A Barcelona melletti kisvárosban, Terrassában került megrendezésre a zenész-egészségüggyel foglalkozó 11. európai és egyben 2. világ konferencia, mely a „Health Promotion in Musicians” címet viselte. A konferencia házigazdái a terrassai Művészegészségügyi Intézet orvosai, Dolors Rosines i Cubells és Jaume Rosset i Llobet voltak. A konferencia főleg a fokális disztónia („zenész görcs”) az izom-megerőltetések, a kéz bántalmai, az egészségnevelés szerepe a zenei képzésben, valamint a megbetegedett zenészek szociális problémáinak kezelése témakörökkel foglalkozott.
 
Jaume Rosset i Llobet doktor bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a zenészek körében extrém magas a foglalkozási ártalmak előfordulási aránya. Azonban ezt a problémát a tanárok, zenészek, egészségügyi szakemberek nem ismerik fel teljes jelentőségében, és nem kezelik megfelelően. Ez valószínűleg azért van, mert a megelőzés aktív közreműködést  kíván a zenészektől és pedagógusoktól. Sajnálatosan a zenészek csak akkor lesznek fogékonyak erre a témára, ha már kialakult valamilyen problémájuk, amely akadályozza, vagy meggátolja őket hivatásuk gyakorlásában. A zenészek rendszerint nincsenek tisztában ezekkel a kockázatokkal, vagy nem rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy megelőzzék a foglalkozási ártalmakat. Mivel a zenészek megbetegedései kétségtelenül növekvő számban fordulnak elő, vitathatatlan, hogy a megelőzéshez a pedagógusok, zenészek, egészségügyi szakemberek közös erőfeszítésére van szükség. Ez a gondolat késztette a szervezőket a konferencia létrehozására.
A fokális disztónia („zenész görcs”)

