BÁRDOS SZIMPÓZIUM – KODÁLY JEGYÉBENDebrecen, 2007. március 23-25.De hogyan állunk Kodály munkásságának másik – az előbbivel csaknem egyenértékű – területével? A magyar nemzet nagy tanítóinak egyike volt ő, a szónak valódi, legteljesebb értelmében. Hogyan sáfárkodunk hagyatékával? Ez a kérdés foglalkoztatta az idei, huszonkettedik Bárdos Szimpózium szervezőit és előadóit, erről szólt a rendezvény legtöbb eseménye: előadások, szekcióülések, sőt a szünetekben kisebb csoportokban folytatott beszélgetések is. Megnyitó beszédében dr. Duffek Mihály, tavaly november 29-e óta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karaként működő intézet dékánja, az oktatási rendszerben bekövetkezett változásokról beszélt, a körülmények okozta új kihívásokról, s arról a sajnálatos tényről, hogy a zene iránti érdeklődés megcsappant az utóbbi években. Kifejezte meggyőződését, hogy a zenekultúrának mindezeket a hátrányos és hátráltató változásokat ki kell bírnia! Beszédében megemlékezett a közelmúltban eltávozott Kedves Tamásról, a Konzervatórium volt igazgatójáról, tanszékvezetőjéről, aki lelkes támogatója volt a Bárdos Szimpóziumoknak is. Ugrin Gábor „A kodályi zenetanítás útja” címmel tartott előadásában, költői bevezető mondatok után a pedagógiai gyakorlat magasságaiba és mélyrétegeibe vezette el hallgatóit. „Gyökereket és szárnyakat kell adnunk a gyerekeknek” – mondta. „Meg kell őket újra énekelni tanítani!” A hogyanra példát is mutatott: egy ismeretlen, szokatlan szerkezetű népdalt tanított meg hallgatóságának. A többszólamú hallás fejlesztésére is újszerű ötleteket adott. Sárosiné Szabó Márta „A nyelvművelő Kodály”-t mutatta be, az Eötvös-kollégiumi kezdetektől a témával foglalkozó későbbi előadásaiig, cikkeiig. Gondolatai ma, amikor anyanyelvünk romlása ijesztő méreteket kezd ölteni, talán még időszerűbbek, mint annakidején. Kodály ez irányú tevékenységét Bárdos Lajos is folytatta, ezt mindazok tapasztalhattuk, akiknek alkalmunk volt prozódia óráit hallgatni. Daróci Bárdos Tamás Kodály Zoltánnak és Bárdos Lajosnak a kapcsolatáról szólt, a tanítványi-fiúi tisztelet és közvetlenség hangján. Megemlékezett a karmester Bárdos csodálatos Kodály-interpretációiról, melyekről a ma élők közül már sajnos keveseknek van személyes élményük, pedig például a Te Deumot senki sem vezényelte olyan kongeniálisan, mint ő. Előadása végén bemutatta felvétel segítségével Bárdosnak mestere tiszteletére, Weöres Sándor versére komponált művét. Szabó Dénes a nyíregyházi Kodály-iskola múltját és jelenét mutatta be, videó-felvételekkel illusztrálva beszámolóját, melyből színesen és szemléletesen tárult a nézők-hallgatók elé egy pozitív példa Kodály szellemének ma is ható erejéről, a zenei-közösségi nevelés elevenségéről, arról a példamutató és lankadatlan pedagógiai-művészi tevékenységről, melynek révén Nyíregyháza a magyar „vidék” egyik zenei fellegvárává vált és – reméljük – az is marad. Hangsúlyozta – ami már Ugrin Gábor előadásából is kicsendült: fontos, hogy az igazgató és a nevelő közösség szeresse és támogassa a zenei – énekes és hangszeres – nevelés ügyét. Előadásának egyik mondata akár mottója is lehetett a szimpóziumnak: „Térjünk vissza Kodályhoz!” Kovács Mária összeállításában Lukin László személye és sokoldalú tevékenysége elevenedett meg a résztvevők