéletes technikát, amellyel hitelesen
jelenítette meg Erkel, Mozart, Verdi operahőseit éppúgy, mint a magyar
dalművészet maradandó értékeit”. (Csengery Adrienne operaénekes, a
zsűri elnöke előszavából)
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti
Tanárképző Intézetének szervezésében 2003. november 4-8. között első
ízben rendezték meg a Gyurkovics Mária Énekversenyt a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetemen, melyen csak magyar fiatalok indulhattak.
Gyurkovics Mária Kossuth-díjas, Kiváló Művész, a Magyar Állami Operaház
örökös tagja születésének 90., halálának 30. évfordulója volt 2003-ban.
A zsűri tagjai Csengery Adrienne (elnök), Dr. Batta András, Hamari
Júlia, Lukács Ervin és Melis György voltak. A verseny szakmai és
pedagógiai tanulságairól Batta András zenetörténész, a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese nyilatkozott a Parlando számára.
– Ezt a versenyt több szempontból is fontosnak
tartom. Elsősorban azért, mert emléket állít egy csodálatos hangú és
művészetű énekesnek, akinek a technikája, előadóművészete még a
Hi-FI-re és a technikai tökéletességre törekedő korunkban is sugárzóan
hat ezeken a régi felvételeken. Lányától, Forrai Zsuzsától - aki a
Budapesti Tanárképző Intézet igazgatóhelyettese és az énektanszak
vezetője - indult a kezdeményezés és a Gyurkovics Mária Emlékverseny az
ő ügyességének és agilitásának köszönhetően jöhetett létre. Egy ilyen
versenyt megrendezni ugyanis egy felsőoktatási intézményben ezekben az
anyagilag ínséges időkben óriási dolog. A Zeneakadémia csak a terem
biztosításával és a szervezőmunkában tudott részt venni, pénzzel nem.
Így az anyagi eszközöket – például a komoly pénzösszeggel járó díjakat
és a különdíjakat - pályázatok megnyerésével és sok-sok állami és
magántámogató felkutatásával kellett biztosítani.
– A különdíjak között azért szerepelt a Zeneakadémia
egy ösztöndíja is…
– Igen, a Kónya Sándor Ösztöndíj. Kónya Sándor
világhírű tenorista, aki nemrég halt meg, a Zeneakadémián végzett.
Végrendeletében hagyta a Zeneakadémiára azt az összeget, melyből egy
növendék egy éven át részesülhet havi támogatásban. Legjobb
versenyzőként az ösztöndíjat első ízben Jobbágy Anett nyerte el, aki
2002 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Gulyás Dénes növendéke.
– Egy jó zenei verseny felépítése, szerkezete
kulcskérdés, hiszen a zsűrinek a lehető legteljesebb képet kell kapnia
a versenyzőkről. Ön szerint ez hogyan sikerült?
– Ennek a versenynek a szerkezete, mondhatni,
filozófiája valóban nagyszerű. Nagyon tetszett, hogy két kategória
volt, az egyik azok számára, akik még tanulnak, a másikban pedig a már
végzett fiatalok indulhattak. Szintén nagyon átgondolt a verseny három
fordulója (elődöntő, középdöntő, döntő) versenyprogramjának
kialakítása, mert a versenyzők minden zenei stílusban bemutathatták
tudásukat, s magyar népdalt is kellett énekelniük. Nagyon jó koncepció
volt a magyar dal éneklésének kiírása a középdöntőben, így egy sereg jó
Liszt, Kodály, s Orbán dal előadást hallhattunk. Kiváló alkalom volt ez
arra, hogy a fiatalok sokat foglalkozzanak a magyar dalok
interpretációjával. A Mozart áriák elénekléséből pedig nagyon sok
minden kiderült a zsűri számára. A döntő már inkább az operaénekesi
képességeket kívánta meg, s itt is kellett magyar áriát énekelni.
