A konferencia következő részében az egészségnevelés szerepéről volt szó a zenészek képzésében. Manapság növekszik az egyetértés arra vonatkozóan, hogy a zenei intézményeknek kell abban szerepet vállalni, hogy csökkenjen a megbetegedett zenészek száma. Crispin Spaulding 1982 óta prevenciós programot vezet a norvégiai Trondheim Trondelag Music Conservatory-ban, ahol korábban szintén gyakoriak voltak a növendékek körében a merevségek és a sérülések. Ezek a panaszoknak a kezelése igen költséges volt, és sok fényesen induló karrier kiteljesedését gátolták meg. A program keretében már a felvételi során kikérdezik a jelentkezőket, hogy volt-e korábbam valamilyen problémájuk. Ha igen, még a nyári szünidő előtt berendelik őket tanácsadásra. Minden jelentkező tájékoztatást kap arról, hogy a nyári szünidő során hogyan kerülheti el a sérüléseket, és hogyan növelje fokozatosan a gyakorlási időt a tanév megkezdése előtt. A felvett növendékek részt vesznek egy féléves fiziológiai kurzuson, ahol oktatást kapnak a professzionális zenészeket fenyegető foglalkozási ártalmakról és a megelőzés módjairól. Ezenkívül elvárják tőlük, hogy rendszeresen ússzanak és beépítsék a programjukba a megadott megelőző stratégiát a merevségek és feszültségek, az ínhüvelygyulladás, az ideg-becsípődések és a fokális disztónia elkerülése érdekében. Az előadó hangsúlyozta, hogy ezek ugyan valós veszélyek, de az ártalmak nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Ha a zenészek kellő tudatossággal figyelnek a szervezet jelzéseire, a kezdeti szimptómák visszafordíthatók az egészséges állapot irányába.
 Az elméleti oktatás mellett a növendékek egyéni tanácsadáson is részt vesznek és ez bármikor megismételhető a képzés folyamán. Javasolják a növendékeknek, hogy naplót vezessenek az előrehaladásukról, így felelősen tudják alakítani sorsukat és előre is tudnak tervezni. A filmezés is nagyon hatásos segítségnek bizonyult. Ezáltal megfigyelhetik a növendékek esetleges rossz tartásukat, technikai hibáikat és így könnyebben tudnak rajta segíteni. Az előadó kitért a kottaolvasás közvetett ártalmaira. Azáltal, hogy a szemünket a kis fekete foltokra fókuszáljuk, a nyak könnyen elmerevedik.  További veszélyt jelent, hogy a kotta intenzív figyelése a test egyéb érzékelő kapacitását 80%-kal csökkenti. Ezáltal a zenész nem érzékeli a fáradtság korai jeleit és így nem csoda, hogy igen nagy számban fordulnak elő túlerőltetések. Ez a jelenség is megokolja, hogy miért olyan fontos a gyakorlás előtti bemelegítés, a gyakori pihenő és az izom egyensúlyának helyreállítása hangszerjáték után nyújtó gyakorlatokkal. Fontos tanács az, hogy gyakorlás során törekedni kell az üresjáratok elkerülésére különböző hangszer nélküli gyakorlási módokkal, például:  
 - zenehallgatás kottával
 - a kotta hangzásképének felelevenítése képzeletben
 - darabok vezénylése
 - éneklés
 - hangszer nélküli memorizálás
 - forma-, harmóniaszerkezet elemzése
 - hangfelvétel készítése saját magunkról
           
Tanácsos aktívan keresni a kedvező változatokat a hangszerjátékban (ujjrendben,       vonásban), hogy a kényelmesség és a szabadság érzését elérjük. Ennek is lényeges megelőző szerepe lehet.

A fizikai előkészítés fontossága

 A fizikai előkészítés nagyon fontos. Az éneklés és a hangszeres játék jelentős fizikai megerőltetés, nem nélkülözhetjük a jól összeállított hangszer nélküli gyakorlatokat. A növendékek a kurzus során elsajátíthatják ezeket, valamint begyakorolhatják azt is, hogyan kerüljék el a kedvezőtlen tartásokat.
