NEMZETKÖZI FUVOLAVERSENY BUDAPESTEN

        Tavaly szepember 1-14. között, a Hungarofest szervezésében került megrendezésre a 4. Budapesti Nemzetközi Fuvolaverseny, melyre 135 fiatal jelentkezett. Sokan megkérdezték tőlem, hogy a budapesti verseny hol foglal helyet a nemzetközi rangsorban. Mérhető-e a müncheni, párizsi, vagy akár az újabban nagyon előkelő helyet kivívott kobei versenyekhez? A felsorolt versenyek zsűrijeiben ülve egyértelmű számomra, hogy két dolog is jelzi Budapest előretörését: az első, hogy ebben az évben nem tartottak másutt nagy versenyt, a másik pedig a nagyon magas színvonal. Külön öröm volt számomra a magyarok jó szereplése. Sőt, most már nem csak a budapesti Zeneakadémia hallgatói voltak eredményesek, hanam többen is a vidéki konzervatóriumokból, és néhányan a tanárképző főiskolákból is.
    A magyar szerkesztőbizottság magasra tette a mércét, és egy technikailag kifejezetten nehéz, és zeneileg igényes programott állított össze. Várható volt tehát, hogy a sok jelentkező közül számosan nem tudnak felkészülni, vagy időben elkészülni a versenyre. Ezért alakult a létszám úgy, hogy “csak” 49 résztvevő jelent meg. Azok viszont, akik eljöttek, szinte kivétel nélkül nagyon jól, főleg nagyon gyorsan tudnak fuvolázni.
    Visszagondolván az első budapesti versenyre,ahol többek között Marion, Gerard, Persichilli, Schultz is szerepeltek , 1965 és 2003 között ez jelenti talán a legnagyobb különbséget. Technikailag rengeteget fejlődött a fiatal fuvolások tábora. Ha feltesszük a kérdést, hogy jelenti-e ez a minőségi fejlődést is, hogy akik gyorsan és biztosan tudnak fuvolázni, párosul-e náluk ez egy érzékeny, szép zenéléssel? A válasz egyértelműen nem! Sajnos nem! Igy van ez másutt is. Bármennyire tagadják sokan a zenei versenyek létjogosultságát, az objektivitás hiányát emlegetve, és hogy a zsűri csak szubjektív elfogultsággal tud dönteni, mégis a végén, a döntőben, vagy az azt megelőző fordulóban mindig a legjobbak gyűlnek össze, és ők sehol sincsenek sokan! Ennek a kérdésnek a boncolgatása nem feladatom ebben a cikkben, és csak gondolatébresztőnek szántam, tehát visszatérek a versenyünkhöz.
    A zsűri egyhangúlag elhatározta, hogy a selejtezőből olyan sok résztvevőt enged tovább az első fordulóba, ahányan elfogadhatóan játszanak. 39 versenyző kapott bizalmat erre. Érdekesen alakult viszont az első forduló, ahol 3 szólódarabot kellett kotta nélkül előadni. Egy Telemenn fantáziát szabadon lehetett választani, és ez volt a versenynek az a része, ahol félő volt, hogy a „histórikus” játékmód összecsap a modern előadói elképzelésekkel. Szerencsére nem így történt. Győzött a modern (arany-ezüst) hangszerek hangja, ízléses díszítésekkel gazdagítva. Paganini 5. capriccio-ja kemény diónak bizonyult. Ez talán a legnehezebb a 24 közül, és mégis sokan hihetetlen könnyedséggel adták elő. De! Itt kell a hangról beszélnem, és különösen a japánból jött fiatal művészek hangjáról. Sokan voltak, és a legtöbben a Tókioi Állami Egyetemről, ahol évek óta Kim professzor mellett Paul Meisen is tanít, aki nyugdíjba vonulása után Münchenből Japánba költözött. Igazából senki nem tudja tanításának titkát, de mindenkit meg tud tanítani egy gyönyörűen csengő hangra. Van azonban ennek a teljesen zörejmentes, nagyon koncentrált hangnak hátulütője is. A dinamikai skálát kb. pp. és mf közé szorítja, amivel nagyon leszűkíti a zenei kifejezési lehetőségeket. Így adódott, hogy az 5-ös Paganinit szélsebesen játszva, alig hallható pp-ó megszólaltatást produkáltak. A Zeneakadémia nagytermében (minden forduló ott zajlott) ez a nagyon halk játék összefolyt, és legato benyomást keltett. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a legtehetségesebb japán versenyzők emiatt nem kerültek tovább.
    A 2. fordulóba a 16 legjobb jutott (közöttük 6 magyar!). Az itt választott műsor már időben is nagy feladat elé állított mindenkit. A kötelező Jeney: Soliloquium meglepetésre egy-két kivételtől eltekintve nagyszerű előadásban hangzott el.
