PEDAGÓGIA KONFERENCIÁKRÓL – DIÓHÉJBANLaczó Zoltán
A protokolláris megnyitó keltette hiányérzetet – a program szerinti főpolgármesteri, főpolgármester-helyettesi és főosztályvezetői üdvözlések a rangos vendégek elfoglaltságai miatt lemondattak – pótolták a szakmai előadások, azt megelőzően Sári Lajos szakképzési helyettes államtitkár referátuma az OM-ből. „Nyelvi kompetenciák az anyanyelvi és az idegennyelv-oktatás területén” (Dr. Pála Károly igazgató, OKÉV és Lindner Gusztávné vezető tanácsadó, FPI), „A tartalom és forma szerepe az információs társadalomban” (Dr. Telcs András, egyetemi docens, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) címmel hangzottak el előadások. Muzsikusok számára is üzenetet hordozó azonban a sorrendben legelső előadás volt, amelyet Lóránd Ferenc OKI tudományos főmunkatárs tartott „Módszerek – célok – tartalom összefüggései a pedagógiai gyakorlatban” címmel. Az alábbiakban, teljesen vázlatosan, távirati stílusban emelünk ki bizonyos gondolatokat. A módszereket mindig a célok határozzák meg. A nevelő hatás mindig attól függ, hogy milyen viszonyba hozzuk a növendékeket a valósággal. Kíváncsi vagy közönyös embereket akarunk-e nevelni? Problémákat tár-e fel a pedagógus vagy csupán ismereteket közöl? Értékvezérelt vagy indifferens fiatalokat akarunk-e kibocsátani az iskolából? A puszta tananyaggal semleges, pozitivista viszonyuk lehet a tanulóknak. A nevelés feladata, hogy tegye a növendékeket érték-orientálttá. Egy másik fontos feladata a nevelésnek, hogy állásfoglalásra késztesse a tanulókat még akkor is, ha nem személyesen érintettek a nevelés tárgyában. Annál értékesebb a nevelés, minél több kérdést tudnak a tanulók maguktól, a maguk számára megfogalmazni. A kérdések feltételének a képessége elvezet a kritikussághoz, amely messze túlmutat a pusztán elfogadó attitűdön. Az elkötelezettség és a másikért való felelősségtudat kialakítása a nevelés további fontos célja. „Az ifjúság jövője, a jövő ifjúsága” című szimpóziumon a GYISM, OM képviselői és a főpolgármester-helyettes tartottak előadást. A Fővárosi Pedagógiai Intézet 90 éves évfordulóját félnapos emlékülésen, történeti visszatekintéseket magukban foglaló előadásokkal, kiállítással, 90 szeletes születésnapi tortával ünnepelte a rendezvénysorozatot gondozó, megszervező intézet. Az ünnepi napok keretében került sor Lukin Eszter emlékére állított emléktábla avatására a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium falán. A fővárosban folyó művészetpedagógiai eredményeket bemutató Vigadóbéli gálaműsor volt további reprezentatív eseménye a sorozatnak, amelyből a zenei produkciók tekintélyes és magas színvonalú részesedése tűnt ki. Órabemutatókon túl a szekciók között szerepet kapott az ének-zene és a művészetoktatás is, keretei között a zeneoktatás. A sorozat szellemi gazdája a Fővárosi Pedagógiai Intézet élére nyáron újonnan kinevezett Bencze Lajos intézeti igazgató volt, a szervezés zavartalanságáért Csillag Ferenc igazgatóhelyettes és munkatársai munkáját illeti elismerés. Amint befejeződött a Fővárosi Pedagógiai Napok első része, folytatólagosan következett az Országos Közoktatási Intézet (OKI) második országos konferenciája október 4-én és 5-én „A tanulás fejlesztése” címmel, a Normafánál festői kilátást nyújtó Agro Hotelben. A rendezvény célja a hazai közoktatás fejlesztéséhez szükséges tudás bővítése, a közoktatás fejlesztés eredményeinek és az erre vonatkozó további elképzelések, stratégiai elemek, koncepció, produktumok bemutatása és megvitatása volt, továbbá tanulás fejlesztését szolgáló közös gondolkodás és együttműködés megerősítése a szakmai partnerekkel. A „tanulás fejlesztése” témaválasztást az indokolta, hogy a magyar közoktatás számára a XXI. század igényeihez való alkalmazkodásban a legfontosabb és egyúttal a legnehezebb feladat a tanulás megújítása. A közelmúltban közzétett, Magyarország