NEMZETKÖZI KODÁLY KONFERENCIA

AMagyar Kodály Társaság, Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Nemzetközi konferenciát rendezett, a Kodály-kutatás, a zenei nevelés, és a  népzene kérdéseiről.
A Nemzetközi Konferencia második napján Kodály zenei nevelési eszméinek érvényessége napjainkban, külföldön és belföldön címet viselte. 
 Szekcióvezető Szőnyi Erzsébet volt. A délelőtt folyamán nyolc külföldről érkezett előadó, délután pedig hat magyar országosan elismert zenepedagógus előadására került sor. Az előadások nyelve magyar, angol és német volt, a megfelelő fordítás mindenkinek rendelkezésére állt. A külföldi vendégek közös vonása, hogy valamennyien jártak az előző években-évtizedekben Magyarországon, tanulmányozták az itt folyó zenei nevelési rendszert, iskolákat látogattak és győződhettek meg az eredményes – utóbb Kodály-módszernek nevezett – oktatásról. 
 Az 1964-ben Budapesten tartott ISME konferencia tárta föl a kapukat, és mint az egyik előadó kifejtette: „Az egész világ növekvő csodálkozással figyelte Kodály Zoltán elképzeléseinek gyakorlati eredményét. Magyarország hirtelen a legjobb zenekultúrát és zeneoktatást mérő világstatisztikák élére került.” Ezrek jöttek órákat látogatni és hazatérve munkálkodtak ezen módszerek adaptálásán. Őközülük – akik ma már elismert szakemberek, egyetemi professzorok hazájukban – látogattak most ismét Budapestre, hogy beszámolóikkal tanúságot tegyenek az elmúlt évtizedek eredményeiről és tapasztalatairól.
 Az első előadó Gilbert De Greeve,  a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke. Hazánkra vonatkozóan legrészletesebben ő fejtette ki nézeteit, hiszen mint mondotta, az elmúlt 34 év során szerencsés volt több tucat iskolát végiglátogatni az egész országban és sok kitűnő tanárt megismerni. Tisztségénél fogva jelenleg is figyelemmel kíséri, és széles rálátása van a magyar és nemzetközi zeneoktatás alakulására. Előadásából idézünk néhány részletet. Meditáció egy Kodály témára címmel Kodály Zoltánnak egy 1930-as nyilatkozatában kifejtett témáját választotta: „Legsürgősebb teendő a zenei műveltség eszközeinek könnyen hozzáférhető tétele mennél szélesebb rétegek számára, elsősorban az iskolán keresztül.” E témát elemezte és vizsgálta miként egy zeneművet és zenekari előadást. Mintegy rondó-témát vetette föl Kodály álmát: a zenei műveltség eszközeinek könnyen hozzáférhetővé tétele mennél szélesebb rétegek számára, egyre inkább megvalósult, elsősorban az iskolán keresztül. De a jelenlegi helyzetet úgy értékeli az előadó, hogy ez most nem az, amit a zeneszerző akart. Itt jön a zenekari összehasonlítás, ami szerint úgy érzi, a „hangolással” van a gond. A zenekar három fő szekciója, a vonósok, a fúvósok, és az ütősök már nem játszanak együtt. A vonósok, akik olyan jól kezelték a minőségi anyagok szépségét, hogy fejlesszék a gyerekek ízlését, most gyengülnek és vesztenek erejükből és meggyőződésükből. A fúvósok, gyakorlatilag a szólisták, – régebben a legalaposabb képzésben részesültek, hogy továbbadhassák a zene gyönyörűségét a közönségnek, – most azt látják, hogy a képzést jelzálog terheli, és nem is elegendő. És az ütősök, ahol oly megnyugtató volt az ütések gyakoriságát betartani – mindennap biztosítani a zene élvezetének szépségének élvezetét – sajnos sokszor 2, 3 vagy akár 4 ütést is ki kell, hogy hagyjanak – ha éppen nem kell az összes ütést kihagyniuk. És persze – bár a kotta ugyanaz – az előadás egész másképp szól. Bár szerencsére vannak kivételek, ahol a kompozíció még teljes egészében szól. 
Végül azt a konklúziót vonta le az előadó, hogy a jelenlegi tendencia nem jó, és a zenekarnak mindenképpen szüksége van nagy karmesterek éleslátására és tetteire. És a zenekar választmányának megint szüksége van olyan tagokra, akik tiszteletben tartják és védelmezik országuk kincseit, akik megértik azt a refrént, hogy a zenei műveltség eszközei mennél szélesebb rétegek számára könnyen hozzáférhetőek legyenek az iskolán keresztül.
