KÖRBER TIVADAR

BÁRDOS SZIMPÓZIUM – 2008

2008. március 14-15-16-án rendezte meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara a hagyományos, immár 23. Bárdos Szimpóziumot, melyet az idén is kiváló szervezés, tartalmas program, a hallgatóság részéről nagy érdeklődés, aktív figyelem jellemzett.

A megnyitón Sárosiné Szabó Márta tanszékvezető köszöntötte a megjelenteket. A Liszt-teremben helyet foglaló kollégák együttesen emlékeztek Szesztay Zsoltra, a tanszék előző vezetőjére, a Bárdos Lajos Leánykar alapító karnagyára, a szimpóziumok kezdeményezőjére és irányítójára, több magas kitüntetés birtokosára.

Dr. Duffek Mihály zongoraművész, a Kar dékánja az értékmegtartás és a megújulás együttes szükségességéről és lehetőségeiről szólt a zeneoktatás területén. Egy abszolút dolog van: a változás – fejtette ki, ami nem minden esetben jelent fejlődést. Változik a zenei nyelv, változnak a fogalmaink, változik a zene és a közönség viszonya, változik a hangszerpark is. Kiszolgálni kell-e a társadalmi igényeket vagy hatni rájuk? – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta a zenetanítás személyes jellegét, valamint a tanár önképzésének fontosságát. A mai körülmények között elengedhetetlenül szükség van mecenatúrára, meg kell keresni ennek lehetőségeit, nem szabad passzívan várni. Beszélt a jövőképről, a nyitás lehetőségeiről különböző irányokba. Ismételten hangsúlyozta azt a – mindnyájunk közös – meggyőződését, hogy amit csinálunk, az nagyon fontos!

Dr. Jánosi Zoltán nyíregyházi professzor a bartóki modell jelenlétét elemezte a magyar irodalomban – mind jóval Bartók előtti, mind utáni írók életművében, egészen napjainkig. A múltra példaként Balassit, Csokonait említette, a kortársak és utódok sorában többek között József Attilát, Tamási Áront, Weöres Sándort, Kormos Istvánt, Nagy Lászlót, Juhász Ferencet, Ratkó Józsefet, Utassy Józsefet, Kányádi Sándort, Szilágyi Domokost. Előadását színes, szépen elmondott idézetekkel szemléltette.

Az első nap délutáni programjában a Debreceni Vonósok adtak rövid hangversenyt. Az együttes művészeti vezetője Sárosi György, koncertmestere Alexáné Kardos Ildikó. Előadásukban egy Corelli-mű és Vivaldi négyhegedűs h-moll concertója után (szólisták voltak: Ambrus Anett, Deés Attila, Tálas Anna, Géczy Miriam) Rossini D-dúr vonós szonátájának fergeteges előadása aratott nagy sikert.

A három nap során két előadás hangzott el a református egyházzene témaköréből. Dr. Fekete Károly teológiai tanár az egyházzene-oktatás és a protestáns liturgia kölcsönhatását elemezte. Hivatkozott Maróthi György, Szotyori Nagy Károly, Árokháty Béla és Gárdonyi Zoltán munkásságára.

Másnap dr. Karasszon Dezső orgonaművész nemrégiben megjelent „alternatív” korál-iskoláját ismertette. A fogalom megközelítésére többek között Bach korálfeldolgozásaiból és későbbi egyházi szerzők munkáiból mutatott be példákat. Mindkét előadás a református egyházzene, az istentiszteleti zenei gyakorlat minőségi megújulását célozta.

Visszatérve az első napra, az intézmény korábban ebédlőként funkcionáló helyiségében emlékkiállítás nyílt, melyen Szesztay Zsolt gazdag életútjának, művészi-tanári sikereinek dokumentumait – fényképeket, plakátokat, írásokat – tekinthettek meg a látogatók.

Este a három nap egyik legemlékezetesebb, és mindenesetre legmeghatóbb eseményére került sor: az „In memoriam Szesztay Zsolt” kórushangversenyre, melyet Duffek Mihálynak az eltávozottra emlékező szavai vezettek be. „Az intézmények élete a benne dolgozó emberek munkájával mérhető” – mondotta többek között.

Hat énekkar lépett fel: a nyíregyházi Cantemus Gyermekkar Szabó Dénes, a Kölcsey Kórus Tamási László és Baliga Ádám egyetemi hallgató, a Canticum Kamarakórus Török Ágnes, a Bárdos Lajos Leánykar Szabó Soma, a Vox Antiqua Kamarakórus Kiss Csaba, a Debreceni Kollégiumi Kántus Berkesi Sándor és Nagy Ágota egyetemi hallgató vezényletével. (Mindkét hallgató Szesztay-tanítvány volt.) Hangszereken közreműködtek: Duffek Mihály zongorán, Sindel Zsuzsa gordonkán és Virágh András Gábor orgonán.