 A kongresszus első részében az előadók a fokális disztóniával foglalkoztak. E betegség esetén a páciens gyengeséget érezhet a kéz és az ujjak területén, mozgásképtelenség, vagy egyes ujjak akaratlan együttmozgása léphet fel. A hangszerjátékra való képtelenség mellett írásgörcs is jelentkezhet. Fúvósoknál a száj körüli izomzat működési zavarai okozhatnak panaszokat. Ezt a kínos betegséget „zenész görcs”-nek, vagy „foglalkozási neurózis”-nak is nevezik. Leírása 150 évvel ezelőtt jelent meg a szakirodalomban. Kezdetben fizikai megbetegedésnek tartották. Később, a pszichoanalízis megjelenésével előretört az a nézet, hogy a fokális disztónia lelki eredetű, hisztériás megbetegedés. Csak az utóbbi 20 évben erősödött meg az a vélemény, hogy ennek a bántalomnak testi eredetű okai is lehetnek.
 Jaume Rosset i Llobet előadásában kiemelte, hogy a probléma sokszor csak egy bizonyos feladattal kapcsolatban alakul ki. Pl. gitárosoknál a koordinált mozgásra való képtelenség csak gitározásnál jelentkezik. Szerencsére a fokális disztónia viszonylag ritka a foglalkozási ártalmak között. Dr. Rosset terassai intézetében, mely a művészek gyógyítására szakosodott, az előfordulási arány 10%. Hajlamosító tényező a nem és a hangszer. Férfiaknál és flamenco gitárosoknál, valamint zongoristáknál a betegség gyakoribb.  Közvetlen kiváltó oka lehet a hirtelen megnővekedett gyakorlási idő, a stressz, a rossz hangszertartás, a túl sok energia-ráfordítás hangszerjátéknál, a repertoár változása, a gyakori tanárváltás, mely többnyire technikaváltoztatással is jár. Fokális disztónia esetén spontán gyógyulás nem lehetséges. Dr. Rosset hangsúlyozta a tudományos bázison alapuló komplex kezelés szükségességét a pszichológiai, professzionális és szociológiai szempontok figyelembe vételével.  
 Joseph Valls, a Barcelona-i klinika orvosa a fokális disztónia diagnosztizálási lehetőségeiről beszélt. Előadásában osztályozta a betegség kialakulásának okait. Eszerint a betegség lehet örökölt, ebben az esetben különböző genetikai elváltozások képezhetik a kór okát. Más esetben valamilyen sérülés, vagy az agy oxigén ellátásának hiánya miatt léphet fel a működési zavar. Ilyenkor az agyban található egyik mozgásirányító központ (putamen) sérülése okozhatja a mozgási rendellenességet. A másodlagos disztónia kialakulásának okai lehetnek még különböző anyagcsere és degeneratív betegségek, születés körüli sérülések. A professzor megemlítette, hogy lelki eredetű problémák is kiválthatják a funkciózavarokat. A betegséget vérvizsgálattal, az agy elektromos vizsgálatával, valamint az izmok működésének vizsgálatával lehet diagnosztizálni.
 Hans Christian Jabusch a Hannoveri Zenészfiziológiai és Zenészorvosi Intézetből érkezett. Munkatársaival 144 fokális disztóniában szenvedő beteget figyeltek meg 3-4 éven keresztül arra vonatkozóan, hogyan reagálnak a botulinum toxin kezelésre. (A botulinum  toxin az ideg és az izom közti ingerület-átvitelt gátolja). A betegek 91%-ban férfiak voltak. 96%-nál a felső végtag disztóniája, 4%-nál a száj körüli izomzat rendellenessége volt megfigyelhető. Az érintettek 55%-a szólista, 21%-a tanár, 17%-a zenekari zenész, 7%-a diák volt. A vizsgált személyek 55%-a jelzett javulást a kezelés után, 34%-uk nem észlelt változást, 11%-nak romlott az állapota. A kezelt betegek 75%-a képes volt megmaradni hivatásánál. A száj körüli izomzat disztóniájánál a kezelés nem volt hatásos. 
 Victor Candia és munkatársai a Zürichi Egyetemi Kórházban új eljárást dolgoztak ki a fokális disztónia kezelésére. Mágneses vizsgálattal azt állapították meg, hogy a fokális disztóniás betegek szomatoszenzoros agyterületéről működés közben készült képzavarokat mutat. Véleményük szerint bizonyos magatartási mechanizmusok összefüggenek mind az agyi rendellenességgel, mind a mozgások koordinálatlanságával. Feltételezésük alapja az a tapasztalat volt, hogy magatartásbeli beavatkozás képes megszüntetni ezt a rendellenességet. Az általuk alkalmazott eljárást „erőltetett mozgás” terápiának nevezték el és korábban már sikeresen alkalmazták agyvérzéses betegeknél. A módszer lényege az volt, hogy egy, vagy több ujjat sínbe helyeztek. A hibás mozgású ujj ezáltal erőltetett mozgásra volt kényszerítve napi 1,5-2,5 órán át 8 napon keresztül terapeuta felügyelete mellett. Ezután a páciens otthon folytatta a gyakorlást a sínnel napi 1 órán keresztül és ezenkívül folyamatosan növekedő időtartamban gyakorolt sín nélkül is. Kétféle módon értékelték az eredmény. Egy kézügyességmérő műszerrel, mely a beteg ujj metronómszerű mozgását ellenőrizte kezelés előtt, közben és után és egy disztónia-értékelő skálával, mellyel a beteg a saját magát értékelte. Ezzel az eljárással zongoristákat, gitárosokat, fafúvósokat kezeltek igen nagy számban kedvező eredménnyel. A mozgás minőségének javulása mellet az is figyelemre méltó eredmény volt, hogy a kezelés után a páciensek kóros agyi jelzései is rendbejöttek.
 Jaume Rosset i Llobet doktor újabb előadásában a száj körüli izmok mozgászavarainak diagnosztizálási lehetőségeiről számolt be, melyhez intézetében számos korszerű berendezés áll rendelkezésre. Ezeket a műszereket egy látogatás alkalmával mi is megtekinthettük. Dr. Rosset hangsúlyozta a korai diagnosztizálás jelentőségét. A gyógyulás érdekében az érintettnek nem szabad alábecsülnie a kezdeti tüneteket, hanem ajánlatos azonnal szakértőhöz fordulnia. A pihenés nem mindig a legjobb megoldás a fokális disztónia megszüntetésére, sőt elengedhetetlen a fizikai gondozás (a tartás, légzés fejlesztése). A tanárok fontos feladata, hogy a hangszeres terhelést a növendékek fizikai és pszichikai adottságaihoz mérten adagolják.
 Kris Chesky Texasból érkezett, a Center for Music and Medicine vezető kutatója és a Texasi Egyetem munkatársa, maga is trombitás. Kutatásaiban a fúvóka által a szájra gyakorolt nyomás és a száj körüli izmok sérüléseinek kapcsolatát vizsgálja. Megállapítása szerint feltételezhetően ez a tényező is befolyásolja a száj körüli izmok fokális disztóniájának kialakulását. Ezenkívül számos szervezeti tényező is közrejátszhat a betegség létrejöttében. Meghatározó lehet a genetikai örökség, a test szerkezeti tényezői, a pszicho-szociális adottságok. A fizikai megerőltetések (feszültségek, nyomás, mikrotraumák), a stressz, a fertőzések, mind siettető tényezőnek számítanak a betegség kialakulásában.

