Dr Kokas Klára

Gyerekekkel Kodály nyomában

      Tavasszal két hónapot töltöttem az USA-ban. Nem a zenepedagógia miatt mentem, témái mégis körüljártak. Az amerikai Kodály tanárok lapjában(1) megjelent Flossie Jordan Hawbaker ismertetése új könyvemről(2). A májusi számban pedig  Flossie Jordan Howbaker másik írását(3) olvashattuk, beszélgetést a kecskeméti Kodály Intézet lombos hársfája alatt 1999. nyarán: kurzusom hallgatói kérdezgettek életemről, emlékeimről, munkámról.
    A MENC lapjában(4) Michael Houlahan ismertetése jelent meg a könyvemről(5). Írása vihart kavart, háborgó üzeneteket küldtek Houlahan professzorhoz. A Kodály módszer tanárai közül méltatlankodtak azok, akik sértőnek találták Houlahan professzor megjegyzéseit. Valójában azt, hogy példaként állított az amerikai „Kodály-módszer adaptálók” elé: Az eredeti forrásnál, lám, forradalmi újító is akadhatott. Az átültetők mégis külsőséges részletekhez ragaszkodnak.
    Ottlétem idején jelent meg a New York Times címlapján Isaac Stern mosolygó képe, amint New York 42 szakfelügyelőjének tartott hegedűórát a Carnegie Hallban, bíztatásul, hogy sürgessék az iskolák zenetanítását. Maestro Stern köztudottan tevékeny zenetanítás ügyben, Budapesten elkérte tőlem a Kodály módszerben készült vizsgálataink könyvét a zenei nevelés transzferhatásáról6. Elképzelem, milyen hatást keltett derűs hegedűórája ekkora publicitással. A szervezők munkájának utánakeresve megtudtam, hogy New York városa  az iskolákba bevezetendő költészettel is foglalkozik. Nálunk Kodály nyomán történt, hogy a legjobb magyar költők versei a gyerekek anyanyelvébe is eljutottak, óvodába, elemibe.
    Kodály nem korlátozta tanítását a zenei képességekre. Minden szellemi javak legjavát kívánta a gyerekek neveléséhez: zenét a legszebb zenével, irodalmat értékes irodalommal, költészetet valódi költészettel, művészetet ihletett művészettel. Magyarázni kellett ezt a tanítóknak? Igen, magyarázni kellett, ma is kellene. Zenét igazán könnyű silány zenével tanítani. Gyerekek milliói növekednek költészet és irodalom nélkül, civilizált anyagi jólétben. Művészeti alkotásokat pedig sohasem láthatnak.
    Különös, hogy lelkes és figyelmes, hivatásukban megbízható tanítók is könnyedén tálalják tanítványaik elé a silány szellemi táplálékot. Pedig eszükbe se jutna, hogy romlott tejet, vagy penészes kenyeret adjanak nekik.
    Számomra a legfontosabb Kodály  tanítás a művészi minőség igénye. Magyarországon bőviben vagyunk a szépséges népdaloknak, amelyeket még időben összegyűjtöttek és közreadtak. A külföldi adaptálók zöme nem ilyen szerencsés, a dalok szűkös választéka miatt sokfelé sajnálgathatunk zenei skorbutban szenvedő csoportokat. A szigorú diéta a zenei írás-olvasás céljait szolgálja, de bizony jobb volna, ha a diétát kiegészítenék ízesebb, dúsabb falatokkal. Mi, gyerekek – magam is falun nőttem – nemcsak a játékdalainkon éltünk. Részt vettünk lakodalmon, ünnepi alkalmakon, családi, baráti találkozókon – még nem volt tv –, és a felnőttek énekeltek. Anyám házimunka közben is énekelt. Az éneket élmények sűrűjében kaptuk. A tananyagban felhasznált énekeknek is élményekként kell érkezniük, vagy azokká válniuk.