 A relaxációhoz különböző módszereket használnak. A T’ai chi chuan kivételes összpontosítást segítő és egyensúlyt javító hatása miatt integráns részét képezi a programnak. Érdekes megfigyelés, hogy az improvizáció elősegíti a hangszerjáték lazaságát, szabadságát, így erre is bátorítják a növendékeket. 
 Georg Odam  a London-i Guildhall School of Music and Drama képviselője. Megállapította, milyen meglepő, hogy a zenetanárok, akik életüket a zenei nevelésnek szentelik, és a feladatuk lenne a helyes tartás, megfelelő technika és a fizikai előkészítés a foglalkozási ártalmak megelőzése érdekében, sosem tanultak ezeknek az elveiről és így képtelenek ezt megfelelően tanítani. Annak érdekében, hogy ezt a hiányt pótolják, az említett iskola a Barcelona-i Zeneművészeti Főiskolával közös gondozásában kiadnak egy könyvet, melyet Jaume Rosset i Llobet írt és 2006-ban megjelent.
 Kris Chesky előadásában azt hangsúlyozta, hogy a zenei képző intézeteknek kellene segítenie növendékeiket abban, hogy megszerezzék a foglalkozási ártalmakra vonatkozó tudást a megfelelő szakemberektől. Ennek érdekében a Texas Center for Music and Medicine a következő tárgyak oktatását vezette be: fiziológia, szakmai egészségtan, hang-egészségtan.
 Ismail Betancor Almaida a Kanári szigeteki Las Palmas egyeteméről a spanyolországi zeneművészeti felsőoktatási intézmények tanterveit tanulmányozta abból a szempontból, hogy mennyiben veszik figyelembe a növendékek egészségvédelmét tanulmányaik során. Arra az eredményre jutott, hogy a fafúvósoknál 66%-ban hiányoztak erre vonatkozó információk, a vonósoknál, zongoristáknál, ütősöknél a tantervek 92%-a nem tartalmazott semmiféle utalást az egészségnevelésre vonatkozóan. A tanulmány célja, hogy felhívja az illetékesek figyelmét a téma fontosságára.
 Ana Pilar Zaldivar Gracia a Zaragoza-i Santa Maria Music Center-ben szerzett tapasztalatairól számolt be. Ebben az intézményben a növendékek részére tanácsadás működik Dr. Bernardo Ebri és Ana Pilar Zaldivar közös munkájára alapozva. (Ana Pilar Zaldivar könyvet írt a „Zongorázás fiziológiai aspektusai” címmel.) Ennek keretében felhívják a figyelmet a zongorázás fizikai követelményeire, a gyakorlás előtti fizikai előkészítés fontosságára, a relaxáció, a helyes légzés, és a masszázs szerepére. A projekt keretében szabadon választható tárgyként felkészítik a jövendőbeli tanárokat arra, hogy pedagógiai munkájuk során éberek legyenek a zenélés közben felmerülő fizikai problémákkal kapcsolatban.

 Ruth-Iris Frey Samlowsky, aki többek között a Zürichi Zeneművészeti Főiskola tanára, érdekes kísérletről számolt be. A kezdeti zongoratanításban bevezették a chlavicord oktatását. A chlavicord kiválóan alkalmas fejlődésben lévő szervezet számára: finom mozgást igénylő billentyűzete nem olyan megerőltető a gyermekkéznek, mint a zongorák nagy méretű és nagy ellenállású klaviatúrája. E hangszer alkalmazásával hatásosan segíti a foglalkozási ártalmak korai megelőzését.