Izom-túlerőltetés

A kongresszus második nagy témája az izom-túlerőltetés volt. A fájdalom, vagy fáradtság-érzés az alkarban és a kézben a leggyakoribb foglalkozási ártalomnak számít a zenészek közt. A diagnosztizálás nehézségei és a betegség eredetére vonatkozó kevés adat nehézzé teszik ennek a panasznak a kezelését.
 Nancy Byl a Kaliforniai Egyetem Fizikoterápiás és Rehabilitációs Intézetéből igen részletes előadást tartott az izmok megerőltetéseiről. Elsőként ő is megemlítette, hogy a zenészek jelentős hányada szenved ettől a problémától, és a panaszok túlnyomó része a kéz és a csukló táján jelentkezik, mégpedig a férfiaknál kétszeres gyakorisággal. A rizikó faktorok közül a következőket említette:
 - bemelegítés hiánya
  - több órás gyakorlás pihenő nélkül
 - személyes és professzionális stressz
 - megfelelő alvás hiánya 
 - nem megfelelő táplálkozás
 - nem megfelelő víz utánpótlás 
 - nem megfelelő légzés
 - rossz keringés
 - rossz tartás
 - az ujjak erőltetett, gyors mozgatása 
 - az izmok, ízületek túlzott nyújtása
 - Az autonóm idegrendszer túlfeszítettsége, és ennek következtében a szervezet     állandó készenléti állapota
 - Az izmok folyamatos terhelése
 - Az idősödéssel következtében romló szöveti regeneráció

 A túlerőltetés eredményeképpen gyulladás keletkezhet be a szövetekben, valamint degeneratív változások is előfordulhatnak: índegeneráció, az izmok sorvadása, a kollagén rostok szerkezetének szétbomlása. Állatkísérletekben megfigyelték, hogy a túlerőltetés következményeként a patkányok remegni kezdtek és képtelenek voltak a táplálékot megragadni. Az előadó felvetette annak a lehetőségét, hogy a fokális disztónia is lehet túlerőltetés következménye. Állatkísérletekben vizsgálták a normális és a túlerőltetett mozgástanulás következményeit is. A kedvezően irányított mozgástanulás esetén az agy szomatoszenzoros (test érzékelő) és motoros területén növekszik az ujjak reprezentációs területe és növekszik az idegsejtek sűrűsége. Ezenkívül fejlődik az ujjak differenciáló képessége. A túlerőltetés következményeként a szomatoszenzoros és motoros agyterület múlóban van az ujjak reprezentációs területe szűkül, és az ujjak feszítő és hajlító izmai egyszerre mutatnak elektromos kisülést. A mozgások pontatlanabbak lesznek és csökken a sebességük.
 Az előadó véleménye szerint a tanulásnak és a rehabilitációnak egyaránt az idegrendszeri alkalmazkodóképesség az alapja. A tanulás folyamán jelentős változások mennek végbe a központi és perifériás idegrendszerben is. Megnő az idegsejtek nyúlványainak sűrűsége és vezető képessége. Növekszik az agyi reprezentációs terület és hatékonyabban fogja fel a jeleket, valamint gyorsabban küldi az irányító impulzusokat. A negatív változások megfordíthatók, és az öregedési folyamat lelassítható céltudatos, megfelelően adagolt gyakorlással és kialakítható egy differenciáltabb motoros képesség. A hatásos tanulás érdekében a következő szabályokat kell betartani:
 - Ha nem használunk valamit, nem fog működni.
 - Meg kell szűntetni az abnormális mozgásokat.
 - Stressz nélkül használjuk a hangszert.
 - Jutalmazzuk a tanulást.
 - Változtassuk a mozgás-intenzitás erősségét
 - Tartsunk gyakran szünetet.
 - Kerüljük a szövetek túlnyújtását.
 - Hangszer használatkor igyekezzünk a kezet normális pozícióba helyezni és az
              ízületet normális szögét megtartani.
 - A hangszeres mozdulatokat az arra alkalmas ízületből végezzük.
 A megelőzés érdekében fontos a jó fizikai állóképesség kialakítása megfelelő edzéssel, helyes táplálkozással, elegendő folyadék-utánpótlással, a szükséges alvás biztosításával.
 Hunter JH  Fry a Royal Melbourne and Epworth Hospital munkatársa. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a túlerőltetés következtében a fájdalmon kívül gyengeség, fáradtság, koordinációs zavar is felléphet, amit a tanárok sokszor technikai hibának tudnak be. Hunter JH Fry szerint is okozhat a túlfáradás fokális disztóniát. Ilyenkor fájdalom nem keletkezik, de az abnormális mozgások zavarhatják a hangszeres játékot. A megerőltetéses elváltozások nem visszafordíthatatlanok, mivel az élő szövet képes a regenerálódásra, a myoblastok (izomképző sejtek) képesek a szövetek regenerálására. A megerőltetések elkerülése érdekében figyelembe kell venni az emberi szövet terhelhetőségének határait.