    Az élmények formáit kerestem kísérleti programomban is, amelyben – a hagyománytól teljesen éltérő módon – spontán mozdulatokból kerekedő „átváltozások” születtek. Az énekes játékok kreatív változatokká pezsdültek, amelyekben minden gyerek kedvére lubickolt. Ezzel átlendültünk az új, a korszerű pedagógia mezeire, ahol igazi, tavasz-illatú mezei szabadságot élveztek a gyerekek. A gólya gilice, vagy az Ettem szőlőt, vagy a Mély kútba tekintek egyszerű népdalocskából kibújt a mese, a megjelenítés, az átváltozás, vagyis a gyerekek öröme a maguk és társaik alkotó képeivel. És mivel spontán mozdulataik ilyen feltűnő örvendezéssel bukkantak elő, megpróbáltam, hátha a zenehallgatásukat is mozdulat-játékokká varázsolhatnánk?
    Sosem láttam efféle módszert. De nem is egyedül találtam ki, hanem a gyerekekkel együtt fedeztük fel. Mai napig felfedezgetjük és remélem, holnap, holnapután, meg azután folytatjuk. Nincs ennél üdítőbb, szívet melengetőbb játék és ráadásul a legközelibb, leggyermekibb módja szép zenék megismerésének.
    A „zenehallgatás” minden általam ismert zenetanítás leggyengébb pontja. Iskolapadban ülve Mozartot befogadni? Művet, szerzőt, hangszereket ismertetni lehet. De az információszerzés útján nem terem befogadás. A kettő egymástól különböző elme-tevékenység. A befogadás titokzatos művelet, nem is tudok a témájához közelítő zenepszichológiai vizsgálatoktól.
Felnőttek, gyakorlott beszédkészséggel olykor megpróbálják élmondani zenei élményeiket - több ilyen rádióműsort ismerek. Az eredmény siralmas.  A kérdező riporter kérdései is szűkösek. De nem csoda, hiszen beszéd-prózára akarná fordítani az érzelmek nyelvét, amivel egyedül a költészet birkózhat, abból is csak a legjobb. De mi a „legjobb”? Elfogadom inkább, hogy a zenei befogadás művelete: titok. Örömteli titok, bűvölet, elragadtatás. Találkozás a Teremtővel, valamiféle üzenete útján. A zeneszerző közvetít. Az előadó is közvetít. Ők közelebbről illeszkedtek a Mindenség Alkotójához. Nagy árát adják ennek a közelségnek, köntösüket szenvedés és gyönyör szálaiból szövik a múzsák. Amikor mi zenét befogadunk, e varázsköntös lebben felénk, olykor érintőközelbe.
    Gyerekeknek könnyebb és nehezebb. Könnyebb, mert a varázslat-világban otthonosabbak. Nehezebb, mert a zenehallgatáshoz kultúránkban mozdulatlan ülést kívánnak. Én száz és száz gyereket figyeltem hosszú életemben, de a mozdulatlanul ülés egynek sem volt természetes helyzete. A testük mozgásra termett és nem is akármilyenre, tudjuk.
    Nemrégiben új áldást kaptam: hathónapos unokám körül tevékenykedtem. Megpróbáltam leírni a mozdulat-változatait, például egy óráján belül. Kinevettem a könyveket, amelyekben hiteles szakmai írásokat olvastam. A leírás csak vázlatos lehet, a valóságban a mozdulatok változó kombinációi születnek, káprázatos ütemben és egymáshoz való igazodásban.
    Nevetséges törekvés iskolapadba - vagy koncertterembe - ültetni hat-hétéves gyerekeket. Hiszen a zene helyett tulajdon mozdulatlan testhelyzetükre kell ügyelniük - a testük természetes igényét megtagadva -, valami idegen pozicióra, amihez semmi közük. De zenehallgatás idejére körbeültetik az óvodásokat is. Nemcsak a társadalmi elvárások miatt történik ez. A pedagógus szemlélet szerint csöndben figyelni csak mozdulatlanul lehet. A gyerekek pedig többségükben kondicionálhatók, mivel mindennél fontosabb jó életérzésükhöz a szeretett felnőtt megelégedése. Azok a kivételesek pedig, akik természetes mozgásigényüket nem tudják leküzdeni, hátrányos helyzetbe kerülnek, leszidottak, lebecsültek, esetleg kivetettek lesznek.
