A lapról olvasás tehetsége, kialakítása
és alapvető technikája
De tehetség-e a lapról-olvasás? Talán ez a kétely a cím olvasójának legelső benyomása. Hiszen ez egyike a zene - illetőleg alkalmazott zenetanítás /hangszeroktatás/ talán legtöbbet vitatott, „legrejtélyesebb” problémáinak. Mindenekelőtt tisztáznunk kell egy fogalmi tévedést. A tehetség szó jelentése ugyanis a mindennapi szóhasználatban gyakorta eltorzul, nem fedi annak tudományos értelmezését. Tehetség az általános nézet szerint veleszületett adottság, vagy adottságok olyan szerencsés szintézisét jelenti, amelyek előrejelzik az ember számára bizonyos tevékenységek sikeres elvégzésének lehetőségét.
Ezzel szemben a tudomány éles határvonalat húz veleszületett és un. „nevelt” fejlődéseredményezte sajátságok között. Ilyen értelemben választja el az adottság - ha úgy tetszik - rátermettség fogalmát a képesség fogalmától, vagy a tehetségtől.
Leginkább a képességekről (hasonlóképpen a készségekről) terjedt el az a téves nézet, hogy velünk születnek. Valójában „a képességek is - cselekvéseink sikeres végrehajtásának alapjai - csak úgy, mint minden lelki sajátság a fejlődés eredményei.” E fejlődésnek kiindulópontjai mindenesetre anatómiai vagy fiziológiai adottságok, csak ezek velünk születettek (öröklöttek).
Az alkotómunka a legkülönbözőbb, jóllehet összetartozó cselekvések különböző sorozatát foglalja magában. Az alkotómunka alapja éppen ezért a képességek bizonyos halmozódása. Ezt nevezzük tehetségnek.
De alkotómunka-e a lapról-olvasás? A jó lapról-olvasó célkitűzéseiben nem nélkülözheti a művészi igényt, s ha ennek eleget tesz, úgy magáénak vallhatja Bárdos Lajos intését: „Az a fontos, hogy lélegzésre bírva a tetszhalott kottaképet, életre keltsük a dallamot”. Ez pedig alkotás a szó legnemesebb értelmében. A lapról-éneklés, a lapról-játszás tehát igenis tehetség, amelynek alapja kétségkívül a rátermettség (zenei, manuális, intellektuális, stb. adottságok), de kifejlődésének döntő mozzanata a tudatos gyakorlás-tanulás. „A megfelelő tudás megszerezése nélkül és a kézségek elsajátítása nélkül semmiféle képesség nem bontakozhat ki.” Világítsuk meg röviden a fenti újabb pszichológiai terminus technikusnak is - a készségnek - lényegét. Amikor beletanultunk valamibe, elsajátítottuk egy művelet technikáját, ez azt jelenti, hogy a művelet bennünk kellő mértékben automatikussá vált - ekkor mondhatjuk - megszereztünk egy készséget.
Világos, hogy elméleti, illetve hangszeres zenetanulmányok során is egyik központi, alapvető feladat éppen az automatikus beidegzésű műveletek-készségek elsajátítása.
Egy órán igen tanulságos eset történt: két kislány meglepő biztonsággal és kellemes muzikalitással „blattolt” egy négy kézre átírt Haydn szimfóniát. A sikeres kísérlet után „hiszen ez nem is oly nehéz” felkiáltással újra eljátszották a művet. Szánalmas botladozást produkáltak. Miért? - mert az első olvasás feszült figyelme fellazult, egyszeriben szétesett az a testi, lelki, szellemi összeszedettség, amely az első olvasás sikerének titka volt. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben nem a kitűzött cél megvalósításához elengedhetetlen készségek és képességek hiányoztak, hiszen az előző, jó eljátszás kellően bizonyította ezek birtoklását. A figyelem, helyesebben a figyelem koncentrációja hiányzott, mint alapvető lehetősége annak, hogy a lapról-olvasás sokrétű és szimultán igényű részfeladatai megvalósulhassanak.
Ha fenti példánkban a figyelem dekoncentráltsága volt a jó lapról-olvasás meghiúsítója egy másik eset azt fogja bizonyítani, hogy a megfeszített figyelem sem vezet eredményre, ha nem tudja pontosan kitűzni célját.
