„Szöveghű játék” - előadóművészeink körében ez manapság a legelső törvény.
    Hasznos, bölcs törvény, ha pusztán a hamis hangok, a ritmus és frazírozásbeli pongyolaságok ellen irányul. De kártékony, ha úgy értelmezzük, hogy csak azt kell, csak azt szabad eljátszani, amit a szerző a kótában megírt.
Szó sincs róla! Minden valamirevaló előadás szükségszerűen eltér a kótától, több és más szól benne, mint amit a kóta képe diktál. Nincs az a dinamikai és tempójelekkel teleaggatott kóta, amely helyesen előírhatná az előadás minden apró részletfinomságát. Márpedig a „ részletfinomságok” éppen a jó előadás lényege. Nélkülük fabatkát sem ér a zene.
A klasszikus zene jó előadásának íratlan, jelekkel ki nem fejezett törvényeit - úgy ahogy - ismerik zenészeink. Annál nagyobb a tanácstalanság a magyar művekkel szemben. Miért? Mert nem ismerjük a magyar népzenét.
    Igaz, jó néhány év óta százával tanítják a népdalt az óvodától a főiskoláig. Az effajta ismeretszerzés azonban nem teljes értékű. A népdalt csak az ismeri igazán, aki a nép ajkáról is hallotta. Kótából tanuló növendéktől még alig hallottam elfogadható népdal-éneklést. Szöveghűnek szöveghű, ahogy éneklik; de éppen ez a baj!
    Legriasztóbb a parlandó-rubató dalok előadása. Ahol egyforma nyolcadokat látnak, egyforma nyolcadokat is énekelnek. Nem tudják, mert nem hallották, nem érzik, mert nem tapasztalták, hogy az élő előadás soha nem ilyen merev; hajlékonyabb, szöveghez simulóbb, változatosabb, kifejezőbb. A Székely keserves dallamának kótaképében nyolcadok sorakoznak egymás után:


    Bajos volna ezt másképp leírni. Az új lejegyzésekben noha ugyan hajmeresztően pontos kísérleteket látunk az élő ritmus apróbb rövidüléseinek-nyújtásainak visszaadására, az ilyen kótát azonban 1) olvasni igen nehéz, 2) tökéletesen hiteles képet ez sem ad, már csak azért sem, mert a ritmus kis ingadozásai nem állandóak.
    Nem csak a dallam ritmusában kell megbontani a hangok kótakép adta hamis egyenlőségi rendjét; dinamikájában is. Elviselhetetlenül szürke, semmitmondó az az előadás, ahol hangerőben minden hang egyforma!
    Szöveges zenében - kivált a parlandó típusban - részben a szavak értelmiérzelmi ereje szabja meg, melyik hangot kell kiemelni, hangsúlyozni, s melyeket kell elejteni, jelentéktelenebbé tenni. Nem nehéz kitalálni, hogy idézett példánkban az első és a hetedik szótag a legsúlyosabb. Mellettük a negyedik és a tizedik kíván némi kímélést.
    Ha e dallamsor más szöveggel társul (p1. Istenem, Istenem, hol leszen halálom), a súlyok is, a rövidülések-nyújtások is természetesen megváltozhatnak, más hangokra eshetnek.
    A dallam hangszeres előadásában (lásd Kodály zongoradarabját) a súlyok és ritmusváltozások helyét nem köti meg ugyan a szöveg, de megformálása csakis akkor lesz meggyőző és hiteles, ha az előadó fejében-szívében ott é1 az énekelt dallam lejtése, ha a kótakép merevségét feloldja a ritmusok és hangsúlyok szabad, változatos játékával.
    Dallama, dallamsora válogatja, mikor hogyan változtassuk meg a fenti rtimusképletet. Egy azonban bizonyos: makacsul ragaszkodni a nyolcadpontozottnegyedhez annyi, mint megfosztani népdalainkat az elő-ritmus savaborsától.
Rossz hangsúlyozásával főként a hangszeres előadásban találkozunk. Kényelemből, pongyolságból, vagy magyartalan ritmusérzékből sokan a hangsúlytalan helyen álló hosszú hangot hangsúlyozzák. Pedig mindig a hangsúlyos helyen lévő rövid hang a súlyos! Aki vét e törvény ellen, a magyar ritmusvilág egyik legsajátosabb színét mossa el.
    A népdalaink előadásában mutatkozó hibák lépten-nyomon feltűnnek a népdalból sarjadt új magyar művek tolmácsolásában is. Kiirtásukhoz a legjobb eszköz: az élő népdal ismerete. Kiemelkedő nagy tehetség megtalálhatja talán népdalismeret nélkül is a magyar zene előadásának kulcsát. De még ő is hamarabb és biztosabban ér célba a népdal zengő világával fülében.
    Hogyan kell hát előadni, hitelesen tolmácsolni a magyar zenét?
    Hallgasd meg az előadóművészet nagy mestereit a hangversenyteremben és hallgasd népzenénk remekeit a falun ...     Akkor majd tudni fogod.

1959. Nr. 2. p. 12-14. (részlet)