Fürth Lívia 

GYURKOVICS MÁRIA EMLÉKVERSENY


    „Még ma is könny szökik a szemembe, ha eszembe jut Gyurkovics Mária utolsó fellépése. 1970. január 22-én a Zeneakadémiát zsúfolásig megtöltő közönség szűnni nem akaró tapsa, lelkes ünneplése a vérbeli operaprimadonnának szólt, aki hangjával és személyisége varázsával elbűvölte hallgatóit és nézőit. (…) Sokan talán sejtették, hogy a két bottal színpadra lépő művésznő embertelen kínjai nem sokáig teszik lehetővé a fellépéseket, ezért is örvendtek, hogy még ünnepelhetik. Pedig korát és állapotát meghazudtoló frissességgel énekelt, a hangon nyoma sem volt a szenvedésnek. Ezért is volt olyan fájdalmas a látvány.
    Ha behunyom a szemem, ma is hallom a hangját, azt a bűvölőt.
    S most, hogy énekverseny örökíti meg emlékét, szeretném az utódainak továbbörökíteni azt a mély zeneiséget, átélt színpadi jelenlétet, tökéletes technikát, amellyel hitelesen jelenítette meg Erkel, Mozart, Verdi operahőseit éppúgy, mint a magyar dalművészet maradandó értékeit”. (Csengery Adrienne operaénekes, a zsűri elnöke előszavából)

    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének szervezésében 2003. november 4-8. között első ízben rendezték meg a Gyurkovics Mária Énekversenyt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, melyen csak magyar fiatalok indulhattak. Gyurkovics Mária Kossuth-díjas, Kiváló Művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja születésének 90., halálának 30. évfordulója volt 2003-ban. A zsűri tagjai Csengery Adrienne (elnök), Dr. Batta András, Hamari Júlia, Lukács Ervin és Melis György voltak. A verseny szakmai és pedagógiai tanulságairól Batta András zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese nyilatkozott a Parlando számára.