 Betsy McLaughlin Moll a pittsburghi Dusquesne Egyetem professzora, magyarul adott elő, ő 1967-69-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója volt, és mint mondta, sok olyan tanártól tanulhatott, akik nemcsak Magyarország, hanem megfogalmazása szerint a földkerekség legjobbjai között voltak. Bejárva Magyarországot mindez felejthetetlen élmény maradt számára. Hazatérve Amerikába a nemes példa adaptálásán munkálkodott. Közel félszáz év távlatából megállapítja, hogy az eltelt munka kezdete óta mennyire észrevehetővé vált hazájában Kodály befolyása. Kitűnő gyermekkórusok alakultak városokban, falvakban. Sok iskola hivatalos tananyagát képezi az értékes zene, ami a tankönyveikben tükröződik. Mint lényeges elemet említette meg a személyes kapcsolatot, ez jelenti egyrészt azt a segítséget, amit a magyar zeneoktatók nyújtottak a más országok lakói számára, másrészt azt a Kodállyal való közvetlen kapcsolatot, amit akár közvetve az ő tanítványain keresztül kaptak. Végezetül a következő szavakkal fejezte be előadását: „Az egész világ Magyarország felé néz útmutatásért, és ez az ország még ma is a zeneoktatás aranyalapja.” 
 René Ferrel a Californiai Egyetem, Bakersfield, professzora Kodály Zoltán öröksége és hatása című előadásában fejtette ki nézetét. Megállapítása szerint a kodályi örökség oly sokoldalú, hogy nemcsak a 21. században élő, hanem az új generáció kutatóira, zenészeire és zenetanáraira is hatással lesz. Beszámolt egy folyamatban lévő projektről, amit a Bakersfieldi egyetemen végeznek, azzal kapcsolatban, miként tudják a Kodály-koncepció révén a személyiség fejlesztés karakterisztikus vonásait fejleszteni. A sokoldalú megközelítés között kiemelte a személyes élmény befolyásoló jelentőségét.
 A Kodály-módszer németországi adaptációjáról szólt Matthias Funkhauser előadása. Az ifjú zenetanár, zongoraművész, magyarországi tanulmányai alapján, annak ismeretében kezdte meg zeneoktatási tevékenységét Münchenben. Fokozatosan kapcsolatot teremtett több Németországban működő zenei együttessel, zenepedagógussal, akik az oktatásban alkalmazzák a Kodály-módszert és megjelent publikációikban ennek eredményességét kifejtik és alátámasztják. Figyelembe véve, hogy Németországban a zenei nevelés nem egységes tantervek szerint történik és a privát zeneoktatás igen elterjedt, különös jelentősége van egy ilyen összefoglaló tevékenységnek, amely tanúságot tesz egy kevéssé ismert területről, ahol egyéni kezdeményezések alapján alkalmazzák a Kodály-módszert. 
 Lois Choksy Kanada, a Calgary Egyetem nyugalmazott tanára. Magyarországon 38 évvel ezelőtt ismerkedett meg a Kodály módszerrel. Azt követően az Egyesült Államokban és Kanadában tanulmányozta és folytatta ezen elvek alapján az ott folyó munkát. A zenei műveltség felé című előadásában vázolta fel, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenéznie, és miként definiálja a jó zeneoktatási programokat. A kodályi elvek a koncepció, a módszer és filozófia egységét jelentik. A módszert a legkönnyebb leutánozni és más nyelvre és kultúrára adaptálni. De terméketlen lesz, ha elkülönítik a további jellemzőitől. Egyik legfontosabb üzenetnek tekinti „csak a legjobb” zenét szabad a tanításban használni. Észak-Amerikában, ahol a kultúrát áthatja a könnyűzene, a filmzenétől a rockzenéig a legkevésbé veszik ezt figyelembe. Ezért fontosnak tartja, hogy a tanárképzésben nagyobb zenei hozzáértést fejlesszenek ki, amely magában foglalja nagy zeneszerzők mesterműveinek ismeretét. Egyik legnagyobb örökségnek tekinti, amit Kodály ránk hagyott, hogy nagy hangsúlyt fektetett a jó zenére!
 Dr. Miyako Furiya, a Japán Miyagi Egyetem professzora. A megjelölt címben a 21. század zeneoktatási feladatait és a további Kodály-koncepció adaptálását fejtette ki. Előadásának alapmotívumát a tolerancia és a más kultúrákkal szembeni megértés jelentette. Megállapításainak hitelességét bizonyítja, hogy a magyarországi tanulmányok ismeretében hazájában alkalmazott zeneoktatási módszerek, és az állandó élő kapcsolat magyar szakemberekkel eredményes hatást fejt ki Japánban. Megállapítása szerint a Kodály-koncepció és szemlélet igen előnyös azon népek számára is, akiknek kultúrája eltérő az európai zenétől. Különleges hangsúllyal emelte ki a kottáról való tanulás fontossága mellett, a hallás utáni – népművészektől hallott eredeti – népzene megismerését. Ha a zenetanárok módszerükben ezt így alkalmazzák, nemcsak a zeneoktatást javítják, hanem hozzájárulnak a különböző nemzetek indentitásának jobb megértéséhez, amely jövőnk záloga. (Dr. Miyako Furiuya professzor előadása jelen lapszámunkban teljes terjedelmében elolvasható. – A Szerk.) 