Összességében nézve a zsűri nagyon árnyalt képet kapott a
versenyzőktől. Aki a döntőig eljutott, az már másfél órát énekelt
összesen, s mivel minden fordulóban a teljes anyagot végighallgattuk,
nagyobb esély volt arra, hogy a pillanatnyi diszpozíció esetlegességén,
mely akár egy éppen aznapi rosszabb idegállapot, a terem levegőjének
szárazsága, vagy akár egy front következménye is lehet, enyhítsünk. Egy
énekes nagyon nehezen tudja konzerválni a produkcióját, sokkal kevésbé,
mint egy hangszeres művész. Volt olyan, aki alig jutott be a
középdöntőbe, aztán pedig döntős lett belőle.
– Sok főiskolás jelentkezett a versenyre?
– Előrebocsátanám, hogy nagyon jó mezőny alakult ki,
s valóban sok főiskolás jelentkezett.
Én személy szerint nem bántam volna, ha többen
jelentkeznek az egyetemi operatanszakról is, de úgy látszik, túl sok az
elfoglaltságuk. Így elsősorban a vidéki Tanárképző Intézetek
növendékeit mozgatta meg a verseny. Közöttük is reveláció volt számomra
a Szegedi Tanárképző Intézet növendékeinek jelenléte, akik, úgy
látszik, jobban ambicionálták a versenyt, s amellett, hogy sokan
jelentkeztek, nagyon szépen is szerepeltek. Egy-egy tanárnak rengeteg
munkája van tanítványainak felkészítésében egy ilyen nehéz versenyre –
s ne felejtsük el, hogy általában a már végzett növendékek továbbra is
járnak énektanárhoz. Megemlíteném Andrejcsik Istvánt, akinek feltűnően
sok jó növendéke volt mindkét kategóriában. Persze Szegednek nagy
hagyományai vannak az énektanítás területén – gondoljunk csak Vaszy
Viktorra vagy Berdál Valériára, aki többek között Tokody Ilona tanára
volt.
– A fiatal énekeseket végighallgatva, milyen
véleménye alakult ki a magyarországi énekpedagógia színvonaláról?
– A legnagyobb eredmények egyike, hogy a dalénekes
típus is megmutatkozott ezen a versenyen a romantikus repertoárral és
hatalmas hanggal rendelkező „hagyományos” versenyzők mellett. Megyesi
Zoltán (tenor), aki második helyezett lett (ő is szegedi), például
kifejezetten daléneklésre született. Ducza Dóra – aki egyébként
harmadik lett az I., a diák kategóriában – bravúrosan és remekül tud
mind hangjával, mind színészileg megjeleníteni egy dalt. Sajnos korunk
nem kedvez a daléneklésnek, dalestet rendezni igen kockázatos és
kevesen választják ezt az utat. Ugyanakkor a dalkultúra – mely sokkal
intellektuálisabb, mint az operaéneklés –megismerése és elsajátítása az
operaénekeseknek sem árthat. A tanár szerepe ezeknél a kulturált
dalénekeseknél különösen nagy fontosságú, bár azt sem szabad
elfelejteni, hogy leginkább a daléneklés tanítható.
A másik nagy öröm számomra az volt ezen a versenyen,
hogy végre nálunk is megjelent a régi zene énekes! A három évtizede
tartó „mozgalomnak”, a historikus hűségre törekvő előadásmódnak még tíz
évvel ezelőtt is rengeteg ellenzője volt Magyarországon. Ezek száma
szerencsére egyre kevesebb, és ez végre az énekpedagógiában is érezteti
a hatását. Felfedeztünk egy kifejezetten jelentős régi zenei énekest,
Tóth Zsuzsannát (ő is Andrejcsik István tanítványa), aki az I.
kategóriában első helyezést ért el. Már a repertoárja is mutatta
vonzalmát a régi zenéhez, a döntőben énekelt szopránáriája a
Máté-passióból pedig olyan magas színvonalú volt, hogy bármelyik nagy,
régi zenével foglalkozó mester azonnal leszerződtetné.