    Nagyobb problémákat okozott zeneileg a választható nagy szonáták eljátszása, és főleg a szintén választható romantikus darabok légkör-teremtő, virtuóz előadása. Itt már teljesen szétnyílt a művész-olló, és teljesen világossá vált, hogy kik a valóban tehetséges zenészek, akik egyben a legjobban felkészültek is. A döntő zenekari kisérete miatt 6 versenyzőre korlátozódott a tovább engedhetők száma. Számunkra, magyaroknak itt adódott egy kis szerencsétlen pont-egyezés, ugyanis Bicsák Mátyás (aki a legfantasztikusabb Paganinit játszotta!) és a kínai Weng Sibei mindketten elérték a döntőbe jutáshoz szükséges pontszámot, de így 7 versenyzőt kellett volna továbbjuttatnunk, ami a zenekar miatt lehetetlen volt. Így alakult ki az 5-ös döntős csapat.
    Erről az 5 nagyszerű művészről egyenként kívánok írni.
    1./ HEINZMANN Anne-Catherine végig kitűnt hajlékony muzikalitásával, viszont technikailag kezdettől fogva némi bizonytalanság érződött játékában, mely egy finom, de kissé erőtlen hanggal párosult. A zenekar mellett esélye sem volt.
    2./ PICCINELLI Chiara, aki számomra már nagyon ismert volt különböző előző versenyekből. Annak ellenére, hogy néhány hónapja született kisbabája, hihetetlenül biztosan fuvolázott az első fordulótól kezdve. Csengő szép hangon játszik, biztos hangindítással, virtuóz technikával, ám zeneileg minden alkalommal kis hiányérzetet hagyva bennünk.
    3./ MANCO Andrea 3. díjat kapott. Színes egyénisége volt a versenynek, aki mindig úgy jött ki a pódiumra, mint aki kettőig nem tud számolni, azután csodákat művelt. Ez a csoda azonban nem volt állandó. Ami emlékezetesen mindenkiben megmaradt,az Borne: Carmenje volt és talán a legjobb Petrovics Fuvolaversenye, a végén. Közel nem nyújtott ilyen teljesítményt a szólódarabokkal, de legfőképp Prokofjev: D-dúr szonátájával. Legkevésbé sikerült produkciója a döntőben Mozart: D-dúr Fuvolanégyese volt, ahol nagyon mélyre zuhant pontjaival.
    4./ STERLING Megan megosztott első díjat kapott. A verseny nagy meglepetése! Rá is áll, amit Manconál írtam, ugyanis hihetetlenül egyéni, szép előadást mutatott bizonyos műveknél. Rá talán az illik, hogy muzikalitása és technikai tudása nincs teljesen egy szinten. Így történhetett, hogy az első forduló virtuóz szólódarabjai után pontszáma eléggé alatta volt a legjobbaknak. Szintúgy nem volt az élen a második forduló után sem.
    A döntőben Mozart: D-dúr fuvolanégyesével már szép, de kissé passzív, „meditativ” , és nem eléggé éneklő zenélést mutatott. Nagyszerű volt viszont Petrovics Fuvolaversenyével. A zsűri a 2. legmagasabb pontszámmal jutalmazta, egyértelműen a Petrovics mű előadását szem előtt tartva.
    5./ SERES Dóra megosztott első díjat kapott. Dórát mindnyájan ismerjük. 23 évesen számára ez már a 6. nemzetközi díj, melyből 4 alkalommal első helyen végzett, és kétszer második díjat kapott. A mostani verseny minden fordulója után a legmagasabb pontszámmal az élen állt. A mezőny legkiegyenlítettebb teljesítményét nyújtotta csodálatosan csengő, energikus, ám mégis nagyon hajlékony hangjával, abszolút biztos technikájával és érzékeny zenélésével. Nehéz a nagyszerűen eljátszott műsorából a legjobbat kiemelni, ám számomra talán az a Mozart volt a döntőben, a legcsodálatosabb, ami a többiek számára kissé idegen maradt. Számomra Mozart az előadóművészet egyik alfája és omegája, és az igazi próbatétel, hogy valaki mennyire érző művész. Sokkal inkább, mint Petrovics Fuvolaversenye, mely a maga nemében nagyon jó mű, de ha arra gondolok, hogy az elmúlt évben, a miskolci tanárképző főiskolások versenyén többen is nagyszerűen eljátszották, talán nem is olyan nehéz!!
    A döntő utáni pontszámok egyértelműen egy első, egy második és egy harmadik helyezést mutattak. Ne kérdezzék, hogy milyen nemzetiségű zsűritag forszírozta ki, befolyásolván egyes külföldi zsűritagokat, hogy ne ez az eredmény legyen!