Szomorú szívvel búcsúzunk Tőled Lovas Gyuri mindannyian, akik szerettünk és kedveltünk Téged. Mintha tegnap lett volna az az 54 évvel ezelőtti szeptemberi nap, amikor először találkoztunk az akkor indult szaktanárképző első óráin. Te húsz évesen az évfolyam Benjáminja voltál, akinek mindig volt a tarsolyában néhány aktuális vicc, tréfa, anekdota, amivel jókedvre derítetted az egész csoportot. Ez az anekdotázó hajlamod szerencsére végigkísért egész életeden, egy olyan életen, ami bizony bővelkedett nehézségekben is.
    Mi, akik most itt állunk megrendülten, mind emlékezünk életed fő állomásaira: az Operára, a hol Oktatási, hol Kulturális, hol Művelődési Minisztérium Művészetoktatási Osztályára, majd a Zeneakadémiára, végül pedig az Aelia Sabina zeneiskolára. Mindezeken a helyeken teljes odaadással dolgoztál és küzdöttél a magyar zenei élet és különösen a magyar zenei nevelés feltételeinek, inézményrendszerének kialakításáért és jobbításáért. Mint sok éven át közvetlen munkatársad másoknál jobban tudom, mennyi mindent verekedtél ki a magyar zenepedagógia és közvetlenül sok-sok zenepedagógus részére.
    Tanúsítom, hogy Te voltál a Zeneakadémia Tanárképző Intézete és a Jazz-tanszak létrejöttének egyik spiritus rectora, megálmodója és nagyrészt kivitelezője is, de ugyanúgy a Magyar és a Nemzetközi Kodály Társaság, majd a Kodály Intézet létrejöttének is egyik fő segítője, akinek munkája nélkül ezek a ma már nemzetközi hírű intézmények sokkal később jöttek volna létre. Kevesen tudják, hány nagyszerű muzsikus köszönhette Neked külföldi ösztöndíját egy olyan korban, amikor ez még kivételes lehetőség volt és Te verekedted ki nekik ezt a lehetőséget. Azt pedig fényképek sora bizonyítja, hány nagy, hazánkba látogató nemzetközi hírű muzsikussal voltál barátsággá alakult munkakapcsolatban. Ezek közt csak egy volt a Solti György látogatásakor készült kép, amely szobád falát díszítette. A képek azonban semmit sem árulnak el arról a temérdek előkészítő munkáról, ami e nagy művészek idejövetelét és programjuk lebonyolítását megelőzte.

    Egész életedben hihetetlenül sokat dolgoztál, de emiatt sosem panaszkodtál, mert természetes volt számodra, mert szeretted a munkádat, azt a munkát, amelynek verejtékcseppjei beleivódtak a magyar zenepedagógia virtuális épületének falaiba, mint Kőműves Kelemenné vére Déva várának falaiba.
Non omnis moriar — nem múlok el teljesen, mondta a római költő. Te sem múlsz el egészen: szeretteid és barátaid, valamint családod emlékezete megőriz Téged azon túl is, hogy most fájdalommal mondjuk: Kedves Gyuri, nyugodj békében!

(Elhangzott Lovas György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ny. főtitkára temetésén, 2004. augusztus 11-én az Óbudai Temetőben.)