 William Dawson a Chicago-i  Feinberg School of Medicine professzora a tanárok kulcsszerepére hívta fel a figyelmet a foglalkozási ártalmak megelőzése terén. Kiemelte a zenepedagógusok kiemelkedő helyzetét abban a vonatkozásban, hogy megfigyeljék növendékeiket gyakorlási és szereplési szituációkban. Ilyenkor módjukban áll a hangszerhasználattal és gyakorlással kapcsolatos problémákat tanulmányozni, és lehetőségük van arra, hogy a helytelen dolgokat megváltoztassák. Az egészséget veszélyeztető problémák korai felismerése hozzájárulhat a későbbi foglalkozási ártalmak kialakulásának megelőzéséhez. A nem orvosi stratégiák közül lényeges a helyes gyakorlási időbeosztás kialakítása (minden fél órából 5 percet pihenni kell), a feladatok gyakori változtatása, a nehéz helyek ismétlésének minimalizálása, az abnormális helyzetek elkerülése. A tanár irányítani tudja növendékeit, hogyan használják szükséges izmaikat, hogyan lazítsák el közben a többit. Ha egy növendéknél technikai átalakítást végzünk, szükséges, hogy türelmesen tegyük, elkerülve a gyors változtatásokat, és egyszerre csak egy dolgot módosítsunk. Ilyen módon időt hagyunk a növendék szervezetének arra, hogy alkalmazkodjék. Lényeges a növendék alkatának megfelelő hangszer kiválasztása és hatásos lehet az esetleges hangszer-átalakítás is.

A zenei munkaképességgondozás pedagógiája
 
 Dr. Pásztor Zsuzsa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az ELTE tanára, a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiájáról, más néven Kovács módszerről mutatott be rövid ismertető filmet. A filmen láthattuk a Kovács módszer kialakulásának történetét 1959-től fogva, és bepillantást nyerhettünk a módszer sokoldalú alkalmazási területeire a zeneiskolától az egyetemi szintig. A Kovács módszer a zenész egészség-gondozás komplex programja: életmód-modell, edzésmódszer, természettudományos ismeretanyag és szemléletmód. Egyedi sajátossága és értéke, hogy már csaknem fél évszázada képviseli és megvalósítja azt, amit a modern zenész egészségvédelem programjai elsőrendű kívánalomként megfogalmaznak, nevezetesen a pedagógiai prevenciót. A Kovács módszer nem külső segítségre épít, hanem a zenepedagógus kezébe adja a foglalkozási ártalmak megelőzésének szakismereteit a különböző tanárképzési szinteken. Ezért különlegesen hatékony, hiszen a pedagógus az, aki elkíséri a muzsikust pályája folyamán a kezdetektől a mesterfokig. Így ő a legalkalmasabb arra, hogy a szakmai oktatással együtt az egészségvédelem tudnivalóit és gyakorlatát is átadja tanítványainak. Ilyen módon az egészségnevelés valóban a zeneoktatás és nevelés integráns részévé válhat. 
 M. R. Converti és munkatársai a Milánói „La Scala” zenekari zenészein végeztek vizsgálatot a Don Carlo Gnocci Intézetben. A 10 éves vizsgálat megerősítette, hogy a leggyakrabban a felső végtag rendellenességei fordulnak elő, melynek oka a rossz tartás. A kutatók speciális mozgásanalizátorral vizsgálták meg a zenészeket. A test lényeges pontjaira fényvisszaverő jeleket ragasztottak, így lehetővé vált a mozgások elemzése. Az eredmények azt mutatták, hogy hegedűsöknél a hangszertartás jelentősen befolyásolja a gerinc és a felső végtag helyzetét. A kezelést és rehabilitációt a kapott eredmények alapján állapították meg és felhívták a játékos figyelmét arra, hogy tudatosan figyeljen a kedvező hangszertartás beállítására.