A lapról-olvasási versenyen történt: egyik növendék a számára kijelölt lassú darabot hibátlanul és feltűnő, imponáló muzikalitással, gyerektől ritkán hallott szép tónussal hegedülte. Második feladata egy gyorsabb tempójú (gavotte) részlet eljátszása volt. Az történt váratlanul, hogy a hangigény és a szép hegedülés elsőrendű célkitűzése háttérbe szorította, gátolta az elsődleges feladat megoldását, a fokozott nehézségű kottakép leolvasását, illetve feszes ütemű tiszta intonálását. Hangtisztaság, helyes ritmus, gyors alkalmazkodás mind áldozatául esett az egyetlen - jelen esetben csak másodlagosan létjogosult - célkitűzésnek: a szép játéknak.
Két különböző eset, de mindkettőben közös, hogy nem a képességek vagy készségek hiánya akadályozta meg a kitűzött feladat megvalósítását, hanem a figyelem hibái, - nem jött létre a pszichikai egyensúly, a pszichikai feltételek harmóniája.
Ne adjunk teret a dilettantizmusnak! Ha „a prima vista” játszatunk is, soha se kotta, - de mindig zeneolvasás követelményével lépjünk fel, ugyanakkor ne engedjük „érzelmekkel” betömni a szöveghibák réseit.
Mit tehet a tanár annak érdekében, hogy tanítványából ügyes lapról-olvasót neveljen? Mindenekelőtt tisztáznia kell önmagában munkájának célját. Mert a tanítvány növendékfa, mely a tanári munka talajából, annak céltudatából, rendszeréből, szuggesztiójából táplálkozik. Sovány talajon beteg fa nő, ne várjuk hát, hogy virágba borul!.
Megkérdeztem több kiváló kollegától, mit tart a lapról-olvasás lényegének, titkának. Az egyik válasz így hangzott: tudni kell „úszni”. Aztán egy másik: - de ezzel sem jártam jobban - a lapról-játszás tulajdonképpen „csalás”.
Ezeknek a hegedű- illetve zongoratanár kartársaknak véleményei részlegesen kétségtelenül helytállóak és igen praktikusak. Mert mit jelentenek voltaképpen?
- Ha valamilyen váratlan nehézségű zenei szöveg, vagy elkövetett hibád zavarba hoz, ne veszítsd el fejed és állj meg tehetetlenül, hanem igyekezz helyes ütemben maradni, így figyelmed megfeszítésével /magadban kövesd a zene menetét/ könnyen jutsz át majd a zökkenőn.
- Ha legyűrhetetlen nehézségű állás kerül utadba, „játszál valami hasonlót”, - vagyis: legyen meg a lélekjelenléted és képességed, hogy a játék-folyamatból való kizökkenés nélkül, a harmonikus váz, a zenei értelem megtartásával feladatodat átalakítsd, leegyszerűsítsd.
Mint láthatjuk a „csalás” igen komoly hangszeres és még inkább elméleti képzettséget - tegyük hozzá rutint is - igényel, és mint „segítőtárs a bajban” létjogosult. Mégis, mivel lényege a feladat improvizált megkerülése, tanítása nem jelenti a lapról-olvasás képességének fejlesztését.
Minden igyekezetük a kótakép - erőinkhez mérten - hű megszólaltatását szolgálja!
Soha sem megalkuvásra, de mindig erőik növelésére ösztönözzük, ne a nehézségek kijátszásának, de leküzdésének módjaira tanítsuk növendékeinket!
Dr. Kovács Sándor Hogyan gyakoroljunk? c. kis tanácsadójából idéznék néhány olyan gondolatot, amely pozitív vagy negatív értelemben kapcsolódik cikkünk problematikájához, könnyen láthatókká téve azon pontokat, ahol valamely zenemű betanulásának, illetve olvasásának gyakorlási módszerei feltételezik, vagy éppen taszítják egymást.
„Megfelelően a mozgásoknak és hangoknak, melyeket a zongorista játékközben létrehoz, képzeletében a lelki képeknek három sora pereg le:
1. Látja maga előtt a kottákat és billentyűzetet
2. Hallja előre a hangokat, melyeket játszani fog
3. Érzi előre a mozgásokat, melyeket végezni fog
A képzeteknek ez a három sora a zongorázás szellemi részéhez tartozik, a mozgásoknak megvalósítása a testi rész.”
„A megosztott figyelemmel való tanulás kevésbé eredményes, mint az összpontosított figyelemmel való tanulás. Ámde, ha zongorán tanulsz, egyidejűleg kell a kottába, kezedre, mozgásaidra, a hangokra figyelned, míg, ha zongora nélkül tanulsz, előbb csak a szellemi részre irányítod figyelmedet, annak is inkább egy mozzanatára /pl. csak a hallási képekre/, azután a testi részre.”