    – Ezt a versenyt több szempontból is fontosnak tartom. Elsősorban azért, mert emléket állít egy csodálatos hangú és művészetű énekesnek, akinek a technikája, előadóművészete még a Hi-FI-re és a technikai tökéletességre törekedő korunkban is sugárzóan hat ezeken a régi felvételeken. Lányától, Forrai Zsuzsától - aki a Budapesti Tanárképző Intézet igazgatóhelyettese és az énektanszak vezetője - indult a kezdeményezés és a Gyurkovics Mária Emlékverseny az ő ügyességének és agilitásának köszönhetően jöhetett létre. Egy ilyen versenyt megrendezni ugyanis egy felsőoktatási intézményben ezekben az anyagilag ínséges időkben óriási dolog. A Zeneakadémia csak a terem biztosításával és a szervezőmunkában tudott részt venni, pénzzel nem. Így az anyagi eszközöket – például a komoly pénzösszeggel járó díjakat és a különdíjakat - pályázatok megnyerésével és sok-sok állami és magántámogató felkutatásával kellett biztosítani.  
    – A különdíjak között azért szerepelt a Zeneakadémia egy ösztöndíja is…
    – Igen, a Kónya Sándor Ösztöndíj. Kónya Sándor világhírű tenorista, aki nemrég halt meg, a Zeneakadémián végzett. Végrendeletében hagyta a Zeneakadémiára azt az összeget, melyből egy növendék egy éven át részesülhet havi támogatásban. Legjobb versenyzőként az ösztöndíjat első ízben Jobbágy Anett nyerte el, aki 2002 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Gulyás Dénes növendéke.
    – Egy jó zenei verseny felépítése, szerkezete kulcskérdés, hiszen a zsűrinek a lehető legteljesebb képet kell kapnia a versenyzőkről. Ön szerint ez hogyan sikerült?
    – Ennek a versenynek a szerkezete, mondhatni, filozófiája valóban nagyszerű. Nagyon tetszett, hogy két kategória volt, az egyik azok számára, akik még tanulnak, a másikban pedig a már végzett fiatalok indulhattak. Szintén nagyon átgondolt a verseny három fordulója (elődöntő, középdöntő, döntő) versenyprogramjának kialakítása, mert a versenyzők minden zenei stílusban bemutathatták tudásukat, s magyar népdalt is kellett énekelniük. Nagyon jó koncepció volt a magyar dal éneklésének kiírása a középdöntőben, így egy sereg jó Liszt, Kodály, s Orbán dal előadást hallhattunk. Kiváló alkalom volt ez arra, hogy a fiatalok sokat foglalkozzanak a magyar dalok interpretációjával. A Mozart áriák elénekléséből pedig nagyon sok minden kiderült a zsűri számára. A döntő már inkább az operaénekesi képességeket kívánta meg, s itt is kellett magyar áriát énekelni. Összességében nézve a zsűri nagyon árnyalt képet kapott a versenyzőktől. Aki a döntőig eljutott, az már másfél órát énekelt összesen, s mivel minden fordulóban a teljes anyagot végighallgattuk, nagyobb esély volt arra, hogy a pillanatnyi diszpozíció esetlegességén, mely akár egy éppen aznapi rosszabb idegállapot, a terem levegőjének szárazsága, vagy akár egy front következménye is lehet, enyhítsünk. Egy énekes nagyon nehezen tudja konzerválni a produkcióját, sokkal kevésbé, mint egy hangszeres művész.  Volt olyan, aki alig jutott be a középdöntőbe, aztán pedig döntős lett belőle.
    – Sok főiskolás jelentkezett a versenyre?
    – Előrebocsátanám, hogy nagyon jó mezőny alakult ki, s valóban sok főiskolás jelentkezett.
    Én személy szerint nem bántam volna, ha többen jelentkeznek az egyetemi operatanszakról is, de úgy látszik, túl sok az elfoglaltságuk.  Így elsősorban a vidéki Tanárképző Intézetek növendékeit mozgatta meg a verseny. Közöttük is reveláció volt számomra a Szegedi Tanárképző Intézet növendékeinek jelenléte, akik, úgy látszik, jobban ambicionálták a versenyt, s amellett, hogy sokan jelentkeztek, nagyon szépen is szerepeltek. Egy-egy tanárnak rengeteg munkája van tanítványainak felkészítésében egy ilyen nehéz versenyre – s ne felejtsük el, hogy általában a már végzett növendékek továbbra is járnak énektanárhoz. Megemlíteném Andrejcsik Istvánt, akinek feltűnően sok jó növendéke volt mindkét kategóriában. Persze Szegednek nagy hagyományai vannak az énektanítás területén – gondoljunk csak Vaszy Viktorra vagy Berdál Valériára, aki többek között Tokody Ilona tanára volt.
    – A fiatal énekeseket végighallgatva, milyen véleménye alakult ki a magyarországi énekpedagógia színvonaláról?
    – A legnagyobb eredmények egyike, hogy a dalénekes típus is megmutatkozott ezen a versenyen a romantikus repertoárral és hatalmas hanggal rendelkező „hagyományos” versenyzők mellett. Megyesi Zoltán (tenor), aki második helyezett lett (ő is szegedi), például kifejezetten daléneklésre született.  Ducza Dóra – aki egyébként harmadik lett az I., a diák kategóriában – bravúrosan és remekül tud mind hangjával, mind színészileg megjeleníteni egy dalt. Sajnos korunk nem kedvez a daléneklésnek, dalestet rendezni igen kockázatos és kevesen választják ezt az utat. Ugyanakkor a dalkultúra – mely sokkal intellektuálisabb, mint az operaéneklés –megismerése és elsajátítása az operaénekeseknek sem árthat. A tanár szerepe ezeknél a kulturált dalénekeseknél különösen nagy fontosságú, bár azt sem szabad elfelejteni, hogy leginkább a daléneklés tanítható.
    A másik nagy öröm számomra az volt ezen a versenyen, hogy végre nálunk is megjelent a régi zene énekes! A három évtizede tartó „mozgalomnak”, a historikus hűségre törekvő előadásmódnak még tíz évvel ezelőtt is rengeteg ellenzője volt Magyarországon. Ezek száma szerencsére egyre kevesebb, és ez végre az énekpedagógiában is érezteti a hatását. Felfedeztünk egy kifejezetten jelentős régi zenei énekest, Tóth Zsuzsannát (ő is Andrejcsik István tanítványa), aki az I. kategóriában első helyezést ért el. Már a repertoárja is mutatta vonzalmát a régi zenéhez, a döntőben énekelt szopránáriája a Máté-passióból pedig olyan magas színvonalú volt, hogy bármelyik nagy, régi zenével foglalkozó mester azonnal leszerződtetné.