számára nem túl kedvező PISA1 vizsgálati eredmények és az ezekről elindult viták rámutattak arra, hogy a magyar tanulók gyenge teljesítményeinek egyik oka a tanulásról alkotott felfogásunk korszerűtlensége. A társadalom és a gazdaság jövője alapvetően függ attól, hogy az egyének, a közösségek és a társadalom különböző szervezetei mennyire képesek és mennyire készek tanulni. Ez sokakat arra indított, hogy az oktatás fejlesztésére irányuló nemzeti és helyi szintű cselekvésben a hangsúlyt egyre inkább a gyermek- és felnőttkori tanulás fejlesztésére helyezzék. A plenáris előadások sorát „Tanulásfejlesztés és oktatáspolitika” címmel nyitotta meg Sípos János, az OM helyettes államtitkára. Néhány megállapítás, adata meghökkentő volt. Összehasonlító adatot kaptunk a magyar és amerikai fiatalok tudásának egybevetéséről. Annak a tudásmennyiségnek, amivel középiskolai tanulmányaikat zárják az amerikaiak, 28 éves korukra 70% -a mérhetően megmarad, míg a magyar 28 éveseknél csupán 3%(!)-ot lehetett mérni. Feltételezhető, hogy a magyar diákok számára közvetített hasznos tudás kevesebb. Az életben való sikerességhez a lexikális tudást túllépve olyan készségeket, képességeket kell fejleszteni, amelyek lehetővé teszik az egyének számára az örömérzés átélését, legyenek képesek érzelmeik kifejezésére, legyenek képesek döntés-helyzetekben NEM-et mondani, legyenek képesek a kudarctűrésre, kooperativitásra. Neveljünk úgy, hogy tanulóink rendelkezzenek önbizalommal (megfelelő kompetenciák birtokában), legyenek kreatívak, s nem utolsó sorban az érzelmi intelligencia hányadosuk aránya legyen 90% az IQ 10%-a mellett(!). A közoktatásban tanító pedagógusokat úgy kell orientálni, hogy felismerjék a különbséget a szaktárgy tanítása és a gyermek tanítása között. Az új oktatáspolitikának a tervezett kompetenciák megvalósításával kell választ adni az új kihívásokra, amelyek érdekében fejleszteni kell a „kulcs”-kompetenciákat, fel kell számolni az esélyegyenlőtlenségeket, az oktatás minőségének fejlesztése szükséges a költséghatékonyság növelésével egyetemben, valamint a pedagógus szakma rangjának a helyreállítása még az előttünk álló nagy feladat. Az előadó további felvetései megjelentek más előadásokban is. Miközben Havas Péter, az OKI Program- és Tantervfejlesztési Intézetének igazgatója számos kérdésfeltevéssel járta körül „Tudásmenedzsment, tanulástudomány és tanulásfejlesztés” témáját (Hogyan jelennek meg a tanulástudományok modern eredményei, illetve ezek gyakorlati alkalmazása az oktatási intézmények munkájában? Hogyan hasznosíthatóak a tanulás fejlesztésében a tanulásra vonatkozó alapkutatások eredményei? Milyen újabb jelenségek és következmények kísérik az élethosszig tartó tanulás személyes és szervezeti szintű megerősödését? Hogyan történhet a tanulás iránti indítékok alakítása, a tanulási képességek erősítése és miként válhat ez a törekvés az oktatásfejlesztés egyik alapfeladatává?), számos fogalom tisztására is vállalkozott, amelyek bizonyára a zenepedagógia számára is haszonnal járnának. Így pl. a tudás részeinek taglalása világossá tette a tartalom-tudás, a készségek és sémák rendszere, valamint a cselekvési képességek közötti különbségeket és átjárhatóságukat. Nem kevésbé tanulságos a tudás fajtáinak különválasztása, amelyek közül a háttérben meghúzódó, nem feltétlenül megnyilvánuló (tacit) személyes, intuíciókat is magában foglaló és a kifejezésre juttatott (explicit) tudásfajtákat említette az előadó. A tudás alkalmazásának szerves része a problémahelyzetek felismerése, a személyes tudás mozgósítása és a megoldások realizálása (externalizálása). A tanítási, ill. tanulási stratégiák közül kiemelte a közlő, a kooperatív, interaktív, alkalmazkodó (konstruktív), a felfedeztető tanulást, amelyben részt vehet a drámajáték is. A mindenkinek szóló tanulási programnak fel kell készítenie a tanulókat az életre szóló