    Tanítványaim java, zenei mozgásaink legpazarabb bemutatói ilyen gyerekekből kerültek. „Megtáltosodtak”,  mondjuk magyarul a népmeséink táltosparipáitól vett igével, akik tüzes parazsat ettek gazdájuk tenyeréből és minden csudára képesekké váltak. A mesék csodái felnőtt emlékezetünkből lassú kapirgálásokkal kerülnek elő, de nekem valahogy érintő-közelségben maradtak. Lehet, hogy a bölcsőmhöz látogató mesebeli tündérkeresztanyám ezt az ajándékot rejtette a pólyám alá? Mozdulataim is a mese-tőről fakadnak, nem kell, nem is lehet mozdulatokat tanulnom, vagy tanítanom. Vannak zenedarabok, melyek előszólítják őket. Amikor megmozdulok – így magamtól, irányítás, terv, koreográfia nélkül –, a zenére is másképp figyelek, mélyből, tudatalattimból, a lényem lényegéből, egy teljességhez illeszkedve, mellé suhanva, ahogy a levegő mozdul nagy csend után a mozdulatlan tenger felett. Gondolom, ilyenféleképp fogadhatják be gyermekeim is a zenét, amit kiválasztok számukra, hiszen már azért választom, mert élményben találkoztam vele. Sosem választok tánctanítások zene-jegyzékeiből és kerülöm a képzeletbe beletenyeredő programzenét. A hattyú mozgásának emlékéből írott zene a hattyúról szól és valószínűen a hattyút idézi. De ha eleven képzeletű gyerek mozog, táncol Bach-fúgához, akkor a témák belépéseinél olykor a magasba szárnyal, olykor tojásokat rak, vagy fiakat röptet, rókával harcol és víz alá bújva menekül... Csak győzzük türelemmel a változatokat.
    Csak győzzük beavatkozás nélkül.
    Pedagógus neveltetésünk nehéz súlya a folytonos beavatkozás kényszere. Figyelemmel kerülöm a sablonos irányító műveleteket. Nem kötögetek hálókat a gyerekek szárnyalása elé  s a madár-lábakra sem hurkolok zsineget. A röptüknek vagyok részese.
    Több amerikai tanár kifogásolta, hogy Kodály közelében felnőtt tanítvány létemre eltértem a Kodály módszer oly sokak által ismert gyakorlatától, valójában attól, ami egy külföldi zenetanár számára a Kodály módszert elsősorban jellemzi. Minden adaptálás ezekkel dolgozott, vagyis a kézjelekkel, a ritmusnevekkel és az éneklésből kiemelt motívumok felépített rendjével. Mindenesetre zenei írás-olvasással. Ha egy tanár mozgásimprovizációt akart, ha tanítványai önkifejező mozdulatait óhajtotta látni, akkor kombinálta a Kodály módszerét más módszerekkel, például az Orff módszer elemeivel. Amerika-szerte láttunk ilyesmit, már 1970-73 közötti éveim idején, amikor Bostonban tanítottam(7). A mozgást és az önkifejező szabad improvizációt már akkor is sokan hiányolták a Kodály módszerből.
