Hollós MátéÉREMMŰVÉSZET A ZENÉBENLUTOSŁAWSKI: SIERADZBÓL FOLYIK A FOLYÓA zeneszerző nevének olvastán alighanem megijed a zongoratanár: a 20. század második fele avantgarde-jának egyik kimagasló alakja, Witold Lutosławski zenéje még nem eléggé közkincs. Tán szívesen hallgatója inkább akad, az új iránt elhivatott előadók között tolmácsolója is, ám a zenetanításban nemigen veszik elő az irányított aleatoria mesterének kompozícióit. Ha a kottára lapoz az Olvasó, bizonyára megnyugszik: a lengyel zeneszerző 1945-ös Népdalok (Melodie ludowe) című zongoraciklusa még messze a sajátos újítások előttről származik, abból az időből, amikor (a 32 éves) Lutosławskinak két vezércsillaga volt: Webern és Bartók. E sorozat egyértelműen az utóbbi hatásáról tanúskodik. A hatás azonban nem azonos az utánzással. Akinek van saját hangja, azt nem másolásra készteti, hanem megtermékenyíti a minta. Hallgatva még távolibbnak tetszik Lutosławski műve Bartókétól, hiszen a lengyel folklór más hangzásvilágot varázsol körénk, mint a magyar. Chopin hangját véljük felfedezni, s az csakugyan kimutatható. De nem a lengyel népzene jegyeiben (csupán), hanem az idézett darab zongora faktúrájában. Chopin + Bartók = Lutosławski – mondhatnók sommásan, ám, persze, csak e korai, népzenei alapú alkotásra. A sorozat 6-ik tétele (Od Sieradza płynie rzeka – Sieradzból folyik a folyó) kezdetén 7 ütemes táncos bevezető áll, amely a darab közepén és végén – bővülten – visszatér. Csakugyan 7 ütemes? Nem, csak 4, s utolsó ütemének dallamát ismétli, variált kísérettel, kétszer, majd továbbvezeti a szekvenciát, hogy megérkezzék a népdalra. Tétován ődöngő, egyszerű melodikája, s a páratlan üteműre bővítés időérzéket elbizonytalanító hatása arra szolgál, hogy – semleges környezetben – karakteresen jelenhessék meg a népdal. Mintha tömegben kavarogva ismernénk egyszercsak arra, akit keresünk. A hatsoros dal minden sora tripódikus (háromütemes), a második 6 ütem dallama pedig változtatott kísérettel ismétlődik. Az első 6 ütembeli kíséret kromatika által válik homályossá, a második 6 ütem határozottságát a bal kéz hemiolás akkordjai ellenpontozzák, a harmadik 6 ütem kétszólamúságát ismét kromatika fátyolozza. A dal után visszatérő bevezető anyag 10 ütemesre bővül, s mivel lassítást ír elő a szerző, mondjuk úgy: felkúszik a népdal újbóli megszólalásához. Az eredetinél egy oktávval magasabban a népdalt mintegy emlékezetbe idézi. Az alatta mélybe hajló bal kéz nem támaszkodik a talajra, nem gyengíti a dallam „múlt idővé” távolítását, csupán megóvja azt a csilingeléstől. A második 6 ütem itt a kíséret súlyrendjével játszik: a súlyos ütemben súlytalan negyedről indítja a két akkordot, a súlytalan ütemben súlyosról. A harmadik 6 ütem azonos a megfelelő előző szakasszal, mégis frissen hat, mert annak fátyolossága nem engedte, hogy „kiismerjük”. A be- és átvezető szakasz, ezúttal 9 ütemben, kivezet a darabból. 7 üteme azonos a kezdettel, s mikor megérkezik a tonikára, átfogja a bejárt hangtartományt. A kotta úgy mutatja, mintha kvartszext-akkord zárná a tételt, de a pedál még zúgatja az előző ütem Asz basszusát. A ciklus 12 lengyel népdalt dolgoz föl. A magyar diák, ha eljátssza egyikét-másikát, nyelvet tanul. A zene nyelve is közel visz a másik néphez, akár a beszélt. Ha nem épp közelebb...   |