tanulásra (life-long learning). A tanításnak alkalmazkodnia kell a tanulási képességek eltéréseihez. A különböző módszerek és a különböző tartalmak megválasztásával esélyt kell biztosítani mindenkinek az eredményes, leghatékonyabb tanuláshoz, amelyben érvényesíteni kell a tanulókhoz igazodó személyességet. Setényi János „A 21. századi tanulási környezet” c. előadásában felvetett kérdéseire (Milyen kihívást jelent az iskola és általában az oktatás számára az informatikai forradalom? Hogyan változhatnak a tanulás és a tanítás szervezeti-intézményi keretei? Mindezek fényében milyen lehet a „jövő iskolája”, és miképpen alkalmazkodhatnak ehhez a fejlesztésre irányuló kormányzati politikák. Milyen hatással lehetnek a tudás globális hálózatai, a képi és verbális kommunikáció megváltozott arányai az intézményes tanulási környezetre, a hagyományos oktatási módszer- és eszköztárra?) adott válaszaiban kitért a life-long learning kényszerére, mivel a konkrét tudások napjainkban rendkívül hamar inflálódnak. A tanulás képességére való nevelés kell, hogy felváltsa az ismeretközlésen alapuló hagyományos oktatást. A jelenlegi helyzetben még a tudásközpontú oktatás dominál, ámde ennek hatása megmutatkozik a tanulók motiváltságának a zuhanásában, azaz: teljesítenek, de érdektelenül. Fel kell ismerni, hogy az ismeret-, a tapasztalatszerzés nagyobbára az iskolán kívül történik. A hagyományoktól nehezen megváló pedagógusok közül sokan tanácstalanul állnak az új helyzet előtt. Az informatikai, kommunikációs és technikai (IKT) feltételek megváltozott tanulási környezetet teremtenek. Az eddigi osztálymunkát felváltja majd a különböző hálózatokban és másfajta elrendeződésű tanuló csoportokban (teamekben) történő tanulás, amely megemeli a csoportteljesítmény jelentőségét, kihatással a csoport döntéseire. Az új kihívások követéséhez a pedagógusképzés és továbbképzés reformja, új tantervi megközelítés, a helyzethez igazodó innovációs politika (az eszköztár megújításában az e-learning [elektronikus úton történő tanulás] fejlesztése) és a life-long learning-et támogató pedagógiák terjesztése látszik elengedhetetlenül szükségesnek. Mindezekben kezdetben jelentős szerepet vállalhatnak az alternatív iskolák, a későbbiekben aztán viszont felmerül a dilemma: hol legyenek az irányítás centrumai: az állam, az önkormányzatok kezében vagy a kis-térségek-ben? „Szerepek, felelősségek és indítékok a tanulás fejlesztésében” c. előadásában Kojanitz László az oktatásfejlesztés irányításának és szabályozásának, a centralizált és decentralizált megoldások közötti választásnak a kérdéseit vetette fel. Ha vannak választások a megoldások között, a választásnak nyilván vannak alanyai, szereplői, akik között lehet együttműködés, konfliktus, felelősségviselés. A hazai és európai innovációk összhangjáról beszélt. Az átalakításhoz, fejlesztéshez fel kell tárni és biztosítani kell az anyagi erőforrásokat, ki kell alakítani a közoktatás-fejlesztési stratégiát. A szülők véleménye milyen mértékig veendő figyelembe? Ők adják le az iskolának a „fogyasztói” rendelést. Olyan oktatáspolitikai stratégiai terv készítése lenne kívánatos, amely nem kormányfüggő. A megújítást tudományos háttér biztosítsa! Hosszú távú fejlesztési kutatásokkal bízzák meg az egyetemeket, legyenek kutató-fejlesztő háttérintézetek, amelyeknek az eredményeit segítenek terjeszteni a szolgáltató intézetek. A piac az új minőségre még nem vevő. Inkább a hagyományos utakat járják a tanárok. Tudják, hogy sokat változott a világ, alkalmazkodni kellene, mégis a tradicionálishoz nyúlnak vissza (olyan ez, mint a dohányzásról leszokni akaró ember kínlódása). Bognár Mária a mindenki számára fontos tudások (kompetenciák) mibenlétét vizsgálta. Az európai kutatások alapján kiemelkednek fontosság szerint az elemi készségek (írás, olvasás, számolás), az életvezetési készségek, általános kulcskompetenciák (kommunikáció, gyakorlati számolás, pl. áfa kiszámolása, informatika, ITK-nyelv, személyi számítógép kezelése), valamint a saját tanulásért vállalt felelősség. – A szociális és állampolgári készségek körébe tartoznak a demokratikus társadalom működésével kapcsolatos ismeretek, az erkölcsi normák és az emberi jogok ismerete és gyakorlása. Az egyéni igényekhez jobban alkalmazkodó, rugalmasabb tanulásszervezési eljárásokat célszerű bevezetni. Angliai vizsgálatok kimutatták, hogy olvasmányok hatékony feldolgozásában vannak nemek szerinti preferencia-különbségek. Ezen felismeréshez igazodva más olvasmányokkal látták el a fiúkat, s mással a lányokat. A hatékonyság jelentősen növekedett. A tanulásközpontú iskola számára megfelelő környezetet kell biztosítani. A környezet részét képezi a taneszközök rendszere, a jó tankönyv, a multimédia, a jól szerkesztett munkalapok, de még a különböző lényegeket feltáró és illusztráló animációs filmek is. A „Tanulás mindenkinek” c. előadás a fenti kérdésköröket foglalta magába. Magyar Bálint oktatási miniszter a PISA vizsgálatok eredményeiből kiindulva, amelyben egyébként a magyar diákok 48%-os teljesítményt nyújtottak, hangsúlyozta, hogy sok a megtanulandó tételes tudás. A középiskolai anyagba már egyetemi tananyagok is beszűrődnek. A tanulók túlterheltek. Óraszámcsökkentés lenne kívánatos a jelenleg előforduló heti 60 órás terhelést megszüntetendő. A PISA vizsgálat után nem lehet ugyanúgy folytatni a tanítást, mint előtte. Korszerűsíteni kell. Ám ennek megvalósítása a konzervativizmus miatt nehéz. Minden, ami maradi, elnyeri a „nemzeti” jelzőt. Az érettségi követelményeket is át kell alakítani. A jelenlegi követelményrendszer károsan befolyásolja a pedagógiai szemléletet. Az emelt szintű érettségi követelményeiben a szakmai sovinizmus érvényesül. Az alapozó iskola legyen 6 osztályos. A nyelvtanítás is reformálásra szorul. Hiába tanítunk két idegen nyelvet, így egy helyett kettőt nem tudnak a diákok. A tanárképzésben különösen nagy fontosságú az idegennyelv ismerete! A hagyományos tantárgyi rendszerben nem lehet tananyagot csökkenteni. A NAT műveltségi terület rendszerében igen. Új célként a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének kell megjelenni. Ez maga után vonja a tananyag átstrukturálását is. Homéroszt nem az 5. évfolyamon kell tanítani! A számítógép oktatásnak, kezelésnek mielőbb nagyobb teret kell biztosítani.
A gondolkodás rugalmasabbá tételéhez ez nagymértékben hozzájárul.
A délután során különböző tematikájú szekciókban folytatódott a konferencia. A recenzens „A tanulás fejlesztése és a nevelői kompetenciák” c. szekcióban vett részt, ahol Golnhofer Erzsébet tartott referátumot. A tudás fogalom értelmezésében a nagy dilemma: az akadémikus vagy a gyakorlati tudást fogadjuk el korszerűnek, fejlesztendőnek. A gyakorlatin belül is manapság már az „utcai tudás”-nak, a pragmatikus tudásnak van nagyobb értéke. A tanulási környezet át kell alakítani az új igényekhez, a köröttünk lévő világ fejlődéséhez igazítva. Az életszerűséget szolgálja, ha mozgósítjuk a hétköznapok tapasztalatait. A tantervnek eddig a szabályozás oldala dominált. Ötletháznak kellene lennie, amely a szabad alkotó munkára ösztönöz. Hiányoznak azok az újabb gyermektanulmányok, amelyek a mai gyermek világképét vizsgálják. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gyermek előzetes tudását. A személyességre, tanuló-centrikusságra kell törekedni a pedagógiában. A mai kor követelményei megváltoztatták a tanári professzionalizmus jegyeit is. Ezek: a tantárgy szakértelemmel való birtoklása, a kooperativitásra való késztetés, a kreativitás, az oktatási technológiákban való jártasság, szervezeti kompetencia, rugalmasság, mobilitás és nyitottság. A vitát megelőzően Szakácsné Foki Katalin (Győr) az iskolájában megvalósuló
projekt szociális-érzelmi nevelési programját ismertette.
