Érték és értékőrzés a művészeti nevelésben és a zenepedagógiában

címmel rendezett szimpóziumot május 22-én a Zenetanárok Társasága. A konferencia helyszíne az ELTE Tanító- és Óvónőképző Főiskola volt.
    A rendezvényt sok szervezőmunka és nagy várakozás előzte meg, kiváltképp a tanácskozást szervező ZETA vezetősége részéről. Nagyon szerettük volna, hogy a Társaság valamennyi tagjához eljusson a meghívás, ám a ZETA tagjain kívül nagyon számítottunk a tanárképző, tanítóképző felsőoktatási intézmények ének-zene szakos tanárainak részvételére is. Úgy véltük, a címben megjelölt témáról való közös gondolkodás hozzájárulhat a nevezett felsőoktatási intézményekben folyó zeneoktatás modernizációjához, új szempontokat adva a jövőbeli képzés számára. Várakozásainkkal ellentétben nagyon szerény volt a szimpózium látogatottsága, ez azonban nem befolyásolta az előadások színvonalát és a jelenlévők érdeklődését. A mintegy 30 résztvevő rendkívül aktívan kapcsolódott be a szakmai beszélgetésekbe.
    A sokszínű program kilenc előadást foglalt magában. Elsőként Dr. Kárpáti Andreát, a neveléstudományok doktorát hallottuk, aki Érték-orientáció a művészeti nevelésben című, idézetekkel fűszerezett értekezésében a különféle művészeti irányzatok közös gyökereire mutatott rá, majd kitért többek között a kreativitás fejlődésének modelljeire, a „készségtárgy – képesség-kibontakoztató tárgy” elnevezések mögött meghúzódó szemléletbeli különbségekre, valamint az elit és populáris kultúra kölcsönhatásaira. Két alkalommal is érintette az iskolai nevelés kreativitás-sorvasztó hatásának potenciális veszélyét, ugyanakkor kiemelte, hogy egy-egy kiemelkedő pedagógus-személyiség tehetséges tanítványainak egész életpályáját meghatározhatja.
    Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese a Zeneakadémia értékőrző tevékenységét részletezte. Az intézményt Rómához hasonlította: az Örök Városban éppúgy egymás mellett, egymáshoz forrva él együtt régmúlt és jelen, mint a roppant mennyiségű és minőségű örökséggel bíró Zeneakadémián, bár tanárai, tanulói, javainak élvezői csak ritkán tudatosítják ezt magukban. A hagyaték tárgyi részét képezik maguk a felújításra szoruló épületek valamennyi belső intézményükkel együtt; a szellemi kincs tekintetében pedig ide tartoznak az „apáról fiúra szálló” interpretációk, művész- és pedagógusképző tradíciók, és nem utolsó sorban azok a fiatal tehetségek, akiknek mindez átadható. Az ő teljesítményük a legjobb „reklám” a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek, és a huszonegyedik század zenei piacán a Zeneakadémia sem létezhet megfelelő marketing-tevékenység nélkül…
    A népzene, mint értékhordozó címmel Dr. Hegyi István, a Pécsi Tudományegyetem docense tartott előadást. A népzenekutatás történetének rövid ismertetése után a globalizáció népzenét veszélyeztető vonásaira és a world music kétes értékeire hívta fel a figyelmet, rámutatva, hogy az autentikus népzene elválaszthatatlan attól a környezettől, melyben született, melyben jellemző alkotóelemeit nyerte. Javasolta, hogy a tanárképző főiskolák ének-zene szakos hallgatóit legalább az európai népzenék stílusjegyeivel ismertessék meg, hogy a leendő pedagógusok a nép- és világzene-kínálatban különbséget tudjanak tenni értékes és értéktelen zenék, illetve felvételek között.
    Kathy Horváth Lajos, a VIII. kerületben található Napház Kulturális Intézet igazgatója azokról a tapasztalatairól számolt be, melyeket a cigány kisebbség tagjainak felzárkóztatása, tehetséggondozása terén végzett munkája során szerzett. Elmondta, hogy a vendéglátóiparban dolgozó muzsikus cigányok a rendszerváltást követő privatizációs időszakban tömegesen vesztették el munkahelyüket. A Napház azonban nem csak zenészeknek, hanem más művészeti ágakban tevékenykedőknek: képzőművészeknek, költőknek, színjátszó csoportoknak is otthont ad. Előadásának végén hegedűjátékát is hallhattuk: az improvizáció ihlető forrásául az első előadás egyik vetített képe szolgált.  