 E. Sarda a Barcelonai Teatre del Liceu zenészei körében végzett prevenciós fizikoterápiás programról számolt be. Megemlítette, hogy míg számos dokumentáció létezik a zenészek egészségügyi problémáiról, igen kevés információ jelent meg a prevenció lehetőségeiről. Az említett programban 55 zenekari zenész vett részt. A preventív fizikoterápia a következőkből állt: a) analitikus stretching, b) masszázs, c) tartásjavítás a hangszernél, d) preventív gyakorlatok koncert előtt és után. A projekt végén a résztvevők kérdőívre válaszoltak az eredményeket illetően. 50% jelezte, hogy csökkent a feszültsége előadás előtt és alatt. 87% számolt be csökkent fájdalomról, 89% észlelte, hogy fejlődött a fizikai érzékenysége a hangszerrel kapcsolatban. 93% kielégítőnek találta a fizikoterápiás kezelést. 57% úgy érezte, hogy a kezelés hatására növekedtek az energiaforrásai az előadás alatt. 78% úgy számolt be, hogy a program a személyes igényei szerint van kialakítva. Az előadó úgy összegezte a tapasztalatait, hogy egy ilyen prevenciós program jelentősen csökkentheti a zenészek problémáit, és a testi tudatosság elősegítése a játékosokban pozitívan befolyásolhatja az előadás minőségét.
 B. Semin Bilgütay és Tülin Düger Ankarában 90 főiskolás növendéken tanulmányozták a helytelen testtartás és a fájdalom kapcsolatát. A kutatást egy speciális helyzetérzékelővel végezték (Owako Workong Analysis System). A fájdalom erősségét a McGill-féle fájdalom kiértékelő kérdőív segítségével mérték fel. A kutatás eredményeként zongoristáknál 60%-ban találtak előrehajtott fejtartást és 60%-ban kyphosist (hajlott hát). A brácsások 80%-nál fedezték fel a vállak aszimmetriáját és 60%-nál kyphosist, ezen kívül náluk a törzs elcsavarodása és a fej elfordulása is gyakran felfedezhető volt. A csellisták 63%-a volt kyphotikus, 53%-nak hajlott előre a feje és náluk is sokszor felfedezhető a törzs elfordulása és elhajlása. Jelentős korrelációt fedeztek fel többek között a váll helyzete és a nyaki fájdalmak közt, brácsásoknál a könyök helyzete és a könyök, alkar, csukló fájdalma közt. Zongoristáknál a kéz előnytelen helyzete okoz gyakran váll fájdalmat. Csellistáknál jelentős korreláció volt felfedezhető a hát tartása és a váll fájdalmai közt. Az előadó összegzésként megállapította, hogy jelentős tartásbeli rendellenességek állapíthatók meg a zenészeknél és ezek a problémák, valamint a velük összefüggésbe hozható fájdalmak hangszer-specifikusak. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tanácsadás és a megelőző gyakorlatok akkor lehetnek a leghatásosabbak, ha egyénileg történnek.
 Sigfredo Sanches Rosales és munkatársai szintén a felső végtag fájdalmának vizsgálatával foglalkoztak. Legfontosabb megállapításuk, hogy ez a jelenség a zenészeknél 39,8%-kal gyakrabban fordul elő, mint az egyéb foglalkozásúaknál. 
 Christina Franchini és munkatársai Lombardiában és Emilia Romagna tartományban végeztek kérdőíves felméréseket 202 zenész részvételével. Céljuk az volt, hogy felmérjék a zenészeket fenyegető veszélyeket, és ennek alapján alakítsanak ki megfelelő megelőző programot, amit véleményük szerint már a zenetanulás első éveiben meg kell kezdeni. A rizikófaktorok közt felsorolták a hangszerfajtákat, a nemet, a kort, az időbeosztás kedvezőtlenségét, a zenélés kedvezőtlen körülményeit (rossz szék, rossz világítás, kevés hely a zenekarnak) és a lámpalázat. A problémák sokrétűsége miatt lényegesnek tartják a multidiszciplináris összefogást. Orvosok, fizikoterapeuták, sebészek, tanárok együttműködésére lenne szükség a problémák megoldására.
