Laczó Zoltán

Tenerife, 2004. július 11-16.

    A konferencia színhelyéül szolgált még a régebbi, de 10 éven belül megépített konferencia- és sportcentrum.
    A konferencia különleges helyét, szerepét az ISME múltjából adódóan az adta meg, hogy a mozgalom 1953-ban indult, s ez a konferencia ünnepelhette az ISME működésének 50. évfordulóját. Ilyen tekintetben történelmi pillanatnak lehettünk részesei. Rengeteg alkalom, forma és formaság utalt az évfordulóra (nyitó és záró ünnepség, közgyűlés 2 részben, külön alkalom a mozgalomban részt vettek és jelenleg is résztvevők köszöntésére, kiadványok, stb.).
    Más vonatkozásban viszont a konferencia élte az ISME-biennálékhoz hasonló, kialakított rutinját.
    A mindenkori konferenciák programjai öt részre tagolódtak.
    Ezúttal is az előadások képezték az elméleti előadások fórumát, 30 perces időtartamban. Mintegy 100 téma került egyéni előadásra.
    A kerekasztal beszélgetéseken adott témákat vitattak meg a kerekasztalba meghívott különböző nemzetiségű résztvevők (4-5 fő). A 14 kerekasztal is tetemes időfelhasználással bonyolódott (1,5 óra/alkalom).
    A workshopok másfél óra lehetőséget adtak a bemutatkozó személyeknek vagy team-eknek, hogy eddig elért eredményeiket interaktív formában mutassák be a gyakorlati foglalkozásokon résztvevőknek. (62! foglalkozás, társszerzőkkel nagyobbára.) Ezen körön belül külön teret kaptak az „Új technológiák” témakör, a számítógép és elektronikus eszközök zeneoktatásba történő implikációs lehetőségei.
    A poster szekció adott teret minden fél napban (2-2 óra terjedelemben), hogy munkájukat írásban és az érdeklődők számára egyéni konzultációkon ismertessék. (Legtöbben itt szerepeltek, szinte megszámlálhatatlan.)
    Végezetül, de nem utolsó sorban az érdeklődés előterében a párhuzamosan rendezett déli és esti koncertek álltak. A nagyobb létszámot igénylőket a nagy koncertteremben, a kisebbeket a kamarateremben rendezték.
    Az előkészületek már egy éve folytak. Az eddigi tradícióknak megfelelően külön bizottságokban (commission) is folyt a munka. Ezek a világkonferenciát 8-10 nappal megelőzően kamarajellegű mini-konferenciákat tartottak különböző, spanyolországi, tenerifei helyszíneken. Témakörönként az alábbiak szerint tagolódtak: Kutatás, Közösségi zenei tevékenység, Kora gyermekkori zenei nevelés, Professzionális zenészképzés, Zene a kultúr-, az oktatás- és tömegkommunikációs politikában, Zene az iskolában és a tanárképzésben, Zeneterápia, gyógyítás zenével.
    Minthogy a konferencia során egyidejűleg 8-10 program is futott egyidejűleg, örökösen a bőség zavarával, és a döntés „kínjával” (-„Hová is menjek?”) kellett szembenézni, majd pedig választani. Személyesen, szakmai irányultságomtól vezéreltetve első sorban a pedagógiai témájú rendezvényeken vettem részt.
    Kiemelkedő, a zenepedagógia jövőjét is befolyásoló elméleti előadásnak tartottam Wilfried Gruhn (Freiburg) professzor „Neurodidaktika – új tudományos trend a zenei nevelésben?” témáját. (Az előadás helyszínén közreadott előadásszöveget magyar fordításban megjelentetjük a következő számban.) Ugyancsak a legelmélyültebb előadások közé soroltam Susan Hallam (London) professzornő előadását a zenei képességek új koncepciójának kidolgozásáról. Robert Walker (Ausztrália) mindig lenyűgöz vibráló szellemességével és témaválasztásaival (ezúttal a képi és elbeszélő mozzanatok szerepéről szólt a zenei befogadásban). Edward Abdullin (Moszkva) a 100 éve született Kabalevszkij munkásságát és koncepciójának jövőbe mutató mivoltát taglalta.
    Büszke voltam hajdan volt növendékemre, Király Zsuzsára, aki már 22 éve Finnországban él és dolgozik (Lohja város zeneiskolájában). A szolfézs és énektanítás keretében a zenei írás-olvasás elsajátításához találta meg az eredményesnek látszó számítógép-felhasználást. Különböző földrészek vezető zenepedagógusai érdeklődnek munkája, módszere iránt. A zenei távoktatás perspektívái jelennek meg, zenei, elektronikus és képi eszközökkel (workshop volt!). Kolléganője Lohjából – előadásában – elméleti összefoglalást adott a témáról.