 Diether Nagel zeneigazgató Kölnben, több évtizedes tapasztalati alapján összefoglaló előadást tartott Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciójának jelenlétéről és gyakorlati helyzetéről Németországban címmel. Előadásának gerincét a német zeneoktatás jellemzői alkották. Neves professzorok és tanárok írásaiból idézett. Pl. „A húszas években az ének nevű tantárgy zene lett. Az ének mint főtárgy a szakképzésben melléktárgyként szerepelt. Az énektanárból zenei tanácsos lett. A zenei tanácsos tisztességes zongorista, karmester, zeneszerző, vagy zenetudós volt. Az oktatás súlypontja a komparatív zenepedagógiára helyeződött. A felsőfokú intézményekben továbbra is tartottak ének- és karénekórákat, a hallás- és hangképzésről azonban le kellett mondani. Kézjeleket nem lehetett használni csupán a tanárképzős hallgatók ismerkedtek meg ezzel. A dal halálra ítélésével az éneklés elnémult, a tankönyvkiadók nem adtak ki daloskönyveket és a könyvesboltokból is eltűnt.” A 70-es és 80-as évek akadémiai csereprogramok keretében tanulmányutakat szerveztek Magyarországra. A hallgatók így közvetlenül tanulmányozhatták a magyarországi zenepedagógiai tevékenységet, és ezzel együtt Kodály pedagógiai célkitűzéseinek megvalósulását. Ezt követően néhány gyakorlati példával illusztrálta, melyek azok az intézmények, iskolák és kórusok, ahol a Kodály-módszert alkalmazzák. 
 A magyar előadók mindegyike az ország különböző területén – Budapest, Kecskemét, Pécs, Nyíregyháza, Debrecen – az elmúlt évtizedekben kiváló eredményeket ért el zenepedagógusként. Szubjektív emlékezés az elmúlt majdnem 50 évről Kodály Zoltánnak a zenei nevelés terén tett világra szóló adományával kapcsolatban címet adta összefoglalásának Erdei Péter. Nagy rálátással, hazai és külföldi tapasztalatok alapján vallotta, hogy mennyire igaz Kodálynak az a megállapítása, hogy a rendszeres zenei foglalkozás a teljes személyiség fejlődésére jótékony hatást gyakorol. Több éven keresztül folytatott kutatás és felmérés – amit még a 70-es években végeztek – rámutatott arra, hogy a rendszeres zenei nevelés fantasztikus eredményeket hoz a gyermekek szocializációs fejlődésében, a kreativitás aktivitásában, az intellektuális befogadás gyorsaságában, a műveltség iránti fogékonyság tekintetében. Mégis, a helyzet a 80-as évektől fokozatosan fordult a visszájára. Megindult az oktatási rendszerünk átértékelése, átalakítása. A művészetek és humán tárgyak háttérbe szorítása, más tárgyak előnyére, majd gazdasági okok miatt iskolatípusok megszüntetése igen hátrányos helyzetbe hozta az iskolai énekoktatást. Bár kórusaink még helytállnak a világversenyeken, de meddig? Hangversenytermeinkben még van közönség, de az átlagéletkor 60 év közelében van, hol vannak a fiatalabbak? Mit tehet a szakember, tette fel végül a kérdést. Fordítsunk több gondot saját belső megújulásunkra, kerüljük az iskolákban kialakult merevséget. Keressük az új információk megismerésének alkalmait, legyen fontos a gyermek lelki motivációja, öröme, siker-élménye. Legyünk még igényesebbek önmagunkkal szemben, mert a hatás valóban korszakfordító lehet.
 Kollár Éva a Nagy előadók útján című előadásában mutatta be, és vezette végig miként élte meg gyermekként, diákként és zenetanárként annak a nagyszerű zenepedagógiának az eredményeit, amit Kodály koncepciónak nevezhetünk. „Legyen a zene mindenkié!” ennek a célnak a megvalósítása rejti magában az igazi lehetőségeket; tegyük hozzáférhetővé mindenkinek a zene szépségét az éneklés élményét. Az iskolai énektanítás és a kórus adja mindenki számára ezt a lehetőséget. Saját tanári és karnagyi munkája a legfőbb bizonyítéka mindennek. Az utóbbi évek országos kórusszervező munkájában – a KÓTA elnökeként – való részvétel nagy rálátást biztosított a hazai és külföldi kórusmozgalom és zenei nevelés helyzetére. A szép eredmények mellett, a lassú sorvadás is észrevehető. Ennek visszafordítására hívta föl a közvélemény, az ebben segíteni tudók figyelmét.