Forrai Zsuzsa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Budapesti Tanárképző Intézetének igazgatóhelyettese és ének tanszakának
vezetőjéről talán nem mindenki tudja, hogy Gyurkovics Mária leánya, s a
Gyurkovics Mária Énekverseny megálmodója és megszervezője.
– Mikor gondolt először a verseny létrehozására?
– Elég régen, 6-8 évvel ezelőtt, de mindig
elhessegettem a gondolatot, mert még nem volt bennem akkora az
elszántság, s azt sem tudtam, hogy a főiskola házi versenye legyen-e
vagy országos. S ekkor jött el az a bizonyos kettős évforduló
(születésének 90., halálának 30. évfordulója). Az is nagyon szerencsés
volt, hogy még a verseny előtt megjelent a Hungaroton kiadásában a
Gyurkovics Mária CD, így valóban sikerült méltón megünnepelni őt.
– Mikor és hogyan kezdte el a verseny szervezését?
– Másfél évvel a verseny időpontja előtt. Ami
különösen jó érzés volt, hogy bárhová mentem, mindenütt segítő kezet
kaptam. Két helyen fordult csak elő, hogy sajnálattal el kellett
utasítsanak, mert év vége lévén, már nem volt pénzük. Először egyébként
a Magyar Állami Operaházhoz fordultam, hiszen Gyurkovics Mária ott
énekelt. Azonnal felajánlották a II. kategória első két díjának
összegét, segítettek a sajtótájékoztató megszervezésében, sőt, még a
versenyfelhívás prospektusának kiadásában is. A legtöbb anyagi
támogatást pedig a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól kaptuk. A verseny
egyébként „csak” hatmillió forintba került, ami azonban intézményünk
helyzetét tekintve nagyon nagy pénz.
– Hogyan alakult ki a verseny szerkezete?
– Nem igazán tudom, hogy máshol is csináltak-e ilyen
felépítésű énekversenyt a világban. A szerkezet és a műsor
összeállításában letagadhatatlanul benne van tanári mivoltom,
tapasztalataim. Ebben a versenykiírásban nagyon sok minden talán
szabadabb, mint más versenyeken (így mindenki a saját tudásszintjén
keresgélheti ki a neki megfelelő műveket), csak a stílusokat
rögzítettük. Egyetlen egy szerzőt emeltünk ki: Mozartot. Mindegy, hogy
kinek melyik stílus a kedvence, Mozartot mindenkinek tudnia kell
énekelnie, legyen barokk, vagy romantikus stílust kedvelő énekes.
Kötelező darabot pedig szándékosan nem jelöltünk meg. S felhívnám a
figyelmet arra is, hogy a zsűri tagjai közé aktív tanárt nem kértünk
fel, s ez a döntés részemről tudatos volt. Ez más versenyen általában
nem így van.
– Ez a két kategória - a még tanulók, illetve a már
diplomás énekesek számára – bevett dolog az énekversenyeken?
– Nem, ezt én találtam ki. Volt, aki furcsállotta
is. Ennek az az oka, hogy általában vagy főiskolásoknak, vagy
„énekeseknek” írnak ki versenyt. A mi versenykiírásunk szerint mindenki
indulhatott, aki csak akart, hiszen a II. kategóriában bárki
nevezhetett, aki még nem töltötte be a harmincötödik életévét –
tehát nem kötöttük semmilyen diplomához a benevezést. Ez magától
értetődő, hiszen rengeteg jó énekes van a pályán, sőt, az Operaházban
is, akinek nincs szakirányú diplomája. Egy viszont biztos: énektanárhoz
mindegyikük jár. S kit érdekel, ha kiáll a színpadra, hogy van-e
papírja róla? Senkit! A diploma természetesen biztosabb, széleskörű
szakmai tudást ad, de pillanatnyilag valójában csak a tanításhoz
feltétlen szükséges. S a verseny is bizonyította, hogy ez így van,
hiszen a második és harmadik helyezettnek sem volt. A versenyanyag volt
a biztosíték a megfelelő színvonalra. Végül is huszonketten
versenyeztek az I., és negyvenheten a II. kategóriában, de egyetlen
méltatlan produkciót nem hallottunk.