    Csakhogy a kombinált módszerek kényesek. Igen nehéz kiválasztani két különböző gép fogaskerekeinek sokaságából a legfontosabbakat úgy, hogy azok aztán egymásba illeszkedve működjenek. Márpedig a fogaskerekek összeillesztése a Kodály módszer erőssége. Közelről ismertem azokat, akik kitalálták, kipróbálták  és Kodálynak rendszeresen bemutatták. Azért olyan biztonságos, mert a gyerekek élő gyakorlatában készült. A Kodály füzetek gyakorlatsorai pedig a zseni zenei alkotásai(8). Schumann mondta Berlioz Fantasztikus Szimfóniájáról, hogy „ A szellem lakozik benne”.  Az alkotó ihlet színezte-fényezte a gyerekek énekléséhez komponált darabokat. Gyerekeink repültek velük. Magam is részese lehettem a káprázatnak, ahogy muzikalitásuk kibomlott a mindennapos énekórákkal. Az énekes együtthangzás csodákat művelt. Tanári élményeim legcsodálatosabbja a semmiből kirobbanó zenei képesség, a botfülűből tiszta hallású énekessé átváltozó gyerek(9). Elképzelhetsz orvost, aki addig símogatja a félkarú kisbabát, míg kinő a karja? A muzikalitást fejleszteni is szép. De megszerezni a semmiből?
    A zene „mesterség-része” reflex-sorok egymásba kapaszkodó láncszemein hintázik, akár hangszert, akár éneklést, akár kottaolvasást, azaz belső hallást és a hozzátartozó zenei elemeket tanítunk. Mesterség az ismeret is, művekről, formákról, szerkezetekről, szerzőkről.
    A mesterség-láncok szemeit is kovácsolhatnánk újabb szerszámokkal, közelebb kerülve a korszerűbb tanítás módszereihez, ahogy a matematika, a nyelvoktatás, a természertismeret teszi(10).  Sokkal többet bízhatnánk tanítványaink felfedező kedvére és kreatív ötleteire. Olyan osztályokkal, amelyekben tanítójuk kiscsoportos foglalkozásokkal naphosszat felfedező úton jár, nem érdemes erőltetni a hagyományos módszereket. Igaz, a közös éneklés és hallási megfigyelés közös csöndet követel. De tapasztaltam, milyen szívesen vállalták szabadon-nőtt tanítványaim is a közös csöndet hallási élményeik érdekében(11). Megszerették a szép együttes hangzást.
    Szívesen megmutatok egyet-mást gyerekekkel azoknak, akik efféle gondokkal küzdenek. Lehetne találkozót szervezni ilyesféle címmel: „Gyerek-kitalálósdi a Kodály módszerben”. Vagy így: „Hátha ők másképp tudják?”
    Mindig meglep, hogy az emlékeimről faggatnak, mintha a múltam fontosabb lenne a jelenemnél. Pedig igen kevéssé foglalkoztat a múltam, unom az évszámokat, a születésnapomat is többnyire elfelejtem. Mi érdekel? A gyerekek. Olthatatlan kíváncsisággal figyelem őket. Csupa meglepetés valamennyi. Az énektanítás módszerére a legendás Ádám Jenő(12) tanított a Liszt Ferenc Zeneakadémián, nagyszerű tanáraim voltak és kiváló kollégákat láttam ezerféle bemutató tanításban, és mégsem hiszek véglegesen semmiféle módszertanban. Csak a gyerekekben. Felfedező úton járok gyerekországban, ösvényeimet mindenütt váratlan újdonságok jelzik. A zene-mesterség felcsillanó érdekességei olyanok, mintha kavicsokat válogatnánk a vizek partjainál: soha nem egyformák. A faágon kibújó levelek sem egyformák. És nincs két egyforma pipitér a pipitérekkel borított mezőn.
    Sohasem hagytam fel a gyerekek tanításával, felsőoktatásban való tanárságom évtizedei alatt sem. Csak a legfrissebb tapasztalataimnak hiszek, de a legfrissebbet is újból kipróbálom holnap.
    Kurzusaimra mindig meghívunk bemutató gyerekcsoportot, így látok norvéget és görögöt és dánt és katalánt és izlandit és olaszt ... Ha a szervezők nem találnak elérhető gyermekcsoportot – például vakáció van –,  tudom, küzdelmes munkám lesz, mert a felnőttekből kell előcsiholnom gyermekségük élménycsillámait.