    Forrai Zsuzsa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének igazgatóhelyettese és ének tanszakának vezetőjéről talán nem mindenki tudja, hogy Gyurkovics Mária leánya, s a Gyurkovics Mária Énekverseny megálmodója és megszervezője.

    – Mikor gondolt először a verseny létrehozására?
    – Elég régen, 6-8 évvel ezelőtt, de mindig elhessegettem a gondolatot, mert még nem volt bennem akkora az elszántság, s azt sem tudtam, hogy a főiskola házi versenye legyen-e vagy országos. S ekkor jött el az a bizonyos kettős évforduló (születésének 90., halálának 30. évfordulója). Az is nagyon szerencsés volt, hogy még a verseny előtt megjelent a Hungaroton kiadásában a Gyurkovics Mária CD, így valóban sikerült méltón megünnepelni őt.
    – Mikor és hogyan kezdte el a verseny szervezését?
    – Másfél évvel a verseny időpontja előtt. Ami különösen jó érzés volt, hogy bárhová mentem, mindenütt segítő kezet kaptam. Két helyen fordult csak elő, hogy sajnálattal el kellett utasítsanak, mert év vége lévén, már nem volt pénzük. Először egyébként a Magyar Állami Operaházhoz fordultam, hiszen Gyurkovics Mária ott énekelt. Azonnal felajánlották a II. kategória első két díjának összegét, segítettek a sajtótájékoztató megszervezésében, sőt, még a versenyfelhívás prospektusának kiadásában is. A legtöbb anyagi támogatást pedig a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól kaptuk. A verseny egyébként „csak” hatmillió forintba került, ami azonban intézményünk helyzetét tekintve nagyon nagy pénz.
    – Hogyan alakult ki a verseny szerkezete?
    – Nem igazán tudom, hogy máshol is csináltak-e ilyen felépítésű énekversenyt a világban. A szerkezet és a műsor összeállításában letagadhatatlanul benne van tanári mivoltom, tapasztalataim. Ebben a versenykiírásban nagyon sok minden talán szabadabb, mint más versenyeken (így mindenki a saját tudásszintjén keresgélheti ki a neki megfelelő műveket), csak a stílusokat rögzítettük. Egyetlen egy szerzőt emeltünk ki: Mozartot. Mindegy, hogy kinek melyik stílus a kedvence, Mozartot mindenkinek tudnia kell énekelnie, legyen barokk, vagy romantikus stílust kedvelő énekes. Kötelező darabot pedig szándékosan nem jelöltünk meg. S felhívnám a figyelmet arra is, hogy a zsűri tagjai közé aktív tanárt nem kértünk fel, s ez a döntés részemről tudatos volt. Ez más versenyen általában nem így van.
    – Ez a két kategória - a még tanulók, illetve a már diplomás énekesek számára – bevett dolog az énekversenyeken?
    – Nem, ezt én találtam ki. Volt, aki furcsállotta is. Ennek az az oka, hogy általában vagy főiskolásoknak, vagy „énekeseknek” írnak ki versenyt. A mi versenykiírásunk szerint mindenki indulhatott, aki csak akart, hiszen a II. kategóriában bárki nevezhetett, aki még nem töltötte be a harmincötödik életévét  – tehát nem kötöttük semmilyen diplomához a benevezést. Ez magától értetődő, hiszen rengeteg jó énekes van a pályán, sőt, az Operaházban is, akinek nincs szakirányú diplomája. Egy viszont biztos: énektanárhoz mindegyikük jár. S kit érdekel, ha kiáll a színpadra, hogy van-e papírja róla? Senkit! A diploma természetesen biztosabb, széleskörű szakmai tudást ad, de pillanatnyilag valójában csak a tanításhoz feltétlen szükséges. S a verseny is bizonyította, hogy ez így van, hiszen a második és harmadik helyezettnek sem volt. A versenyanyag volt a biztosíték a megfelelő színvonalra. Végül is huszonketten versenyeztek az I., és negyvenheten a II. kategóriában, de egyetlen méltatlan produkciót nem hallottunk.