A muzsikusok kézsérüléséről

A kongresszus harmadik fő témája a muzsikusok kézsérülése volt. Habár a zenészek kéz megbetegedései sokszor hasonlóak a nem muzsikusokéhoz, a jó eredmény érdekében a terápiás eljárás mégsem lehet mindig ugyanaz.
 Dolors Rosines, a Terassa-i Művészegészségügyi Intézet orvosa és a kongresszus egyik fő szervezője a kéz megbetegedéseiről tartott bevezető előadást. Az ő intézetükben is túlnyomórészt (60%-ban) kézbántalmakkal jelentkeznek a muzsikusok. A doktornő a panaszok okának a természetellenes tartásokat, a mozgások sokszori ismétlését, a szalagok túlnyújtását és az extrém terhelést nevezte meg. Hangsúlyozta, hogy kisebb sérülések, amelyek más foglalkozásúaknál nem okoznak különösebb gondot, zenészeknél súlyos akadályt jelenthetnek a hangszer kezelésénél. A muzsikusok sokszor kompenzáló helyzeteket, kényszertartásokat vesznek fel és ez újabb problémák forrása lehet. A gyógyulás érdekében gyakran lenne szükség hosszabb pihenők beiktatására, de ez a zenészek karrierjét akadályozná, így a megfelelő regenerálódás hiányában gyakran súlyosbodik a helyzet. Dr. Rosines ismertette a kéz megbetegedéseinek sokféleségét. A közismert ínhüvelygyulladás mellett gyakori az inak megrövidülése és megvastagodása, továbbá az ízületek gyulladásai, kopásai, az izmok merev, görcsös állapota, valamint az ideggyulladások és idegbecsípődések. 
 Manuel Llussá a Barcelona-i Anatómiai Intézet Munkatársa a kéz anatómiai elváltozásairól tartott érdekes képekkel illusztrált előadást. Az anatómiai rendellenességek okozhatnak működési zavarokat a hangszerjátékosoknál. Előfordulhat a csontok abnormális mérete és elhelyezkedése, amelynek oka lehet születési-, vagy növekedési rendellenesség. Egyes esetekben megfigyelhető az inak normálistól eltérő elrendezése, amely különösen a hajlító oldalon okoz mozgáskorlátozást. A feszítő oldalon előforduló anomáliák kevésbé akadályozzák az ujjak szeparált működését. Az előadó véleménye szerint, ilyen problémák előfordulása esetén meg kell próbálni a funkciók átállítását. Operáció alkalmazása csak végső esetben javasolt.
 Marc Garcia-Elies a kézsebész előadásában a kéz elváltozásainak operációs lehetőségeivel foglalkozott. Először a ganglionról beszélt, amely az ínhüvely savós váladékának felszaporodása és csomós megkeményedése által keletkezik. A professzor hangsúlyozta, hogy a gyulladásos csomót csak akkor kell operálni, ha fájdalmat okoz, mert minden operáció kockázatot rejt magában. Szó volt továbbá azokról az esetekről, amikor az inak megvastagodása által a mozgás akadályozott. Ilyenkor speciális eljárást lehet alkalmazni, amellyel az inakat leszorító kötőszöveti részt megnagyobbítják és ezáltal a szabad mozgást biztosítják. Hasonló műtéttel szabadítják fel a kéztőcsatornában nyomás alá került középső ideget, és ezzel megszüntetik az érzés és mozgászavarokat, és megmentik az ideget a degenerálódástól. A kéz operációját minden esetben nagy körül- tekintéssel kell végezni. A várható eredmény sosem lehet elég jó.
                        
(A II/2. részt következő számunkban közöljük)