BÚCSÚ KRÁLIKNÉ ROSNER MELÁNIÁTÓLElment. Ismét elment a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének egyik alapító tanára. Itt hagyott bennünket Králikné Rosner Melánia nyugalmazott főiskolai tanár, aki decemberben töltötte be 70. életévét. A Zeneakadémián szerzett magánének-tanári és operaénekesi diplomájának kézhezvétele után bár sokat koncertezett itthon és külföldön, életét inkább az ifjú tanárjelöltek és énekesek oktatásának szentelte. Ő álmodta meg, majd szervezte, fejlesztette és vezette évtizedeken keresztül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (ma Egyetem) budapesti és 5 vidéki nagyváros Tanárképző Intézetének Magánének Tanszakát. Időt, energiát nem kímélve értő szeretettel irányította a tanszékeken folyó munkát, hogy minél több, jól képzett oktatót és énekest adjanak a zenei életnek. Növendékeivel mindig következetes, szigorú, megalkuvást nem ismerő, de mindig segítőkész és együttérző volt. Tanítványai az ország, illetve a nagyvilág különböző részein gyümölcsöztetik munkáját operaházak szólistáiként, vagy mint énekkarok tagjai, tanárok, rendezők. Diákként a Zeneakadémián, majd később a Tanárképző Főiskolán mint tanár, kötelességének érezte a magyar zene aktív művelését és oktatását is. Rádiófelvételek és versenydíjak tanúskodnak arról, hogy Ő milyen magas szinten művelte a magyar népdalok és műdalok éneklését. Ő tanított elsőként Magyarországon a felsőoktatásban magyar dalirodalmat önálló tantárgyként, mert hitte és vallotta, hogy az anyanyelvi népzene és dalkultúra ismerete, szeretete és éneklése nélkül nem lehet teljes egy magánének szakos hallgató élete. S talán egy pár szubjektív szó. Már gyerekkoromban sokat hallottam Róla, mert Édesapám volt a tanszékvezető a Zeneakadémián, amikor Rosner Melánia az énektanszakra járt. Otthon sokat hallottam nevét emlegetni , mint élénkeszű, mindig tevékeny, szorgalmas és tehetséges növendékről, aki körül mindig izzott a levegő. Fiatalos lendületéből és temperamentumából az évek során mit sem vesztett, de sajnos ebben a tanévben már nem tanított; a betegség visszavonulásra kényszerítette. Sokat köszönhetek Neki, hisz Ő hozott a Tanárképzőbe, majd később megtisztelt avval, hogy rám bízta a tanszék vezetését. Mindannyiunknak nagyon hiányzik mindig helyén lévő szakmai hozzászólása, komoly és óvó szeretete, szigorú szeme és huncut mosolya. Gyászjelentésén ez állt: „Ha emlegettek köztetek leszek de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok.” Nyugodjon békében! Forrai Zsuzsa
mb.igazgató, tanszékvezető |