Szesztay Zsolt kiemelt feladatának tekintette magyar zeneszerzők műveinek bemutatását és repertoáron tartását, számos mű született a Bárdos Lajos Leánykar számára. Ennek szellemében az emlékhangversenyen fellépő együttesek is hazai szerzők alkotásaiból állították össze műsorukat. Bartók, Kodály és Bárdos mellett Kocsár Miklós, Tóth Péter, Mohay Miklós, Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós, Szőnyi Erzsébet és Gárdonyi Zoltán művei hangzottak el az est folyamán. Egyenkénti méltatás (vagy akár csak felsorolás) helyett összefoglalóan megállapíthattuk, hogy a műsor összeállítás és az interpretációk színvonala az alkalomhoz méltó volt. Egyet azonban mégis ki kell emelnünk: az elárvult Bárdos Lajos Leánykar jó kezekbe került, a hallottak alapján meggyőződésünk, hogy utóda tovább fogja vinni a Szesztay Zsolt által megkezdett és halála miatt félbeszakadt építő, értékőrző, -teremtő munkát.

Az egyes „blokkok” között bensőséges emlékező szavak idézték föl Szesztay emlékét. Tar Károly (korábbi városi művelődésügyi osztályvezető) művészi munkájának közvetlen tanújaként emlékezett rá; Mohay Miklós mint akinek több művét vezényelte az eltelt évek során; Szőnyi Erzsébet egykori tanáraként emlékezett rá; Sapszon Ferenc pedig munkatársaként a KÓTÁ-ban, majd a Debreceni Konzervatóriumban. Daróci Bárdos Tamás a barátot méltatta, édesapja egykori tanítványát, aki a zenész-társadalomban egyedüliként állt ki Bárdos Lajos munkássága mellett egy, a sajtóban megjelent méltatlan megnyilatkozással szemben. De nemcsak szavak idézték föl Szesztay Zsolt markáns alakját, iskolateremtő művészi személyiségét: néhány perces videofelvételről láthattuk, amint kórusát vezényli, jellegzetes hangját is hallhattuk, olyan mozzanatokat, melyekre mindannyian jól emlékszünk a korábbi Bárdos Szimpóziumokról csakúgy, mint a mindennapokból.

A Szimpózium programjából természetesen nem hiányoztak a bemutató tanítási órák sem. A második nap reggelén a Bányai Júlia Általános Iskola zenei tagozatának 4. osztályát tanította Deli Gabriella. A bevezető technikai-, hangképző-, hallásgyakorlatok után az óra anyaga az aznapi nemzeti ünnep témája köré csoportosult, végighaladva a magyar történelem jelentős korszakainak/eseményeinek zenei emlékein. A gyerekek tiszta, szép hangon énekeltek, elhangzott egy cselló-duó is, majd az óra végén táncra perdültek néhányan, verbunkost járva.

A nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola 5. osztályos tanulóinak órája is negyvennyolcas dalokkal kezdődött. A továbbiakban Hudivók Marianna tanárnő ötletes hangköz- és hangzatgyakorlatokon át vezette el a tanulókat Mozart klarinétötöséig.

A délelőtti programban a mindig kitűnő Csereklyei Andrea Haydn és Mozart dalaiból adott felüdítő hatású rövid hangversenyt. Zongorán Böszörményi Judit egyenrangú partnerként működött közre.

Délután kóruspróbát és bemutatót tartott a kecskeméti Kodály-iskola – pardon: a Kecskeméti Művészeti Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája… (vajon hogyan sikerült ilyen eszeveszetten hosszú és cirkalmas elnevezést kitalálni?!?) – szóval: a MIRACULUM Gyermekkar, Durányik László vezetésével. Folyamatában érzékeltette a kórus magasrendűen csiszolt hangzáskultúráját és muzikalitását, a virtuóz beéneklő gyakorlatoktól az interpretációig vezető úton. A műsorban Friderici, az amerikai John Rutter, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Szőnyi Erzsébet és Daróci Bárdos Tamás egy-egy műve hangzott el. Az utóbbi Seres József zongorakíséretével.

A Bárdos Szimpózium koncepciójában mindenkor fontos helyet foglalt el az autentikus népzene, annak megismertetése és továbbéltetése a pedagógiai gyakorlatban. Ebben az évben dr. Joób Árpád főiskolai tanár tartott előadást „A népzenetanítás élményeiről és tapasztalatairól”. Tartalmas gondolatait a Nyíregyházi Főiskola ének-népzene szakos hangszeres és énekes hallgatói illusztrálták kiválóan, meggyőzően.

Azokban a napokban rendezték meg Debrecenben a Kórusmuzsika Európa Nagydíja versenyt. A döntő meghallgatására lehetőséget kaptak a szimpózium résztvevői, 15-én este a Kölcsey Központban. (Az eseményt egyébként élő adásban közvetítette a Bartók Rádió.) A verseny héttagú zsűrijében a magyar kóruskultúrát Erdei Péter képviselte. A versenyen négy, korábbi verseny győztes énekkar lépett fel:

Choeur National des Jeunes à Coeur Joie (Lyon, Franciaország), karnagy: Valerie Fayet; Norwegian National Youth Choir – Norges Ungdomskor (Oslo, Norvégia), karnagy: Anne Karin Sundal; Mixed Choir of Jãzeps Vitols Latvian Academy of Music (Riga, Lettország), karnagy: Ints Teterovskis; Akademski Pevski Zbor Tone Tomšič (Ljubljana, Szlovénia), karnagy: Urša Lah.