előtt, videó-bemutatásokkal. Lukin kezdetektől fogva haláláig a debreceni szimpóziumok állandó, aktív résztvevője volt, eleven, színes konferálásaival járult hozzá az események sikeréhez. Rozgonyi Éva a hit és a hazaszeretet egységét, a keleti gyökerek és az európaiság egyensúlyát elemezte Kodály műveiben. Nádasi Alfonzot idézte: „A hitet éltük, ami mindig a magyarságba torkollott”. Sorra vette azokat a műveket, melyekben ez a kettős elkötelezettség fejeződik ki, a középpontban természetesen a Psalmus Hungaricus-szal. Ittzés Mihály az egyik legégetőbb témát választotta előadása tárgyául: hogyan él Kodály pedagógiája napjainkban? A ma divatos, „szolgáltató” iskola rosszat tesz, amikor a zenei nevelés terén a vélt társadalmi „elvárásokhoz” igazodik. Beszélt arról, hogy sorvadnak a szakmai folyóiratok, csehül állunk a pedagógusképzéssel, szólt a tankönyvek kérdéseiről is. Ajánlotta, hogy a ZETA mintájára alakuljon szakmai szervezet e problémák gondozására. A felvetett kérdésekről három szekcióban tanácskoztak a résztvevők. Hraschek Katalin az iskolai énektanítás, Kedvesné Herczeg Mária a zeneiskolai szolfézstanítás, Sárosiné Szabó Márta a zeneművészeti szakközépiskolák és főiskolák szekciójának megbeszélését irányította. Magam az utóbbin vettem részt, de – azt hiszem – a másik kettőn is megfogalmazódott az a – dr. Duffek Mihály által is megjelölt – törekvés, sőt több: mindannyiunk kötelessége, hogy a magyar zenekultúra, zeneoktatás értékeit, eredményeit át kell mentenünk a jelenlegi válságos időszakon. A mai világ szemben áll Kodály szellemi örökségével; össze kell fognunk, hogy ne veszítsük el azt a kulturális kincset, amit számunkra jelent. Dr. Szőnyi Erzsébet, aki a korábbi években is „anyai” gondviseléssel figyelte és segítette a Bárdos Szimpóziumok tevékenységét, az idén is meleg, buzdító szavakkal méltatta a sok „hiteles, elkötelezett ember” részvételét. Útravalóul idézeteket olvasott fel Kodály „Ki a jó zenész?” című munkájából. Az értékes, gondolatgazdag, tettekre serkentő előadások mellett bemutató órákat is láthattunk. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola elsős tanulóival Szebenyi Sára foglalkozott, szívderítő lelkesedéssel és leleményességgel. A gyerekek kedvesek voltak, „ügyesek”, ahogyan a tanárnő minden jól megoldott feladat után elismerően mondta. Mintegy visszaköszönt Ugrin Gábornak az a tanácsa, miszerint nem bírálni, hanem megköszönni kell a gyerekek teljesítményeit az órán. A Mechwart András Szakközépiskola harmincfős tanulócsoportjával Zsengellér Tiborné foglalkozott. A fiúk – ki ahogyan tudott – énekeltek (!), a tanárnő irányító együttműködésével. Majd igényes zeneismereti feladatokat oldottak meg meglepően jó hozzáállással. Mindez abban kulminált, hogy figyelmesen hallgatták Tallis: Jeremiás próféta siralmai című motettáját. Ahogyan Szabó Márta megjegyezte: több volt ez, mint egyszerű ének-zene óra, a tanulók komoly művelődéstörténeti ismeretekből kaptak ízelítőt. Török Ágnes Sarnyai Anita és Plajner Ágnes végzős hallgatóknak tartott karvezetés órát. Közelgő diplomahangversenyükre készítették elő Byrd, Orbán és egy svéd zeneszerző művét. Szakszerűség és jó légkör jellemezte az órát. A hangversenyek sorát Ujvárosi Andrea műsora nyitotta meg. Kodály népdalfeldolgozásaiból és dalaiból (Móricz Zsigmond és Berzsenyi