A hűségről és a követőkről

E lapok hasábjain nem szükséges hangsúlyoznom, milyen fontos szerepe  van a tanári mintának. A Fővárosi Pedagógiai Intézet, több civil szervezet és a terület vezető szaktanácsadója, Magyar Margit harmadik éve rendezi meg azoknak a zenepedagógusoknak a köszöntését, akik 35. éve tanítanak a kerületi zeneiskolákban. Igen nagy idő ez az ember életében, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a zenepedagógusok többsége – éppen a foglalkozásából adódóan – négyszemközti találkozások alkalmával működik együtt növendékeivel. Ennek pedagógiai, személyiségformáló ereje ill. az ízlést formáló hatása óriási. Az idén köszöntött tanárok is kinevelték azokat a muzsikusokat, akikre – ha pályájukat egykor befejezik – büszkén emlékeznek. Az is természetes, hogy valamennyi egykori tanítványból nem lett/lesz muzsikus, de bizonnyal a zenét értő, kedvelő hangverseny-látogató foglal helyet a koncerteken. A köszöntés ötlete dicséretes, hiszen ritkán nyílik arra lehetőség, hogy a zenepedagógusok népes tábora összegyűljön, s egymásnak gratuláljon. S talán az sem véletlen, hogy ez az esemény június elején van, éppen akkor, amikor a pedagógusokat országszerte köszöntik. Igen szép alkalom ez, hiszen a zenetanárok többsége éppen a Zeneakadémián szerezte meg diplomáját, s 35 évvel később éppen ezen a helyen, a nagyterem dobogóján vehetik át az elismerő oklevelet a szolgálatért, a hűségért. 2003. június 7-én tizenöt muzsikus kapta meg dr. Pálinszki Antaltól, a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságának elnökétől néhány kedves kollegiális mondat kíséretében az oklevelet. 

 Az ünnepelteket egy koradélutáni hangverseny is köszöntötte. Az elhangzott 6 versenymű (1 ill. 2 tétel) valamennyi szólistája a pályakezdő zeneiskolai tanár korosztályból került ki. 
Álljon itt a szólista tanárok névsora!
• Kovács Klára (fuvola), a XIII. kerületi Zeneiskola,
• Gellén Gábor (zongora), a Józsefvárosi Zeneiskola,
• Surán Mónika (kürt), a Dohnányi Ernő Zeneiskola, 
• Szimicsevics Judit (fuvola), a Kispesti Zene- és Művészeti Iskola,
• Gayer György (klarinét), a Hubay Jenő Zeneiskola,
• Gerlóczy Tünde (zongora), a Rácz Aladár Zeneiskola.

A megszólaltatott versenyművek szerzői pedig: 
Carl Philipp Emanul Bach, Vivaldi, Mozart és Beethoven.
 
 Feltétlenül szólnunk kell a Parlando Zenakarról, a hangversenymester Ácsné Szily Éva. A zenekar tagjai zeneiskolai tanárok, akik 10. éve szabadidejükben együtt muzsikálnak. Ezen a hangversenyen világossá vált, milyen fontos a zenetanárok napi munkája mellett az a művészi tevékenység, amit zenekari tagként gyakorolni szükséges; hiszen itt hallani kell a másik szólamot, szükséges törekedni a homogén hangzásra, tartani kell a tempót, s nem utolsó sorban a közös zenei nyelvet beszélni, megszólaltatni nagy felelősség. S mindezek birtokában vannak, élvezik az együtt muzsikálást. Miután már több alkalommal hallhattam ezt az együttest, le kell szögezzem, nagyon sokat fejlődtek, profikká váltak. Rendszeres munkájukat Devich Sándor művészeti vezető gondozza. 
 A hangverseny karmestere Gál Tamás volt, aki második alkalommal bizonyította kiváló karmesteri adottságait a Parlando Zenekar élén. Irányítóként féltő gonddal segítette az ifjú szólistákat, ugyanakkor a zenekart pontosan irányította, utasításai érthetőek, egyértelműek voltak. A szólistákat, a zenekari tagokat támogató, a biztonságot megteremtő vezető volt. 
 A hangverseny sokszor igényelte a pódium átrendezését. Ezt az időt – a tőle megszokott magas színvonalon – töltötte ki Zelinka Tamás, aki a művészekről szólt, s a műismertetéseken túl a zenei csemegéket is a hallgatóság elé tárta. 
  E sorok írójának – s itt hadd legyen szubjektív – a Gellén Gábor által megszólatatott Mozart: G-dúr zongoraversenyének I. tétele tetszett. Az előadó érzékenysége, szoros kapcsolata hangszerével, biztos technikai tudása, műértelmezésének szabatossága imponáló volt. Az előadásmódra a hagyománytisztelet, de nem a megcsontosodott másolás volt a jellemző. Pódiumérett, markáns elképzelésekkel rendelkező, a profizmust képviselő kész művészt hallhattunk. Mély átéléssel, ihletetten játszott az előadó, tulajdonképpen sajnáltuk, hogy a teljes zongoraverseny megszólaltatására nem volt lehetőség. 
 Jó leírni azt, hogy a köszöntőnek induló hangversenyről gazdagon térhetett haza a hallgatóság. Még jobb lenne, ha az elkövetkező alkalmakkor még több tanítvány jelenne meg, s fejezné ki köszönetét az ünnepelt zenepedagógusoknak, ugyanakkor tapsolna a fiatal művésztanároknak, hiszen némelyikük – legjobb reményeink szerint – esélyes lehet arra, hogy maga is ezen a pódiumon álljon. Addig még sokszor kell nyitott füllel a művésztanárok előadására figyelni, elsajátítani a mesterség minden fortélyát, a zenei alkalmazkodóképességet, hiszen művészet művésznek lenni, de még nagyobb művészet kiváló zenetanárnak lenni.