A műsor felépítése nagyjában-egészében megfelelt az ilyenfajta versenyeken szokásosnak. A karvezetők igyekeztek minél előnyösebben és hatásosabban demonstrálni együttesük hangi-technikai felkészültségér, intonációs bravúrjait. Ennek megfelelően többségükben alig ismert, vagy nálunk teljesen ismeretlen kortárs szerzők műveit szólaltatták meg, tele különleges effektusokkal, fűszerezve gyakran „show”-jellegű részekkel. A hallgatónak sokszor támadhatott olyan érzése, hogy ezek nem egy esetben „invenció-pótlékok”. De ne legyünk rosszmájúak: egyikünk sem unatkozott a műsorok végighallgatása alatt. Időnként – jóleső színfoltként – elhangzott egy-egy „klasszikus” énekkari kompozíció, így többek között Monteverdi-, Reger-, Debussy-művek. Egy magyar név is szerepelt a megszólaltatott szerzők között: Ligeti Györgyé.

Jelen esetben abszolút igaz lehetett az unalomig koptatott közhely: „nehéz dolga volt a zsűrinek”. Négy ilyen felkészültségű kórust értékelően összehasonlítani szinte lehetetlen. Ami megfogható különbség volt köztük, az nem a színvonal, hanem a különböző karakterek terén mutatkozott meg. Felmerülhet a kérdés: van-e egyáltalán értelme, esztétikai-erkölcsi jogosultsága az ilyen, nagydíjas kórusok nagydíjversenyének?

Végül a zsűri – rövid tanácskozás után – a szlovén kórust emelte ki győztesként. Azt hiszem, senkinek sem lehetett alapos és megfontolt érve a döntés megkérdőjelezésére.

Az utolsó délelőtt programját Sárosiné Szabó Márta indította. Röviden arról szólt: hogyan működik itt „Bologna”?

Szőnyi Erzsébet előadásában visszapillantott a jubileumi Kodály-évre, értékelte a megemlékezéseket a Tanár Úrra, az év rendezvényeit, az erre az alkalomra született dolgozatokat, alkotásokat. Örömmel üdvözölte a fiatal zenetörténész-nemzedék érdeklődését. Az idén a reneszánsz éve van – mondta – s ez is kötődik Kodályhoz, hiszen mindenki által ismert szellemi kapcsolata annak a korszaknak vokális kultúrájával. Végül ma is föltétlenül aktuális gondolatokat olvasott fel Kodálynak „Ki a jó zenész?” című, több mint félévszázados beszédéből.

Ez után két szekcióra oszlott a szimpózium közönsége: az ének-zenetanári szekció dr. Mindszenty Zsuzsánna, a zeneiskolai szekció pedig Kedvesné Herczegh Mária vezetésével tanácskozott a zeneoktatás/zenei nevelés kérdéseiről, szorongató gondjairól, aktuális feladatairól. Az utóbbin (melyen jelen lehettem) Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke tartott beszámolót és válaszolt a feltett kérdésekre. A témák közül csak érintőlegesen említek meg néhányat: mi lesz a zeneiskolák, az ott tanítók és tanulók sorsa? Fogy a gyerekek száma, bár ez egyelőre még nem katasztrofális: 2006-ban 873 volt a művészeti alapiskolák száma, ez 2007-ben 830-ra, 2008-ban 790-re csökkent, ami jelenleg 257 ezer zenét tanuló gyereket jelent. Nagy gond, hogy sokan nem megfelelő képesítéssel tanítanak hangszert. Nem megoldott például, hogy ki, milyen képesítéssel tanít furulyát. Felmerült az énektanárok szolfézstanárrá átképzésének szükségessége. Mindezek csak – meglehet önkényesen – kiragadott példák a tanácskozáson elhangzott sokféle kérdés és megjegyzés közül. A sor folytatható lenne sokáig…

A szimpózium befejező eseménye a hagyományos közös kóruspróba volt Berkesi Sándor vezetésével. Ez alkalommal Gárdonyi Zoltán 1956-ban, Vörösmarty Mihály versére komponált „Honszeretet” című vegyes kari műve került sorra.

Zárszavában dr. Duffek Mihály kérte és intette a jelenlévőket, hogy legyenek készek és képesek változni, megújulni, zenében felfrissülni, megfelelni a körülmények-adta kihívásoknak – ugyanakkor az értékeket szilárdan megőrizni. Nekik, a szimpózium vezetőinek is szükségük van újabb ötletekre, impulzusokra. Köszönetet mondott Sárosiné Szabó Mártának odaadó, eredményes szervező-lebonyolító munkájáért, végül bejelentette a következő Bárdos Szimpózium dátumát: 2009. április 3-5.