A napot a Schüttler Tamás vezette kerekasztal-beszélgetés zárta, majd esti fogadás következett. A konferencia másnapján Csapó Benő „A tudás és a kompetenciák” c. előadásában a kognitív forradalom kikényszerítette értelmezéseket világította meg a tudás, a tanulás, az oktatás fogalmi kereteit járva körül. A tudással kapcsolatban megállapította, hogy az iskolában közvetített tudás nagyobbára szakértői tudás, az iskola „kis-tudós” képzést folytat. (Értelmezhető-e ez a megállapítás a zenetanításra is? – LZ.) A tudás tartalma részekre bontható: a szakértelemre, a műveltségre és a kompetenciára. (Ezen fogalmak értelmezésére egy önálló írást lenne érdemes szánni.) A problémamegoldó gondolkodás alapozza meg a korszerű tudást. Ez volt az a területe, amiben nem jeleskedtek fiataljaink a PISA vizsgálat során. Változó tanulási környezet és művészeti nevelés címmel került sor a szakmai műhelyek azon részére, amelyben a recenzens is részt vett. L. Nagy Katalin vezette a szekciót, amelynek a koncepcióját, a korreferátumok összefoglalását az ő megfogalmazásában idézzük. A műhely az iskolai művészeti nevelés a konferenciatémához kapcsolódó aspektusaival foglalkozik, hangsúlyozottan a zenei nevelés szempontjából. Vizsgálja a megváltozott tanulási környezetben a hazai tantárgyrendszerű hagyományok szükségszerű formai, tartalmi, eszköz- és módszerszintű modernizációjának kérdéseit (komplexitás, új EU-tartalmak, a művészet mint kommunikáció, a tanulási eszközrendszerváltás a művészeti nevelésben és kínált lehetőségei a modern tanórai és tanórán túli tanulásban, kapcsolódó kompetenciák stb.), bemutatja a pedagógiai rendszerben működtetésre irányuló PTK-s fejlesztéseket és azok produktumait, valamint tartalmazza az európai és magyar modernizációs trendek összevetését (egyetemi oktató-kutatók és fejlesztő iskolai gyakorló tanárok elővezetésében). Előadó/korreferensek:
Elméleti bevezető:
Korreferátumok - az iskolai énektanítás korszerűsítéséhez szükséges
új tartalmi elemekről:
2. téma: Alternatív tanítási-tanulási módszerek egy új tankönyvcsalád
módszertani koncepciójában.
3. téma: A legújabb ének-zenetankönyvek pályázati eredményei és az értékelés
szempontjai.
4. téma: A zenehallgatási anyag modernizációja: a világ zenéjének
tanításáról és a multikulturális megközelítésű énektanításról a magyar
közoktatás iskoláiban – (a PTK számára készített zenehallgatási anyag ismertetése
és reflexiók egy zenei nevelési világkonferencia vonatkozó információira)
A szekcióülések munkáját a raportőrök foglalták össze, majd a konferencia Halász Gábor, az OKI igazgatójának zárszavával ért véget. A konferencia résztvevői között jelen voltak néhányan a tanárképzés ének-zenei tanszékeiről is, akik továbbvihették a rendkívül tartalmas, információkban gazdag konferencia tanulságait. Beszámolónk csupán jelezhette a zenepedagógusok számra is megfontolásra érdemes gondolatokat. Laczó Zoltán
P.S.: A Magyar Tudományos Akadémián került sor a II. Neveléstudományi
Konferencia megrendezésére. Elnöke: Kárpáti Andrea volt. Fenti sorok írója
„Elmélet és gyakorlat mezsgyéjén – az ének-zene tanítás dilemmái” c. előadással
vett részt az október 24-26. közötti elméleti pedagógiai eseményen.
|