    További két workshop volt számomra kiemelkedő. Az egyik, amit a zenehallgatás aktívvá tétele tárgyában mutatott be Graça Boal Palheiros, egy portugál kolléganő. Módszere nálunk is alkalmazható lehet. A foglalkozás interaktivitása különösen megnyerő volt. Az „osztály”-t, a csoportot a megjelent érdeklődő konferencia résztvevők alkották.
    A táblára felkerültek azok a motívumok, amelyek a később egységben meghallgatandó műben találhatók. Ezeknek a motívumoknak az éneklésére és gyermekhangszereken történő megszólaltatására került sor. Ezt követte egy érdekes táblakép, amely vizuálisan jelenítette meg az egyes témákat, különböző színű keskeny téglalapokkal jelölve, amelyek egyben a témák időtartamára is utaltak. A hangszerelés jelölésére külön jól elkülöníthető szimbólumokat használt a bemutatót vezető tanárnő. A csoport tagjai így a zenei folyamatot a partitúra-helyettesítő ún. „muzikogram” segítségével tudták nyomon követni. Az utolsó zenehallgatási fázis a mű, a tétel minden egyéb segédeszköz nélküli végighallgatása volt.
    Az előkészítő mozzanatok mind a figyelemnek a zenei egységek megragadására irányultak. Így a tanulók teljes felkészültségben és figyelmi készenlétben voltak képesek a mű (vagy tétel) értelmes, értelmezett meghallgatására. Az előkészítő folyamat kezdetétől érdeklődést keltő és figyelemirányító, aktivizáló kérdések hangzottak el, a műre vonatkozó lexikális verbális információk közvetítésével.
    A rotterdami Zene- és Táncművészeti Főiskola zenepedagógus-team workshopja volt még külön értékeket felvonultató, amelyben a zenepedagógia funkciójára vonatkozó alapkérdéseket tették fel. Vajon a rendelkezésünkre álló módszertani arzenál mind a zenei fejlesztés szolgálatában áll-e? A kreativitás nevelését mindvégig középpontba állítják. Hogy ezt mennyire fontosnak tartják, igazolja az is, hogy másfél órás foglalkozásukból a jelenlévő hallgatóságot egyszerű, néhány időtartam nélküli dallamhangot hívójelként használva improvizációra ösztönözték, s erre fél órát fordítottak.
     A zenetanárképzésben a pszichológiai alapozás fontosságát hangsúlyozzák, azon belül is az agyműködés ismeretét!… Vallják a tanítva tanulás és a tanulva tanítás elvének gyakorlati hasznosságát. Szerintük nincs olyan tanuló, aki ne tudna valamit. S erre kell építenie a tanításnak….
    A tanár legyen autonóm személyiség, képes az önszabályozásra és önmaga fejlesztésére; legyen kompetens, kompetenciáját sikerélményei alapozzák meg; és legyen közösségi lény, hassa át mindenkor a kisebb vagy nagyobb közösséghez tartozás érzése. Csak ebben teljesedhet ki a muzsikus-lét, s a tanárnak ezt kell továbbadnia növendékei számára.
    Számos rendezvényen vettem még részt, amelyeknek a színvonala közepes vagy annál gyengébb volt. Itt ezeket nem szeretném részletezni.
    A koncertekről csak annyit, hogy ha valakinek eddig csak sejtései voltak a világzenéről, a konferencián körképet kaphatott annak jelentéséről. Egyben azzal a számomra, számunkra fájdalmas tanulsággal is szolgáltak a koncertek, hogy az európai zene minimális mértékben volt képviselve a konferencián. A konferencia előtti napon, délidőben Brahms B-dúr zongoraversenye hangzott el egy dél-koreai ifjú művész előadásában. Technikailag abszolút virtuozitással. A mű szellemiségét azonban az előadó nem adta vissza. De a közönség sem tudta, hogy a mű mi, mert tételenként tapsoltak közbe, a tételek terjedelmességéről azt vélve, hogy már vége van a teljes műnek. És a világ zenepedagógusainak, zenészeinek krémje volt itt jelen… Ám, az is elgondolkodtató, hogy vajon egy kenyai vagy szingapuri zenepedagógusnak a zenei műveltség repertoárjába kell-e, hogy tartozzon az európai romantika nálunk nagy becsben tartott alkotása? Vajon mi megfelelnénk-e egy olyan teszten, ahol Szingapur komponistáinak legjobbjaitól, s mértékadó szerzőitől lehetne hallani koncertet, s ezekben a művekben kellene tájékozódnunk?