„A technikai részeket is jobban győzöd, ha szemeddel ellenőrzöd játékodat. Nagy előny tehát, ha már az első eljátszásnál sem kell a kottába nézned.”... És végül:
„Okulj ezekből a megfontolásokból és a kísérletek eredményeiből, rendezkedjél be arra, hogy a tanulás szellemi és testi részét elválaszd, csak, ha a szellemi részt elintézted, térj át a testire.”
Világos, hogy a lapról-játszás esetében a mozgások, a játék-folyamat szemmel ellenőrzése lehetetlen, hiszen a kottaolvasásra kell figyelmünk nagy részét fordítanunk. Legfeljebb egy-egy szokatlan pozícióra szorítkozhat az ilyen vizuális kontroll.
Az összpontosított figyelmű tanulás eredményesebb, mint a megosztott figyelmű, de „a prima vista” játék alapvető feltétele a figyelem megosztása. Lehetetlen tehát a szellemi- és testi rész különválasztása. Egyidejű, egyenértékű folyamatokként zajlanak le a vizuális (a kottakép appercepció), akusztikus (a látott zene megszólalása a belső hallásban) és motorikus (az ezekhez kapcsolódó, beidegzett mozgások, a hangszer megszólalása) folyamatok. Sőt nem elég olvasni a hangokat, azokat egységekké, zenei építőkövekké kell összeállítani (a dallami egységekhez ritmikai egységek appercepciója társul), az építőköveket a zenei intellektusnak stíluskeretbe kell foglalnia. Különben zenélés helyett a hangszerjátszó egyszerű fizikai jelenség - pusztán hangadás előidézője lesz. Végül mindezeket a szellemi műveleteket a már megszerzett hangszeres készség segítségével hangzó valósággá kell kivetíteni.
Ennek a feladatrendszernek megvalósítása a figyelem kivételes céltudatosságát, tartósságát, rugalmasságát és átfogó készségét kívánja meg.
Vegyük sorra, hogyan alakíthatjuk ki ezeket az optimális feltételeket?
A figyelem céltudatának hibáját már bebizonyítottuk a lapról-olvasási verseny egyik epizódjával. Valahányszor új szöveget játszatunk, elengedhetetlen tehát a cél világos és pontos megfogalmazása, vagy megfogalmaztatása a növendék által.
A művek méretei szerint a megfeszített figyelem időtartama is változik. 2-3 perces kis karakterdaraboktól átlag 25-30 perces ciklikus művek előadásáig egyforma intenzitással kell a feladat megoldására összpontosítani minden erőnket. Ezt az időtartamot itt-ott megszakíthatják pihenők. Zenei, formai egységek végén érthetően fellazul a koncentráció. A figyelem tartósságát legnagyobb mértékben a „közvetett érdeklődés” biztosítja. Ez azt jelenti: mindig valami határozott, konkrét dologra irányul az érdeklődés. Nem általában figyelek, hanem megfigyelem például, hogy egy hármashangzat felbontása következik, vagy egy domináns-tonika akkordváltás, esetleg egy szekvencia sorozat, kromatikus moduláció-sor stb. Ha ez a megfigyelés tudatosodik (vagy később éppen a kezdeti tudatosítás után már automatikusan felismertté válik), akkor előbb-utóbb ezek problémamentes automatikus játszásához vezet.
Ebben egy további feladat is rejlett: az, hogy a figyelem nagyobb egységekre irányuljon. Ez egyszersmind feltétele a figyelem rugalmasságának is: egyik tárgyról a másikra történő gyors átvihetőségének. Sűrű szövésű, élénk tempójú tételek játszásához a másodpercek törtrésze alatt kell a felbukkanó feladatokra megfelelően reagálni. Ezért is olvastatunk nagyobb egységeket, lehetőleg már előre, így mintegy készenléti állapotot teremtve az elkövetkező zenei vagy technikai problémák megoldásához.
A növendékek lapról-olvasási gyakorlatait úgy válasszuk meg, hogy azok nehézségi foka ne vegye igénybe maximális technikai felkészültségüket. Csak így érhetjük el, hogy tanítványunk egységeket appercipál, nem „böngészi a kottát” és hogy a manuális megvalósítás is folyamatban történik, nem „tapogatja a klaviatúrát”. Ez pedig a sikeres gyakorlás alfája.
A „rutinos”, ily módon gazdag stílus-ismerettel rendelkező lapról-játszót ritkán érik meglepetések, gyakran szinte előre tudja azt, ami következni fog, hiszen minden zenetörténeti korszaknak megvan a maga manierja.