 A kodályi eszmék 21. századi állapotáról – tartotta meg előadását Szabó Márta, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tanszékvezetője, a zeneművészeti szakközépiskola képzési helyzetéről. (Előadásának megjelentetését egy későbbi számunkban tervezzük. A Szerk.)
 Kodály Zoltán személyes tartózkodása Pécs városában az 1945-ös év folyamán jelentős befolyást gyakorolt a város zenei életére. Erről szólt Kertész Attila előadása. Az első Ének-zenei általános iskola már 1950-ben megkezdte működését, ezt továbbiak követték, majd gimnáziumban is bevezették az ének-zene tagozatot. Kiváló tanárok és karvezetők vezetésével egyre több kórus alakult egész Baranya megye területén, melyek egyre nagyobb elismertségre tettek szert. Híressé vált Komló városa, annak ének-zenei iskolája Tóth Ferenc vezetésével, valamint az évtizedeken át rendezett Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál. A tradíció azóta is elevenen él. Hosszú lenne felsorolni valamennyi énekkart, de megemlítjük a legelsők között a Kertész Attila által alapított Bartók Béla Leánykart, és a Lakner Tamás vezette Bartók Béla Férfikart. Ez utóbbi éppen az elmúlt évben aratott világraszóló sikert Kínában.
 Ugyancsak kiemelkedő zenei eredmények fémjelzik Nyíregyháza városát, amiről Szabó Dénes számolhatott be. A Kodály Zoltán Ének-zenei általános iskola évtizedes eredményes munkája a zenei műveltség és a kóruskultúra magas színvonalát érte el. Ma már a kiterjedt Cantemus kóruscsaládról beszélhetünk. Gyermekkar, Vegyeskar, Pro Musica Leánykar, hazai és külföldi hangversenyeit mindenkor a legnagyobb elragadtatás és siker övezi. 
 A konferencián harmadikként a Budapesten működő Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alakulásáról, szellemi ars poeticájáról szólt az iskolát alapító ifj. Sapszon Ferenc előadása. Az ifjú énektanár napi gyakorlatában hamar megértette Kodály azon gondolatát, hogy „Az általános iskola célja a teljes ember megalapozása”. Tovább lépve: „teljes lelki élet zene nélkül nincs.” Ennek szellemében haladva előre, valósult meg benne 1987-re a terv, létre hozni a magyar kórusiskolát, amely egy sajátos koncepcióval működő – teljes embert harmonikusan fejlesztő – emberközpontú nevelőiskola, a kodályi terv megvalósítója. 1988-ban megnyílt a lehetőség Újpalotán egy kis faházban a magyar Kórusiskola megindítására. Azóta sokszor költöztek, az elmúlt évek telve voltak küzdelemmel és eredményekkel. A közel 20 év alatt kialakult a kóruscsalád, az iskola minden korosztályának van egy kórusa. Az ő bemutatkozásuk jelentette az esti hangverseny csodálatos élményét. 
 A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola műsorán közreműködött: az Exsultate fiú-vegyeskar, vezényelt:Tóth Márton; a Jubilate Leánykar: vezényelt: ifj. Sapszon Ferenc; a Cantate vegyeskar, majd a Jubilate és Cantate vegyeskar, ifj Sapszon Ferenc vezényletével. Bevezetőként az 1. osztályosok adtak elő népszokás-dallamokat és népi-játékot Németh Márta vezetésével. A Konferncia megnyitó napján a Kórusiskola Gaudate gyermekkara énekelt, vezényelt: Fischer Edina. Kodály szellemének, jelenlétének élő valóságát jelentette ez a hangverseny. 
 Végig tekintve, az elhangzott előadásokból kitűnik, hogy mindenki más oldalról közelített a témához, más jelentőséget emelt ki, annak érdekében, hogy – legyen a zene mindenkié. – Kodály Zoltán nagyon sokat tett ezért, és az ő életműve és a nevéhez fűződő koncepció nyitva áll mindenki előtt, csak élnie kell vele. És mint minden művészi tevékenységben a személyiség, az egyéni tehetség fontos szerepet játszik. Az egyén személyisége mindenkor érvényesül abban, miként nyúl az illető ahhoz a „módszerhez”. De ez egyúttal az örök megújulást is jelenti! A jó példákat mindig szem előtt tartva fejlődhet a továbbadás, csak teret kell neki hagyni, és az optimális körülményeket biztosítani! Jó, ha szem előtt tartjuk Kodály Zoltán örök értékű tanácsát: 

 „Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia…”