    A másik európai reprezentáns egy Mozart mű volt, klarinét-zenekarra hangszerelve, kevéssé csiszolt előadásban.
    Ám Európa nemcsak a zenében maradt kisebbségben, de az előadásokon, és egyéb zenepedagógiai szakmai megjelenésben is. Egy Gruhn professzorral folytatott magánbeszélgetésben arról ejtettünk szót, hogy valamit kéne tenni annak érdekében, hogy Európa ismét legyen jelen a zenei és zenepedagógiai világszíntéren. De ha csak magunk számára szervezhetnénk valamit Európában, azzal is erősítenénk a magunk identitását. A téma súlyos, és szót érdemel. És tetteket is igényelne…
    A közgyűléseken a MZT megbízásából én képviseltem a szavazásoknál Magyarországot. Új vezetők megválasztására került sor. Az elnök az ausztrál Prof. Gary McPherson lesz az elkövetkezendő két évben. A főtitkár kiválóan működött, a bizalom a továbbiakban is Judy Thönell asszonynak szól. Ausztráliában él. Ő a Sir Frank Callaway hagyományok legjobb folytatója. (Callaway professzor elhunytáig az ISME kincstárnoka és irányt szabó zenei nevelője volt, s Nyugat-Ausztrália fővárosában, Perth-ben létesített nemzetközi zenepedagógiai kutató központot.)
    A második közgyűlésen az elkövetkezendő két éves ISME tevékenységről születtek határozatok. Ezek közül két bennünket is érintő, anyagi vonatkozású döntés született. Az egyik, hogy a magyar kollégák, akik indíttatást éreznek arra, hogy bekapcsolódjanak az ISME-mozgalomba, továbbra is évi 25 USD tagdíjat fizethetnek (előnye: a közvetlen információszerzés interneten, továbbá konferencia részvétel esetén kedvezményes tarifa a részvételi díj fizetésében). A másik fontos döntés volt, hogy az egyetemi főiskolai hallgatók is lehetnek ISME-tagok, s tagsági díjuk mindössze 10 USD évente. Nyilvánvaló a szándék: az ISME is fiatalítani szeretne. Nagyon várná az ISME a magyar zenetanárok nagyobb számban történő megjelenését. Korábbi évek emlékeit idézték a vezetőség jelenlegi tagjai, amikor még a magyar jelenlét az ISME-ben markáns és hangsúlyos volt (Kodály Zoltán díszelnök, Szőnyi Erzsébet alelnök, Forrai Katalin elnök, Csébfalvi Éva vezetőségi tag volt, évekig, s a különböző bizottságokban is volt egy-egy magyar szakember). A magyar személyes részvételhez pedig mindig társult a hangversenypódiumon is magyar jelenlét! Mára elvékonyodtak a szálak. Régi dicsőségünk fénye megkopott, köd borítja. Kodály tematikájú előadás idén nem is volt, csupán egy Kodály-Kabalevszkij összehasonlítás. (A konferencia tévedései között tartjuk nyilván…)
    A záróünnepség megható mozzanatokban is gazdag volt. A leköszönő elnök, prof. Giacomo Oliva (Argentina) kivétel nélkül mindenkinek megköszönte munkáját, fáradozását, aki akár az elmúlt két év vezetőségében tevékenykedett, aki a tenerifei konferencia előkészítésében vett részt, aki a konferencián bármiféle szervezési, vagy adminisztrációs munkát végzett, bármit, amivel a vendégek jó közérzetét szolgálták.
    Ünnepélyes külsőségek között adták át a zászlót a tenerifei rendezők a következő, XXVII. konferencia házigazdáinak. 2006-ban az ISME Kuala Lumpur-ban lesz, Malaysiában. S hogy ne érje váratlanul az oda pályázó résztvevőket sem a környezet, sem a honi zene, filmvetítéssel mutatkozott be a kultuszminiszter, illetve az a hangszeres és táncos együttes, amely az eredeti maláj népzenei hangzásokat kívánta máris az európai „fülek” számára anticipálni.
    Sok eseményről készítettem videó-felvételt, hangzó anyaggal (többek között maláj zenéről is), amelyet a Magyar Zenei Tanács, a Zenetanárok Társasága, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége rendezésében még a folyó évben érdemes lenne bemutatni.
    Ezúton is szeretném megköszönni a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és a Magyar Zenei Tanács támogatását, hogy ott lehettem ezen a hihetetlen sok élményt, ismeretet és tapasztalatot nyújtó konferencián.