– A versenyen történt előválogatás beküldött
felvételek alapján?
– Ezt az „előszűrést” szokták alkalmazni, de én
kifejezetten nem kedvelem, hiszen ezeket a felvételeket ma már nagyon
ki lehet „pucolni” és rendbe rakni, s amikor aztán élőben halljuk az
illetőt, kiderül a keserű igazság. Így nálunk ilyen nem volt.
– A különdíjak – elsősorban a koncert lehetőségekre
gondolok – is az Ön ötletei alapján jöttek létre?
– Egy része igen. És a szerencse is közrejátszott -
éppen Londonban voltam, és találkoztam az ottani kulturális központ
vezetőjével, Bogyay Katalinnal, akinek meséltem a versenyről. Rögtön
kapott az alkalmon, és felajánlotta, hogy beteszi a győztesek
koncertjét a Magyar Magic programjába, amely szinte a mi versenyünkkel
napra egyszerre kezdődött Londonban. A két kategória első helyezettjei
adhattak koncertet, nagyon hamar, már december 4-én. A többi lehetőség
pedig „magától” jött, ahogy egyre több helyen hallottak a versenyről.
– S mikor lesz a következő?
– Nagyon érdekes, hogy mindenhol mindenki rögtön ezt
kérdezi. Pedig bennem először fel sem merült, úgy gondoltam, hogy ez
lesz az egyetlen. Egyáltalán nem számítottam ekkora népszerűségre. Az
óriási érdeklődésre való tekintettel most úgy gondoljuk, hogy három év
múlva ismét megszervezzük. Jó jel, hogy olyan szponzor is volt, aki azt
gondolta, hogy már jövőre lesz a következő, s szólt, hogy adjuk be a
pályázatot. De egy ilyen versenyt nem lehet évenként megrendezni.
– S lehet, hogy nemzetközivé is válik majd a
Gyurkovics Mária Énekverseny?
– Erre nagyon nehéz válaszolni. Ha ezt tennénk, az
nagyon sok következményt vonna maga után – nagyobb versenyző létszám,
nemzetközi zsűri, megnövekedett költségek, stb. –. Egy biztos: az
eltelt néhány hónap alatt a nehézségeket az ember elfelejtette s csak a
jó érzés maradt meg, s az a gondolat, hogy meg kell csinálni a
következőt is.
A 2003. évi Gurkovics Mária énekverseny díjazottjai
I. kategória
I. TÓTH
ZSUZSANNA
II. JOBBÁGY
ANETT
III. DUCZA NÓRA
II. kategória
I. MOLNÁR MÁRIA
II. MEGYESI
ZOLTÁN
III. HALMOS ESZTER
Különdíjat kapott:
CSEH ANTAL (XII. kerületi Művelődési Központ,
„Barabás villa” – a magyar mű legjobb előadásáért),
JOBBÁGY ANETT (Kónya Sándor Ösztöndíj a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem legjobban szereplő hallgatójának),
DUCZA NÓRA (Bécsi Collegium Hungaricum –
hangverseny; 2004 első felében),
MOLNÁR MÁRIA és GAÁL ILDIKÓ (Tempietto
Koncertügynökség – 2-2 hangverseny Rómában),
TÓTH ZSUZSANNA ÉS MOLNÁR MÁRIA (Londoni Magyar
Kulturális Központ – hangverseny a Magyar Magic kulturális évad
keretében).
|