 Richard J. Ledermann, az Előadóművészek Orvosi és Idegélettani Intézetének orvosa Cleveland-ből érkezett. Előadásában a hangszeres zenészeknél előforduló remegésekről számolt be. Osztályozása szerint megkülönböztethetünk Parkinson-kórra visszavezethető, ismeretlen-eredetű és disztonikus remegést. A remegés előfordulhat nyugalomban és mozgás közben. Az előadó 43 olyan zenészről számolt be, akinek tevékenységét akadályozta a remegés. A szereplési izgalom által kiváltott remegést kizárta a felsorolásból. A vizsgált személyek közül 4-nek volt Parkinson-eredetű remegése. Közülük 3 gyógyszeres kezelés mellett tudta folytatni pályáját. 25-nek ismeretlen eredetű remegése volt, ezek közül 12-nél a béta blokkolók alkalmazása sikeres volt. 14 zenésznek volt disztonikus remegése. Közülük 3-nak javult az állapota, 2 tudta folytatni a hangszerjátékot enyhe panaszokkal, 5 pályát változtatott, 2 hangszert cserélt, 1 csak tanít, 1 sorsát nem tudta követni. 
 Dr. Joachim Lahme a Salzburgi Mozarteum Zenészorvosi Intézetében végzett felmérést 557 zenésszel 1996 és 2004 között. A részletes vizsgálatok az előző tanulmányokhoz hasonlóan a kézmegbetegedések nagy számáról tanúskodnak. Dr. Lahme megállapította, hogy a túlerőltetési problémák a rossz tartással, a túlzott izomfeszüléssel és a nem megfelelő hangszeres ergonómiával hozhatók kapcsolatba.
 Naotaka Sakai, a Yokohamai Egyetem orvosa a fokális disztónia sikeres kezeléséről számolt be. 2 pácienssel végeztették el az úgynevezett lelassító gyakorlást, amely 5 lépésből állt: 1) A zenész kiválasztotta azt a darabot, amely a problémát kiváltotta. 2) Lelassította a kiválasztott részt addig a fokig, amíg a probléma el nem tűnt és feljegyezte a tempó metronóm értékét. 3) Két hétig minden nap fél órát gyakorolta a kiválasztott részt a lelassított tempóban. Ezenkívül szabad volt gyakorolni bármit. 4) Két hét után a páciens elkezdte gyorsítani a tempót 10-20%-kal. Ha ekkor nem jelent meg a probléma, az újabb tempóban ismét két hétig gyakorolta a kiválasztott részt. Abban az esetben, ha ismét megjelent a disztónikus mozgás, ismét lelassították a tempót. 5) Két hét után megismételték a 4. lépést, ezáltal a tempó fokozatosan gyorsult. A kezelés után 12 esetben eltűnt a szimptóma, 8 esetben enyhén jelentkezett.

„Zenész megbetegedések, mint foglalkozási ártalmak”
A kongresszus záró része a „Zenész megbetegedések, mint foglalkozási ártalmak” címet viselte. Jóllehet az egészségügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy a zenészek nagy számban veszélyeztetettek a foglalkozási ártalmak által, a téma szociális és törvényes kezelése általában el van hanyagolva. A zenész megbetegedések súlyos gazdasági, szociális és személyes gondot jelentenek az érintetteknek. A kongresszus szervezőinek az volt a célja, hogy ezeket a problémákat kielemezzék különböző szakterületek képviselői által. 
                                                             ***
 A kétnapos konferencián láthattuk, hogy szerte a világban minden jelentősebb zenei intézményben foglalkoznak a zenészek egészségvédelmével. E tekintetben az utóbbi 20-30 évben gyorsuló a fejlődés. Egymás után alakulnak a kutató intézetek, műhelyek, és születnek az újabb és újabb tudományos eredmények. Ugyanakkor makacsul tartja magát az a statisztika, miszerint tíz zenész közül nyolcat fenyeget a foglalkozási ártalom veszélye. Úgy tűnik, hogy a kutatás és a mindennapi zenei gyakorlat között még mindig mély szakadék tátong. De talán, ha a tudósoknak és a döntéshozóknak sikerül összefogniuk, remélhetjük, hogy az egészségvédelem a nem túl távoli jövőben beépül a zeneoktatásba és a zenei munkahelyek életébe.