    Hogyan lehet ilyen „szenvedélyes gyerek-felfedező” módszereit leírni? Csak a dokumentáció segít. Óráimat évek hosszú során át magnóra mondtuk, közvetítettük, szalagokról leírtuk. Az órák menetét és meglepetéseit, a pillanatfelvételeit őrizzük. Igen nehéz műfaj ez, melyet a közvetítő személye varázsol élővé. Pontosnak, figyelmesnek, látónak kell lennie, kiválasztania a történések lényegét és friss leíró szavaival is győzni. Aki már próbálta, tudja, milyen nehéz egy szabadon improvizált mozdulatsort a kétperces zene idejével egyidejűleg elmondani. Még egyetlen gyerek szóló-bemutatóját is, hát még párosat, vagy éppen csoportosat. Márpedig látnunk és meglátnunk kell, hogy mi az, amit a gyerekünk felfedezett a hallott zenéből, éspedig ott fedezi fel, ott, a szemünk előtt. Igazán elemezni persze csak videofelvételről lehet, sok-sok videofelvételről, sorozatokról. Körülöttem is készítettünk néhány százat(13), de mind kevés, több kell, sokkal több.
    Látják már, miért gondolkodom a jövőről a múltam helyett? Remélem lesz még alkalmam videofelvételekre az én elképzelésem és tapasztalataim szerint. Csak videofelvételek elemzése  útján tájékozódhatunk arról, hogy mit és hogyan fogad a neki kínált zenéből egy-egy gyerek.
    És a zene mesterségbeli részén túl ott a zene titokzatos felmérhetetlen mélysége, amihez csak annyira közelíthetünk, mint az őserdő milliárd ismeretlen élőlényéhez, vagy a csillagok galaktikáinak gomolygásához, vagy az emberi élethez, azaz a Mindenséghez. Gyerekek azonban a csodák parazsán is járnak, sőt, a tenyerükbe veszik a parazsat, mert a tenyerük anyaga azonos a csodák parazsával. Így táncolta el Bercel a nagyapja halálát egy magányosan kapaszkodó őszi falevél lehullásával Beethoven Hetedik szimfóniájának zárótételéhez(14).
    Gyerekekből kell kibontanunk a titkos tudást, velük lehet megfejtenünk zene-befogadásunk nagy rejtélyét. Szerencsére szívesen kalauzolják figyelő felnőtteiket, megajándékoznak minket bizalmukkal.  Lehet, hogy a Kodály eszme szélesebb szárnyakon repül, mint eddig látták? Lehet, hogy a zene befogadásának új távlatai derengenek körülötte? Lehet, hogy a gyerekek szabadon lendülő testéből tanulunk zeneüzeneteket?
    Keressük egymást mi, felnőttek, akik tanulni szeretnénk tőlük.

JEGYZETEK

1. Kodály Envoy: Quarterly of the Organization of American Kodaly Educators         Vol. 26.Nr.2.
2. Book review: Flossie Jordan Hawbaker: Joy Through the Magic of Music Kokas
    Klára 1999.
3. Conversation with Klara Kokas: Joy Trough the Magic of Music by Flossie
    Jordan Hawbaker. Kodaly Envoy Quarterly of the Organization of American
    Kodaly Educators Vol.26.Nr.3.  Spring 2000.pg 9-13, continued on pg. 22.
4.  Music Educators Journal Vol. 86. Index 56.
5. Michael Houlahan professor at Millerswille University in Millerswille,
    Pennsylvania. Music Educ. Journal Vol.86. Indexes 56 May 2000. pg .46-47.
6.   Barkóczi I. and Pléh Cs. Music Makes a Difference. Zoltan Kodály Pedagogical
    Institute of  Kecskemét 1982. Introduced by dr. Klara Kokas pg. 5-21.
7.  Kodály Musical Training Institute Wellesley, Mass, USA. Tanítottam Boston
    belvárosában, valamint Roxburry és Dorchester városnegyedeiben.
8.  Kodály énektanításához írott gyakorlatsorai:
    15 kétszólamú énekgyakorlat 1941.