Dániel szövegeire) énekelt, Böszörményi Judit zongorakíséretével. Molnár Zsolt (gordonka), Pless Attila (zongora) Kodály Epigrammák-sorozatából adott válogatást, valamint a fiatalkori Adagio-t szólaltatta meg. Szilágyi Valéria első évfolyamos hallgató a Marosszéki táncokat adta elő. A szimpózium legrangosabb zenei eseményeit a két esti hangverseny jelentette. Az első napon Bárdos-kórusművek hangzottak el. Igényes feladatot oldott meg teljes sikerrel a Bárdos Lajos Leánykar – valamennyi korábbi szimpóziumnak is fő szereplője – a Missa Secunda megszólaltatásával. A kórust alapító karnagya, Szesztay Zsolt vezényelte; bő negyedszázada ő kezdeményezte a szimpóziumokat, mintegy folytatva és továbbfejlesztve az egykori győri zenei nevelési konferenciák hagyományát. A mise előadásában Kovács Szilárd működött közre orgonán. A továbbiakban Bárdos jól ismert és ritkábban hallható kompozíciói csendültek fel, a Kölcsey Kórus (vezetője Tamási László), a Canticum Novum Kamarakórus (Török Ágnes) és a Vox Antiqua Kamarakórus (Kiss Csaba) előadásában (többek között az Ave maris stella, a Magos a rutafa, A földhez, az Elmúlt a tél, a Csillagvirág). A hangverseny reprezentatív válogatást adott a szerző gazdag és sokrétű vokális életművéből, Bárdos zeneszerzői jelentőségéhez méltó színvonalon. Ugyanezen a koncerten három kortárs szerző – Mohay Miklós, Tóth Péter, Nógrádi Péter – a KÓTA 1956 tiszteletére kiírt pályázatára komponált kórusműveit szólaltatták meg (Moldvay József, Dsida Jenő, Fekete István, Pilinszky János és a közelmúltban elhunyt Nagy Gáspár verssoraira) a fentebb megnevezett kórusok. A művek szövegi mondanivalója és zenei értéke méltó megemlékezés volt közelmúltunknak e kimagasló, történelmi jelentőségű eseményére. Másnap este Kodály Zoltán kórusműveiből hangzott el igen szép és nem szokványos összeállítás. A Vox Juventutis Gyermekkar Pallagi Etelka vezetésével tizenöt részletet énekelt a Bicinia Hungarica köteteiből, majd a Bárdos Lajos Leánykar tíz tételt a Tricinia sorozatból, Kistétényi Melinda szövegeivel. Mindkét blokk arról győzött meg, hogy ezek nem csupán „énekgyakorlatok”, de pódiumon előadva értékes, élvezetes hangversenydarabok is. A Kölcsey Kórus remek előadásában az 1988-ban keletkezett, orgonakíséretes Ave Maria (közreműködött Szabó Katalin), a Két zoborvidéki népdal (Balogh Eszter, Dsupin Borbála, Szalai Szilvia, Sziklás Tünde, Katona Adrienn, Deli Gabriella szólójával), a 3. olasz madrigál és a Vejnemöjnen muzsikál hangzott el, az utóbbit dr. Duffek Mihály kísérte zongorán. Talán soha nem szólalt még meg egyetlen hangverseny keretében Kodálynak mind a hét genfi zsoltárdallam-feldolgozása. Ezzel az élménnyel ajándékozta meg hallgatóságát a debreceni Kollégiumi Kántus és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara Berkesi Sándor vezetésével. A 114. zsoltárban orgonán Virágh András Gábor működött közre. Biztos stílusismeret és őszinte átélés jellemezte az összkar és karnagya tolmácsolását. Másnap délben a szimpózium záró eseményeként Berkesi Sándor a közönségnek – a fenti két kórus közreműködésével – megtanította és elvezényelte az 50. zsoltárfeldolgozást. Nagy erővel zengett a mű a Liszt Ferenc hangversenyterem telt széksoraiban, megkoronázva a 2007. évi Bárdos Szimpózium élményekben gazdag programját. Körber Tivadar |