A MŰVÉSZETI NEVELÉSRŐL - SZOLNOKON

A Magyar zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Metronom Művészetpedagógiai Központ Kht. és a szolnoki Bartók Béla Zeneiskola megrendezésében került sorra 2001. november 16-18-ig az alap- és középfokú művészetoktatási intézmények V. Művészeti Nevelési Kongresszusa Szolnokon. A hasonló rendezvényekhez képest a zenepedagógusok megszokottnál jóval nagyobb érdeklődése kísérte a kongresszust. Igaz, az egyéb művészeti ágak képviseletében megjelent tanárkollégák jelenléte is nagy mértékben hozzájárult ahhoz az impozáns látványhoz, amit a szolnoki Művelődési Ház nagytermének a nézőterén nyerhettünk. A mintegy 500 főnyi résztvevő között azonban nemcsak a szakma képviselői, hanem szülők és diákok is jelen voltak. Természetesen, nem számítjuk a 350 tanulószámra tehető szereplőgárdát, akik a gazdag rendezvényekben bővölködő különböző méretű és jellegű koncerteken, bemutatókon felléptek. És akkor még említést sem tettünk arról a szívet-lelket melengető Országos Képzőművészeti Kiállításról, amelyen az ország művészeti iskolái képzőművész tagozatának diákjai leptek meg ritka színgazdag rajzaikkal, festményeikkel, plasztikáikkal, demonstrálva a kongresszus zeneit meghaladó valódi művészeti nevelési jellegét és tartalmát. 
A szünetekben nem első sorban a büfé körül tömörültek a résztvevők, hanem a büfé konkurenciáját jelentő kiállító pultoknál, ahol kottákat, tankönyveket, szakkönyveket lehetett nemcsak vásárolni, hanem kíváncsian nézegetni. A hangszer-kiállításon vajon hány instrumentum kelhetett el?
Számunkra, minden résztvevő számára azonban még fontosabb volt, ami a szünetek között történt.
A kongresszus nemcsak külsőségeiben volt ünnepélyes. Az ünnepélyesség a kongresszus tartalmi súlyához, jelentőségéhez igazodott. Amit a megjelent és szólásra emelkedett előadók rangjuknál, szakmaiságuknál, személyiségüknél fogva fémjeleztek. A megnyitó napján a bevezető előadást Dr. Pálinkás József oktatási miniszter tartotta. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár “A néphagyomány szerepe a jövő műveltségében”, Sanda Beáta, az Ifjú Zenebarátok Társasága elnöke “Európai tendenciák a művészetoktatásban” és Jelenits István piarista tanár “A művészeti nevelés szerepe a kommunikációs készség fejlesztésében” című, információkban, gondolatokban gazdag, érzelmeket is megmozgató előadásai hangzottak el. 
A második napon a délelőtt volt az előadóké. Nemes László, az MZMSz elnöke a művészetoktatásban jelentkező demográfiai robbanásról szólt. “Művészeti nevelés és személyiségformálás” volt a címe és témája Dr. Nagy József professzor nagyívű előadásának. A délelőtti program zárásaként Dr. Brückner Huba, a Fulbright Bizottság igazgatója a számítógép művészeti nevelésben történő alkalmazhatóságáról tájékoztatta hallgatóságát “Az infokommunikációs technológia hatása az iskolarendszerre és alkalmazása a művészetoktatásban” című referátumában.
A délután a szekcióüléseké, a szakmai műhelyeké volt. A 14 szekcióban nemcsak a zenetanárok számára nyílt lehetőség vitára, eszmecserére, állásfoglalásaik megfogalmazására, hanem a többi művészeti ág reprezentánsainak, az oktatáspolitika képviselőinek is bő választékot kínált a program. A tánc, a képző- és iparművészeti, a színház- és bábművészeti szaktanároknak külön-külön szekciókban vitathatták meg saját szakmai kérdéseiket. A nem-önkormányzati fenntartású iskolák vezetői is kicserélhették tapasztalataikat. 
Voltak szekciók, amelyeknek témái a már elhangzott nagy előadásokhoz csatlakoztak, ám még ezt a kínálatot is bővítették a tanárképzéssel, a kultúra és közművelődéssel foglalkozó szakmai beszélgetések. Sőt teret és keretet kaptak a szülők és diákok is külön szekciófoglalkozásban. 
 A vasárnap délelőttöt Tomaj Dénes, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára és Dr. Pála Károly, a Fővárosi Pedagógiai Intézet akkori igazgatója tették tartalmassá. Előadásaik címe: “Művészetoktatás és ‘kultúrdiplomácia’,” valamint “Pedagógiai szolgáltatás és művészetoktatás. A pedagógiai intézetek és az alapfokú művészetoktatási intézmények kapcsolata.” Utóbbihoz a helyszínen feltett kérdések alapján élénk eszmecsere társult. 
A szekcióvezetők beszámolója és Kongresszus állásfoglalásának elfogadása után az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője, Kojanitz László mondott zárszót. 
Az estéket ünnepi fénybe öltöztették a koncertek és a baráti beszélgetések. Nem kevésbé azonban a vendéglátó város polgármesterének a fogadása a megnyitó estéjén. 
A továbbiakban idézünk a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elfogadott állásfoglalásából néhány részletet.