    – A versenyen történt előválogatás beküldött felvételek alapján?
    – Ezt az „előszűrést” szokták alkalmazni, de én kifejezetten nem kedvelem, hiszen ezeket a felvételeket ma már nagyon ki lehet „pucolni” és rendbe rakni, s amikor aztán élőben halljuk az illetőt, kiderül a keserű igazság. Így nálunk ilyen nem volt.
    – A különdíjak – elsősorban a koncert lehetőségekre gondolok – is az Ön ötletei alapján jöttek létre?
    – Egy része igen. És a szerencse is közrejátszott - éppen Londonban voltam, és találkoztam az ottani kulturális központ vezetőjével, Bogyay Katalinnal, akinek meséltem a versenyről. Rögtön kapott az alkalmon, és felajánlotta, hogy beteszi a győztesek koncertjét a Magyar Magic programjába, amely szinte a mi versenyünkkel napra egyszerre kezdődött Londonban. A két kategória első helyezettjei adhattak koncertet, nagyon hamar, már december 4-én. A többi lehetőség pedig „magától” jött, ahogy egyre több helyen hallottak a versenyről.
    – S mikor lesz a következő?
    – Nagyon érdekes, hogy mindenhol mindenki rögtön ezt kérdezi. Pedig bennem először fel sem merült, úgy gondoltam, hogy ez lesz az egyetlen. Egyáltalán nem számítottam ekkora népszerűségre. Az óriási érdeklődésre való tekintettel most úgy gondoljuk, hogy három év múlva ismét megszervezzük. Jó jel, hogy olyan szponzor is volt, aki azt gondolta, hogy már jövőre lesz a következő, s szólt, hogy adjuk be a pályázatot. De egy ilyen versenyt nem lehet évenként megrendezni.
    – S lehet, hogy nemzetközivé is válik majd a Gyurkovics Mária Énekverseny?
    – Erre nagyon nehéz válaszolni. Ha ezt tennénk, az nagyon sok következményt vonna maga után – nagyobb versenyző létszám, nemzetközi zsűri, megnövekedett költségek, stb. –.  Egy biztos: az eltelt néhány hónap alatt a nehézségeket az ember elfelejtette s csak a jó érzés maradt meg, s az a gondolat, hogy meg kell csinálni a következőt is.

A 2003. évi Gurkovics Mária énekverseny díjazottjai

    I.    kategória

    I.        TÓTH ZSUZSANNA
    II.        JOBBÁGY ANETT
    III.    DUCZA NÓRA

    II.    kategória

    I.        MOLNÁR MÁRIA
    II.        MEGYESI ZOLTÁN
    III.    HALMOS ESZTER

    Különdíjat kapott:

    CSEH ANTAL (XII. kerületi Művelődési Központ, „Barabás villa” – a magyar mű legjobb előadásáért),

    JOBBÁGY ANETT (Kónya Sándor Ösztöndíj a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem legjobban szereplő hallgatójának),

    DUCZA NÓRA (Bécsi Collegium Hungaricum – hangverseny; 2004 első felében),

    MOLNÁR MÁRIA és GAÁL ILDIKÓ (Tempietto Koncertügynökség – 2-2 hangverseny Rómában),

    TÓTH ZSUZSANNA ÉS MOLNÁR MÁRIA (Londoni Magyar Kulturális Központ – hangverseny a Magyar Magic kulturális évad keretében).