Az olvasott anyag nagyságának arányában nemcsak a stílusérzék fejlődik, de gazdag vizuális, akusztikus élményanyag raktározódik el az emlékezetben, sőt a motorikus emlékek hosszú sora is. Mondhatjuk, hogy a tanulmányozott stílus köréből nemcsak szellemi, de manuális műveltségre is szert tehetünk.
A látott kottakép, a megszólaló hang és az azt létrehozó mozgás asszociatív kapcsolatban vannak. Ezért az egyik érzéklete felidézheti a másik emlékképét.
Ez történik például, ha egy „blattolt” zeneműben ismert elemekre bukkanunk és azok vizuális akusztikus tudomásul vétele felidézi a kottaképhez fűződő motorikus emlékképeket, ily módon szinte automatikussá téve azok mechanikus megvalósítását. - Az a folyamat a „kinesztétikus érzet”, amely a lapról-játszás képességének egyik tápláló forrása.
Ha mindent, amit játszottál, tudatosítottál, és elképzeltél, akkor „másrészt mindent, amit elképzelsz, el is kell játszani tudnod. Erre csak egy módod van: ha az összes elképzelhető technikai nehézségek főbb típusait - függetlenül a zenedaraboktól - az automatizmusig gyakorlod... Ha valamely etűdöt tanulsz, igyekezzél annyi hasznot húzni belőle technikád számára általában, amennyit csak lehet. Azzal a céllal tanuld tehát, hogy általa képessé válj minden hasonló természetű nehézség legyőzésére.” (Kovács Sándor) A modern pedagógia bizonyos fokon elutasítja az izolált technikai gyakorlatok létjogosultságát. A technikai elemek dialektikus összekapcsolásának szükségességét vallja, mindezek tárgyalása azonban túlfeszítené jelen cikk kereteit.
Ha tehát az előbbi, a fogalmi-szellemi részt tudatossá és a belső hallásban elképzeltté, a gyakorlati megvalósítást, a testi részt automatikussá kell tennünk. Mert lehetetlen két dolgot egy időben kielégítően csinálni, ha mindkettőnél minden részletet meg kell fontolni. Legalább az egyiknek komolyabb ellenérzés nélkül kell folynia. Így a figyelem főerejét a másik tevékenységnél használhatjuk fel. (A zene olvasása.)
A játékfolyamat mechanizmusának automatizálásával tehermentesítjük a figyelmet, ugyanakkor nem veszítjük el azt a képességünket, hogy a műveleteket, ha kell, gyorsan tudatosítsuk, és minden apró részletére figyelni tudjunk. Erre kényszerülünk, valahányszor feladataink a szokottól eltérnek.
Meg lehet-e jelölni ezek után a lapról-o1vasás „technikáját”, zeneművekhez kötött, egyedi formában?
A válasz csak negatív lehet!
A zenei anyag olyan sokrétű és olyan kimeríthetetlen gazdag változatú, a megví1ósitásban az egyéni képességeknek és fantáziának olyan tág teret nyit, hogy meddő kísérlet lenne mindazon, problémák gyors felfogására, illetőleg játszására szabályokat alkotni, amelyeket kínál. Csupán alapvető, bármely hangszerjátékos számára közös és nélkülözhetetlen technikáját határozhatjuk meg. Ez pedig lényegében a lapról-éneklés technikáját jelenti: „a lapról-hallást”, amelynek lineáris és funkciós-hallás irányában egyformán kifejlesztettnek kell lennie, a hangszer ehhez csak a gyakorlati megvalósítást adja.
A lapról-olvasás technikájának alapjait tehát a szolfézsórákon vessük meg. Nem véletlen, hogy éppen egyik jó hírű szolfézstanár nyilatkozott így a lapról-éneklésről: „Helytelen az olyan szolmizálás, amely külsőleges jelzésekből (előjegyzés és finális) indul ki. Énekelje el magában a dallamot a növendék, és annak jellegéből állapítsa meg a helyes, a dallam lényegét legjobban tükröző szolmizálást.”
Legmesszemenőbben igaza van a jó lapról-olvasás alapvető feltételét illetően. A tudatos belső hallás az irányítója a tiszta és zeneileg értelmes éneklésnek. A tévedés mindössze ott van, hogy erre kell megtanítani a növendékeket, - elérendő cél ez, nem kezdeti követelés. A kiindulás kívülről történik: először kell szolmizálni, és ha ennek segítségével a hangzási emlékhez rögződtek a dallam jellegére vonatkozó megtanult fogalmak, csak akkor - végső fokon - „szólal” meg a dallam előzetes szolmizálás nélkül, akkor követelhetjük a dallam jellegének felismerését közvetlenül a kottakép alapján.