· A Kongresszus megtárgyalta az alapfokú művészeti iskolák és az ének-zenei általános iskolák és középiskolák helyzetét. Kiemelten foglalkozott a művészetoktatás értékteremtő – a társadalomban, a tanulók személyiségfejlesztésében, a helyi kultúrában, a hagyományőrzésben – betöltött szerepével. Örvendetes eredménynek tartotta a művészetoktatás-nevelés iránt jelentkező társadalmi igényt, a minden művészeti területen tapasztalható számszerű és minőségi fejlődést. A 2001/2002-es tanévben Magyarországon közel 200.000 tanuló vesz részt a művészetoktatásban. A zeneoktatás mellett egyenrangú területként nőtt fel a képzőművészet, a táncművészet, valamint a színjátszás oktatása. Magyarországon az előző, 1998. évi kongresszus óta közel 50.000 fővel nőtt a művészetoktatásban résztvevő tanulók száma. A társművészetek területén a tanulók száma erőteljesen közeledik a zeneiskolások számához. 
· A kongresszus résztvevői a nevelés továbbfejlesztése érdekében az alábbi állásfoglalást fogadták el:
· A Kongresszus – egyetértésben Dr. Pálinkás József miniszter úr megnyitó szavaival – vallja, hogy a művészet, a művészeti nevelés nélkül nincsen emberi élet, nincs boldogság és nincs jövő”.
· Az alapfokú művészetoktatási intézményekben és az ének-zenei általános iskolákban folyó nevelés, tehetséggondozás olyan személyiségfejlesztő erő, amely a társadalom szociális jövője szempontjából kiemelt fontosságú.
· A Kongresszus szükségesnek érzi, hogy az alapfokú művészeti oktatás ne csak törvényileg és tanügyigazgatásilag legyen része a közoktatásnak, mivel tartalmilag a nevelés rendszeréhez tartozása, számtalan pozitív eredménye, a művészetoktatás iránt megnyilvánuló társadalmi igény ellenére sem tudott igazán integrálódni abba. Megoldásra váró feladat a tartalmi gondozás, a módszertani kultúra fejlesztése, a mérés-értékelés, kutatás szinte teljes hiányának pótlása.
· A résztvevők felhívják az intézmények és vezetőik figyelmét, hogy a számszerű fejlődés mellett fordítsanak kiemelkedő figyelmet a minőségi oktatásra, a nevelés-oktatás hatékonyságára.
· Az alapfokú művészetoktatás intézményei a közoktatás minőségfejlesztési programjához csatlakozva kialakítják iskoláikban a minőségbiztosítás-fejlesztés programjait, jelentős lépéseket tesznek a nemzetközi  kapcsolatok ápolásáért, kultúránk megismertetéséért. 
· A nevelés-oktatás fejlődésének érdekében meg kell teremteni a szakmai szolgáltatás teljes körű feltételeit (háttérintézmény, kutatás-fejlesztés, központi könyvtár, …). …
· A művészeti iskolák extenzív fejlődése ellenére az ének-zene tagozatos iskolák, mint a nemzeti kulturális örökség hordozói számára kérjük, hogy küldetésük betöltéséhez, a Kodály-koncepció megőrzéséhez és terjesztéséhez nyújtson támogatást az Oktatási minisztérium és a Nemzeti Kulturális örökség Minisztériuma.”
[A Magyar Zenei Tanács “Polifónia” c. kiadványából, 2000/4. 15-17. old.]
A recenzensnek módja volt a szombat délutáni ének-zene szekció ülésén részt venni.  A fő referátumot Dr. L. Nagy Katalin, az OKI tudományos főmunkatársa tartotta, aki “Új utak és lehetőségek az ének-zeneoktatásban” címmmel tartalmi, módszertani, újítási lehetőségekről és a hozzájuk szervesen kapcsolódó taneszköz fejlesztésekről szólt.
A szekció munkaközösségét megyei szaktanácsadók, intézményvezetők és szaktanárok képezték, akik az ülés második részében gondjaikról szóltak. Összefoglaló ajánlásaikban, melyet a szekcióvezető Rápli Györgyi MZMSz elnökhelyettese, FPI vezető szaktanácsadó készített, javasolják a zenei értékek elterjedése és a közgondolkodás alapos befolyásolása céljából az iskolai ének-zeneoktatás jelenlegi óraszámának újragondolását, s a NAT előtti állapotok visszarendezését. Ennek elmaradása a zenei nevelés pedagógiai, művészeti, esztétikai céljainak, feladatainak megvalósulását teszi lehetetlenné. 
Az ének-zene tantárgy fokozatos pozícióvesztésére csak kismértékben érzékeny a felsőoktatás. A tanárképzésben elengedhetetlen az attitűdváltás. A jelenlegi képzés a társadalmi változásokat csak kevéssé reagálja le.  Hatékonyabb, nyitottabb, korunkhoz igazodó tudást átadó képzés szükséges, melyben a szaktudás megszerzése mellett annak átadási stratégiáját is újra kell gondolni. 
….
Kodály azt mondta: “A kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszíteni könnyű.” – Reméljük, hogy oktatási kormányzatunk megtalálja és kijelöli a magyar ének-zenei nevelés XXI. századi helyét, szerepét a közoktatás rendszerében, biztosítja mindazon feltételeket, amelyek a testi, szellemi nevelés mellett a lelket is ápolja. Ám, ha minderről lemondunk, elveszítjük nevelésünk legfőbb bázisát, s ez a társadalomra nézve beláthatatlan folyamatokat idéz elő. 
Rendezők, előadók, de legfőképpen a résztvevők legjobb emlékeik között tarthatják nyilván a Szolnokon megrendezett V. Művészeti Nevelési Kongresszuson való részvételüket. Jelen volt művészetpolitika, tudomány, művészet, minden a legmagasabb szintű ötvözetben. S a barátságos környezet, az elegáns ellátás, a baráti, kollegiális, emberi kapcsolatok biztosítása mind mind a kitűnően szervezett benyomások emberi, humanisztikus feldolgozását, akkumulálását, s a gazdag szellemi, szakmai útravalónak a mindennapok szereplőivel való megosztására késztetését teremhette meg.

Laczó Zoltán