    Énekeljünk tisztán! Kétszólamú karénekgyakorlatok 1941
    Bicinia Hungarica. Bevezető a kétszólamú éneklésbe I-VI. 1937-42.
    333 olvasógyakorlat. Bevezető a magyar népzenébe 1943. Iskolai ének-
    gyűjtemény I-II. 1943.
    Szó-mi I-VIII.  (Ádám Jenővel) 1944-1945.
    Ötfokú zene I-IV. 1945-48.
    Énekes könyv az általános iskolák I-VIII. osztálya számára (8 kötet, Ádám
    Jenővel) 1948. Átdolg.: 958.
    33 kétszólamú énekgyakorlat, 44 kétszólamú énekgyakorlat, 55 kétszólamú
    énekgyakorlat 1954.
    Tricínia, 28 háromszólamú énekgyakorlat,  29 tricínium (Szőnyi Erzsébet:
    A zenei írás-olvasás módszertana III.) szöveg nélkül: 1954; Kistétényi
    Melinda szövegeivel: 1963.
    Epigrammák, ének vagy hangszer-zongora    szöveg nélkül: 1954;   Kistétényi
    Melinda   szövegeivel, 1958.
    Kis emberek dalai    50 gyermekdal 1961.
    66 kétszólamú énekgyakorlat   1962.
    22 kétszólamú énekgyakorlat   1964.
    77 kétszólamú énekgyakorlat   1968.
9.  Joy through the Magic of Music,  The Tone-Deaf VI. fejezet 71-75. oldal
10.  Dienes Zoltán kanadai, olaszországi, Varga Tamás, Németh     László, Marx
    György,     Fülei-Szántó Endre, Varga Balázs, Winkler Márta magyarországi
    kísérletei.
11.  Kokas Klára: Komplex esztétikai nevelés. Pedagógiai kísérlet 1973-77 - ig.
12.  Ádám Jenő az első iskolai énekeskönyvek összeállítója
13.  Filmek és videofilmek:
    The Relationship of Froms  of Expression -Vas Judit. Tudományos Kisfilm
    Stúdió, Budapest, 1970
    Learning is beautiful - Eger Tamás. Boston, 1973
    Sound and Motion - Tanárképző Stúdió, Szombathely,1978
    Microstructures - Számok Stúdió, Budapest, 1979
    Children´s reflections - Tanárképző Stúdió, Szombathely, 1981
    Tüzet viszek - Mérei Anna. Hungarian Television, 1982
    Nostro Vivaldi - OOK Stúdió, Veszprém, 1983
    Orsi‘s Vivaldi - OOK Stúdió, Veszprém, 1983
    Náditündér - OOK Stúdió, Veszprém,1983
    Partita - Hildebrand István. Budapest, 1984
    Duende - Eger Tamás. Studio Maioli, Ravenna, 1985
    És mi lesz énvelem? - Kokas Klára. Budapest, 1986
    With Mozart - Kokas Klára. Budapest, 1987
    Andi - Pellei István, László zsuzsa, Kokas Klára. Budapest, 1987
    The Law of Nature - Pellei István, László zsuzsa, Kokas Klára. Bp., 1987
    A varázsló - Kokas Klára. Budapest, 1989
    Etudes - Pállay József. Budapest, 1990
    Táncszvit- Szabó Tibor, Kokas Klára. Budapest, 1991
    Agape - Pállay József, Kokas Klára. Budapest, 1991
    Zenéből fényeket - Szénásy Anna. Széll Péter Stúdió, Budapest, 1993
    Megtalált világ - Kiss Zsigmond, Kálmán Dezső, Budapest 1994
    In Kodály´s Footsteps - Kokas montage. Budapest, 1995
    Music-therapy Course in Madeira - Madeira, 1995
    Eltáncolom a mesémet - Podhorányi Zsolt. Hungarian Television, 1996
    Kincsestár - Born Ádám. Hungarian Television, 1999
14. A természet törvénye - Pellei István, László zsuzsa, Kokas Klára. Bp. 1987