    A szünet előtt részletet láthattunk Szomjas György Vagabond című filmjéből, melynek fiatal, kallódó főhőse – a rendező szavával: egy városi bujdosó – a táncház-mozgalomban keres kapaszkodót. A film valóságos elemekre épül, és elsődleges célja, hogy bemutassa ezt az élő és boldog közösséget, mely átmenti és használhatóvá teszi azt a tradíciót, mely eredeti környezetében már gyakorlatilag nem létezik.
    A filmrészlet után több hozzászólás hangzott el, mely közös beszélgetéssé alakult, s amelyben a korábban elhangzott előadásokra reflektáltak a résztvevők.
    A szünet utáni első előadás egzotikus tájakra kalauzolta a szimpózium résztvevőit. Farkas Ferenc operatőr képekkel és szobrokkal gazdagon illusztrált élménybeszámolót tartott Taiwanon szerzett élményeiről, ahol a tradicionális értékek, a vallás, a család ma is a társadalom alapját képezik. A taiwaniak számára a múlt öröksége rendkívül fontos: ezt bizonyítja, hogy több ezer éves műkincseiket nem csak múzeumokban, hanem iskolákban is kiállítják, jelezve múltjuk, jelenük és jövőjük elválaszthatatlan egységét.  
    Dr. Gyimesi László Értékképzés a könnyűzene középfokú tanításában című előadásában kevésbé ismert területre kalauzolta hallgatóságát. Elöljáróban felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy bár a zenehallgatók sokkal nagyobb százaléka fogyaszt szórakoztató, mint komolyzenét, kialakult oktatási szisztémája csak az utóbbinak van. A hazai szórakoztató zene versenyképességének növelése érdekében egyrészt a könnyűzenészt felvétették az államilag elismert szakmák sorába, másrészt Kőbányai Zenei Stúdió néven hat tanszakkal működő szakirányú intézményt hoztak létre, ahol közép- és emelt szintű képzettség nyerhető. Bár az iskola csak 1998 ősze óta működik, már ennyi idő alatt is érzékelhetővé vált az a pozitív hatás, melyet az itt végzettek gyakorolnak a hazai könnyűzenei életre.
    Dr. Szapu Magda annak a többéves kutatómunkának az eredményeiről számolt be, mely az egyes ifjúsági zenei irányzatok csoportképző jellegére irányult. Vizsgálódásának eredményeit A zűrkorszak gyermekei című nagyszerű könyvében publikálta. Megállapította, hogy az egyes könnyűzenei áramlatokhoz tartozó fiatalok sajátos, jól körülhatárolható gondolkodási, magatartási, öltözködési, világnézeti, fogyasztási jellemzőkkel bírnak, melyek ismerete pedagógusok számára különösen hasznos lehet. Hangsúlyozta, hogy nem szabad „majd kinövik” felkiáltással elintézni az egyes csoportok által közvetített esetleges negatív hatásokat, mivel pl. a szélsőjobboldali skinhead-ek nem csak egy átmeneti, életkori sajátosságoknak megfelelően „lázadó” időszakban követnek szélsőséges eszméket, hanem sok esetben a szülőktől öröklődő és egykor nyilván majd továbbörökítendő mintákról van szó.
    Laczó Zoltán összegző beszédében a magyar pedagógia általános állapotának, szemléletének tarthatatlanságáról beszélt. Hangsúlyozta: a tanárnak túl kell látnia az iskola falain, és munkája során egyrészt a gyerek magával hozott tudásával is számolnia kell, másrészt figyelnie kell tanítványai életének iskolán kívüli alakulására is. Az „eredményhirdető” pedagógia helyett a kreativitásfejlesztő és személyiségközpontú nevelőmunka szükségességét hangsúlyozta, melynek középpontjában a biztos értékrend kialakítása áll.
    A szimpózium megrendezését a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatósága támogatta, amelyért ezúton is kifejezzük köszönetünket.
    Terveink szerint az elhangzott előadások egy része meg fog jelenni a Parlando hasábjain.