Szolgáljon például az alábbi, szakiskolai növendékek számára készült útmutató, amelyet a Szakiskola egyik tanára adott a lapról - éneklés segítségéül.
I.
Áttekintés
II.
Éneklés
1. Globális látás (több szólamban és vertikálisan is)
2. Tiszta intonálás (helyes testtartás és hangzóvétel)
3. Figyelem (új sornál, lapozás előtti és utáni ütemeknél különös összeszedettséggel)
4. Kifejező éneklés (dinamika, egyéb előadásjelek)
Belső hallás az irányítója a hangszerjátéknak is, különösen az olyan hangszereken, ahol a hangmagasság nem adott, a játékos képezi azt. A cél tehát a legideálisabb akusztikus-motorikus hangszerjátszó típus kialakítása, szemben a hátrányosabb vizuális-motorikussal. Bár fix hangmagasságú hangszereken nem teszi lehetetlenné a lapról-lejátszást pusztán a kótakép mozgássá alakítása a belső elképzelés megkerülésével, az így létrejött „rövidzárlat” a kótakép és az ujjak mozgása között sohasem fog a zenei egységek felfogásához, és helyes tolmácsolásukhoz vezetni, amely nélkül nincs jó lapról-olvasás.
Mert „semmit sem tudsz gyorsabban eljátszani, mint amilyen gyorsan elképzelni tudod.” (Kovács)
Egyes hangok vizuális képének létrejötte halványabb és lassúbb folyamat, míg az akusztikus elképzelés gyorsaságát tetszés szerint fokozhatjuk. A kezdeti tudatos fejlesztés után felfokozható olyan gyorsaságura, ahol már tudatossá sem válik: a kotta olvasásával egyidejűleg jönnek létre az akusztikus képzetek, és úgy tűnik, hogy a vizuális képzet teremti meg megvalósításának mozgásait. A korábban elsődleges akusztikus elemről csak olyankor veszünk tudomást, ha hibát követünk el. Ilyenkor hallásunk azonnal jelzi a téves hangot, egyszersmind a helyes hangmagasságot is.
Ugyancsak a szolfézsórán kezdődik az áttekintőképesség és a zenei - fogalmi műveltség kialakítása, amely azonban zömében a hangszeres órákon folytatódik.
Osztozik az elméleti és gyakorlati zenetanítás a figyelem megosztásának gyakoroltatásában is.
Végül tisztán a hangszeres oktatás és a növendék önállóságára hárul a főbb technikai nehézségek automatizálása.
Ami pedig mindezek sikerét meghozza és megszilárdítja, a növendék fokozott önállóságra nevelése. (Egy kiragadott példán konkretizálva: a hangszertanításban néhol ösztönösen beidegeztetünk, néhol tudatossá érlelünk mechanikus problémákat. Ez függ az egyén értelmi-, technikai fejlettségétől. Azonban az olyan feladatokat, mint pl. hegedűsöknél a helyes ujjrakás, a vonóvezetés ökonomizálása, szinte az első óráktól tudatosítanunk kell. A legmagasabb fokra kell fejlesztenünk növendékeinkben a technikai és esztétikai ujjrendalkotás, vonásalkotás képességét. Ezzel a sikeres lapról-olvasásnak is egyik nélkülözhetetlen feltételét teremtjük meg.)
Ha mindezeket a képességeket sikerül növendékünkben kifejleszteni, akkor elmondhatjuk, hogy a lapról-o1vasás alapvető technikájának birtokosává tettük. Ami ezen felül megoldásra váró feladat: az olyan váratlan nehézségű és szokatlan zenei részlet lejátszása, amelyeken,csak a „csalás” vagy az „úszás” segít át, a pillanatnyi leleményességtől függenek, módszeresen nem taníthatók. A tanárnak esetenként kell valamilyen segítséget adnia, az átalakíthatóság módjait bemutatnia.
Ha tanár és növendék kitartóan munkálkodik a jó lapról-olvasás célkitűzésének megvalósításán, úgy nem lesz többé kivételes és irigyelt az, akinek „tehetsége van a prima vista játékhoz”, mert kitartó és céltudatos munkával mindenki megszerezheti ezt a tehetséget. De meg is kell szereznie, mert a zenetanításnak nem különálló fejezete a lapról-játszás, az előadóművészektől nem idegen privilégium, hanem a jó zenész átfogó fogalmának egyik lényeges és alapvető része.
Dénes László